Társadalomföldrajz Edited by Ferenc Probáld and Pál Szabó Ágnes Bernek József Hajdú-Moharos

52. ábra > A vendégéjszakák (hotel, kemping) számának megoszlása Spanyolország régiói között 2005-ben

53. ábra > A spanyol tengerparti sáv változó hasznosítása Pumain, D. et al. (1990) nyomán

A nagy kiterjedésű és Európától elzárt ország életében fontos szerepet tölt be a közlekedés; a szolgáltatási szektor minden ötödik cége ebben az ágazatban tevékenykedik, a szektor GDP-jének mintegy 8%-át adva. A közlekedési infrastruktúra fejlesztése az egész spanyol társadalom és gazdaság, sőt az idegenforgalom érdekei szempontjából is kulcsfontosságú, ezért igen gyorsan halad, nagyrészt uniós támogatásokból. A közúti és vasúti infrastruktúra állami kézben van, de a liberalizáció lassan megindult.

A belső forgalomban a legnagyobb szerepe a közúti közlekedésnek van. A forgalom egyre nagyobb részét az elmúlt években is dinamikusan bővülő autópályák, gyorsforgalmi autóutak (9500 km) bonyolítják le, melyek döntően sugárirányúak: elsőrendű csomópontjuk a kettős autópálya körgyűrűvel övezett Madrid. Az utak sűrűsége azonban még így is elmarad a Nyugat-Európában megszokottól. A spanyol vasutak nyomtávolsága (1668 mm) eltér az európai országok szabványaitól (1435 mm); ez nehezíti a közvetlen forgalmat a kontinens többi országával. A Madrid és Sevilla között elkészült normál nyomtávú, nagy sebességű vasútnak épül a közvetlen folytatása Barcelona, s így Európa törzse felé. A teljes hálózatnak azonban ez még mindig csekély hányadát teszi ki, és a Pireneusok leküzdése is több komoly beruházást igényel. A vasútvonalak sűrűsége nagyon alacsony (27 km/1000 km²), és a kétsínpáros pályák kiépítése, valamint a villamosítás terén is sok a tennivaló (jelenleg a vonalak 55%-a villamosított). A domborzati viszonyokból eredő akadályokat alagutakkal kell leküzdeni.

A gazdasági életben óriási jelentősége van a tengerhajózásnak, amely a külkereskedelmen kívül a belső forgalomban is fontos szerepet kap, a folyami hajózás viszont igen rövid szakaszokra (pl. Guadalquivir) korlátozódik. A légi közlekedés jól kamatoztatja a földrajzi helyzetből fakadó előnyöket: főleg Afrika és Dél-Amerika felé irányulnak forgalmas járatok. Nagy területű ország lévén jelentős igény van belföldi járatokra is (2005: 38 M utazás), elsősorban Madrid és az excentrikusan fekvő nagyvárosok (Bilbao, Sevilla, Valencia, Barcelona) között.

1.5. 5. A gazdasági térszerkezet és a regionális politika alapvonásai

Az ország az egy főre jutó GDP (2005: 20 900 euró/fő) tekintetében az egykori EU15-ök sereghajtóitól, Portugáliától és Görögországtól elszakadt, és lassan közelebb áll a „fejlett Európához”. Az országon belüli különbségek, a korábbi időszak nivellálódási folyamata ellenére, elég számottevőek (a legszegényebb és leggazdagabb régiók között több mint másfélszeres a különbség), és évek óta alig változnak.

Érdekes kérdés, miként alakultak a gazdasági fejlettség területi különbségei az utóbbi évtizedek folyamán; a válasz többféle mutató felhasználásával kereshető. A területi egyenlőtlenségek mérésében nemcsak az alkalmazott fejlettségi jelzőszámok, hanem az egyenlőtlenségek nagyságát mérő indexek is különböző következtetésekre vezethetnek. Spanyolország 50 (Ceuta és Melilla nélküli) provinciájának fejlettségi szintjét a legszokásosabb fejlettségi mérőszámmal, az egy főre jutó GDP-vel mérve egy 40 éves időszak területi fejlettségi különbségeit három egyenlőtlenségi mutatóval is számszerűsítették a kutatók (CASTRO, J. V. 1996). Az első, a talán legismertebb mutató, a súlyozott relatív szórás, a második az ún. Gini-koefficiens (ez a jól ismert Lorenz-görbe matematikai megfelelője), míg a harmadik a Theil-index, amely az információtudományból vett logaritmikus, az ún. entrópiát mérő egyenlőtlenségi jelzőszám (54. ábra). (A különböző területi egyenlőtlenségi mutatókról részletesebben lásd Nemes Nagy J. [szerk.] 2005.)

