131
így lett a naturalizmus kezében a regény erkölcsi és
testi kóros jelenségeket leíró kézikönyvvé. így kontár-
kodott Zola naturalizmusa a tudományokkal. «Szegény
tudomány! mily furcsa célokra használva alacsonyí-
tanak le, csakhogy pénzt kaparjanak veled» — mondja
Zola honfitársának, Jules Verne-nek regényeiről szól-
tában. Az ő regényeire is saját szavait idézhetjük:
«Pauvre science! A quels singuliers usages on la rabaisse
pour battre monnaie». (Le naturalisme au théátre.
Paris, 1881. 282. 1.).
Hosszasabban foglalkoztunk Zola regényköltészeté-
vel, mert a naturalizmus mibenlétét az ő művein lehet
leginkább megvilágítani, s mert az erotikus szépiroda-
lomnak újabb időben ő volt a vezéralakja. Az elmon-
dottakra visszapillantva, láthatjuk, hogy valamint már
csirájában, Diderot-nál s kortársainál, szintúgy és külö-
nösen Zolának, a modern naturalisták fejének regényeit
tekintve, a naturalizmus mindenkép az anyagelvű világ-
nézletben gyökeredzik s összes műelvei a materializ-
mus esztétikai tételeinek felelnek meg. A naturalizmus,
röviden szólva, a művészet megsemmisítésére tör, kontár
módon beleavatkozik a tudományba s aláássa az erkölcsi
világrendet.
Anatole France, ez a pogányszellemű s vallás- és
egyházgyűlölő író, kinek művei nemrég kerültek az
Indexbe, egyébként választékos stílusú, finomtollú író,
«Vie littéraire» című művében nagyon elítélőleg említi
honfitársa, Zola költészetének durvaságait, s bíráló
megjegyzéseiben az ócsárló jelzők egész rajával hal-
mozza el, sőt egy helyütt arra az erős kifejezésre
fakad, hogy jobb lett volna Zolának nem születnie.
(Idézve Pelaez művében, 142. 1. — L. repert.). Egyéb-
132
ként France is írt erotikus részletekkel telt regényeket
(pl. Anneau d'améthyste, Mannequin d'osier, Rotisserie
de la Reine Pédauque, Les opinions de l'abbé Jéróme
Coignard, Lys Rouge stb.), de ezekben mégis messze
elmarad Zola durvaságaitól.
Zola naturalista követőit a regényírás körében
föntebb már említettük. Az ott fölsoroltakon kívül
említendők még Arséne Houssaye, Gauthier-Villars
(Willy), Barbusse és Pierre Louys, ez utóbbi az antik
tárgyú Aphrodité szerzője. Zola tanítványai közt leg-
tehetségesebb Guy de Maupassant. (Összes munkáinak
magyar fordítása most van folyamatban.) Az ő hősei
— hogy a saját jellemző szavait használjuk — ((túl-
ságosan közel vannak az emberi állathoz, érzékeny-
ségük sokkal kevésbbé van kifinomulva, semhogy föl-
ébreszthetné lelkükben azt az érzelmi lelkesültséget
mely a szerelem költészetét alkotja». (Alluma.) Mau-
passant a nőkről lenéző megvetéssel szól, csak az
érzéki játékszert látja bennük; a házasságot elvetendő
rabságnak hirdeti, melyben hitvestársi szolgaságra Ítélik
egymást a felek. Meséit csaknem mindig a házasságon
kívüli szabadszerelmi életből szövi. A lelkiismeret, az
erkölcs csak nyűg az ő szemében. Megdöbbentő léha-
sága a lelki rajz aprólékos finomságain enyhül ugyan,
de el nem tűnik soha.
Paul Bourget regényköltészete szintén naturalista
irányban indult meg, de újabban teljesen szakított az
erotikus irányzattal.
A drámai műnemben naturalisztikus hajlamú az
újabb francia költők közül Henri Becque (1837—99),
különösen a «Párisi nő» c. drámájában. Jules Lemaitre
«Névleges nász»-a patho-pszichikai rajzával szintén e
133
körbe tartozik, valamint Eugéne Brieux Zolához illő
«Romlott vérűek» c. drámája s Francois de Curel
«Címzetes feleség» és «l
;
ossiliák» c. visszataszítóan
erotikus színművei. Nagyon erotikusak újabban még
Valabrégue, Porto-Riche, Donnay, Bisson, Capus és
Feydeau drámái (utóbbitól pl. az «Osztrigás Mici»,
«Pajkos férfiak», «Fernand házassága»). Más újabb
francia drámaírókat, kik erotikusak ugyan, de kevésbbé
durvák és nem kifejezetten materialista világnézetűek,
elősoroltunk már korábban, ahol Sardouról és követői-
ről volt szó. Nem rekeszthető ki teljesen az erotikus
drámaírók közül a belga származású, de 1896-ban
Parisban letelepedett, nagytehetségű és finomtollú
Maurice Maeterlinck sem, kinek «Monna Vanna» c.
színműve, köpeny alatti meztelenségével, nálunk is
eléggé ismeretes. Maeterlinck egyébként szakítva az
erotikus iránnyal, egy új iránynak: a színpadi miszti-
cizmusnak a megalapítója, mely álmok, látomások és
jelképes mesék keretében alkotja meg a drámai cselek-
vényt, amellyel az emberi élet rejtélyes problémáit
akarja ábrázolni.
A lírai költészet körében szintén egy új, még
pedig nagyon is erotikus iránynak, az úgynevezett
szimbolista iskolának lettek megalapítói Paul Verlaine
(1844—96) s a nála jóval csekélyebb tehetségű Stéphane
Mallarmé (1842—98), aki főleg ködös, homályos
rejtvényszerűen érthetetlen dalaival s ezeknek fölötte
szabados, minden szorosabb ritmikai szabályosságot
lerázó verselésmódjával vált híressé. A szimbolista
irány követői azt hirdetik elvül, hogy a külső világ
csak egyéni fölfogásunk, alanyiságunk visszatükrözése
s így önmagunknak jelképe. A szimbolisták ugyanis
Dostları ilə paylaş: |