C. Sallustius Crispus összes művei

31

sikerült jogsértést elkövetnie. Jugurtha kéri a senatust, ne tekintsék másnak, mint amilyennek

Numantiánál  megismerték,  s  ellensége  szavai  ne  nyomjanak  többet  a  latban,  mint  a  maga

tettei. Ezután mindkét fél elhagyta a curiát. Az ügyet nyomban a senatus elé terjesztették. A

követek  hívei  és  a  senatus  személyes  hatásuktól  megrontott  többsége  lefitymálta  Adherbal

szavait,  Jugurtha  érdemeit  egekig  magasztalta:  tekintélyükkel,  szavukkal,  minden  lehető

módon  úgy  küzdöttek  más  gazságáért,  elvetemültségéért,  mintha  saját  dicsőségükért  vívtak

volna.  Néhányan  ellenben,  többre  becsülvén  az  igazságot  és  a  méltányosságot  a  kincseknél,

azt javasolták, hogy nyújtsanak segítséget Adherbalnak, és példásan bosszulják meg Hiempsal

halálát:  különösképpen  M.  Aemilius  Scaurus,  egy  tevékeny,  pártoskodó,  hatalomra,  rangra,

gazdagságra éhes nemes, aki egyébként ravaszul tudta leplezni a maga gyengéit. Látta a király

botrányos és szemérmetlen vesztegetéseit, s attól tartva, hogy ez a szennyes önkényeskedés -

amint lenni szokott - népgyűlöletet ébreszt, visszafogta indulatait a szokott gerjedelemtől.

16. Mégis az a rész győzött a senatusban, amely az igazságnál többre tartotta a pénzt vagy a

személyes  kapcsolatot.  Határozatot  hoztak,  hogy  tíz  követ  ossza  fel  Micipsa  egykori  király-

ságát Jugurtha és Adherbal között. A követség vezetője L. Opimius volt, egy tekintélyes s a

senatusban akkortájt befolyásos ember, mert mint consul, C. Gracchus és M. Fulvius Flaccus

meggyilkolása  után  kegyetlenül  éreztette  a  néppel  a  nemesség  győzelmét.  Fogadásakor

Jugurtha, noha már Rómában barátai közé számíthatta, alaposan kitett magáért; ajándékokkal

és ígéretekkel elérte, hogy becsületénél, lelkiismereténél, egyáltalán, minden ügyénél előbbre

helyezte a király érdekeit. Ugyanilyen módon környékezte meg a többi követet; nagy részüket

meg is fogta, csak néhányuknak volt fontosabb a lelkiismerete, mint a pénz. Numidiának Mau-

retaniával  szomszédos,  szántóföldben,  lakosokban  gazdagabb  fele  az  osztás  során  Jugurthának

jutott; a másik felét, ahol több volt a kikötő és szebbek az épületek, s így szemre többet ért,

mint a valóságban, Adherbal kapta.

17. Tárgyam megkívánja, hogy röviden  leírjam  Afrika  fekvését  s  azokat  a  népeket,  akik  ott

ellenségeink vagy barátaink voltak. De amely tájakat és törzseket a hőség vagy a járhatatlan

utak,  meg  a  sivatag  miatt  nemigen  keresnek  fel,  azokról  nem  könnyű  hiteles  értesülések

alapján beszélni. A többiről is csak röviden szólok.

Legtöbben  a  földkerekség  harmadik  részének  tartják  Afrikát;  vannak,  akik  csak  Ázsiára  és

Európára osztják a szárazföldet, s szerintük Afrika Európához tartozik. Nyugatról a mi tenge-

rünk  és  az  óceán  közti  szoros  határolja,  napkeletről  egy  lejtős  síkság,  melyet  lakosai  Cata-

bathmosnak hívnak. A tenger viharos, kevés a kikötője, földje bőven terem gabonát, legelőnek

kiváló, fa nemigen nő rajta. Égen és talajon nagy a vízhiány.  Lakosai  egészségesek,  fürgék,

munkabírók; legtöbbjük öregségben hal meg, ha csak fegyver vagy vadállat nem pusztította el,

mert a betegség nehezen bír le köztük bárkit is; viszont sok a veszélyes vadállat. Hogy kez-

detben  miféle  emberek  lakták  Afrikát,  kik  telepedtek  le  később  s  hogyan  keveredtek  egy-

mással - ámbár erről a legelterjedtebb hagyomány másként szól -, igen röviden úgy mondom

el,  ahogy  a  Hiempsal  királynak  tulajdonított  pun  könyvekből  nekem  lefordították.  Hiteléért

forrásaim feleljenek.

18. Afrikát kezdetben a gaetulusok és a libyaiak lakták, vad és műveletlen törzsek, akik vad-

hússal táplálkoztak és barmok módjára a föld füvével. Nem kormányozta őket szokás, törvény

vagy bárki hatalma; szanaszét kóborolva ott vertek tanyát, ahol az éj rájuk szakadt. De miután

Hispaniában  Hercules  elpusztult  (ahogy  az  afrikaiak  hiszik),  különböző  népekből  toborzott

serege  hamarosan  szétszéledt,  minthogy  elvesztette  vezérét,  és  a  hatalmat  mindenfelé  sok

jelölt követelte magának. Közülük a médek, perzsák és örmények hajóval átkeltek Afrikába és

a tengerünkkel határos területeket foglalták el; a perzsák inkább az óceánhoz közeli vidéket.