Az ábrára tekintve világosan kitűnik, hogy Spanyolország térségei között az elmúlt negyven évben határozott fejlettségi közeledés tapasztalható, hisz mindhárom mutató értéke – ha nem is törésmentesen – csökken az időben. A csökkenés mértéke a relatív szórás, illetve a Gini-mutató esetében közel azonos, ellenben a Theil-indexet használva jóval radikálisabbnak tűnik a kiegyenlítődés. Mindez – módszertani szempontból – arra hívja fel a figyelmet, hogy a regionális fejlődés trendjeinek megítélésekor, esetleges összehasonlításakor fontos figyelni a választott egyenlőtlenségi mutatóra is. 1981–82-től a fejlettségi közeledés megállt, és kis távolodási, valamint közeledési ciklusokkal stabilizálódtak a területi egyenlőtlenségek. Innentől (1983) a három mutató együttmozgása sokkal inkább jellemző, mint a korábbi (1955–1983) időszakot tekintve.

54. ábra > A gazdasági fejlettség területi egyenlőtlenségeinek mértékét mutató indexek Castro, J. V. (1996) nyomán

Napjainkban a gazdasági fejlettség tekintetében az ország északkeleti régiói, valamint a főváros körzete és a turizmus haszonélvezőjeként a Baleár-szigetek emelkedik ki. Baszkföld, Navarra, Katalónia, La Rioja és Aragónia országos átlagot meghaladó egy főre jutó GDP értékei az európai magterülethez való közelséget és a posztfordi gazdaság kibontakozását tükrözik: Spanyolországot északkelet felől „éri el” az európai térszerkezet markáns elemének számító „sunbelt” (napfény-övezet). Az európai centrumtérségtől való távolság függvényében Extremadura, Andalúzia, Kasztília–La Mancha és Galícia az Európai Unión belül a fejletlen régiók gyűrűjéhez tartoznak, s a 2007– 2013-as ciklusban az Európai Unió regionális politikájának 1. célkitűzése alá tartoznak.

Az ország „finomabb” térszerkezetét vizsgálva tengelyek és csomópontok rajzolódnak ki. A Mediterrán-tengely a félsziget keleti partjának fejlett területeit fűzi fel. Az Ebro-völgyi gazdasági tengely az atlanti partot köti össze a Mediterráneummal, kevésbé fejlett és gazdaságilag alig hasznosítható területek között haladva. Az Atlanti-(vagy Kantábriai-)tengely a Vizcayai-öböl valaha nehézipari bázison kialakult ipari folyosóját jelöli Asztúriától Baszkföldig. Az említett dinamikus fejlődési zónákon kívül elsősorban a nagyvárosok és nagyvárosi agglomerációk jelentik a fejlődés pólusait.

Spanyolországnak az Európai Közösséghez való csatlakozás óta fellendülő regionális politikájában két vonás emelendő ki. Az első a régóta fennálló regionális különbségek mérséklésére irányuló, régebb óta meglévő törekvés, a másik az uniós területfejlesztési alapokból való részesedés növelése. A területi egyenlőtlenségek csökkentésére szolgáló strukturális és kohéziós alapokból bőven részesült az ország. A különböző fejlesztések és támogatások várt hatása nem maradt el, hiszen nagymértékben bővültek az infrastruktúra, elsősorban a közlekedési és távközlési hálózatok elemei; fejlődött a termelői szféra, javult az életszínvonal és a humán erőforrások hatékonysága. Mindemellett a jövőben is nagy hangsúlyt kell fektetni az elmaradott déli, délnyugati térségek fejlesztésére.

1.6. 6. A Mezeta tartományai

Az ország regionális földrajzi áttekintése során az autonóm közösségek kereteit vesszük alapul; ezek olykor csak egy, gyakrabban viszont több történelmi tartományt foglalnak magukba.

Az ország közepén a kevésbé fejlett központi tartományok ölelik körül a Madridi régiót, amely közvetlenül La Mancha területébe ékelődik. Északon a Kasztíliai-választóhegység határolja, amely a főváros vízellátásában tölt be kulcsszerepet. A mór gyökerű Madrid (3200, ev. 5200) kezdetben nem volt jelentős város, szerepkörei csak a XVI. századtól teljesedtek ki, miután a félszigeten elfoglalt központi fekvése folytán királyi székhely rangjára emelkedett (1561). Madrid az ország közút- és vasúthálózatának kiemelkedő csomópontja. A város gazdasági felvirágzása és erőteljes növekedése az 1960-as években indult meg, amikor sok multinacionális cég, kereskedelmi vállalat és számos bank telepedett ide. Madrid kereskedelmi, pénzügyi funkciói igen lényegesek, emellett oktatási, kulturális szerepköre is kimagasló.

