C. Sallustius Crispus összes művei

33

hanem hatalmas sereggel indított háborút; nyíltan követelte magának egész Numidiát. Amerre

csak  vonult,  városokat,  földeket  dúlt  fel,  fosztogatott;  az  övéiben  lelkesedést  ébresztett,  az

ellenségben rettegést.

21. Adherbal végre megértette, mivé alakult a helyzet: vagy elhagyja országát, vagy fegyverrel

védi meg. Kényszerűségből csapatokat gyűjtött s Jugurtha ellen vonult. Nem messze a tenger-

től, Cirta városka mellett mindkét sereg tábort vert, s mivel a nap már végét járta, nem csaptak

össze.  De  az  éjszaka  vége  felé,  még  hajnali  szürkületkor  Jugurtha  katonái  adott  jelre  meg-

támadták az ellenség táborát: űzték-vágták azt is, aki félig még aludt, azt is, aki fegyveréhez

kapott. Adherbal néhány lovassal Cirtába menekült, s ha az ott  lévő római polgárok csapata

nem veri vissza a falaktól az üldöző numidákat, a két király háborúja ugyanaznap  ért  volna

véget, amelyen kitört. Jugurtha körülfogta a várost, s védőtetőkkel, tornyokkal és mindenfajta

ostromgéppel nagy sietve vívni kezdte; hogy megelőzze a követeket, akiket tudomása szerint

Adherbal még a csata előtt Rómába küldött. De miután a senatus értesült háborújukról, három

ifjút rendeltek Afrikába, hogy keressék fel a két királyt, és tolmácsolják a senatus és a római

nép akaratát és határozatát: álljanak el a háborúskodástól, ellentéteiket jogi úton, és ne fegy-

verrel rendezzék, ez volna hozzájuk és a rómaiakhoz is méltó.

22. A követek sietve érkeztek Afrikába, kivált hogy még az úti készületek során eljutott Ró-

mába a csata lezajlásának és Cirta ostromának a híre. De az a hír még irgalmas volt. Jugurtha

végighallgatván a követeket azt felelte, hogy előtte mi sem szentebb, mi sem kedvesebb, mint

a  senatus  tekintélye;  fiatal  korától  arra  törekszik,  hogy  elnyerje  a  legkiválóbbak  jóindulatát;

érdemeivel s nem  bűneivel  vívta  ki  a  hatalmas  férfiú,  P.  Scipio  tetszését,  s  e  tulajdonságok

miatt fogadta Micipsa a trón örökébe, nem magtalanságból. Ám minél derekasabban, vitézeb-

ben  viselkedett,  annál  kevésbé  tűri  el  lelke  a  sértést.  Adherbal  alattomosan  tört  életére;  mi-

helyt ezt megtudta, elhatározta, hogy elébe vág aljas tervének; a római nép nem jár el helyesen

vagy  méltányosan,  ha  őt  a  nemzetközi  jog  gyakorlásától  eltiltja.  Hamarosan  követeket  küld

Rómába, akik mindenről beszámolnak. Így váltak el egymástól, Adherballal beszélni nem volt

alkalmuk.

23.  Mikor  Jugurtha  azt  gondolta,  hogy  a  követek  már  elvonultak,  s  Cirtát  kedvező  fekvése

miatt  kézifegyverrel  nem  tudja  megvívni,  sánccal,  árkokkal  vette  körül  a  falakat,  tornyokat

emelt  s  őrséggel  rakta  meg;  éjjel-nappal  próbálkozott  erővel,  fortéllyal,  a  fal  védőinek  hol

jutalmakat,  hol  borzalmakat  ígért,  az  övéit  lelkesítő  szavakkal  buzdította  vitézségre:  nagy

erőfeszítéssel látott  mindenhez.  Adherbal  megértette,  hogy  sorsa  végveszélyben,  az  ellenség

kérlelhetetlen, segítségre nincs remény,  készletei  fogytán,  a  háborút  nem  húzhatja  tovább:  a

vele  Cirtába  menekültek  közül  kiválasztotta  a  két  legderekabbat,  fűt-fát  ígérgetve,  keserves

sorsát  ecsetelve  rávette  őket,  hogy  az  ellenség  erősségein  át  igyekezzenek  éjjel  a  tenger

legközelebb eső partjára, onnan pedig Rómába jutni.

24.  A  két  numida  néhány  nap  alatt  végrehajtotta  a  parancsot.  Felolvasták  a  senatusban

Adherbal levelét, amelynek lényege a következő volt: „Nem az én vétkem, atyák és összeírtak,

hogy oly gyakran járulok elétek könyörgéssel, hanem Jugurtha erőszakoskodásai kényszeríte-

nek: annyira sóvárog megsemmisítésemre, hogy sem rátok, sem a halhatatlan istenekre nincs

tekintettel; véremet szomjazza mindenekfelett. Így hát én, a római nép szövetségese és barátja,

már  ötödik  hónapja  rostokolok  ostromgyűrűben,  nem  segítenek  rajtam  sem  Micipsa  apám

jótettei, sem a ti határozataitok. Nem tudom, a kard szorongat-e jobban, vagy az éhség.

Mostani helyzetem óva int, hogy Jugurtháról többet írjak, mert már korábban tapasztaltam: a

szerencsétlennek  nem  sok  hitelt  adnak.  Ámde  jól  látom,  ő  magasabbra  tör,  mint  ahol  én

vagyok, s országommal együtt nem vágyik egyszerre a ti barátságotokra is. Melyik ér számára

többet, nem titok: először Hiempsal öcsémet ölte meg, majd engem űzött el az atyai trónról.

