Metafizika

Előszó

• 
  Az értekezés a módszerről-ben már érintette az Istenre és az emberi elmére vonatkozó kérdéseket, de akkor még csak tapogatózott
  
• 
  Ezek fontos kérdések, bővebb kifejtésre szorulnak
  
• 
  Két ellenvetést hoztak föl ellene:
  
  • 
    Az önmagát vizsgáló elme csak annyit észlel, hogy gondolkodik.  Ezzel nem zárunk ki semmit, ami esetleg még ugyanennyire hozzátartozna a lélek természetéhez.
    
• 
  Az idea szó kétértelműsége:
  
  • 
    Lehet az értelmi művelet neve – és így nem tökéletesebb nálam
    
  • 
    A megjelenített dolog – így lehet tökéletesebb. Ez elehet tökéletesebb. Ebből lehet a létére is következtetni, Descartes szerint.
    
• 
  Az ateisták ellen is felszólal
  
• 
  A mű szerkezete: először végigvisz minket azon a gondolati úton, amelyen ő is haladt, majd válaszol az eddigi komolyabb ellenvetésekre.
  

Szinopszis

• 
  Első elmélkedés:
  
  • 
    A kétely okai a szilárd alap híján
    
  • 
    Mentesülünk az előítéletektől
    
  • 
    Elkülönítjük az elmét az érzékektől
    
  • 
    A későbbi belátásainkkal kapcsolatban már nem fogunk kételkedni, mert azt itt letárgyaljuk
    
• 
  Második elmélkedés:
  
  • 
    Az elme fölteszi, hogy semmi sem létezik, amiben kételkedni lehet. De így az elmének magának legalábbis muszáj léteznie.
    
  • 
    Így elkülöníthető a res cogitans és a res extensa – az értelem és a test
    
  • 
    Geometriai módszert követ; itt elkülönítjük a lélek fogalmát, így később megoldhatóvá válhat a lélek halhatatlanságának bzionyítása.
    
  • 
    Amit világosan és elkülönítetten – clare et disticte – belátunk, az biztos. A test és a lélek valóban különböznek egymástól.
    
  • 
    A test osztheató, a test oszthatatlan. A kettő természete ellentétes egymással. Ez elég ahhoz, hogy belássuk: a test halálával nem hal meg az elme.
    
    • 
      Minden, amit Isten teremtett, romolhatatlan. A lélek halhatatlan, a test nem az.
      
• 
  Harmadik elmélkedés:
  
  • 
    Isten létezése
    
  • 
    Ideák, bennünk lévő idea Istenről
    
  • 
    Ez az idea a tökéletesség ideája – az alkotó kézjegye, az okozat nyoma
    
• 
  Negyedik elmélkedés
  
  • 
    Minden clare et distincte belátás igaz
    
  • 
    A hamisság természete (miképp tévedhetünk)
    
• 
  Ötödik elmélkedés
  
  • 
    Isten újabb bizonyítása
    
  • 
    A geometriai igazságok bizonyossága is Isten megismerésétől függ
    
• 
  Hatodik elmélkedés:
  
  • 
    Az érdemi belátások és a képzetek elkülönítése
    
  • 
    Az elme valóságosan is különbözik a testtől, de szorosan össze vannak társítva, így egységet alkotnak
    
  • 
    Az érzékekből származó hibák és azok elkerülése
    
  • 
    Az anyagi dolgok mégis léteznek. Ez nem a szolipszizmus ellen szól, mert az senki se gondolja komolyan. Isten valóságosabban bizonyítható, mint maga a világ. Ez utóbbi a mű fő célja.
    