A főváros felsőoktatása széles vertikumú, az egyetemi hallgatók száma több tízezernyi. Ilyen módon a hatása kiterjed az egész országra, de mindenekelőtt a Mezeta nagyvárosokat nélkülöző térségére sugárzik ki. Madrid nyüzsgő nagyvárosi életet él, és ezzel karakterében is élesen elkülönül a pangásra ítélt környező belső tartományoktól. Rendkívül sok, méltán világhíres látnivalóra lehet büszke: így a Prado képtárra, az Amerika Múzeumra, a Régészeti Múzeumra és a királyi rezidenciára (Palacio Real) is. A Puerta del Sol nevű tér nemcsak a város szíve, hanem az országos közutak kiindulópontja is. Innen a középkori főutca (Calle Mayor) az egykori városi főtérre, a Plaza Mayorra visz. A kisvendéglők, kávéházak, színházak és színvonalas szállodák mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ország turizmusában kiemelt helyet foglaljon el. A modern üzleti városnegyed, az Azca, már az 1970-es években elkezdett kiépülni, de csak az elmúlt években lepték el a felhőkarcolók. A belvárosi közlekedés is gyors ütemben fejlődött, metróhálózatát például csak Londoné múlja felül. Madrid közvetlen környékén a valaha nyári királyi rezidenciaként szolgáló El Escorial palotaegyüttes (amelyet még II. Fülöp építtetett) és a polgárháború áldozatait őrző Elesettek Völgye is kiemelt turistacélpont. Az egykor nagy tömegben a városba áramlókkal szemben Madrid közvetlen környékére az 1980-as években kezdtek kiköltözni a jobb módú városlakók; a metropolisz vonzáskörzetében néhány, százezer főt meghaladó népességű város is kialakult.

A Mezeta nagy területű központi régiói, Kasztília–León, Kasztília–La Mancha, valamint Extremadura országos és európai viszonylatban is nagyon gyéren benépesült területek (23–26 fő/km²). Óriásfalvak és kisebb városok által alkotott településhálózatukból hiányoznak az igazi nagyvárosok.

Extremadura a legmagasabb munkanélküliséggel és a legalacsonyabb egy főre jutó jövedelemmel jellemezhető spanyol régió. (Ez már régen is így volt, emiatt lett számos pénzéhes konkvisztádor szülőhazája.) Területe a Mezeta irányából fokozatosan alacsonyodik nyugat felé; a Kasztília felől érkező, a lejtéshez igazodó Tajo és Guadiana folyók szelik át, melyeken nagy víztározók épültek. Az öntözési lehetőségek bővülésével és a gépesítéssel javult ugyan a mezőgazdaság színvonala, de így is messze elmarad a spanyolországi átlagtól. Napjainkban is meghatározó a gabonatermesztő nagybirtok. A sertéstenyésztés gyakori módja a tölgyesekben történő makkoltatás. A szomszédos portugál Alentejo után Extremadura adja a legtöbb parafát a világon, de a feldolgozásra elsősorban Katalóniában kerül sor. Legnagyobb települése, központi városa Badajoz (140), számottevő élelmiszeriparral.

A Mezeta hatalmas kiterjedésű fennsíkján a két Kasztília osztozik. A közigazgatási határok jórészt hegységek gerincein futnak: északnyugaton a Kantábriai-hegység, északkeleten az Ibériai-hegység, délen pedig a Sierra Morena emelkedik. A Mezeta északi és déli része között a Kasztíliai-választóhegység jelöl természetes határt. Az északi, magasabb fennsíkját elfoglaló Kasztília–León(Ó-Kasztília) a spanyol nyelv és kultúra bölcsője, az ország legnagyobb területű (94 ezer km²) régiója. Az alacsonyabb fekvésű és szintén hatalmas kiterjedésű, de elmaradottabb Kasztília–La Manchával (Új-Kasztília) együtt alig érintette a peremterületekre jellemző dinamikus fejlődés.

