Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán Pócs, Éva Magyar néphit Közép- és Kelet-Európa határán

2. fejezet - //„//Nyers és főtt//“//: halál és élet. A kulturális vívmányok helye az európai parasztság archaikus világképében¹

A magyar néphitben sok nyoma lelhető fel egy, a szembenálló emberi/reális és halotti/természetfölötti világot jellemző dichotomikus oppozíciórendszernek, amely már nem mindig eredeti funkciójukban működő rítusok töredékeiből, sokszor átértelmezett, másodlagos magyarázatokkal ellátott hiedelmekből rajzolódik ki. Univerzális voltának feltételezését Lévi-Strauss, Ivanov, Toporov, Eliade és mások más területeken végzett vizsgálatainak eredményei² is támogatják. Elsősorban a magyar néphitet vizsgáltam, de amennyire más területek gyérebben rendelkezésemre álló adatai sejteni engedik, ez a rendszer minden, különböző történeti gyökerű európai parasztkultúra világképének egyaránt sajátja volt. Nyomait még az európai népek hiedelemrendszereit ért olyan nagyhatású integráló és átszervező tényezők, mint a keresztény vallás, vagy a reformáció, a boszorkányüldözés, a felvilágosodás, a természettudományos gondolkodás térnyerése sem tudta felismerhetetlenül eltüntetni. A keresztény vallás rendszere úgy integrálta magába, hogy egyes töredékeit átértelmezés nélkül, eredeti funkciójában is megőrizte a jelenkorig.

Az élők és holtak világának e kettőssége azokkal a duális kozmogóniai elképzelésekkel hozható kapcsolatba, melyeket Hockart³ óta többen //–// a Föld különböző pontjain meglepő tipológiai egyezéseket mutató //–// bináris oppozíciósorokkal írtak le. E //–// Toporov és Ivanov által mitikus-kozmogonikusnak nevezett //–// archaikus világszemlélet legfontosabb oppozíciói (élet//–//halál, fent//–//lent, nappal//–//éjjel, női//–//férfi, bal//–//jobb stb.) fellelhetők illetve kikövetkeztethetők a magyar néphitből is. Az élők ideje //–// halottak ideje oppozíció ekvivalense az élők és halottak világának térbeli kettőssége: a világ emberi és halotti/természetfeletti térfélre tagolódása.⁴ Az emberi és természetfeletti világot jelentő rekonstruált kettős szimbólumsor egyik legfontosabb oppozíciója a főtt//–//nyers, amely elsősorban az élők és holtak, az emberek és természetfeletti lények kapcsolatait megteremtő rítusokban, valamint a két világ összeütközéseiről szóló hiedelemmondákban manifesztálódik, de megőrződött néhány igen régi múltú, Európa nagy részén elterjedt, a magyarság által is ismert ráolvasásszövegben is.

Adataim bemutatását az utóbbiakkal kezdem. E ráolvasások démonelküldő formuláinak költői képeiben szabatos és pontos leírását találjuk a démonok/halottak lakóhelyének. Így hangzik a //„//Találkozás a gonosszal//“// típus egy 20. században feljegyzett magyar variánsa:

Elindult a Boldogasszony szűz Mária az ő áldott szent fiával. Találkozott a hetvenhétféle gonosz Igézettel.//„//Hová mész, te gonosz Igézet?//“////„//Én megyek, ennek az Erzsinekpiros vérit megiszom, szálkás husát hasogatom.//“////„//Nem engedem, hogy a piros vérit megigyad, szálkás husát hasogassad. Menj el oda, ahol a fekete kutyák nem ugatnak, a fekete lovak nem nyerítnek, a szent harangok nem szólnak, kovászos kenyérrel nem élnek. Menj el fekete földnek színérekősziklák gyomrába.⁵

Egy másik variánsban oda kell a démonnak visszamennie,

…hol kakasszót nem hallasz, s Isten nevébe nem adakoznak, kőpárnából vetett ágyat adnak, sűtelen pogácsát, s főtelen kását adnak.⁶

