Metafizika

A barlanghasonlat

• 
  Barlang: bejárata a fény felé tárul, az emberek háta mögött tűz ég, nem fordulhatnak meg, nem nézhetnek másfelé; mögöttük kis fal magasodik, amely fölött mindenfélét mutogatnak nekik, ezeknek csak az árnyképét láthatják. Azok, akik viszik a szobrokat és egyebeket (amelyeknek csak az árnyékát látják a rabok), néha hallgatnak, néha beszélnek.
  
• 
  Ha ebben nőnek föl a rabok, és csak ezt látják, akkor ezeket az árnyképeket nevezik valóságnak
  
• 
  Ha hallanák, ahogy a szobrokat vivők beszélgetnek, azt hinnék, az árnyképek beszélnek
  
• 
  Ha egy ilyen rab felállhatna, és körbenézhetne, elvakítaná a fény, amit a valódi dolog felé pillantva lát. A valóságot így homályosabban látná, mint az árnyképet, s a tisztábbat – a hamisat – tartaná továbbra is valóságnak
  
• 
  Ha kiviszik a barlangból, a fény ismét elvakítja; hozzá kell szoknia fokozatosan, hogy a valódi világot megpillanthassa
  
• 
  Ez a folyamat, ezek a lépések elvezethetnek ahhoz, hogy végül, kellő hozzászokási idő után, magukat a dolgokat is szemlélhesse
  
  • 
    Ebből arra következtethetne, hogy ő teremti mindazt, amit megismert
    
  • 
    Rabtársait nyomorultnak látja, magát boldognak
    
• 
  Ha a barlangban lévő rabok közül jutalmat kapna az, aki a legpontosabban figyeli meg az árnyakat, és a külső világot megismerő ember visszatérne, kinevetnék: homályosan látna először a sötétben, minek is ment ki? Azt hinnék, hogy kevesebbet lát, mint ők, pedig csak szokatlan számára a sötét. Ha homályosan látunk, homályosan igazodunk el, tegyük föl a kérdést: sötétbe jutottunk, vagy épp szokatlanul sok a fény?
  
• 
  Ha a többieket valaki feltétlenül ki akarná vezetni a fényre, eszükbe jutna, hogy a pajtás odafönn megvakult, és hülyének néznék az illetőt – vagy agyoncsapnák.
  

Életünk olyan, mint a barlanglakóké

• 
  A szemünk elé táruló világ: a börtönszállás
  
• 
  Tűz fénye: Nap sugara
  
• 
  Feljutás a valódi világra: a lélek felszállása a gondolat világába
  
• 
  A megismerhető dolgok közül a legvégső a jó ideája
  
  • 
    Nehezen pillantható meg
    
  • 
    Minden helyesség és szépség oka
    
  • 
    Ő szüli a fényt és a látható világban a fény urát, s ekként osztja az igazságos és észt
    
    • 
      Aki okosan akar cselekedni, annak ezt kell szemlélnie
      
• 
  Aki idáig eljutott, nem akar alászállni
  
• 
  Kétféle látási zavar: ha fényről megyünk sötétbe, és ha sötétből a fényre  a lélek látásának is ez a két zavara
  
• 
  Aki eljutott a jó ideájához, elvakul, ha lerántják ismét a sötétbe
  
• 
  A gondolkodásnak a jó felé kell fordulnia; de ha rosszra törekszünk, lehetünk akár ugyanolyan éleselméjűek is, csak épp rossz irányban kamatoztatjuk ezt
  
• 
  Az igazi filozófia a sötétből vezet a fény felé
  
• 
  A mennyiségtan, csillagászat, mértan, zene csak bevezetés a dialektikába. A dialektika célja a jó megismerése.
  
  • 
    Módszere szerint it tökéletesen alkalmas arra, hogy a sötétből a fény felé törekedjünk vele: a Jó ideáját akarjuk szemlélni, és a dialektika lényege az alap megkeresése, a visszakövetkeztetés művészete; meglátja a dolgok lényegét, és még egy lépcsőfokkal tovább vezet.
    