A két Kasztília tájképére a fennsíkjelleg nyomja rá bélyegét, melyhez társul több száz, a Don Quijote történetéből jól ismert szélmalom és több tucatnyi várkastély (alcázar), a vidék harcos múltjára emlékeztetve. A középkorban e terület uralkodóinak döntései az egész félsziget sorsára hatással voltak; maga a spanyol állam létrejötte is Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd házasságkötésének köszönhető (XV. század vége). A későbbi időkben azonban a térség fokozatosan elvesztette kiemelkedő súlyát, és a napóleoni háborúk után már csak Madrid maradt számottevő szerepű a térségben. A birtokviszonyokra a mai napig jellemzőek a feudális gyökerű latifundiumok. A Mezeta északi részén termékenyebb a talaj, amit főleg a gabonatermesztés használ ki; a silányabb földeken birkákat legeltetnek, bár az egykori transzhumálás erősen visszaszorult. Dél felé a szőlőművelés válik egyre jelentősebbé, és az olajfaligetek is megjelennek. A borok minősége azonban – néhány La Mancha-i borvidéket leszámítva – nem olyan kiváló, mint az ország más területein. A vidék jellegzetes növénye a spanyol konyhaművészetben használt sáfrány. A 10–15 ezer lakosú óriásfalvakban a mezőgazdasági tevékenység mellett a kézműipari hagyományoknak (bőr-, textil- és kerámiaipar) is szerepe van a lakosság megélhetésében.

A városok kivétel nélkül nagy múltúak, és közülük több rengeteg műemléket őrzött meg. Kasztília területén egyedül Valladolid (320) fejlődött igazi nagyvárossá, amelynek hagyományos élelmiszeriparát (gabonapiac) alumíniumkohászat és gépkocsigyártás egészíti ki. A kasztíliai királyság XV. századi központja ma Kasztília–León székhelye, 1346-ban alapított egyeteme és annak könyvtára méltán híres. Madrid szomszédságában három város, Salamanca, Toledo és Segovia történelmi városrészeit a világörökség részeként tartják számon. Salamanca (165) régi alapítású egyetemével (1218) és a különböző korszakok épületemlékeivel vívta ki az elismerést. A Tajo partján fekvő Toledo (75) a középkori Spanyolország fővárosa volt, napjainkban kulturális, egyházi centrum. Építészeti remekművei közül a város katedrálisa, várkastélya, kézműiparából a toledói acél, s a belőle készült kardok szereztek hírnevet. Segovia (55) római kori viaduktja, gótikus katedrálisa és várkastélya miatt közkedvelt. Neves még a régió délnyugati csücskében fekvő higanybányászati központ, Almadén. A régiók tartományi központjai (pl. Burgos, León, Albacete) közigazgatási, kereskedelmi, könnyűipari és élelmiszeripari funkciókat látnak el.

1.7. 7. Az atlanti partoktól a Pireneusok tövéig

Az Atlanti-óceán szomszédságában, az „északnyugati sarokban” fekszik a gallegók lakta, nagyrészt hegyvidéki jellegű Galícia. Ria jellegű atlanti partja meglehetősen tagolt, ami kiváló adottság a halászkikötők és nagyobb települések létrejöttéhez. Az óceán bő csapadékkal látja el a vidéket, ami kövér, üde zöld réteket és dús erdőségeket eredményez. Hűvösebb, de szélsőségektől mentes klímája révén gyökeresen különbözik a félsziget többi részétől, s ez a gazdálkodásban is kifejezésre jut. Alacsony fejlettségű térség, ahol a keresők jelentős része még az agrárszektorban tevékenykedik. Errefelé a kisbirtokok dominálnak, ami az elosztásos öröklődés eredménye. Galíciára sokáig jellemző volt a tengerentúlra, Latin-Amerikába való kivándorlás, illetve az év bizonyos szakában mezőgazdasági idénymunka végzése elsősorban Kasztíliában. A spanyol vendégmunkások egyik fő kibocsátóterülete ugyancsak Galícia volt. A halászatra, a sokoldalú földművelésre és a szarvasmarha-, valamint sertéstenyésztésre épül a széles vertikumú élelmiszeripar (halfeldolgozás, konzervgyártás, tej- és húsipar). A régió legjelentősebb városa La Coruña (245), a település és környezete (pl. El Ferrol) a kikötői iparágak, főleg a hajóépítés, halfeldolgozás, kőolaj-finomítás, valamint a gépgyártás fontos telephelye. Santiago de Compostela (95) híres vallási zarándokhely (Szt. Jakab sírja) és katolikus kulturális központ, egyben a tartomány székhelye. Galícia kisméretű falvai és néhány házból álló tanyás települései élesen különböznek az ország többi részein megszokott vidéki településektől.

Galíciától kelet felé a Vizcayai-öböl tartományai sorakoznak, keskeny síksággal szegélyezett partvidékük tagolatlan. A terület zömét hegységek uralják, sok a csapadék, a folyók rövid futásúak és nagy esésűek. A térség szén- és vasérckészleteire alapozva a XIX. században megindult az iparosodás, főként a vas- és acélgyártás, gépgyártás, hajóépítés; több iparváros született, és egy északi – ma már több elemében elavult – ipari tengely is körvonalazódott. A gazdasági fejlettség kelet felé haladva emelkedik.

