C. Sallustius Crispus összes művei

22

56.  Mialatt  Rómában  ez  történt,  Catilina  a  teljes  seregből,  amelyet  Manlius  gyűjtött  és

egészített ki, két legiót szervezett; ezeknek cohorsaiba arányosan beosztotta meglevő katonáit,

majd a táborba érkező önkénteseket és összeesküvő társait sorolta melléjük egyenlő számban,

és  rövid  idő  alatt  feltöltötte  a  legió  létszámát,  noha  kezdetben  nem  volt  több  katonája

kétezernél. Az egész seregnek csak mintegy a negyedrésze volt szabályos fegyverrel felszerel-

ve, a többiek gerelyt vagy lándzsát, mások kihegyezett karót hordtak, ahogy a véletlen felfegy-

verezte  őket.  Mikor  Antonius  serege  közeledett,  Catilina  a  hegyek  közé  vette  útját,  s  hol  a

város,  hol  Gallia  felé  vonult  seregével,  de  nem  adott  az  ellenségnek  alkalmat  az  ütközetre;

remélte, hogy hamarosan nagy csapatai lesznek, ha társai Rómában végrehajtották a tervüket.

A rabszolgákat, akik kezdetben nagy tömegekben menekültek hozzá, az összeesküvés erejé-

ben bizakodva el is utasította, amellett a saját érdekeivel is összeegyeztethetetlennek tartotta,

hogy úgy ítéljék meg, mintha a polgárok ügyét szökött rabszolgákéval kötné össze.

57. Mikor azonban eljutott a táborba a hír, hogy Rómában felfedték az összeesküvést, hogy

Lentulust, Cethegust és említett társaikat kivégezték, a legtöbben - akiket a zsákmányszerzés

reménye vagy a fölfordulás lehetősége csábított a háborúra - szétszéledtek. Catilina a maradé-

kot  meredek  hegyeken  keresztül,  erőltetett  menetben  a  pistoriai  síkságra  vezette  le,  azzal  a

szándékkal, hogy rejtett ösvényeken titokban az Alpokon túli Galliába meneküljenek. De Q.

Metellus Celer három legiójával a picenumi földön táborozott, és Catilina nehéz helyzetéből

kikövetkeztette, mit forgat a fejében. Tehát mihelyt szökevényektől megtudta Catilina útirá-

nyát, sietve útnak indult, és éppen azoknak a hegyeknek a lábánál helyezkedett el, amelyekből

a  Galliába  igyekvőknek  le  kellett  ereszkedniük.  Antonius  sem  volt  már  messze,  minthogy

nagy  seregével  a  síkságon  akadálytalanul  követhette  az  úttalan  utakon  járó  menekülőket.

Mikor  Catilina  megértette,  hogy  a  hegyek  és  az  ellenséges  csapatok  bekerítették,  hogy  a

városban minden ellene fordult, hogy sem a menekülésre, sem erősítésre nincs semmi remény,

szorongatott  helyzetében  azt  tartotta  a  legokosabbnak,  ha  megkísérti  a  hadiszerencsét,  ezért

elhatározta, hogy a lehető leghamarabb összecsap Antoniusszal. Összehívta tehát katonáit, és

ilyen beszédet intézett hozzájuk:

58. „Katonák! Tapasztalatból tudom, hogy a szó nem szaporítja a vitézséget, s a hadvezér szó-

noklata a lomha sereget serénnyé, a gyávát bátorrá nem teszi. Amennyi merészség természet-

től vagy jelleménél fogva támadt egy ember lelkében, annyi mutatkozik meg a háborúban is;

akit sem a dicsőség, sem a veszedelmek nem serkentenek, azt hiába nógatod: szívének rettegé-

se bedugaszolja fülét. Én mégis összehívtalak benneteket, hogy néhány dologra emlékeztesse-

lek, s egyúttal feltárjam elhatározásom okát.

Nyilván tudjátok,  katonák,  hogy  Lentulus  testi-lelki  restsége  milyen  bajt  hozott  őrá  magára,

meg miránk is, és hogy azért nem vonulhattam Galliába, mert az erősítést vártam a városból.

Mindnyájan ugyanúgy tudjátok, mint  én,  hogy  most  miképpen  állnak  a  dolgaink.  Két  ellen-

séges  sereg  áll  velünk  szemben,  egyik  a  város,  a  másik  Gallia  felől;  tovább  ezen  a  helyen

időznünk - bármennyire szeretnénk is - élelem és más szükséges dolgok hiányában lehetetlen,

s akármerre indulunk, karddal kell magunknak utat nyitni. Ezért buzdítalak benneteket, hogy

legyetek bátrak és elszántak, s amikor csatába mentek, ne feledjétek, hogy vagyon, becsület,

dicsőség, sőt a szabadság és a haza sorsa is a jobbotokban van. Ha győzünk, teljes biztonság-

ban lehetünk; bőségesen lesz élelmünk, megnyílnak előttünk a municipiumok és a coloniák.

Ha gyáván meghátrálunk, minden ellenünk fordul; semmilyen fedezék, semmilyen barát nem

védi meg azt, akit fegyvere meg nem védett.

Azonkívül, katonák, nem ugyanaz a harc tétje az ő számukra, mint minekünk. Mi a hazáért, a

szabadságért,  az  életünkért  küzdünk;  az  ő  hiú  feladatuk  a  kevesek  hatalmáért  harcolni.