Összefoglalás:

• 
  Újkori változások: Descartes nem csak filozófus, hanem mérnök, matematikus, természettudós, geométer is
  
• 
  A szaktudományok jelentősége nő; ezelőtt először minden a filozófia alá tartozott (Arisztotelészig), majd a teológia volt a legfőbb tudomány (skolasztika)
  
• 
  A természettudományok fejlődésével és előtérbe kerülésével a filozófia státusza megrendül: légvárnak tűnik
  
• 
  A szaktudományos módszerek átvétele, az új felfedezések lereflektálása különösen fontossá válik: Descartes úgy érvel, mint egy geométer
  
• 
  A filozófia a józan észre apellál, bizonyít, próbál elszakadni a természetfeletti elméletektől
  
• 
  A természeti jelenségek magyarázatai pl. természeti jelenségek lesznek (tudomány haladása, bimbózó materializmus)
  
• 
  Módszerek:
  
  • 
    Geometriai: axiómákból való levezetés; deduktív; a kiindulópontot bizonyítanunk kell, erre építhetünk. A racionalisták használják főképp
    
  • 
    Fizikai: induktív, a metafizikában nem használható; empirista
    
• 
  Világlátás:
  
  • 
    Materializmus, naturalizmus térhódítása. Minden dologként létezik (a lélek is). Ami világosan és elkülönítetten belátható, az igaz és létezik. (fizikai dolgokra ez még stimmel is)
    
• 
  Felosztás:
  
  • 
    Res cogitans (gondolkodó) és res extensa (kiterjedt dolog)
    
• 
  A filozófia visszaszorul az ismeretelméletbe, arra, hogy hogyan alapozza meg saját magát
  
• 
  A módszer függ a tárgytól is: a metafizikai tárgyak nem vizsgálhatóak clare et distincte módon
  

6. 
   Kant – Pölitz-féle metafizikai előadások
   

Kant

• 
  Az emberi ismeretek formálisan kétfélék lehetnek:
  
  • 
    Történetiek, amelyeket adatokból, tapasztalatokból szerzünk
    
    • 
      Csak annyiban lehetségesek, amennyiben adottak
      
  • 
    Észismeretek, amelyeket elvekből, alaptételekből merítünk.
    
    • 
      Megismerjük alapjaikat, majd a priori alkotunk. Lehetséges azonban, hogy egy ismeret az észből származzék, viszont szubjektívan csak történeti, objektívan viszont filozófiai ismeret legyen. Tanulhatunk filozófiát, de attól még nem leszünk filozófusok.
      
    • 
      A priori ismeretek
      
      • 
        Matematikai
        
      • 
        filozófiai
        
    • 
      Filozófiai: fogalmakról alkotott
      
    • 
      Matematikai: fogalmak konstrukciójából alkotott ismeretek.
      
• 
  Ismeretek forrása:
  
  • 
    Objektív: azon források, melyekből egy ismeret egyedül lehetséges
    
    • 
      Empirikus
      
    • 
      Racionális
      
  • 
    Szubjektív: a mód szerint, ahogy ismeretre tehetünk szert
    
    • 
      Racionális
      
    • 
      Történeti
      
• 
  Filozófia: fogalmakból való észismeretek rendszere
  
• 
  A matematika és a filozófia is észismeret.
  
  • 
    Nem annyira a tárgyukban különböznek, hanem inkább módszerükben.
    
  • 
    Minden filozófia a fogalmakból való észismerettel foglalkozik
    
  • 
    A matematika a fogalmak konstrukciójából való észismerettel.
    
• 
  Észismeretek szembenállnak a történeti ismeretekkel
  
  • 
    A matematikában in concreto használjuk az eszünket, a filozófiában nem
    
  • 
    A matematikai ismeretek intuitívak
    
  • 
    A filozófiaiak diszkurzívak
    
  • 
     a nagyságok megkonstruálhatók a priori szemléletben, a minőségek viszont nem.
    
• 
   A filozófia tehát az emberi ész végső céljairól szóló tudomány
  
  • 
    Ez adja a filozófia méltóságát. A filozófia az egyetlen, aminek belső értéke van. A filozófia egyfelől az ügyesség, másfelől a bölcsesség tana. Az ész törvényadója.
    
• 
  Filozófusok és észművészek
  
  • 
    Nem ugyanaz. Az észművész csak a spekulatív tudást kergeti, és nem nézi, mivel járul hozzá az emberi ész végső céljához.
    
  • 
    A tulajdonképpeni filozófus a gyakorlati filozófus.
    