Asztúria az egyetlen terület, mely soha nem került arab kézre. A ma már lassan visszaszoruló szénbányászat volt a korai gazdasági fejlődés és iparosodás alapja. Az ipari jelleg ma is meghatározó, noha az ágazat szerkezetében elavult, s ezért évek óta gazdasági problémák és magas munkanélküliség sújtja a régiót. Két nagyvárosa uralja a gazdaságot. Gijón (270) kikötőváros jelentős iparral (kohászat, hajó- és gépgyártás, vegyipar) rendelkezik. A régió székhelye az Asztúriai Királyság egykori központja, Oviedo (210); nehézipara (pl. hadiipar), cementipara számottevő, műemlék-együttese a világörökség része.

Kantábria nem tartozik az ún. történelmi tartományok közé, 1981-es megalakulását közigazgatási-államhatalmi szempontok motiválták. Gazdaságában a nehéziparnak és az élelmiszeriparnak van jelentősebb súlya, a vasércbányászat visszaszorult. Székhelye az óceán partján fekvő Santander (185), melynek vegyipara, kohászata, halfeldolgozása jelentős. A város és környezetének turizmusa is fellendülőben van, ami többek között festői tengerpartjának és az őskori rajzairól híres Altamira-barlangnak köszönhető.

A rendkívül széles körű autonómiát élvező Baszkföldaz ország egyik legfejlettebb területe, számottevő iparral és szolgáltató tevékenységgel. A baszk hegyvidéki pásztorkodó nép volt, kultúrája a paraszti múltban gyökerezik. Ennek jellegzetes eleme a kőből és fából épült baszk tanyaház (basseri). A bányakincsekre épülő egykori iparosodást a spanyol ajkúak betelepülése kísérte, így a baszk kultúra megőrzése politikai kérdés lett. A nehézipar hagyományos ágait korszerűbbek váltják fel; tovább él és virágzik viszont a papíripar. A régió legjelentősebb iparvárosa (kohászat, kőolaj-finomítás, hajógyártás, vegy- és autóipar) Bilbao (350, ev. 940), melynek elővárosai a tengerpartig nyúlnak; kulturális, turisztikai, szolgáltató és pénzügyi funkciói is egyre fontosabbak. A baszk főváros, Vitoria-Gasteiz (225), az Ebro-medence északnyugati peremén fekszik, autó- és bútoripara jelentős.

Az északi rész további három, „szárazföldi” régióját, Navarrát, La Rioját és Aragóniát az Ebro folyó völgye köti össze. Navarra az Ebro bal partján fekszik, északi részén a Pireneusok emelkednek; La Rioja a folyótól délre terül el, ahol az Ebro-völgyi alacsony térszín hamar hegyvidéki területekbe vált át. Aragónia természetföldrajzi képe viszont háromosztatú: északi területei a Pireneusokhoz és annak széles hegyvidéki előteréhez tartoznak, középső vidéke az Ebro medencéje, míg délen újfent hegyvidéki térszínek és fennsíkok uralkodnak.

Navarra a három tartományból álló Baszkföldhöz csatlakozhatott volna negyedikként, mivel lakosságának egy része baszkul beszél, de végül is megtartotta történelmileg mélyen gyökerező önállóságát. Gazdasága Baszkföldhöz hasonlóan fejlett. Az atlanti part törpegazdaságaitól eltérően a nagybani mezőgazdaság jellemzi, iparából pedig az élelmiszer-, fa-, papíripar mellett a vegyészet és az elektronika emelkedik ki. Székhelye, Pamplona (195) a Pireneusok előterében helyezkedik el, fejlődő ipari város; a Navarrai Egyetemnek ad otthont, de inkább az utcai bikafuttatásokról közismert.

La Rioja 1982 óta alkot önálló régiót; valaha Ó-Kasztília részét képezte. Leginkább előnyös természeti feltételek közt működő fejlett mezőgazdaságáról, szőlő- és bortermeléséről nevezetes. Központi városa Logrono (120), élelmiszer- és textilipara emelhető ki.

Aragónia területén az Ebro folyó völgyében koncentrálódik a népesség jó része és a gazdasági élet. A spanyol államfejlődésben Aragónia meghatározó szerepet töltött be. A mezőgazdaság természeti feltételei nem előnyösek, a csapadék a hegyek közé zárt síkságon nagyon lecsökken, és a talaja is kevéssé termékeny. Ezt némileg ellensúlyozza az Ebro völgyére korlátozódó öntözés. A gabonatermesztésen túl, éppen az öntözés folytán, a zöldség- és gyümölcstermesztésnek meghatározó szerepe van. A Pireneusok nagy esésű vízfolyásait számos erőmű hasznosítja, és ezzel jelentős részt vállal az ország villamosenergia-termeléséből. Zaragoza (610), az Ebro mentén fekvő regionális központ, a népességszám alapján az ország ötödik nagyvárosa. Sokoldalú iparral rendelkezik (élelmiszer- [cukor], cement-, üveg-, textil-, fa- és papíripar, autógyártás [SEAT]). Az Ebro-völgyi gazdasági tengely a Földközi-tenger partvidékén éri el a mediterrán tengelyt, amely a katalán, valenciai, murciai és kelet-andalúz tengerparti zónát kapcsolja egymáshoz, és az ország legdinamikusabban fejlődő övezetét alkotja.