Támadjatok  hát  annál  bátrabban,  s  ne  feledjétek  régi  vitézségeteket.  Módotok  lett  volna  rá,

---

23

hogy szégyenletes száműzetésben éljétek le az életeteket; néhányan vagyonuk elvesztése után

még Rómában is leshettek volna alamizsnát: de mert úgy éreztétek, hogy férfi számára mind-

kettő gyalázatos és elviselhetetlen, inkább ezt az utat választottátok. Ha a végére akartok jutni,

bátorságra van szükség: csak a győztes változtathatja a háborút békére. Mert őrültség futásban

remélni  menekülést,  ha  a  testünket  védő  fegyvert  elfordítottuk  az  ellenségtől.  A  csatában

mindig azokat fenyegeti leginkább a veszély, akik a legjobban félnek; csak a bátorság bástyája

biztos.

Ha rátok tekintek, katonák, s ha tetteitekre  gondolok, eltölt a győzelem reménye. Elszántsá-

gotok,  fiatalságotok,  vitézségetek  lelkesít  fel  engem,  s  itt  van  hozzá  szorult  helyzetünk  is,

amely még a gyávákból is hősöket farag. Mert az ellenség, bármilyen fölényben van is, ezen a

szűk  helyen  nem  tud  minket  körülvenni.  Ha  a  szerencse  mégis  megirigyli  vitézségeteket,

nehogy bosszulatlanul leheljétek ki lelketeket, s nehogy fogolyként mészároljanak le, mint a

barmot, hanem férfi módjára harcolva, véres és gyászos győzelmet hagyjatok az ellenségre.”

59. Beszéde után kis szünetet tartott, majd megfúvatta a kürtöket, és seregét rendezett sorok-

ban  levezette  a  síkságra.  Azután  valamennyi  lovat  eltávolította,  hogy  a  veszély  egyenlősége

növelje  a  katonák  bátorságát,  és  maga  is  gyalogosan  állította  fel  csapatait  a  terepnek  és

létszámuknak megfelelően. A fennsíkot balról hegyek, jobbról meredek szikla határolta: nyolc

cohorsot rendelt az élvonalba, a többieket jóval sűrűbben tartalékban helyezte el. A centurió-

kat - csupa válogatott és kipróbált embert -, azonkívül a legjobban felfegyverzett közkatonákat

az első sorba vezényelte. C. Manliusnak a jobb-, egy faesulaei embernek a balszárnyat bízta a

gondjára; ő maga a felszabadítottakkal és a lovászokkal a sas közelében foglalt állást, amely

állítólag C. Marius seregéé volt a cimber háborúban.

A másik oldalon C. Antonius a lábát fájlalta, és nem tudott személyesen részt venni a csatá-

ban, M. Petreius legatusra bízta seregét. Petreius a zavargás miatt behívott veterán-cohorsokat

állította az élre, a sereg többi részét mögéjük, tartalékba; ő maga lovon körüljárva, mindenkit

nevén szólítva bátorított, kérte, hogy ne feledjék: fegyvertelen latrok ellen küzdenek a hazáért,

gyermekeikért, az oltárokért s a családi tűzhelyekért. Kipróbált katona volt, több mint harminc

éven  át  tribunusként,  praefectusként,  legatusként,  majd  pedig  praetorként  vívott  ki  nagy

elismerést a hadseregben, személyesen ismerte legtöbb emberét és emlékezett bátor tetteikre;

ezeket emlegette fel, s így lelkesítette a katonákat.

60. Petreius, miután szemügyre vett mindent, jelt ad a támadásra, és megparancsolja a cohor-

soknak, hogy lépésben nyomuljanak előre. Ugyanezt teszi az ellenség serege is. Ahogy olyan

közel értek, hogy a könnyű fegyverzetű csapatok megkezdhették a csatát, harsány  ordítással

csapnak össze az ellenséges hadsorok; elhajítják a lándzsákat, kardokkal vívják az ütközetet.

A veteránok, emlékezve régi vitézségükre, viharos támadást indítanak, de kemény ellenállásra

találnak;  elkeseredett  kézitusa  folyik.  Közben  Catilina  a  könnyű  fegyverzetűekkel  az  első

sorban harcol, a bajba jutottaknak segítségére siet, frisseket  szólít a sebesültek helyére, min-

denre gondja van. Derekasan harcol  maga  is,  sűrűn  vágja  az  ellenséget:  egyszerre  tölti  be  a

serény katona s a jó hadvezér tisztét. Mihelyt Petreius észreveszi, hogy Catilina, várakozása

ellenére, elszánt ellenállást fejt ki, a  testőr-cohorsot indítja az ellenség hadrendjének közepe

ellen, megbontja soraikat, az itt-ott még ellenálló csoportokat lekaszabolja, majd kétoldalról

támadja  meg  a  többieket.  Manlius  és  a  faesulaei  az  első  sorban  harcolva  esett  el.  Catilina  -

mikor  látja,  hogy  csapatait  szétszórták  és  néhány  emberével  magára  maradt  -,  emlékezve

nemes származására és korábbi méltóságára, az ellenség legsűrűjébe rohan, ott szúrják le harc

közben.

61.  De  csak  az  ütközet  végén  lehetett  valójában  látni,  mekkora  bátorság  és  elszántság  volt

Catilina  seregében.  Mert  szinte  mindenki  azt  a  helyet  fedte  be  testével,  mikor  lelkét  kiadta,

---