Hasonló kontextusban még a következők fordulnak elő: //„//embernyom nem látszik//“//, nem szántanak, nem vetnek, nem sütnek kalácsot, a szentségeket nem szolgálják ki. A táj kietlen: kőszikla, pusztaság vagy vad erdő; a keresztényiesített szövegekben sokszor maga a pokol. Lakói vad emberek, vad leányok, mérges kígyók, vad oroszlánok, farkasok, néha tündérek vagy óriások. Esetleges emberi lakóinak tökéletlenségét a //„//normális//“// emberekhez képest valamely kulturális vívmány hiánya jelentheti: pl. //„//olyan lány, aki soha a haját bé nem fonta...//“//⁷

A démoninak/halottinak az emberi világgal való szembenállását tehát elsősorban a natura//–//kultúra oppozíció fejezi ki: a vadállatokkal szembeállított háziállatok, a //„//vad//“// emberrel szembeállított ember. Ezt hangsúlyozzák olyan fajta kitételek is, mint amikor például a jégfelhőt hozó Sátánt a //„//búza elvesztése//“// helyett //„//fenyőt tördelni//“// küldi el szűz Mária.⁸ A vad természetből hiányoznak a kultúra folyamatai és termékei, melyek három legfontosabbja //–// e szövegek szerint //–// a szántás-vetés, a vadállatok domesztikációja és a tűzhely, de megjelenik az ember készítette ágy hiányára utaló kőből készült fekhely is. A tűzhely-nélküliséget jelző főtlen és sületlen ételek mellett sok szöveg utal kelesztetlen kenyérre, vagyis a kelesztett kenyér hiányára.⁹ Ez esetben egy kezdetlegesebb, meghaladott kultúrfokot képviselő eljárás áll szemben egy új kulturális vívmánnyal, a kenyérkelesztéssel, csakúgy, mint az alább említendő gyékényágy a //„//fejlettebb//“// ággyal.

E ráolvasástípusok eredetére, valamint európai és ókori keleti kapcsolataira most nincs módom kitérni; mindenesetre elmondható, hogy már az első évezredben feljegyzett görög és latin nyelvű variánsokban, valamint a középkori egyház rituális gyakorlatába felvett szövegeikben is megjelennek ezek a költői képek. A keleti és nyugati egyház egyaránt terjesztette Európában ezt a ráolvasást; az újkorban inkább az ortodox egyház területéről, Délkelet-Európából ismert. Az egyház gyakorlatában is honos szövegekben, a kultúrfokbeli különbséget kifejező aszimmetrikus oppozíciók sorában olyan vallásos tartalmú ellentéteket is találunk, mint az egyházi szentségek //–// ezek hiánya, valamint a keresztények/megkereszteltek //–// pogányok oppozíció. ¹⁰

Egy másik epikus ráolvasás-típusban eltérő kontextusban, de hasonló jelentéssel jelennek meg a fent említett nyers és félkész termékek: a szállást kereső isteni vendégeknek //–// Jézusnak és Szent Péternek //–// kínálnak fekhelyül kőpárnát és gyékényágyat (vagy olasz változatokban: takaróul szőlővenyigét), ételül pedig sületlen pogácsát, főtlen galuskát, sótlan kását, //„//csepegés alatt való//“// //–// még nem teljesen megerjedt //–// sört: tehát nyers, félkész, vagy a sózás kulturális vívmányának hiányával jellemzett ételeket-italokat és természet nyújtotta, kezdetleges fekhelyet.¹¹ E főleg Délkelet-Európában //–// a magyarságnál is //–// elterjedt (és talán kopt varázsszövegekig visszavezethető) ráolvasás, valamint azok a középkori legendák, melyekkel tartalmi összefüggést mutat, az isteni vándorokkal ilyen módon bánó személyt gonosznak minősítik.¹² Ez a minősítés azonban másodlagosnak, egy régi elképzelés keresztény morál szerinti átértelmezésének látszik. A túlvilág küldötteit nyers étellel kínálni nem rossz vendéglátás, mint a ráolvasás erkölcsi tanulsága beállítja, hanem ez az előírt, szabályszerű járandóságuk. Erre vallanak a természetfeletti lényekkel való találkozásokról szóló hiedelemmondák idevágó motívumai, valamint az e lényekre vonatkozó hiedelemközlések. Ezek a hiedelmek a magyar néphit integráns részének tekinthetők, sokkal inkább, mint az előbb idézett szövegfolklór-alkotások költői képeiben megjelenő gondolatok.

