128
ban fetrengeni; ahová eddig üde levegőért jártunk, ott
a légkör visszalépésre kényszerít, vagy ha kis ideig
benn tartózkodtunk, akkor szükségesnek látjuk, hogy
— Merlet szavaival élve (1. Haraszti i. m. 144. 1.) —
«némi friss levegőt szívjunk be utána, fölnyissuk abla-
kunkat a napsugárnak, madárdalt hallgassunk, anyánkra,
testvérünkre, barátunkra gondoljunk, valamelyik tisz-
tességes emberrel kezet szoríthassunk)).
Zola naturalizmusának tövében a legsivárabb pesz-
szimizmus, embergyűlölet s különösen a női nem
megvetése fakad. A költészet végső elemzésben minden
münemében és minden műfajában az emberi szív és
lélek rajza. Az ember legközelebbről magát szeretvén
legjobban, magát akarja látni minden műformában, s
a költészet a küzdő, szenvedő, szerető, boldog vagy
boldogtalan embert szemlélteti sokféle szépséggel, meg-
kapó, érdekes vonásokkal. A legnagyobb szatirikusok
Juvenálistól kezdve Thackeray vagy más újabb írókig,
bárhogy ostorozzák is a bűnt, sohasem feledkeznek
meg az emberiség iránti szeretetről és tiszteletről;
míg ellenben Zola és naturalista társai megrágalmazván
és bemocskolván az embert, sötét pesszimizmust, mély
embergyűlöletet akarnának szívünkbe csöpögtetni. Meg-
rázó az a hidegvér, az a rideg közömbösség, a natu-
ralizmusnak hírhedt «impassibilité»-je, mellyel a sebek
kötelékeit lehányja. S talán azért, hogy a sebeket ki-
égesse s a beteget orvosolja? Korántsem. A titkos
sebek fölfedésével csak abban tölti kedvét, hogy a
betegeket megszégyenítse s cinikus módon még nagyobb
romlásba döntse.
De kirívóbban és szégyenletesebben nem bélyegez-
hette volna meg magát Zola naturalizmusa, mint nő-
129
gyűlöletet lehelő pesszimizmusával. A nőt még az
érzéki kéjekbe süllyedt ókor is mint nemünk gyön-
gébb felét valahogy általában megkímélte; a középkor
költészetének meg éppen egyik legnemesebb ihlető eleme
a nőtisztelet. Zola naturalizmusa őt is le akarja rán-
tani emberi méltóságából s csak az érzéki vágyak ki-
elégítésének eszközét látja benne. A barom színvonalára
alacsonyítja le s durva megtámadásnak teszi ki, mint
a társadalom romlottságának fő okozóját szerepeltetve
regényeiben. A serdülő leány szemérme hazugság neki,
a bölcső fölött virrasztó anya önfeláldozó szeretete
ostobaság az ő szemében. Nem kívánunk mi a szép-
irodalomban csupa égies női alakokat, de írtózunk folyton-
folyvást kivételes szörnyetegeket, lélekkufár anyákat,
fényhajhászó courtisane-okat,pénzsóvárleányokat,zsoldba
szegődött, házasságtörő s minden becsület- és tisztesség-
érzetből kivetkőzött céda asszonyokat s holmi utcai
szemetet látni. Vájjon nem volt-e Zolának szerető édes-
anyja? nem voltak-e gyöngédebb érzelmű nőtestvérei?
nem fordult meg jóravaló, tisztességes, műveit női
társaságban? Egy följegyzés ez utóbbira nézve az
ellenkezőről tanúskodik. Mint Sainte-Beuve egyik mü-
vének bevezetésében olvasom (Arcképek a francia újabb-
kori társadalomból, ford. Wohl Janka, Bp. 1886., XV. 1.):
«Egy hírneves festő beszélte, hogy egykor estélyen
volt Zolával. A festő észreveszi, hogy minél többen
érkeznek, minél több előkelő szép asszony tölti meg
a termeket, annál inkább sáppadozik, zöldül az író.
— Rosszul van? — kérdi végre a festő. — Oly rosz-
szul — feleli az író — hogy mindjárt megszököm.
Ezek az asszonyok feszélyeznek. Képzelje, ma vagyok
először életemben hosszabb időre tisztességes női
130
társaságban.» Így már érthetjük Zola féktelen durva-
ságait.
A szépirodalom legkiválóbb művelői, Zola föllép-
téig, általában szólva az ember nemesebb érzelmeit, a
lélek benső vívódásait, a lelkiismeret küzdelmes, de
megkapó, olykor fönséges harcait, a szenvedélynek
még külső kitöréseiben is bár megrázó, de egyúttal
fölemelő, szívünket valahogy mindig megindító képeit
rajzolták. Ellenben Zola naturalizmusa csak az érzékiség
zavaros forrongásait, a véralkat zsarnoki hatalmát s a
test szolgálatában sínylődő rabságot tünteti föl. Zola
tanulmányoknak nevezte regényeit s a materialista
bölcseletnek minden eszményit tönkre tevő tanítását
igyekezett a költészet birodalmába becsempészni. A kísér-
letező és elemző naturalistának tudós köpönyege alatt
a legdurvább anyagelvűség fészkelte be magát a köl-
tészetbe. A pszichológia helyét, a lélektani rajzot az
anatómia és fiziológia akarja kiszorítani; az érzelmek
elemzését az érzéklések és organikus jelenségek leírása
akarja pótolni; a szenvedélyek költői festését orvosi
műszókkal leírt pathológiai kórtünetek foglalják el;
karbolszagot árasztó kórházi jeleneteknek vagyunk
kénytelenek tanúi lenni; a legundokabb betegségek a
részletezésnek bizonyos mániájával vannak leírva ag-
godalmas pontossággal, mely az orvostudomány szó-
tárát is ki akarja szinte meríteni. A naturalizmus sze-
mében az ember gépezet, melynek mozgató erői az
idegek s ezek a külső hatások és megszokás következ-
tében nemzedékeken át végre egy erős rostélyzatot
létesítettek, melyben akaratunkat foglyul tartják. Kívá-
nod a jellem meghatározását? —: a szokások lassú
és hosszú egymásutánja által reánk nyomott bélyeg.
Dostları ilə paylaş: |