Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
204 biakban ennek a rendszernek és elveinek helyességét mutatjuk be a műélvezet szempontjából. A műélvezet a dolog természeténél fogva két tényezőn fordul meg: egyrészt a műalkotás élvezőjén, másrészt magán a műalkotáson mint a műélvezet tár- gyán. Lássuk először a műalkotás élvezőjét, tekintetbe véve az etika követelményeit a műélvezet tényét ille- tőleg, másfelől az etikai magatartás hatását magára a műélvezetre. Hogy világosan szóljunk, példából indulunk ki. Némelyek azt hiszik, hogyha belépnek valamely képtárba vagy színházba, avagy ha valamely regényt olvasnak, akkor megszűnik erkölcsi felelősségük azokkal a behatásokkal és ezek következményeivel szemben, melyeket az ott látottak vagy hallottak, illetőleg olva- sottak előidéznek lelkükben. Az erkölcsi törvény álta- lános érvényéről szóló keresztény tanítás ellenkezőről győz meg bennünket. Az erkölcsi törvény mindig és mindenütt kivétel nélkül kötelez. A sokszor nagyon tévesen értelmezett epikeiának vagyis a törvény mél- tányossági magyarázatának nincs itt semmiféle jogo- sultsága. A műélvezet teljesen öntudatos, az értelem és akarat hozzájárulásával végbevitt, tehát szorosan vett emberi cselekedet (actus humánus), s azért az egyén erkölcsileg felelős érte épúgy, mint minden egyéb jó vagy rossz cselekedeteért. Kiviláglik ez az esztétikai élvezet mivoltából, mert a műélvezet végső elemzésben az akarat ténye, az emberi akarat pedig a józan erkölcsi rendben teljesen alá van rendelve az isteni akaratnak, vagyis az örök érvényű erkölcsi törvényeknek, melyeknek forrása az isteni akarat. Ha pedig a műélvezet értelmi mozzanatát emeljük ki, ugyanazon eredményre jutunk, mert ter- 205 mészetszerűleg az etikának a dolga meghatározni azt, hogy milyen javak élvezetében szabad örömet keres- nünk, következéskép, hogy miféle dolgokat van meg- engedve esztétikai szemlélődésünk tárgyává választanunk. egyébként az egyetlen záradék és egyedüli kikötés, amelyet az etika a műélvezetre nézve fölállít, csak abból áll, hogy a közvetlen célnak, a gyönyörködte- tésnek nem szabad kizárnia a magasabb célt. Ez a magasabb cél, melyet a műélvezet útján elérhetünk, a legkiválóbb esztétikusok szerint az élet megnemesítése, a magasabbrendű élet. Az igazi műélvezet a tiszta, magasztos eszmék hónába emel bennünket s nemesíti szívünket és erősíti lelkünket. Az a legmagasabb- rendű műélvezet, midőn megfeledkezve az élet sok- féle nyomorúságairól, s a reánk nehezedő viszo- nyok nyomása alól kis időre fölszabadulva, képzele- tünkkel a művészet hónába, főleg a legegyetemesebb tárgykörű költészet alkotta tarka, de mindig eszményi célzattal rajzolt világba szárnyalunk. Ez az életnemesítés a legfőbb célja magának a műalkotásnak is, amelyre nézve az etikának szintén megvan a maga követelménye. A műtárgy, mint a műalkotásnak vagyis a művészi tevékenységnek ter- méke, két dologtól függ: a művészi eszmétől és ennek érzékeltető alakba való öntésétől, másszóval a tárgy megválasztásától, másfelől a művész alkotó munkájától, akinek életfölfogása, világnézlete szükségképen hatással van a választott tárgy földolgozására, úgyhogy a mű- alkotásban gyakran önkéntelenül előtérbe lép alkotó- juknak erkölcsi fölfogása s ez viszont a műélvezetre van jótékony avagy bántó hatással. Ami a tárgv megválasztását illeti, az etika minden 206 tekintetben elismeri az esztétika azon elvének jogosult- ságát, hogy maga a tárgy objektív szempontból