E hiedelemadatok egyrészt arra vonatkoznak, hogy bizonyos természetfeletti/démonikus lények //„//nyers koszton//“// élnek: a táltos, garabonciás rendszeres tápláléka a tej és tojás, némely adat szerint a kása és lepény.¹³ A kása mint egy kenyér előtti, a lepény pedig mint egy kelesztett kenyér előtti kezdetlegesebb kultúrfok képviselője fogható fel. A sótlan kása ebben az összefüggésben mint a lidérc tápláléka jelenik meg, és közismert a boszorkány sózástól való tartózkodása, a boszorkánylakomák sótlan ételei.¹⁴ A tej más démonikus lényeknek, így a házikígyónak, a tündérszerű szépasszonynak, sőt a vihart hozó sárkánynak is tápláléka.¹⁵ A nyers ételek-italok nemcsak természetfölötti világhoz tartozásuk szimbólumai, hanem kötelezően jár nekik az emberi világgal való találkozásaik alkalmával; az embertől kapott nyers adománynak bizonyos áldozati jellege is lehet. Ha megkapja a vihardémon-vonásokkal rendelkező garabonciás a neki járó tejet, tojást, vagy némely adat szerint kását, lepényt, nem pusztítja el jégesővel a határt, nem pusztul el a család, nem lesznek betegek a háziállatok.¹⁶

A nyers//–//főtt oppozíció az emberi és természetfölötti világ kapcsolatait megteremtő rítusokban is megjelenik, helyesebben ezek átértelmezett, elhomályosult nyomaiban, vagy a jelenkori európai néphitre nagyon jellemző, kvázi-áldozati rítusokban. Ezekben csak a cselekmény áldozati jellege nyilvánvaló, de //–// talán másodlagosan, talán elsődlegesen //–// //„//üres//“// gesztusok, amelyek mögött nincs //„//lény//“//, akinek bemutatják az áldozatot. Ilyen cselekmény például a tűzvész elhárítása pénteken sült és/vagy kelesztetlen kenyérrel, vagy a villámgyújtotta ház tejjel való eloltása. (Vö. a vihardémon-sárkány tej-táplálékával.)¹⁷

A kapcsolatteremtő rítusokban leginkább oly módon találkozunk a nyers//–//főtt oppozícióval, hogy a szabályok a főtt-sült tiltásával egyidejűleg nyerset írnak elő. Ez általában az embereket meglátogató démonok, halottak időszakaira, időpontjaira jellemző. A magyar néphitben ilyen //„//halotti idő//“// elsősorban a téli napforduló ideje //–// ezen belül maga a karácsony, vagy a karácsony és újév vagy vízkereszt közötti időszak //–// továbbá a téli napforduló régi dátuma: december 13, azaz Luca napja, és a Luca-karácsony köze. Kisebb mértékben a nagypéntek, pünkösd, végül pedig a keresztény halottak napja, november 1. Az utóbbi kiterjed arra az egész //–// halottak hetének nevezett //–// naptári hétre, amelyre esik. E dátumok alkalmával a tilalmak és előírások ellentétpárjai közül leggyakoribb a kenyérsütés tiltása, és ezzel egyidejűleg a nyers szerepében kelesztetlen és/vagy sótlan lepényféleségek, vagy kása, esetleg feldolgozatlan gabona (búzaszemek) előírása.¹⁸

Az oppozíció legvilágosabb a tilalmakat be nem tartók szankcióit megfogalmazó tabumondákban. Egy Luca-napján kenyeret sütőről szóló monda szerint pl. ez az asszony úgy menekül meg a megjelenő Luca büntetésétől, hogy lepényt ad a kezébe, vagy dob számára a háztetőre.¹⁹