• 
  A lényeg: a lehetőségi feltételek
  
  • 
    A dialektika ezekre következtet vissza
    
  • 
    Eidetikus okság: A barlang-hasonlat minden szintje egy alatta lévő szint lehetőségi feltétele; pl. a fáklyák fénye nélkül nem lenne árnyék és így tovább
    
  • 
    A végtelen nyomain indulunk el a végességben; egy idő után kilépünk az érzékelhető dolgok világából, és kijutunk a fényre
    
  • 
    A jó ideája az alap (a Nap)
    
  • 
    Ez a fokozati ontológia az Abszolútum felé visz bennünket
    
  • 
    A bölcs jó irányba fordítja a gondolatait, a gonosz rosszba; van, aki helytelenül műveli a dialektikát, de őt inkább szánni kell. A dialektika az ész dolga, nem vehet figyelembe pl. tekintélyt.
    
• 
  Összefoglalás
  
  • 
    A dialektika lényege a felsőbb szintről megmagyarázni az egészet; az alsőbb szintekhez meg kell ismerni az egészet.
    
  • 
    A Barlang-hasonlat a metafizika módszerét is megragadja: hipotézisekkel dolgozik. A hipotézisekkel magyarázzuk a többi dolgot. A metafizika kiindul a látottakból, és megkeresi azok lehetőségi feltételeit. A dialektika ismeri meg a hipotézist. Végpontja a feltétlen, ami mögött már nincs más (az abszolútum).
    
  • 
    Részesedés: az alsóbb dolgok részesülnek a fölsőbbek tulajdonságaiból (az okozat részesedik az okból). Az okozatnak hasonlítania kell az okra, de nem kell leképeznie azt.
    

3. Arisztotelész - Metafizika
.       Arisztotelész: „Metafizika”. I/1-2. fej.; III/1.fej.; IV/1., 2., 4. fej.; V/7-8. fej. „A”
I. könyv, 1-2. fejezet
I/1

• 
  Minden ember természete szerint törekszik a tudásra. Bizonyítja ezt az, hogy ragaszkodunk az érzékeinkhez – nem akarjuk elveszíteni az információszerzés lehetőségét. A látást szeretjük a legjobban, mert az lát el minket a legtöbb ismerettel. (a szemünk fénye, ugye).
  
• 
  Minden élőlény érzékel, de csak néhányban lesz emlék az érzékeltből. Ez utóbbiak okosabbak, és ha képesek hallani, tanulni is tudnak. (a kutya tud, a méh nem; a kutya tehát okos és tanulékony, a méh csak okos)
  
• 
  Az ember tudatos művészettel és okoskodással is él. Az emlékezetből ugyanis nálunk tapasztalat lesz, mert a sok benyomás összeáll egy egységes tapasztalattá. A tapasztalat rokona az összes tudománynak és művészetnek. “A tapasztalat hozza létre a művészetet, a tapasztalanság a véletlent” – Pólosz
  
• 
  A tudatos művészet: sok tapasztalati megfigyelésből a hasonlókra vonatkozó egyetlen általános ítélet alakul ki. Tapasztalat dolga, hogy sok azonos tünetet mutató embernek mi használt a bajára; szakértelem az, ha tudom, hogy pl. influenza esetén milyen gyógyszert kell adni.
  
• 
  A tapasztalat az egyes esetekre vonatkozik, a tudomány az általánosra. A cselekvésnek mindig az egyes esettel van dolga – a tapasztalt orvos megbecsültebb és hatékonyabb, mint az elméleti szakember. Aki általában tájékozott, de nincs tapasztalata, az gyakran tévedhet a cselekvésben.
  
• 
  De mi mégis többre tartjuk a tudósokat, mint a szakembereket. A tudás nyomán mindenki jobban hozzájut a bölcsességhez, mint csak a tapasztalat alapján. Ez azért van, mert a tudós ismeri az OKOT. A szakember tudja, amit tud, de nem tudja az okát – az építész tudja azt, hogy miért alkotnak, a kőműves nem feltétlenül. A munkások csak építenek, de nem tudják, mit csinálnak. A munkavezető már sejti az okot – nem azért lett az, mert ügyesebben farag, hanem mert többet TUD.
  
• 
  A tudás jele a tanítani tudás.
  
• 
  Az érzékleteket sem tartjuk bölcsességnek, pedig valamelyes megismerések. De nem vonatkoznak a miértre; csak látunk valamit, és már gondolkodnunk kell, hogy az okát megleljük.
  
