GEOTEKTONIKA
A Föld mai állapota évmilliárdokig tartó fejlődési folyamat eredménye,
melynek
során óceánok, kontinensek, hegységek születtek és pusztultak el. A Föld dinamikai fo-
lyamatai napjainkban sem szűntek meg, a földkéreg és a Föld belső részei jelenleg is
szüntelen mozgásban vannak. Erről tanúskodnak a napjainkban is gyakori földrengések,
vulkánkitörések stb.
A geotektonika a Föld fejlődésének (dinamikai folyamatainak) általános törvény-
szerűségeivel, a kéregmozgások és a mélyebb övezetekben lejátszódó tömegáthelyeződé-
sek vizsgálatával, valamint az ezeket kiváltó erőkkel foglalkozik.
Korábban számos geotektonikai hipotézis látott napvilágot (pl. a Föld zsugorodási
elmélete, a Föld tágulási elmélete, magmatikus elméletek stb.) azonban egyiküknek sem
sikerült a Föld dinamikai folyamataira és a földtudományok alapkérdéseire ellentmon-
dásmentes és kielégítő magyarázatot találni. Az 1960-as évek vége felé azonban
− első-
sorban a szeizmikus és a földmágneses kutatások eredményei alapján
− kialakult egy
olyan új általános geotektonikai elképzelés (a globális tektonika, vagy más néven a
lemeztektonika elmélete), amely egységbe foglalja a Föld dinamikai folyamatait és segít-
ségével egyszerűen magyarázhatók a földtudományok olyan alapproblémái, mint pl, a
Föld felszíni formáinak kialakulása (a kontinensek és az óceánok mai elrendeződése), a
földrengések, illetve a vulkanizmus eredete és területi eloszlása, a különböző típusú és
korú kőzetek, valamint az ősmaradványok földrajzi előfordulása stb.
A következőkben a Föld azon globális tektonikai mozgásaival foglalkozunk, ame-
lyek a geológiai korok alatt kialakították a Földünk mai arculatát: a kontinenseket, az
óceánokat, a hatalmas hegységrendszereket és a különféle földtani képződményeket
− és
amelyek napjainkban is döntő szerepet játszanak a Föld életében. Először röviden átte-
kintjük a Föld nagyobb szerkezeti egységeit és ezek geofizikai jellemzőit,
majd a konti-
nensek vándorlásával, az óceánfenék széttolódásával és a lemeztektonika elméletével
foglalkozunk.
A földkéreg nagyobb szerkezeti egységei
Geotektonikai szempontok szerint a Föld felszíne három fő egységre osztható: a
kontinentális területekre, az
óceáni területekre és a
partmenti tengerek területére.
Ezek az
1 ábrán látható módon további kisebb szerkezeti egységekre oszthatók, amelyek geofizi-
kai szempontokból eltérnek egymástól.
A kontinentális területek kontinentális pajzsokra, orogén területekre és
nemorogén területekre oszthatók.
Kontinentális pajzsok minden kontinensen találhatók. Ezek 570-3500 millió
éves ősi "kontinentális magok", főleg bázisos kőzetekből állnak, általában erősen gyűrt
szerkezetűek és legalább 570 millió éve (a prekambrium óta) tektonikailag nyugodt terü-
letek. A geofizikai megfigyelések alapján nagy kéregvastagság, kis gravitációs anomáli-
ák, alacsony hőáram értékek, a szeizmicitás (a földrengések) és a vulkáni tevékenység
teljes hiánya jellemzi ezeket a területeket. Ilyen ősi pajzsok pl. a Dekkán fennsík Indiá-
ban, a Balti-pajzs Észak-Európában, az Angara-masszivum Szibériában stb.
1 ábra. A Föld nagyobb szerkezeti egységei
A kontinentális területek kontinentális pajzsokra, orogén területekre és
nemorogén területekre oszthatók.
Kontinentális pajzsok minden kontinensen találhatók. Ezek 570-3500 millió
éves ősi "kontinentális magok", főleg bázisos kőzetekből állnak, általában erősen gyűrt
szerkezetűek és legalább 570 millió éve (a prekambrium óta) tektonikailag nyugodt terü-
letek. A geofizikai megfigyelések alapján nagy kéregvastagság, kis gravitációs anomáli-
ák, alacsony hőáram értékek, a szeizmicitás (a földrengések) és a vulkáni tevékenység
teljes hiánya jellemzi ezeket a területeket. Ilyen ősi pajzsok pl. a Dekkán fennsík Indiá-
ban, a Balti-pajzs Észak-Európában, az Angara-masszivum Szibériában stb.
Az orogén területek Földünk felszínének azon részei, ahol az utóbbi 570 millió
évben lejátszódó tektonikus folyamatok eredményeképpen hatalmas kiterjedésű hegysé-
gek képződtek. Időben és térben három fő hegységképződési szakasz határolható el: a
kaledóniai orogenezis, a variszkuszi-herciniai orogenezis és a még jelenleg is tartó alpi
orogenezis; amely utóbbinak az 1 ábrán látható tagjai: az Alpi-Himalájai-, Alpi-Pacifikus
hegységrendszer, a Melanéziai- és az ún. Cirkum-Pacifikus-hegységrendszer. Jellemzőik:
a Föld hatalmas területeire terjednek ki és a kontinensek szélén folyamatos övet alkotnak,
a mozgások fő fázisa földtörténetileg rövid idő alatt játszódik le, hegységtömegük fő ré-
sze tengeri üledékes kőzet, erős vulkáni és igen erős szeizmikus aktivitást mutatnak. Eze-
ken a területeken magas hőáram értékek és határozott gravitációs anomáliák mérhetők.
Az alpi orogenezisnek a jelenben is zajló élénk tektonizmusára utal, hogy napjaink leghe-
vesebb és leggyakoribb földrengései és vulkáni működései nagyrészt ide koncentrálód-
nak.
A kontinentális területek harmadik főbb szerkezeti egysége az ún. nemorogén
területek. Ezek legnagyobb része táblás terület (ún. kratonok), amelyek tektonikus aktivi-
tásukat tekintve a pajzsok és az orogén területek között helyezkednek el: általában lassan
süllyednek, vagy emelkednek, kérgük az átlagosnál vastagabb, hőáramuk normális, sze-
izmikus aktivitásuk jelentéktelen, de nem teljesen inaktívak.
Az óceáni területek óceáni medencékre, óceáni hátságokra és mélytengeri árkok-
ra oszthatók.