A //„//halottak idején//“// sütött lepény valamilyen speciális célt szolgál: tűzvész elhárítása, vízbefúlt megkeresése, a jövő év termékenységének, a kenyérnek, vagy éppen a kenyérsütés sikerének biztosítása, továbbá jóslás, vagy a hazalátogató halottak, ősök vendégül látása. Az utóbbi sokszor (másodlagosan?) keresztény formákban él: például a családot látogató kis Jézus, angyalok táplálása a karácsonyi asztalra helyezett lepénnyel. E szerepek mindegyike a halottak kielégítésével, halotti áldozattal hozható kapcsolatba, illetőleg a jóslás esetében a lepény a halottakkal//–//túlvilággal való kapcsolatteremtés eszköze. E körbe tartozik a télközépi ünnepek haláljósló pogácsája is. Archaikus hagyományokat őrző vidékek adatai szerint eredetileg ez is kelesztetlen lepény volt. Az élők számára kelesztett kenyér //–// holtak számára kelesztetlen lepény oppozíció a közönséges hétköznapi kenyérsütésben is jelen van, mikor például a kenyérrel együtt sütött lángost a szegényeknek adják a halott lelki üdvéért, sőt, sütéskor egy csipet nyers tésztadarabot vagy lisztet is szórhatnak a tűzbe a halottak részére.²⁰

Ugyanezekben a szerepekben a hétköznapinál, normálisnál régiesebb, szegényesebb nyersanyagokból készült kenyerek //–// például búzakenyér helyett rozsvagy kukoricakenyér //–// is megjelennek, sőt vegyes terménymagvakból készült lepények és kásák, amelyek a Balkánon napjainkig tovább élő ókori panspermia termékenységbiztosító halotti áldozati formájával függnek össze.²¹

Közvetlenül a halottaknak szánt nyers terményeket sok helyen a karácsonyi asztalra helyeztek, amelyről ugyanakkor az élők főtt és sült táplálékaikat fogyasztják.²² Szórványosan a télközépi (András és Luca napi, szilveszteri) jósló cselekményekben is megjelennek valódi nyers ételek, mégpedig böjttel, a főtt tiltásával egyidejűleg: például aki jövőjét meg akarja álmodni, miután egész nap böjtölt, három szem búzát egyék elalvás előtt.²³

Még az általában elhomályosult, másodlagos magyarázatokkal ellátott adatokból is világos, hogy a télközépi ünnepek kelesztetlen lepényei, kásái, nyers magvai, mint halotti áldozat, egyúttal a jövő évi termékenységet biztosítják, pontosabban az ilyenkor hazalátogató halottak biztosítják a család jólétét az áldozat fejében. Az elhomályosultnak nevezett formákban a halottak általában kimaradnak a láncból: a lepény sütésének //–// kultuszban részesített lény közbeiktatása nélkül //–// közvetlenül a termékenység a célja: nem a hazalátogató ősök, hanem maga az áldozati adomány biztosítja a termékenységet; tehát ez is áldozati cselekmény a fent említett értelemben. Egy, a jelenkori néphitre jellemző adat ezt így fejezi ki: //„//Pál napján pogácsát kell sütni, hogy egész évben legyen kenyér.//“// ²⁴ A lepények és kásák hasonló szerepéről Közép- és Délkelet-Európa sok helyéről tudunk; a hasonló kontextusban előforduló tej nálunk ismeretlen e szerepben (például az osztrák Perchtlmilch: adomány a tizenketted idején látogató démonikus Perchtáknak, egyúttal a jóslás, termékenységvarázslás eszköze).²⁵

A főtt//–//nyers oppozíció a böjt keresztény egyház által előírt formáiban is megjelenhet. Az európai vallástörténet kellőképpen bizonyította a böjtös ételek halotti ételekkel való eredeti összefüggését,²⁶ de ezek még a jelenkori Európában is gyakran egybeesnek, magukat az ételeket és az egyház előírta böjtös alkalmak halotti vonásait tekintve is. Vö. például a nagypénteki vagy karácsony böjti ételek szerepét a halottakkal való kapcsolatteremtésben.²⁷ A halottinak/böjtinek a termékenységgel való kapcsolata is világos a keresztény böjtök kezdeti formáiban. A 8//–//11. században terjedt el pl. a római egyház területén a böjt a Quatember-napokon (február, június, szeptember és december egy-egy vasárnapján), mint Adolf Franz írja: az //„//aratóünnepeken szokásos nagy lakomák ellensúlyozására//“//.²⁸