• 
  A tudományok feltalálása: aki valami újat talál föl, bölcsnek tartják. Először a gyakorlati dolgokra kell rájönni, és ha valaki előáll valami gyakorlatival és elméletivel is, azt még bölcsebbnek tartják. Az életszükségletekre és a gyönyörkeltésre szolgáló tudományok után következnek a tiszta tudományok. Azért jók az egyiptomiak matematikai ismeretei, mert sok idejük volt gondolkodni rajtuk (a papoknak).
  
• 
  A lényeg: az igazi tudomány – a bölcsesség – az alapelvekre vonatkozik. A szemlélő tudományok bölcsebbek az alkotónál.
  
• 
  A bölcsesség bizonyos alapelvekre és okokra vonatkozó tudomány  METAFIZIKA
  

I/2

• 
  A mi célunk ennek a tudománynak a meglelése. Ez a tudomány alapelveket és okokat vizsgál.
  
• 
  Milyen a bölcs ember? Melyik a legbölcsebb tudomány?
  
  • 
    Mindent tud, amennyire ez lehetséges, de nem tud minden egyedi esetről.
    
  • 
    A nehezen megismerhető dolgokat tudja megismerni. Az érzékelés könnyű és mindenkinek eleve adott, ez nem számít ide.
    
  • 
    Bölcsebb, aki szabatosabb tudással rendelkezik és jobban tud másokat az okokra tanítani.
    
  • 
    A tudományok közül a bölcsességet óhajtjuk leginkább pusztán a tudás kedvéért. Az uralkodó tudomány, nem szolgáló, és így magasabbrendű. A bölcsnek adnia, nem kapnia a parancsot, őt kell követnie a kevésbé bölcseknek.
    
  • 
    A mindentudó az, aki leginkább ismeri az általánosról szóló tudományt, így mind tudja az alapul szolgáló fogalmakat.
    
  • 
    Ez nem könnyű: az alapul szolgáló fogalmak esnek a legtávolabb az érzékletektől.
    
  • 
    A legszabatosabb tudományok a végső alapelvek tudományai. A kevesebb kiindulópont – elv – szabatosabb.
    
  • 
    A tanításra az a tudomány a legalkalmasabb, ami az okokat vizsgálja, ugyanis az tanít igazán, aki megmondja minden dolgonak az okát.
    
  • 
    Az önmagáért való tudás keresésekor a legbiztosabb tudásra törekszünk. Ha az alapelvek felől indulunk, biztos ismeretekhez jutunk.
    
  • 
    A legnagyobb tudomány az, amelyik fölismeri, hogy mi a cél, amiért cselekedni kell. Ez pedig nem más, mint a Jó (vö.: Platón – Nap (a Jó ideája))
    
  • 
     Ez mind együtt csak egyetlen tudományra lehet igaz
    
  • 
    Ez nem alkotó tudomány. Az emberek a csodálkozás hatására kezdtek filozofálni. Először a közelebb eső dolgokon, majd a távoliabbakon álmélkodtak. A csodálkozó ember tudatlannak érzi magát, és filozofálásával a tudatlanságot akarja leküzdeni. Az első filozófusok tehát szintén a tudás kedvéért keresték a tudományt. Ekkorra egyébként már megvoltak az élethez szükséges tudományok, így nem valami ilyen igény kielégítéséért filozofáltak (rosszul is jártak volna...)
    
  • 
    Ez az egyedüli szabad tudomány, mert csak ez van önmagáért.
    
  • 
    Nem nagy falat ez? Ekkora tudás csak az isteneknek jutnak – ám az isteneket nem szabad irigynek tartanunk. A legistenibb tudomány a legbecsesebb; isteni pedig kétféleképp lehet: ha a tárgya isteni vagy ha az istenek birtokolják. A metafizikára mindkettő igaz. Isten ok is (- teológia).
    
  • 
    Ha megszereztük ezt a tudományt, nem csodálkozunk el a dolgokon – mert ismerjük az okaikat.
    
  • 
    Görög tökéletesség-fogalom: kör (magában tökéletes; Isten önmagát gondoló gondolat; a másra rá nem szoruló tudomány)