1.8. 8. A mediterrán régiók

Katalónia jobbára hegyvidéki régió, északon a Pireneusok határolják, alföldi térszínei elsősorban a Földközi-tenger partját kísérik, illetve néhány folyó mentén, köztük az Ebro völgyében találhatók. A jobbára katalánok lakta vidék régen és ma is az ország „európai kapuja”, Európa magterületéhez (Dél-Franciaország, Itália) szoros kereskedelmi és kulturális kapcsolatok fűzik. Az ország egyik legfejlettebb, kiemelkedő gazdasági erejű térsége. Sokoldalú iparából az acélgyártás, a fémfeldolgozás és a gépipar, a vegyipar, a papíripar, valamint a nagy múltra visszatekintő textilipar emelkedik ki. Mezőgazdasága fejlett, de súlya szerény; a gabona-, gyümölcs-, zöldség- és szőlőtermesztés mellett a sokoldalú állattenyésztés szerepe kisebb. A régiónak korszerű infrastruktúrája és nagy idegenforgalmi vonzereje van.

A többi régiónál is szélesebb körű önkormányzattal rendelkező Katalónia székhelye Barcelona (1600, ev. 4750). Napjainkra Madriddal minden tekintetben vetekedő metropolisz, amely bolygóvárosok gyűrűjében fekszik a Földközi-tenger partján. Az ókori alapítású település történetében a tengerparti fekvés mindig is meghatározó volt, ám fejlődése a XVI. században lelassult, csak a XIX. században kiteljesedő pamutkelmegyártás kapcsán kapott új erőre, s tart ma is. Az ország legnagyobb forgalmú kikötőjével bíró város iparában ma a tradicionális textilipar, a modern vegyészet, gépipar, autó-, hajó-, vasút- és repülőgépgyártás a meghatározó; mellette a tercier funkciók is szerteágazóak. Már a XV. században volt egyeteme, napjainkban pedig a neves felsőoktatást számos tudományos és művészeti intézmény egészíti ki. Az 1992-es olimpiának otthont adó város fontos turisztikai, kereskedelmi és pénzügyi központ, a divat- és művészvilágban is elismert, repülőterének forgalma pedig számos fővárosét megelőzi. A város három részből, a zegzugos utcákkal átszőtt középkori óvárosból, a mérnöki tervezésről árulkodó újvárosból és a kikötőnegyedből áll. A modern építészet számos remekével büszkélkedhet, leghíresebbek A. Gaudí épületei (pl. a La Sagrada Família-templom). A tőle északra húzódó Costa Brava partszakaszon sűrűn sorakoznak a legkedveltebb tengerparti üdülőhelyek. Délre a Costa Doradán fekszik az ókor egyik kiemelkedő hispániai városa, mai nevén Tarragona (125). Forgalmas kikötő hatalmas kőolaj-finomítókkal, malmokkal, körzetében a portóihoz hasonló likőrborok készülnek (Priorato), melynek jelentős exportálója.

Az egykor Levante (= Kelet) néven ismert Valencia és Murcia Földközi-tenger menti régiók. A tengerpartot viszonylag széles síkság övezi, de nyugaton a felszín gyorsan emelkedik a Mezeta peremhegységeinek irányába.

Valencia virágzó, exportorientált mezőgazdaságáról nevezetes régió; az itt termő primőr áruk és citrusfélék, főként a narancsfajták ma is fontos kiviteli cikkek.

 A rizs, szőlő, olíva, sáfrány viszont főként hazai igényeket elégít ki. A térség már az ókorban is sűrűn lakott volt, öntözött kertekkel, melyeknek csatornáit ma is használják. Az eperfák a középkor óta szolgálják a selyemhernyó-tenyésztést, az eszpartófüvet a papírgyártás használja fel. Egykor híres kézműiparát (pl. kerámiacsempe) napjainkban a turizmus élteti, tengerpartjai (Costa del Azahar [citromvirág], Blanca) számos látogatót vonzanak. A lakosság egy része katalán. A székhely, Valencia (763) az ország harmadik legnépesebb nagyvárosa, egykor virágzó selyemkereskedelméről árulkodnak díszes épületei (pl. La Lonja kereskedőház). A település egy óriási huerta közepén helyezkedik el; de a város és a környező tengerpart gyáraktól, nehézipartól sem mentes (fémfeldolgozás, textil-, vegyipar, illetve Sagunto – kohászat).