Világosan a halott járandósága a nyers étel a halotti rítusokban. Idetartozik a tűzgyújtási, főzési, kenyérsütési vagy étkezési tilalom a halottas házban; nyers ételek //–// mint só, liszt, tej vagy kelesztetlen, kezdetleges vagy böjtösnek számító ételek juttatása a halottnak //„//visszajárás//“// esetén. Szerepet kapnak hasonló ételek a halottat helyettesítő szegényeknek //–// a halott túlvilági ellátása céljából //–// adott adományok között; vagy a halotti torban, melynek még némely 20. századi formájában is jelen volt a halottal való együttevés gondolata.²⁹

A télközépi ünnepeken megjelenő másik fontos ellentétpár a fonás tiltásával egyidejűleg a fonás előírása valamely speciális célból. Ezen a téren nem egy //„//meghaladott technológia//“// tölti be a nyers szerepét, hanem a normálishoz képest tökéletlenül //–// hiányosan //–// véghezvitt eljárás: a fonást ázatlan vagy töretlen kenderből, vagy csepűből //–// a legrosszabb minőségű nyersanyagból //–// vagy //„//nyitott tűzhely alatt//“// végzik.³⁰ Utóbbi esetben a tűzhely hiányossága jelzi a kezdetlegesebb állapotot. A fonás egyik célja //–// szórványos adatok szerint //–// az állatok termékenységének biztosítása, de legáltalánosabban a boszorkányt felismerő lucaostort készítik ilyen módszerekkel, Luca napján, amikor egyéb női munkák között a fonás is tiltott tevékenység. A magyar néphit karácsonykor megjelenő //–// az ostor segítségével felismerhető //–// boszorkányai világosan az ekkor az emberek közt megjelenő halottakat helyettesítik másodlagosan, mint ez nyilvánvaló a széles körű európai párhuzamanyagból,³¹ a boszorkányfelismerő rítus tehát tulajdonképpen a halottakkal való kapcsolatteremtés. Egyébként a boszorkányfelismerésre legelterjedtebben használt lucaszék készítésében is megjelennek a //„//hiányosságok//“//: a technológia tökéletlenségének a motívuma: vasszeg nélkül, vagy vízhordta fából készítik.³² A hasonló körülmények közt, szintén a fonás tiltásával párhuzamosan és //„//tökéletlen technológiával//“// készült, kétkarácsonyi cérnának a mai néphitben elsősorban rontáselhárító szerepe van, de néhány archaikusabbnak látszó adat arra vall, hogy itt is a kapcsolatteremtés lehetett az elsődleges (pl. aki felköti szoknyájára, jósolni kezd, bűvös körbe állva kilesheti a //„//rosszakat//“//, védelmet nyer tőlük).³³

Említhetnénk még a halottkultusz régi nyersanyagokat és technológiákat fenntartó szerepének egyéb, itt nem tárgyalt motívumait is, pl. a gyászviselet archaikus formáit, vagy a tűzgyújtási tilalmakkal párhuzamosan megjelenő, kezdetleges tűzgerjesztő technikákat. Ezek sok vonatkozása közül itt az a figyelemre méltó, hogy a fentemlített //„//halotti//“// időkben is megjelennek (például nagypénteken, Luca napján), másrészt a termékenységvarázslás eszméje még a keresztény rítusokba beépült formáikban is jelen van.³⁴

A két szomszédos kultúrfok aszimmetrikus oppozíciója az élet és halál egymást feltételező szembenállását fejezi ki. Ebben az archaikus világmagyarázó rendszerben az élet szimbólumává lett minden fontos kulturális vívmány, az ételek sózásától, a szántástól, a vadállatok domesztikációjától a kenyér kelesztéséig és a //„//pogányok//“// megkereszteléséig. E vívmányok feltalálása, bevezetése, az //„//újítás//“// a meghaladott kultúrfokot a halál, a nem emberi, a természetfeletti szimbólumává degradálta. Ebben a rendszerben a progresszió nem önmagában létezik, hanem a regresszióval ellentétbe állítva jelenik meg: a fejlettebb technológia/termék //–// primitív technológia/termék, vagyis a kulturális fejlődés két egymást követő fokozatának aszimmetrikus (egyirányú és progresszív) oppozíciójában, amely az élet és halál ellentétét fejezi ki. A fent említett halotti időszakokban a főtt étel és a kelesztett kenyér tabuja átmenetileg az emberi világra is kiterjeszti a //„//nyers állapotokat//“//: a kultúra termékeit időlegesen tilos létrehozni; az újítások: a legfejlettebb technolgiák és termékek eltöröltetnek.