• 
  In sensu scholastico filozófia (forma):
  
  • 
    Észismeretek megfelelő készlete
    
  • 
    Rendszeres összefüggésük
    
  • 
     A filozófai az egyetlen tudomány, mely rendszeres összefüggéssel bír, és épp ez teszi rendszeressé az összes többi tudományt is
    
  • 
    A történeti ismeretek célja az, hogy fölhasználhassuk őket az ész céljaihoz. A célok is egymás eszközei – a hierarchia szerint kell lennie egy legfőbb célnak. Az észhasználat értéke attól függ, hogy mennyire vonatkoznak az emberi ész végső céljaira.
    
  • 
     A filozófia az észhasználat legfőbb maximájáról szóló tudomány – ez inkább a magatartásra vonatkozik, mint a tudományra.
    
• 
  In sensu cosmopolitico (tartalom/tárgy):
  
  • 
    Az a filozófus, aki észhasználatának maximáját meghatározott célokra irányítja
    
  • 
    A filozófus képes meghatározni:
    
    • 
      Az emberi tudás forrásait
      
    • 
      E tudás lehetséges és hasznos használatának terjedelmét
      
    • 
      Az ész határait
      
    • 
       A kérdések:
      
      • 
        Mit lehet tudnom?  METAFIZIKA
        
      • 
        Mit kell tennem?  morál
        
      • 
        Mit szabad remélnem?  vallás
        
      • 
        Mi az ember?  antropológia (az előbbi három is az emberre vonatkozik (kopernikuszi fordulat…))
        
• 
  A filozófus a bölcsesség ismerőjét jelenti – na, ez csak jól hangzik, de ilyen nincs
  
• 
  Filozófusnak nevezzük az észművészeket is. Kár.
  
• 
  A filozófiára rájöhetünk, vagy megtanulhatjuk könyvből is. Ez könnyű, de nem filozófia. A filozófusnak filozofálnia kell, nem filozófiát tanulni. A kritika fontos. Ne legyünk szofisták és ne vágjunk föl azzal, amit tudni vélünk.
  
• 
  A filozófusnak két dologgal kell bírnia:
  
  • 
    Ügyessége kultúrájával (műveltséggel)
    
  • 
    Minden eszköz tetszőleges célokra való felhasználásával. (észhasználattal)
    
  • 
     A kettő együtt kell: a puszta ismeretektől nem leszünk filozófusok, de fontosak azok is. A tudomány nélküli bölcsességet sosem érhetjük el. Aki úgy szereti a bölcsességet, hogy gyűlöli a tudományt, az a mizológus. Aki csalódik a tudásban, abból is lehet mizológus. A filozófia meg tudja adni a szellemi kielégülést.
    

Kant és a metafizika:

• 
  Témája: Isten, szabadság, halhatatlanság
  
• 
  Ezeket posztuláljuk, de nem tudjuk bizonyítani, hogy miként vannak – csak a gyakorlati ész követelményei szerint föl kell tennünk
  
• 
  Itt már nem lehet vitázni ezekkel
  
• 
  Itt nincsenek érzéki adatok: nem lehet ismereteket szerezni
  

6. 
   Hegel – Enciklopédia
   

(138-149)
A logika közelebbi fogalma és felosztása

• 
  Logika: forma szerint három oldala van:
  
  • 
    Elvont vagy értelmi
    
  • 
    Dialektikus
    
  • 
    Spekulatív
    
  • 
     Ezek nem részei, hanem mozzanatai a logikának, vagyis minden igaznak általában.
    
• 
  A gondolkodás mint értelem megáll a meghatározásnál és az elkülönítésnél. Ilyen a világos és elkülönített belátás.
  
• 
  A gondolkodásnál, közelebbről a megértésnél csak az értelem tevékenységét szokták szem előtt tartani. A gondolkodás elsősorban értelmi gondolkodás, de nem csak ennyi.
  
• 
  Az értelmi gondolkodás
  
  • 
    Az értelem tevékenysége: tartalmának az általánosság formáját adja (vö. Arisztotelész – mesterség és bölcsesség), de az értelem által tételezett általános elvont. Szembeállítjuk az egyedivel, de így magát a tételezett általánosságot is egyedivé tesszük.
    