---

34

Persze ezek az én sérelmeim voltak, nincs hozzájuk közötök. Hanem most a  ti  birtokotokat

szállta meg fegyverrel; engem, akit ti a numidák urának állítottatok, ostromgyűrűbe zárt; hogy

mennyit adott a követek szavára, világosan mutatja mostani vészes helyzetem. Mi más hatna

még rá, mint a ti erőtök? Mert inkább volna alaptalan ez is, amit írok, meg az, amit korábban a

senatusban felpanaszoltam, mint hogy nyomorúságos sorsom szerezzen hitelt szavaimnak.

De ha már arra születtem, hogy Jugurtha gonoszságát szemléltessem, könyörgök, már ne is a

haláltól, ne a gyötrelmektől mentsetek meg, csak az ellenség  fogságától  és  a  testi  kínzástól.

Numidia  királyságával,  amely  a  tiétek,  bánjatok  úgy,  ahogy  tetszik;  engem  ragadjatok  ki  a

szentségtelen kezekből, a birodalom méltóságára, a barátság hitelére, ha valamennyire él még

emlékezetekben nagyapám, Masinissa.”

25. E levél felolvasása után voltak, akik indítványozták: küldjenek sereget Afrikába, mielőbb

mentsék fel Adherbalt, s közben ítélkezzenek Jugurtha fölött, amiért nem engedelmeskedett a

követeknek.  De  a  király  ismert  pártfogói  minden  erejüket  latba  vetve  azon  voltak,  hogy  ne

szülessék ilyen döntés. Így a köz javát - amint többnyire lenni szokott - legyőzték a személyes

érdekek. Mégis küldtek követül Afrikába néhány idősebb nemest, aki korábban magas hiva-

talokat töltött  be.  Köztük  volt  a  fent  említett  M.  Scaurus  is,  azelőtt  consul,  akkor  a  senatus

elnöke. Minthogy az ügy nagy felháborodást keltett, s a numidák is könyörögve sürgették az

indulást, három napon belül hajóra szálltak. Hamarosan kikötöttek Uticában és levelet küldtek

Jugurthának: a lehető leggyorsabban jöjjön a római tartományba, őket a senatus küldte hozzá.

Jugurtha hallván, hogy előkelő emberek jöttek vállalkozását meggátolni, akikről tudta, hogy

nagy  tekintélyük  van  Rómában,  előbb  megdöbbent,  félelem  és  mohóság  közt  ingadozott,

tartott  a  senatus  haragjától,  ha  nem  engedelmeskedik  a  követeknek;  vak  vágyú  lelke  pedig

tovább hajszolta a bűnös úton. Mohó természetében végül is a rossz szándék kerekedett felül.

Seregével  körülzárta  Cirtát,  s  teljes  erővel  készült  bevenni.  Biztosan  remélte,  hogy  ha  az

ellenség csapatait szétzúzza, erővel vagy fortéllyal sikerülni fog győzelmet aratnia. De mikor

ez  másképp  történt,  s  tervét,  hogy  Adherbalt  hatalmába  kerítse,  mielőtt  a  követekkel  talál-

kozna,  nem  tudta  végrehajtani,  nehogy  haragra  lobbantsa  a  további  késlekedéssel  Scaurust,

akitől a legjobban félt, néhány lovas kíséretében a római tartományba ment. Ott, noha a sena-

tus  nevében  keményen  megfenyegették,  ha  az  ostromot  nem  hagyja  abba,  sok  szószaporítás

után a követek dolguk végezetlen tértek haza.

26. Ennek a híre eljutott Cirtába, s a római polgárok, akiknek vitézsége idáig a falakat védte, s

akik erősen bíztak benne, hogy meghódolás esetén a római nép tekintélye miatt ők sértetlenül

maradnak, rábeszélték Adherbalt, hogy adja meg magát és a várost Jugurthának, csupán életét

kösse  ki,  a  többire  majd  a  senatusnak  lesz  gondja.  Ő  jól  tudta  ugyan,  hogy  Jugurtha  adott

szavánál semmi sem ingatagabb, de azt is, hogy ha ellenkezik, a római polgárok kényszerhez

folyamodhatnak: így javaslatuk szerint megadta magát. Jugurtha legelőbb is Adherbalt kínoz-

tatta halálra, majd válogatás nélkül ölette le a numida férfinépet és a kereskedőket, akit csak

fegyveresen találtak.

27. Amint erről Rómában értesültek, s a senatusban az ügyet napirendre tűzték, a király ismert

bérencei közbeszólásaikkal, gyakran személyes befolyásukkal, olykor vitával húzták az időt,

hogy  a  szörnyű  tett  éle  eltompuljon.  És  ha  a  kemény  jellemű  C.  Memmius,  a  kijelölt  nép-

tribunus, a nemesi hatalom ellensége fel nem világosítja a római népet, hogy itt néhány nemesi

párthíve Jugurtha gazságának szeretne büntetlenséget biztosítani, bizony az egész felháboro-

dás  elpárolgott  volna  a  tanácskozások  húzása-halasztása  során.  Ekkora  ereje  volt  a  király

összeköttetéseinek és kincseinek. De a senatus vétke tudatában félt a néptől, s a semproniusi

törvény alapján a következő két consulnak Numidiát és Itáliát jelölte ki tartományul. Consullá

P. Scipio Nasicát és L. Bestia Calpurniust választották; Calpurniusnak jutott Numidia, Scipió-

---