Felfordított hajóikból csináltak kunyhót maguknak, mert egyéb anyagot nem találtak a földe-

---

32

ken, s a hispánoktól sem tudtak venni vagy cserélni: a hatalmas tenger s a nyelv ismeretlensé-

ge meggátolta az érintkezést. Lassanként házasság útján elkeveredtek a gaetulusokkal, s mivel

új  meg  új  földeket  próbáltak  ki,  s  egyre  újabb  területekre  költöztek,  nomádoknak  kezdték

magukat nevezni. Egyébként a numida parasztok lakóépületei, a mapáliák, még ma is hosszú-

kásak, a fedelük kétoldalt befelé görbül, mint a hajó teste.

A  médekkel  és  az  örményekkel  pedig  a  libyaiak  léptek  kapcsolatba,  mert  ezek  az  afrikai

tengerhez közelebb laktak, a gaetulusok inkább dél felé, nem messze a forró égövtől. Nekik

csakhamar épültek városaik; mivel Hispaniától csak a tengerszoros választotta el őket, porté-

káikat kicserélgették egymás között. Nevüket a libyaiak lassanként eltorzították, barbár nyel-

ven a médeket maurusoknak ejtve. A perzsák hatalma hamarosan megnőtt, s később, miután a

népszaporulat miatt elköltöztek szülőföldjükről, numida néven birtokolták azt a Karthagóval

határos területet, amelyet Numidiának neveznek. Majd egymást támogatva mindkét nép fegy-

verrel vagy megfélemlítéssel hatalma alá kényszerítette a szomszédokat s hírt-nevet szerzett;

kivált az, amelyiknek területe  a  mi  tengerünkhöz  esett  közelebb,  mert  a  libyaiak  nem  olyan

harciasak,  mint  a  gaetulusok.  Végül  is  a  numidák  birtokukba  vették  majdnem  egész  Észak-

Afrikát, a legyőzöttek mind beleolvadtak a hódító népbe, s felvették a nevét.

19. Később a főniciaiak, részben az otthoni népsűrűség csökkentése végett, részben hatalom-

vágyból felkerekedésre tüzelve a népet, más felforgatókkal együtt megalapították a tengerpar-

ton  Hippót,  Hadrumetumot,  Leptist  és  más  városokat.  Ezek  hamarosan  nagyra  nőttek,  egy

részük anyavárosuk erejét, a többi pedig dicsőségét növelte. Karthagóról azt hiszem, jobb, ha

hallgatok, mintha csak keveset mondanék: sürget az idő, hogy más tárgyra térjek.

Catabathmosnál tehát, mely Egyiptomot Afrikától elválasztja, az első város a tenger mentén

Cyréné, a thérai nép gyarmata, majd a két Syrtis között Leptis, azután a Philaenusok Oltára

(ezt a karthagóiak birodalmuk határának tekintették Egyiptom felé), s utánuk más pun váro-

sok. A Mauretaniáig nyúló többi terület a numidákhoz tartozik, Hispania szomszédságában a

maurusok élnek. Értesüléseim szerint Numidiától délre a gaetulusok laknak, kunyhókban vagy

vadon  kóborolva.  Rajtuk  túl  élnek  az  aithiopsok,  majd  pedig  a  nap  hevétől  kiszikkasztott

vidékek következnek. A Jugurtha-féle háború  idején  a  legtöbb  pun  várost  és  a  csak  nemrég

meghódított  karthagói  területet  tisztviselői  által  a  római  nép  kormányozta,  a  gaetulusok

többsége  és  a  numidák  egészen  a  Muluccha  folyóig  Jugurtha  fennhatósága  alatt  voltak.  A

maurusok egész népének Bocchus király parancsolt; a római népnek csak nevét ismerte és mi

sem találkoztunk vele azelőtt, sem háborúban, sem békében. Afrikáról és lakóiról tárgyunkhoz

ennyit volt szükséges elmondani.

20.  Az  ország  felosztása  után  a  követek  elhagyták  Afrikát,  s  Jugurtha  láthatta,  hogy  titkos

aggodalma  ellenére  elnyerte  gaztette  jutalmát.  Most  már  biztosra  vette,  amit  Numantiánál

barátaitól  hallott,  hogy  Rómában  minden  eladó;  a  nemrég  gazdagon  megajándékozottak

ígérgetései  is  feltüzelték,  s  Adherbal  országa  ellen  fordult.  Ő  maga  edzett  volt,  harcias  -  a

másik pedig, az ellenfél, jámbor, békés,  szelíd  természetű,  védtelen  az  erőszakkal  szemben,

félénk inkább, mint félelmes. Így hát váratlanul nagy csapattal betört Adherbal területére, sok

embert,  állatot  s  egyéb  zsákmányt  ejtett,  lovasságával  feldúlta  szerte  a  vidéket.  Majd  egész

seregével visszafordult a maga országába; azt hitte, hogy Adherbal felháborodásában sereggel

akarja majd a sérelmet megtorolni, s ez ok lehet a háborúra. Ámde amaz, minthogy nem tekin-

tette magát egyenlő hadfélnek, s inkább a római nép barátságában, mint a numidákban bízott,

követeket küldött Jugurthához a sérelmek felpanaszolására; ezek ugyan gyalázkodó szavakat

hoztak vissza, Adherbal mégis úgy döntött, hogy inkább mindent eltűr, csak háborút ne kelljen

viselnie,  mivel  korábban  már  megjárta  egyszer.  Ám  Jugurtha  mohósága  nem  csillapodott,

hiszen  lelkében  már  az  egész  országot  elfoglalta.  Most  tehát  már  nem  portyázó  csapattal,

---