  • 
    Az értelem összetevő és szétválasztó (Szent Tamás?), így ellentéte a közvetlen szemléletnek és érzetnek, amelyek mindig konkrétumokra vonatkoznak.
    
  • 
    Erre az ellentétre (értelem – érzet; általános - egyedi) hivatkoznak azok, akik az egyoldalú gondolkodás veszélyességéről beszélnek. Ez csak az értelmi gondolkodás ellen állhat meg. A puszta értelmi gondolkodás másfelől jó is, mert elméletben és gyakorlatban is csak ezen keresztül juthatunk biztos tudáshoz.
    
  • 
    A megismerés azzal kezdődik, hogy megkülönböztetjük a tárgyakat. A gondolkodás itt értelemként jár el. Így hasonlítjuk össze az idomokat a geometriában, stb. Értelmi lépésekkel haladunk az adott területen. Az alap az azonosság elve.
    
  • 
    A gyakorlati élet és az értelem: a jellemes ember értelmes ember, elvei vannak és azokat határozottan követi. Aki valami nagyot akar, annak korlátoznia kell magát /Goethe/. Sokféle utat járhatunk, de mindet egyszerre nem lehet. A foglalkozásokban is fontos, hogy értelemmel folytassák: körültekintően kell eljárni.
    
  • 
    Az értelem a műveltség fontos mozzanata: a művelt ember szilárd meghatározottságukban ragadja meg a tárgyakat.
    
  • 
    A logikait nem csak szubjektív, hanem általános és objektív tevékenységként kell fölfognunk. Az értelmet hasonlóképp.
    
  • 
     Az értelem egyfelől alkalmazható Isten jóságára is – vannak véges dolgok, és léteznek; Isten jósága felfogható úgy is, mint hogy a természetben az élőlények föl vannak szerelve mindennel, ami a létükhöz kell. Az ember képességei és tehetségei is így adottak.
    
  • 
    Az értelem a tárgyi világ valamennyi területén mutatkozik, és hozzátartozik egy tárgyhoz, hogy az értelem nyilvánul meg benne ( Logosz;  Hérakleitosz). Az állam tökéletlen, ha elmaradott.
    
  • 
    Mindenütt és mindenben meg kell lennie, ha nincs, az hiány, fogyatékosság: ez áll a művészetre, vallásra és filozófiára is.
    
    • 
      A művészetben az értelem abban áll, hogy a szép formáit rögzítik – a fogalom sokszínűségének megfelelően különbözőképp. Ez a részre és az egészre is igaz.
      
    • 
      Vallás: görög és északi mitológia: istenalakok határozottsága
      
    • 
      Filozófia: minden gondolatot a maga teljes szabatosságában kell fölfognunk és tisztán megvizsgálnunk.
      
• 
  Szokás mondani, hogy az értelemnek nem szabad túl messzire merészkednie.
  
  • 
    Nem is: ami értelemszerű, az még nem jelenti a teljes bizonyosságot. A konkréthoz kell tartanunk magunkat, nem elégedhetünk meg vagy-vagy megoldásokkal.
    
• 
  Dialektikus mozzanat
  
  • 
    A véges meghatározások megszüntetését és a velük ellentétes meghatározásokba való átmenetet jelenti
    
  • 
    A dialektikus magában véve – főleg a tudományban – szkeptikus
    
  • 
    A dialektikát ügyeskedésnek tekintik, amely ellentmondások látszatával zavarja össze az embert. A dialektika gyakran csak okoskodás.
    
  • 
    Sajátosan a dialektika az értelmi meghatározások, a dolgok és a véges igazi meghatározása. Immanensen túlmegyünk az elszigetelt meghatározáson: az értelmi meghatározottságok egyoltalúságáról kiderül, hogy negáció. A dialektikus végülis tehát a tudomáynos haladás mozgató lelke; immanens összefüggést és szükségszerűséget visz a tudomány tartalmába. A véges fölé emelkedünk vele.
    