telje- sen közömbös. A művésznek szabadságában van mű- alkotása motívumául bárminő tárgyat választani: jót, rosszat, szépet, rútat, fönségest és aljast egyaránt. Hiszen maga az élet is nemcsak nemes és fölemelő dolgokat tár elénk, hanem tele van egyéni lelki vergő- déssel, társadalmi bajokkal, rosszindulatú emberekkel, bűnökkel és sokféle diszharmóniával. Az etika a tárgy- választás tekintetében csak egyetlen korlátot állít föl, a dekalogus nyolcadik parancsát: hamis tanúságot ne szólj, vagyis nem kíván egyebet, mint azt, hogy a jót és szépet az igazságnak megfelelően jónak, illetőleg szépnek tüntesse föl a műtárgy, a rosszat és rútat pedig szintén annak, ami: rossznak és rútnak. A modern műkritikusok minden hangnemben zen- gik és sürgetik a tárgy megválasztásának szabadságát, de úgy látszik, szívesen és könnyen megfeledkeznek a vele járó követelményről, az igazság tiszteletéről. Jóllehet azonban objektiv tekintetben a műalkotás tárgya teljesen közömbös, alanyi szempontból tekintve a kérdést, más eredményre jutunk. Nem szólva arról, hogy a művész is ember lévén, mint ilyen erkölcsileg felelős minden műalkotásáért, mert amiként nincs külön úri morál, szintúgy nincs külön művészi morál sem — a tárgyválasztás abszolút szabadsága elé korlátokat emel még először is a művész tehetsége. Erre nézve minden művésznek szól Horatius tanácsa: Válasszatok olyan tárgyat, mely erőtöknek megfelel. A tárgyválasztás szabadsága elé alanyi szempontból a másik korlátot a szemlélő és élvező állítja. Mindnyájan szívesebben fog- lalkozunk oly tárgyakkal, melyek iránt nagyobb érdek- 207 lődéssel viselkedünk. Főleg tehát az emberileg jelentős dolgok teszik a műalkotás alkalmas tárgyait. A szépnek legérdeklőbb köre reánk nézve kétségtelenül az ember erkölcsi világa vagyis az ú. n. etikai szépségek fog- lalata. A tárgyválasztás szabadságát ebből a kétféle, szub- jektív és objektív nézőpontból kell tekintenünk, ha a műalkotás tárgyát a műélvezet tekintetéből vesszük figyelembe. S ezen a téren találkozunk legtöbb ferde véleménnyel. így a többi közt a Kant nyomdokain haladó Krug, Vischer és Schiller fölfogása szerint az erkölcsi rossz az erkölcsi jónál esztétikai tekintetben kiválóbbnak, értékesebbnek mutatkozik. Ide tartozik a sátán fönségéről s a gonosz alakok szépségéről szóló esztétikai tétel. Ennek helytelenségével e sorok írója is foglalkozott Beöthy Zsolt tragikum-elméletének bírálatában. (Kath. Szemle, 1889. 320—22. 1.) A műélvezet szempontjából tekintve ugyancsak a tárgyválasztás kérdésében igen nagy figyelmet érdemel- nek s bennünket itt legközelebbről érdekelnek a szexuális, az ember nemi életével összefüggő tárgyak és motí- vumok, már csak azért is, mert ezekre nézve a modern esztétikai fölfogás téves úton jár s a művészeket is félrevezeti, mint ezt az erotikus szépirodalom ismer- tetésében láthattuk. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy a fajfönntartás ösztöne általában véve, mint minden, ami a természet isteni alkotójának kezéből származik, helyes és jó, hiszen abban fogantatik az emberi nem egyik leg- önzetlenebb s egyszersmind legszebb és legnemesebb érzése: az anyaságé; etikai tekintetben pedig — minden szubjektív vonatkozást figyelmen kívül hagyva — ez 208 az ösztön közömbös dolog. Ám az embernek ezzel az ösztönnel szemben tanúsított magatartása azaz nemi élete nem lehet erkölcsileg indifferens. Az erkölcsi tör- vénynek megfelelő magatartása számos jó s egyszer- smind szép mozzanatot