Murcia melegebb és szárazabb, és itt már a kasztíliai spanyol nyelvet beszélik. Ércbányászatáról és főként a páratlan termékenységű huerták haszonnövényeiről (dinnye, saláta, citrom, narancs, paradicsom) nevezetes. Azonos nevű központi városa, a Segura folyó mentén épült Murcia (410), régen selyemiparával, ma már inkább élelmiszer- és könnyűiparával tűnik ki. A régió kikötővárosa az ókori alapítású Cartagena (200), ércfeldolgozással, kohászattal, kőolaj-finomítással és hajógyártással; a város egyben fontos haditengerészeti bázis is.

Andalúzia a Földközi-tengerrel és a Cádizi-öböllel is szélesen érintkező, hatalmas kiterjedésű régió a félsziget déli részén. Északon a Sierra Morena keretezi, délen a Betikai-hegység vonulatai találhatók, köztük a magasba törő Sierra Nevadával. E két hegyvidék fogja közre az ország legjelentősebb alföldjét, a Guadalquivir medencéjét, amely délnyugaton a Cádizi-öböl felől teljesen nyitott, néhol dombvidékekkel tarkított, majd a félsziget belseje felé fokozatosan összeszűkül. Délen a tengerpartot csak szűk parti síkság kíséri. A köztudatban Spanyolországhoz fűződő jellegzetességek jelentős hányada andalúz vonás: sok napfény, kék tenger, hófehér városok, mór építészeti emlékek, kis belső udvarok és szűk sikátorok, flamenco tánc és gitárzene, temperamentumos nép adják meg a karakterét. A kellemes hangzású andalúz városnevek némelyikét gépkocsitípusok tették még ismertebbé (Seat Cordoba, Marbella; Ford Granada). Több mint 7,5 milliós lakosságszámával a legnépesebb régió; számottevő itt a cigányság aránya, amely sajátos kultúrát képvisel. Andalúzia az ország egyik legelmaradottabb régiója, de gyors ütemben fejlődik; ebben közrejátszik az öntözéses mezőgazdaság, az új, korszerű iparágak (mikrochipgyártás) kibontakozása, az újjáéledő hagyományos ágazatok (textilipar, gépgyártás, színesfémkohászat) és az ércbányák termelése, valamint a külföldi tőke megjelenése és a kiteljesedő idegenforgalom. Az andalúz birtokformák között a latifundiumoké az elsőbbség. A növénytermesztés sokkal fontosabb az állattenyésztésnél; az olajfaligetek, a szőlő- és gyümölcsöskertek igen elterjedtek. Bortermelése világhírű (Málaga, Jerez de la Frontera: sherry). A nyugati részeken, hol még elegendő a csapadék, fontos a parafa, a régió szárazabb keleti részén pedig az eszpartófű hasznosítása.

Települései között a városias megjelenésű óriásfalvak a leggyakoribbak. A tengerparti sávban viszont egymással összeérő vagy egybeépült üdülővárosok egész sora jött létre. A nyolc évszázados mór uralom ezen a vidéken hagyta az utókorra a leghíresebb építészeti remekműveit. A régió székhelye, gyorsan növekvő nagyvárosa, az 1992-es világkiállítás kapcsán még ismertebbé vált Sevilla (700, ev. 1300) kulturális, idegenforgalmi és igazgatási központ, egyeteme is van. A Guadalquivir mentén fekvő várost dagály idején tengeri hajók is megközelíthetik. Valaha ez az adottsága segítette hozzá, hogy az amerikai gyarmatbirodalom európai kapuja legyen, és a hirtelen gazdagság nyomán Dél-Spanyolország központjává váljék. Iparában a legmodernebb feldolgozóipar dominál, a hagyományos ágazatok közül a textil-, élelmiszer- és gépipar érdemel említést. Sevilla építészeti remekművekben gazdag, ilyenek például az Alcázar, az Arany- és a Giralda-torony. A város több opera (Mozart: Figaro házassága, Bizet: Carmen) helyszíneként is ismert. Európa legforróbb nyarú városa télen kellemes klímát ígér. A várostól északnyugatra, a hegyek között fekszik Riotinto színesfémérceiről híres hajdani bányakörzete. A folyó mentén felfelé haladva találhatjuk a mór emlékekben bővelkedő Córdobát (325), a kalifák egykori székhelyét. Legszélesebb körben a katolikus székesegyházzá átalakított La Mezquita mecset ismert. A valaha bőráruiról híres kézművességét (kordován) jelentős gyáripar (kohászat, elektronika) váltotta fel. Granada (240) a belsőandalúz területek harmadik kiemelkedő városa, Andalúzia legkiterjedtebb huertájának közepén fekszik. Neve egybeforrt az arab eredetű Alhambra erőddel. E két város az idegenforgalom kiemelt célpontja, a Gibraltártól keletre fekvő Costa del Sol (= Napospart) pedig a Costa Brava után a legkedveltebb üdülőkörzet. Itt Málaga (550) a legjelentősebb város élelmiszer- (pl. cukor) és fémiparral, nemzetközi hírű gyógy- és üdülőhely. Napjainkban a nyugatabbra fekvő Costa de la Luz szerepe is erősödik a turizmusban; ezen a partszakaszon a kikötői iparágakkal (pl. kőolaj-finomítás, hajóépítés, színesfémkohászat) gyarapodó Cádiz (130) és Huelva (145) emelendő ki; előbbit az ország legrégibb városának tartják.