  • 
    A dialektikus dolog kellő felfogása és megismerése a legfontosabb. Ez általában minden mozgás és élet és tevékenység elve a valóságban. A tudományos megismerésben is nagyon fontos.
    
  • 
    Az egyik is, másik is értelmes-gondolat hétköznapi: “jut is, marad is”
    
  • 
    A véges magától szűnik meg és megy át a maga ellentétébe: az életben benne van a halál csírája, pedig az élet és a halál ellentétes.
    
  • 
    A dialektika nem szofisztika: a szofisztika manipulatív. Nem szabad egyedül egyetlen elvet irányadónak tekinteni.
    
  • 
    A dialektika a dolgokat magán- és magáértvalóságukban szemléli, így nem egyoldalú, sőt, kitűnik ilyenkor, hogy az ilyesmi korlátolt
    
  • 
    A dialektika filozófiai múltja: Platónt mondják az elsőnek, ő emeli ki először külön tudományos formában.
    
  • 
    Szókratész: dialektikája ironikus, szofisták ellen irányul. Ez nem a hegeli dialektika
    
  • 
    Kant: újból előszedte a dialektikát: itt már arról van szó, hogy minden elvont értelmi meghatározás a maga ellentétébe csap át.
    
  • 
    Ez az általános tapasztalatban is megtalálható. A véges változik és elmúlik – ez a véges dialektikája. Objektív értelemben a dialektika Isten hatalma képzetének felel meg: a dialektika az ellenállhatatlan erő. A természeti és szellemi világban is megvan: a bolygó épp itt van, de magánvalósága szerint máshol is kell lennie.
    
  • 
    Dialektika és közmondások: a rideg igazság gyakran a legnagyobb igazságtalanság; a jog végessége folytán jogtalanságba csap át.
    
  • 
    A szkepticizmus: nem csupán kételkedés – nem remél megoldást. A szkepticizmus a tökéletes kétségbeesés azon, amit az értelem szilárdnak tart. Ez az ókori szkepticizmus – sztoa, stb. A modern, kritikai filozófiához köthető szkepticizmus nem keverendő össze ezzel, ez ugyanis csak az érzékfeletti bizonyosságát tagadja.
    
  • 
    A szkepticizmus csak a véges, értelmi gondolkodást fenyegeti. A dialektikus ellenáll neki.
    
• 
  A spekulatív gondolkodás
  
  • 
    Felfogja a meghatározzások egységét ellentétességükben, amely feloldódásukban és átmenetelükben bennefoglaltatik.
    
  • 
    A dialektika eredménye nem az üres, elvont semmi, hanem bizonyos meghatározások negációja.
    
  • 
    Ez gondolatbeli és elvont, de konkrét is, mert különböző meghatározások egysége.
    
  • 
    A spekulatív logikában a puszta értelmi logika is bennefoglaltetik, ha elhagyjuk belőle a dialektikust és az ésszerűt.
    
  • 
    Az ésszerű nem csak a filozófia sajátja – tartalmát tekintve. Mindenki számára adott – az ember eszes lény. Az ember tud az ésszerűről – pl. tud Istenről, hazáról, stb.
    
  • 
    A spekuláció szó mindennapi használata: sokféle – kereskedelem, házasság. Értelme: túl kell menni a közvetlen előttünk álló lépcsőfokon, előre kell gondolkodni, meg kell valósítani.
    
  • 
    A spekulatív nem pusztán szubjektív, hanem az, ami a szubjektívat és az objektívat – és általában az ellentéteket – magában foglalja.
    
  • 
    Vallási vonatkozás: misztikus. A misztikus titokzatos, de csak az értelem számára. A misztikus az egysége azoknak a meghatározottságoknak, amelyeket az értelem összerakva és szétszedve tud feldolgozni.
    
• 
  A logika három része
  
  • 
    A lét tana
    
    • 
      A maga közvetlenségében, a magánvaló fogalomban
      
  • 
    A lényeg tana
    
    • 
      Reflexiójában és közvetítésében: a magáértvalóságban és a látszatában
      
  • 
    A fogalom és eszme tana
    
    • 
      Visszatértségében önmagába – a magán- és magáértvaló fogalomban
      
  • 
     A gondolat tana
    
• 
  Felosztás módja
  
  • 
    A fogalom a lét és a lényeg igazsága, ezeket pedig nem-igaznak is kell tekinteni- Az igazságnak igazolnia kell magát.
    