foglal magában, míg a vele ellenkező viselkedése rossz s a rút hatását idézi elő. Az erkölcsi tisztaság, akár mint szüzesség, akár mint tisztes házasélet s ezzel összefüggőleg mint a külön- nemüek közt jelentkező szerelem, mely céljaiban és eszközeiben a morál korlátai közt marad meg, kétség- telenül számos szép műalkotás tárgyául szolgálhat. A műélvezet szempontjából azonban az etika nem engedheti meg mindenkinek kivétel nélkül a nemi életet tárgyaló művekkel való korlátlan foglalkozást, mégpedig az esztétikai szemlélettel többé-kevésbbé együttjáró, már föntebb említett tárgyi érzelmek miatt. A tárgyi és az alanyi érzelmek közt létező szoros kapcsolat ugyanis meg nem engedett képzeteket, gon- dolatokat és kívánságokat idézhet elő különösen oly egyéneknél, akik erre életkoruknál, természeti hajla- maiknál vagy sok más egyéb oknál fogva disponálva vannak. Fechner és a modern asszociációs esztétika hívei mind azt tanítják, hogy az asszociációs képzetek rendkívül nagy hatással vannak az esztétikai élvezetre. Schiller szerint a mellékesen társuló képzetek aljassága lealacsonyíthatja az egész esztétikai szemléletet. Objektív szempontból az etika nem tehet kifogást még a házasságtörések s más szexuális vétkek művészi földolgozása ellen sem, ha az igazságnak megfelelő módon jutnak kifejezésre s a költői igazságszolgáltatás, ha nem is kirívóan, de valamikép megérezteti a vétkek nyomán járó bűnhődést: lelkiismeretmardosást, boldog- 209 talanságot s több effélét. Szubjektív szempontból azonban az etika mindig súlyos aggodalmakat táplál az ilyen tárgyú műalkotások iránt, mert a művész kifejező ereje vajmi gyakran nincs arányban a mű ilyenféle tartalmával s így könnyen megtörténhetik, hogy a bün gonoszságát a költő, minden jószándéka ellenére, nem visszataszító, hanem vonzó alakban tünteti föl. Mily távol esnek azonban azok a költők a mű- vészet eszményétől s mily zavarólag hatnak a mű- élvezetre azoknak a szépíróknak alkotásai, akiknél az erotika öncél s akik az objektív igazságot lábbal tiporva, a szexuális kihágások gyönyörködtető előadására vagy éppen magasztalására s a tiszta élet kigúnyolására vete- mednek ! A műélvezetet, a tárgy szempontjából tekintve, még egy vonatkozásában kell megvizsgálnunk, t. i. a meztelenséget, a födetlen emberi testet s ez utóbbinak egyes részeit elénk tüntető s nemcsak a képzőművésze- tek körében, hanem a költészetben is előforduló szem- léltetést kell szóvá tennünk. Az emberi test, melyet az Alkotó, a szentírás szerint, magasztos hivatásának megfelelően egészen külön teremtett, sokkal nagyobb mértékben viseli magán Isten szerető gondosságának nyomait, mint a többi földi lény. Minden igazság híjával van tehát az a föl- fogás, mely az emberi testtől bármely irányban is el akarja vitatni az esztétikai szépséget vagy éppen a régi manicheusok példájára az emberi testet rútnak tartja. Az orthodox katholikus tanítás mindig az ellenkezőt tartotta, még ha egyes egyházi íróknál elszórtan elő- fordultak is jóhiszemű tévedések. Noha azonban a katholikus tanítás mindig ezt az álláspontot foglalta 210 el az emberi test esztétikai szépségére vonatkozólag, mégis soha nem osztozott azok véleményében, kik a meztelenség kultuszát hirdették. Az etika ugyanis főleg a szubjektív szempontok miatt nagyon veszedelmesnek tartja a nuditások ábrázolását s költői művekben is az emberi meztelen test szépségének részletező leírását, sőt határozottan tiltakozó álláspontot foglal azon