Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
201 tevő jellegük van, amennyiben jelenlétük és minőségük a szépség mellett avagy pedig ellene bizonyít. A végső, döntő szó azonban a szép értékelésénél, megbírálásánál az értelmet, a megismerő lelki működést illeti meg. Ezek szerint a szépség valamely dolognak olyatén összhangzata, harmóniája a szemlélő megismerésével, hogy a vele való foglalkozásból a vágyódásban élvezet támad. Mivel pedig az emberi megismeréshez érzékeink tevékenységére van szükségünk, másrészt pedig az ér- telmi megismerésünk folytán keletkező képzeteink min- dig valamely gondolati tartalom hordozói, ennélfogva az, amit emberi szempontból esztétikusnak szokás nevezni, nem lehet egyéb, mint valamely eszmeinek érzékelhető alakban megnyilvánulása. Nem tagadjuk, hogy van tisztán szellemi szépség is, de az emberileg szépnek mindig föltétele az érzékelhetőség. Az érzéki alakban elénk táruló eszmei tartalomnak pedig igaznak kell lennie, mert az értelem csak az igazságban találhat tökéletes megnyugvást (quies intellectus). A mondottak után a szépség az igazságnak érzéki alakban való olyatén megnyilvánulása, hogy puszta szemlélete közvetlenül élvezettel tölti el érzéki és szel- lemi valónkat egyaránt. Röviden szólva: szép az, ami- nek szemlélete tetszik. A szépség tehát nem azonosítható a jósággal, sőt inkább különbözik tőle annyiban, hogy a szépség meg- ismerésünknek teszi formális tárgyát, míg ellenben a jóság törekvésünknek sajátlagos tárgya. Más szavakkal: a szépség és jóság közti különbség a megismerésben, az igazságban van. Az igazságtól viszont abban külön- bözik a szépség, hogy ez utóbbi érzéki tehetségünkre is vonatkozik, Érzékiségünk ugyanis nemcsak föltétele 202 szép fölfogásának, hanem mind ennek, mind pedig a szép élvezetének egyik tényezője. A szép fölfogásában működő érzékeknek természetesen az ész uralma alatt kell állaniok. Normális embernél ugyanis az érzéki élet minden mozzanata alá van vetve a szellemiségnek, sőt tisztán érzéki életműködés nem is lehetséges a szellemiség belevegyülése nélkül. Csak a tenyészéleti (vegetatív) életműködések nem állanak az ész uralma alatt. Mivel tehát az emberi természet kettős: érzék és szellemi alkotó valóságból áll, azért az érzéki isme- reti aktus is csak akkor természetszerű, ha a szellem követelményeivel egybehangzó, s így az esztétikai élve- zet is nem kizárólag érzéki avagy csakis szellemi, hanem a kettő együttesen. A szépség egyes elemeinek, fokozatainak és főbb kategóriáinak részletezése helyett fordítsuk most figyel- münket a művészetre. A művészet is épúgy, mint a szép, lényegében a megismerés körébe tartozik s a gyakorlati értelemnek részben a természettől nyert (pl. a képzeletnek nagy konstruktív ereje), részben többféle módon kiművelt ama készsége, mely szép művek alkotására képesít. Valamint a szépségnél nem rekesztettük ki az érzelmi tényezőket, a művészeteknél sem tehetjük, mert a művész alkotó működése nem egyedül értelmének és képzeletének tevékenysége, hanem minden mozzanatnál együtt dobog az ő érző szíve is. A műalkotásban továbbá nemcsak az eszmei tar- talom fontos, hanem a művészi szép megvalósításának igazsága is. Ez pedig abban van, hogy a művészi ter- mék megegyezzék mintájával, a művész eszmeképével, s hogy ezt világosan kifejezésre juttassa. Ez magyarázza meg azt, miért választhat a művész természettől fogva 203 rút dolgot is műalkotása tárgyául. A művészi szép ugyanis az eszme igazságát kívánja meg, ha tehát a művész valamely rút tárgyat az igazságnak teljesen megfelelően dolgoz föl, a helyesen fölfogott és kifeje- zésre juttatott igazság folytán a rút is, különösen az ellentét képében, művészileg széppé válhatik. Szent Bonaventura ezt a tételt az ördög képére alkalmazva, azt mondja: «Az ördög képe szép, ha jól mutatja be az ördögöt — de hozzáteszi — és akkor utálatos.» Kant szavainak igazságát is aláírhatjuk, aki a termé- szeti és művészeti szép közt levő különbséget ekként fejezi ki: «A természeti szépség valamely szép dolog, a művészeti szép valamely (nem okvetlenül szép) dolognak szép ábrázolása». (Kritik der Urteilskraft. Leipzig, 1838. 181, 1.) A művészeti rút eszerint nem esik össze a fizikai rútsággal, hanem vagy magának a műalkotás alapjául szolgáló eszmei tartalomnak hely- telenségében van, vagy a művészi helytelen fölfogás- módban, vagy pedig a technikai megvalósítás tökélet- lenségében. A föntebbiek után most már könnyebben kör- vonalazhatjuk az esztétika és az etika egymáshoz való viszonyát. Mi — noha a keresztény bölcselet alapján állunk — nem tartozunk ama szélsőséges irányzathoz, mely a szépség egyedüli vagy legfőbb céljaképen az etikait jelöli meg, vagyis az esztétikai elemek jogosult- ságát csak az etika szolgálatában ismeri el. Mi a szépség egyetlen céljának nem az etikai hatást tekintjük, de viszont az etikai és esztétikai értékek szoros és benső kapcsolatát hirdetjük. Ezt a rendszert Künzle az ő nagy monográfiájában (1. repertórium) mérsékelt teleo- etizmusnak vagy «synethismus»-nak nevezi. Az aláb- Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|