  • 
    Istent, az abszolútumot csak annyiban ismerjük meg, hogy az általa való világot nem-igaznak ismerjük el
    

• 
  A homály eloszlatása
  
  • 
    Hegelnél a logika egyúttal metafizika is
    
  • 
     logosz
    
  • 
    A gondolkodási formákon keresztül emelkedünk egyre följebb – önmagát növelő folyamat
    
  • 
    Szintek:
    
    • 
      Értelmi gondolkodás:
      
      • 
        Világos körülhatárolás, dologi gondolkodás
        
      • 
        Megkülönböztetjük egymástól a tárgyakat, elválasztjuk őket
        
      • 
        Ez a kezdet; ez segít a cél megfogalmazásában is
        
    • 
      Dialektikus gondolkodás
      
      • 
        Összemossuk az értelmi gondolkodásban elhatárolt, elválasztott dolgokat.
        
      • 
        Minden meghatározás a maga ellentéte is: átmenet a szembenállóba. Ilyen az élet-halál ellentét is
        
      • 
        Többnyire romboló erőként látjuk
        
      • 
        A dolgok magukban is ellentmondásosak
        
      • 
        Immanens kritikát használ
        
      • 
        Az értelem menekül a dialektikától – mert látszólagosan ellentmond önmagának, de nem is
        
      • 
        Szkepticizmus: sztoa és Kant; más értelemben használjuk
        
    • 
      Spekulatív gondolkodás
      
      • 
        Ez is az ész tartományába tartozik – pozitívan ésszerű gondolkodás
        
      • 
        Az átmenet – (+  -)  nem az eredmény hiánya, hanem maga az eredmény
        
      • 
        Vallásos értelemben: misztikus: a különválasztott dolgok egységes szemlélete
        
      • 
        Aufhebung: megszüntetve megőrizni
        
• 
  Az egész folyamat lépcsőzetes: egyre magasabb szintekre kerülünk; az előző lépcsőfokot az újba építjük bele, illetve ez magában is beleolvad – aufhebung
  
• 
  Fokozati ontológia: az értelmi valóságban válik be. A dialektikus is alkalmazható a tárgyi valóságra, az értelmi gondolkodás nem fedi le a valóság egészét.
  

6. 
   Heidegger – mi a metafizika?
   

• 
  Először közli, hogy a metafizikáról akar beszélni, de aztán azt mondja, hogy nem. Egy meghatározott metafizikai kérdéssel belevág a közepébe a dolognak – így a metafizika bemutatja magát
  
• 
  A filozófia Hegel szerint megfordított világ (józan ésszel legalábbis)
  
• 
  A metafizikai kérdés jellege:
  
  • 
    Minden metafizikai kérdés átfogja a metafizika egészét. A kérdés maga az egész
    
  • 
    Csak úgy tehető föl, ha a kérdező maga is jelen van a kérdésben – vagyis kérdésessé lesz téve. Itt és most, a magunk számára kérdezünk. Jelenvalólétünket a tudomány határozza meg.
    
• 
  A tudományok széthullóak, szerteágazók, nem tartja őket össze semmi, csak egy névlegesen kinevezett egyetemi kar.
  
• 
  Mégis minden tudományban a létezőhöz viszonyulunk – ebben minden tudomány közös. A matematikai megismerés nem szigorúbb, mint a történeti.
  
• 
  A tudományokban elvileg az adott dologban rejlő lényegihez kerülünk közel.
  
• 
  A létezőre irányulás az ember szabadon választott magatartásán – Haltung – nyugszik. A tudomány abban tűnik ki, hogy csak a dolgot hagyja szóhoz jutni.
  
• 
  Alávetjük magunkat a létezőnek, és hagyjuk, hogy ő maga nyilvánuljon meg.
  