mű- alkotásokkal szemben, melyek a meztelenséget szexuális tárgyak keretében alkalmazzák. Ily esetben ugyanis a zavartalan műélvezet csak nagyon kivételes egyének osztályrésze lehet. Ellenvetik, hogy tisztalelkűekre nézve minden tiszta (castis omnia casta), de ez az ellenvetés az esztétikai szemlélet körére alkalmazva, a valóság szempontjából, az emberi gyarlóságot tekintve, a szentségi tisztaság eszméjének túlhajtása vagy a stoikus szenvtelenség hirdetése, avagy pedig — s legtöbbnyire — burkolt alakban a morál tagadása s csak arra jó, hogy ment- ségül szolgáljon a nuditás és erotikum élvezetéhez. Dessoir is (Asthetik und allgemeine Kunstwissenschaft, 1906. Stuttgart, 453. 1.) találóan elítéli ezt a mente- gető elvet. (Was man gewöhnlich Gedankenreinheit preist, ist nur Gedankenlosigkeit.) Jellemző egyébként, hogy a művészet és az er- kölcsiség problémájában nem istenkáromló motivumok s vallási gyalázkodások, hanem csaknem kizárólag a szexuális morál jön tekintetbe, s különösen, hogy leg- többnyire a vétkes gyönyörködés (delectatio morosa) körébe tartozó mozzanatok s az «occasio proxima» esetei veendők figyelembe. Ezekről a nem keresztény etika s a modern esztétika nem szokott beszélni. (L. Katann i. m. 115. 1. — Repert.) 211 Annyi bizonyos, hogy a műbíráló mindig csakis a maga nevében beszélhet mentegetőleg valamely mü ily vonatkozású hatásairól, mert a morál-pszichológiai megállapítások nagyon nehéz föladatot foglalnak maguk- ban. Legkevésbbé illetékes ilyen ítélkezésre maga a művész, a költő. Lehetnek véleményeltérések a morális szempontú kritika körében s egyes művek (főleg ifjú- sági olvasmányok) cenzúrája tekintetében. A keresztény egyazon alapon álló etikai világszemléletre nézve ez már nem elvi kérdés, hanem csak ténykérdés. Az előadott elvekből kifolyóan kétségtelenül meg- állapítható, hogy a nemi élet bármely mozzanatának szándékosan az ember aljas ösztöneit ingerlő ábrázo- lása és kifejezése föltétlenül elítélendő. Ennélfogva a szépirodalom körében sem mentegethető az erotika, azaz a nemi vonatkozásoknak olyatén megnyilvánítása, mely az ember érzékiségét szokta föllobbantani. S nem- csak az etika tiltja a szoros értelemben vett erotikát, hanem tisztán esztétikai szempontból tekintve is hely- telen ez, mert lerontja a műélvezetet. Az esztétikai élvezet lényegéhez ugyanis még a modern esztétikusok szerint is hozzátartozik a lélektani zavartalanság; már pedig az erotikum a tiszta költői hatás érvényesülésé- nek útjában áll, mert az erotikum élvezete mint a rosszban való tudatos öröm zavarja a sajátképi eszté- tikai jellegű gyönyörködést is. Ily értelemben mondja Volkelt is: «A művészeti szemléletnek nincs nagyobb és halálosabb ellensége a kéjvágynak. (System der Ásthetik. München, 1905. I. 522.) Igazi műélvezetet csak szívet-lelket megnyugtató, nemes irányban nevelő, ízlésfinomító művészeti termék nyújthat, mely még akkor sem sértő vagy leverő, ha az élet iszapos mély- 212 ségeiböl meríti tárgyát, mert erkölcsi célzatánál fogva akkor is fölemelő hatású. A modern költők egy újfajta hedonikus iskolát teremtettek meg. Etikájuk, életfilozófiájuk: az érzéki gyönyörök mohó élvezete. A keresztény hit alapigaz- ságaiban nem hisznek, némelyek még az örökkévaló- ságot is tagadják s azért erkölcsi elvük és életfölfogásuk abban tetőződik, hogy élni kell az idővel, kiélvezni minden földi jót; mert csak a jelen a miénk. Ez a legegyénibb önzést hirdető életbölcseség a visszafejlődésnek, az