A földközi-tengeri Baleár-szigeteknégy fő szigete Mallorca, Menorca, Ibiza és Formentera. Az ország egyik legmagasabb gazdasági fejlettségű régiójában a tercier szektorban talál megélhetést a foglalkoztatottak 3/4-e. Ibiza és Mallorca a legforgalmasabb sziget. A turizmus klasszikus célpontjai mellett a napjainkban is működő vagy hajdanán virágzó művésztelepek sajátos színfoltot alkotnak a szigetcsoport vonzótényezői között. A Baleárokon a többi tengerparthoz képest is sok üdülőt vásároltak fel külföldiek, elsősorban németek és angolok, és közülük egyre több nyugdíjas költözik ide. A szigetcsoport központi, vendéglátásra szakosodott nagyvárosa Palma de Mallorca (380).

Ceuta és Melilla, a Marokkó testébe ékelődött két kikötőváros (75, illetve 68 ezer lakos) az egykori nagyobb spanyol gyarmat maradványa, a szomszédos pár apró szigettel együtt külön igazgatási egységet képvisel. A gazdasági fejlettség szintje alacsony, problémát jelent a munkanélküliség. A határ ki van téve az afrikai menekültek áradatának, akik itt próbálnak bejutni az EU területére. Marokkónak a két város és a környező szigetek visszaszerzésére irányuló törekvése is bizonytalanná teszi a jövőt.

1.9. 9. A Kanári-szigetek

Az Atlanti-óceánban, Marokkó partjaihoz közel, tőle mintegy 100–450 km-re fekvő Kanári-szigetcsoport (7447 km², kb. 2 millió lakos) is Spanyolország része.

A hét nagyobb (Gran Canaria, Tenerife, La Palma, Hierro, Fuerteventura, Lanzarote, Gomera) és számos apró, vulkanikus eredetű sziget változatos természeti képet tár a látogató elé. A hegycsúcsok oldalába vízmosások, lejjebb pedig termékeny völgyek mélyülnek, néhol kiváló adottságot biztosítva a földművelés számára. (A Tenerife szigetén emelkedő Pico de Teide [3718 m] nemcsak a Kanári-szigetek, hanem egyben Spanyolország legmagasabb csúcsa is.) Az afrikai kontinenshez közelebb fekvő szigetek ugyanakkor állandó vízhiánnyal küszködnek.

A szigeteket a portugálok fedezték fel, de a spanyolok vették birtokukba, akik leigázták a bennszülött guancs népességet. Rajtuk kívül az araboktól, afrikai rabszolgáktól és főként a betelepült spanyoloktól származnak a mai szigetlakók. Legfőbb megélhetési forrásuk a turizmus; elsősorban Tenerife, Gran Canaria és Lanzarote szigetek vonzzák magukhoz üdülőtelepeikkel és strandjaikkal, világszínvonalú szolgáltatásaikkal a télen is melegre, napfényre vágyó külföldieket, akik repülőgépen érkeznek ide. A mezőgazdaság a paradicsom, burgonya, banán és a dohány termelésére és kivitelére szakosodott. A Kanári-szigetek fontos atlanti hajóutak mellett fekszenek, kikötői vámmentesek. Las Palmas de Gran Canaria (380) hatalmas kikötőjével a székhely, Santa Cruz de Tenerife (230) pedig a másik jelentős nagyváros. Az elmúlt években az EU legnagyobb illegális „bevándorlókapujává” vált a térség: Afrikából lélekvesztőkön egyre többen hajóznak át a szigetekre.

2. Gibraltár