• 
  Az ember tudományt művel. Az ember így betör a létező egészébe, felnyitja a létezőt. Amire a világvonatkozás vonatkozik, az maga a létező, és csak az.
  
• 
  Ami által minden magatartás vezetteti magát, az maga a létező.
  
• 
  Amit felnyitunk, az maga a létező.
  
• 
   és SEMMI mást.
  
• 
  A tudományt művelő ember azt mondja, hogy csak a létezőt kell kutatni, és semmi mást. De mi van a semmivel?
  
• 
  A semmit a tudomány elutasítja – semmisnek tartja. Ha így feladjuk, akkor viszont épp a semmit fogadjuk el. A semmi a tudomány számára hülyeségnek tűnik – nem kíváncsi rá, elutasítja.
  
• 
  Ahol a tudomány megszabja, hogy mivel akar foglalkozni, mégis alkalmazza a semmi fogalmát: ezzel, és SEMMI mással – szabja ki az irányt.
  

A kérdés kidolgozása

• 
  Mi van a semmivel?
  
• 
  A kérdésnek vagy megválaszolhatónak kell lennie, vagy rá kell vezetnie bennünket arra, hogy nincs válasz.
  
• 
  Mi a semmi?  eleve valamiként tesszük föl a semmit. De a semmi épp a létezőtől különbözik gyökeresen. A kérdés megfosztja magát a tárgytól.
  
• 
  A semmi esetében a kérdés és a feledet is értelmetlen. Az ellentmondás tétele kerülendő a gondolkodásban is, nem csak a tudományban.
  
• 
  De mi van, ha a logikát sutba vágjuk? Lehetséges ez?
  
• 
  Mi van, ha a semmi egyfajta különös tagadottság? Heidegger szerint a Semmi eredendőbb, mint maga a Nem és a Tagadás.
  
  • 
    Ha ez igaz, akkor az értelem – a tagadás lehetősége – a Semmitől függ.
    
• 
  Ha a Semmiről tájékozódni akarunk, akkor léteznie kell. De hogy találjuk meg?
  
• 
   Definíció: a Semmi a létező mindenségének teljes tagadása.
  
• 
  A létező mindenségének ehhez először is adottnak kell lennie.
  
• 
  A Semmi maga a teljes különbözőség.
  
• 
  Különbség van aközött, hogy önmagában megragadjuk a létező egészét, vagy hogy magunkat a létező egészén belül leljük meg magunkat. Az előbbi lehetetlen, az utóbbi állandóan megtörténik.
  
• 
   A legerősebben az unalom esetén tör ránk ez. Ha unatkozunk, akkor teljesen közönyösek leszünk – a létező itt a maga egészében tárul föl.
  
• 
  Az ember kerülhet-e olyan hangulatba, mikor magával a Semmivel szembesül?
  
  • 
    Csak ritkán és pillanatokra. Ez az Angst – a valóságos szorongás – alaphangulata. Ez nem ijedelem, nem is félelem – ezeknek tárgya van. A szorongás nem kötődik tárgyhoz
    
  • 
    A szorongás nem menekül, nem követel akciót – sajátosan nyugodt. A szorongás során valamitől szorongunk, de ez a valami sosem konkretizálódik. Ezt nem is lehetne meghatározni.
    
  • 
    Otthontalannak érezzük magunkat. A világgal együtt mi is közönybe süllyedünk. Az egész tűnik el, nem marad támaszunk – és ami marad, az a Semmi. Ettől szorongunk, ezt nyilvánítja ki a szorongás.
    
  • 
    Lebegünk a szorongásban – elsiklik a létező is, elsiklik minden, mi magunk is: az egzisztenciánk is eltűnik, nem privát szorongunk, hanem bárki szorong. Ami jelen van, az a tiszta jelenvaló-lét.
    
  • 
    A semmitől elnémulunk. Ha ok nélkül fecsegünk, az csak a néma Semmitől való félelem bizonyítéka.
    
  • 
    Ha elmúlt az Angst, akkor döbbenünk rá, mi történt: Mitől félsz? – Semmitől. A Semmi maga volt jelen.