emberiség alásüllyesztésének a filozófiája, mely a sok századon át elért műveltség álla- potából megint az ősidők nyers indulatainak és állatias ösztöneinek akarja az embert martalékul dobni. S ez volna a modernség? Nem kérünk belőle! Az igazi modernség nem jelentheti a vallásnak és erkölcsnek semmibe vételét; nem határozódhatik az évezredes fejlődésből kialakult hagyományok lerombolásában, ha- nem éppen ellenkezőleg csakis e hagyomán3 7 ok alapján a művelődés útján való folytonos előrehaladásban. Az új költészet sutba dobta a művészeti hagyo- mányokat, mint ahogy beteg közéletünk is, melynek ez a költészet visszatükrözője volt, megtagadta a faji és nemzeti hagyományokat, a történelmi folytonos- ságot és az etikai értékeket. Fajmagyar irányban duzzasztott életerők, a nem- zeti ősi hagyományoknak keresztény alapon való fej- lesztése, erkölcsösség a magánéletben, társadalomban és a politikában, etikailag tiszta és eszményies fölfogás a művészetekben s különösen a költészetben: ezek biztosíthatják erkölcsi újjászületésünket s ez alapon a mi szegény, megcsonkított és megnyomorított orszá- 213 gunknak régi nagyságában való föltámadását. Nem a sokat emlegetett s nemzeti hiúságunknak hízelgő «kultúr- fölény» fogja visszaadni hazánk területi épségét, hanem a «minden ország támasza, talpköve: a tiszta erkölcs». Ezt pedig az igazi, gyakorlati kereszténységben való megújhodás fogja megteremteni, mely erkölcsi erőktől feszített, mindig tettrekész, áldozatos és soha el nem csüggedő magyar jellemeket fog termelni. Irodalmunk is akkor fog újra fölvirágozni, ha az erotika, a testet senyvesztő és lelket mételyező érzékiség kul- tusza helyett a szellem erejét megnyilvánító eszményi életfölfogásnak lesz hirdetője. 216 217 218 219 220 221 Könyvészet. Haraszti Gyula: A naturalista regényről. Budapest, 1886. Augusto Conti: Armonia tra il fi ne dell'Arte Bella e il fine morale. (II bello nel verő c. művének X. fejezete. Firenze. 1891. I. k. 150—165. 1.) Etienne Cornut, S. J.: Les malfaiteurs littérairs. Nouvelle édit. Paris, 1897. Louis Bethléem: Romans á lire et romans a proscrire. Cambrai, 1906. Eerdinand Brunetiére: Discours de combat. XIV. édit. Paris, 1907. IVilhelm Börner: Die Schundliteratur und ihre Bekampfung. Wien, 1908. A. D. Sertillange: Art et Apologétique. Paris, 1909. Dr. Magnus Künxje: Ethik und Asthetik. Freiburg im Breisgau, 1910. Horváth János: Ady és a legújabb magyar lira. Budapest, 1910. Joannes Fölkeli: Kunst und Volkserziehung. München, 1911. Emil Reich: Kunst und Morál. Wien, 1911. Dr. Ernst Schul\e: Die Schundliteratur. 2. Aufl. Halle, 1911. Corinne Bacon: What makes a növel immoral? New-York, 1914 Martin Deutinger; Uber das Verháltnis der Poesie zur Religion. Neu herausgegeben von Prof. Kari Muth. München, 1915 Antolin Lopei Pelaei: Los dános del libro. (Die Gefahr des Buches. Herausgegeben von Dr. Josef Froberger.) Freiburg im Br. 1915. Dr. Oskar Katann: Asthetisch-literarische Arbeiten. Wien- Innsbruck-München, 1918. (Ebben: Dichtung und Morál c. fej. 107—120. 1.) Wiesner Emil: A pornográfiáról. Budapest, 1919. Horváth János: Aranytól Adyig. Budapest, 1921. Alsieghy Zsolt: Magyar lírikusok. Budapest, 1921. Mit r ovi eh Gyula: Néhány időszerű esztétikai kérdés. (Irodalom- történet, 1921. 1 —11. I.) Dr. Császár Elemér: A magyar regény története. Budapest, 1922. Dr. Alszghy Zsolt: A XIX. század magyar irodalma. Buda, pest, 1923. Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|