Mint adataink mutatják: a nyers gyakran a halottakkal kapcsolatos termékenységi rítus részeként illetve halotti áldozatként értelmezhető. Ebben a rendszerben a rituális kapcsolat létesítése a túlvilággal //–// Eliade kifejezésével, a //„//szent idő viszaállítása//“//³⁵ //–// regresszív folyamat. Ivanov szerint a //„//szertartás mindenekelőtt ...olyan eljárásnak tekinthető, amely vagy az ellentétes szimbólumok inverzióját, vagy összekapcsolását eredményezi...//“// Erre példának //–// ő is és mások is //–// a számos nép világképéből ismert, halállal és gyásszal kapcsolatos inverziókat említi: ilyenkor átmenetileg fordítva érvényesek a duális szimbolikus oppozíciók (például a bal//–//jobb pár).³⁶ A főtt//–//nyers oppozíció átmeneti inverziója nyilvánvalóan ugyanez a jelenség, és a fentiek értelmében törvényszerűnek mondható, hogy ez //–// és a többi hasonló //–// megfordítás éppen a halottakkal, gyásszal kapcsolatban jelenik meg. Mivel a kulturális fejlődés két egymást követő fokozatának oppozíciója egyirányú és progresszív, az időleges fordítottság csak regressziót eredményezhet.

Az ételkészítés sajátos módszereinek fontos szerepe van a kultuszokban. A különböző szerepekben új ételfajták és táplálékkészítési technológiák is megjelenhetnek az eredeti kontextusban, lévén a rituális rendszerek általában állandóbbak, mint alkotórészeik. A fent leírt duális szisztémában sok másodlagos alkotóelem és még több másodlagos magyarázat is helyet kaphatott. Mindazonáltal a tűzhely, a főzés//–//sütés és a kenyér //–// mint az emberi kultúrát és haladást szimbolizáló tényezők //–// a rendszer eredeti alkotórészeinek látszanak. E mitikus//–//kozmogonikus világkép még eredeti funkciójában létezhetett Európában a kenyérkelesztés //„//feltalálásakor//“// és bevezetésekor. A kelesztett kenyér sütésére vonatkozó tabu és a kelesztetlen kenyér, mint a sütés sikerét célzó halotti áldozat, kettősségében egy konfliktus látszik tükröződni, amelyet ezen újítás bevezetése okozott; ez az újítás mintegy kibillentette egyensúlyából a bináris oppozíciórendszert. Míg a kenyérélesztés az élet szimbólumává vált, a túlhaladott fokozat, a kelesztetlen kenyér halálszimbólummá degradálódott; mondhatni a duális rendszer egyensúlyának fenntartása céljából a halottak rendszeres járandóságává lett. Egyúttal azonban az élet folytonosságának egyik láncszeme: halotti áldozat, amely az élők közösségeinek termékenységét biztosítja. Ebben az archaikus szisztémában halál és élet, nyers és főtt, kelesztetlen és kelesztett nem egymást kizáró, hanem egymást kölcsönösen feltételező oppozíciók. A regresszió nemcsak az //„//újítás megszüntetése//“//, hanem egyúttal az újítás előfeltétele is.

3. fejezet - Más világok: másvilágok. Az idegenek az újkori hiedelemrendszerekben¹

Az idegen népekhez, idegen világokhoz fűződő hiedelmeket Közép- és Délkelet-Európa (a magyarság és déli, délkeleti, keleti szomszédai) népi hiedelemrendszereiben vizsgálom. Ennek alapjául a különböző kora újkori forrásokban fennmaradt, illetve újkori gyűjtésekből származó hiedelemadatok mellett a balkáni hősepika.

16. századtól kezdve feljegyzett //–// Schmaus kifejezésével //–// saját //„//mitikus alaprétegét//“// idéző adatai, továbbá bizonyos mitikus/kozmogonikus tematikát őrző ünnepi rítusénekek (koleda/koljada/kolinda) és ráolvasásszövegek szolgálnak. Ez utóbbiaknak a középkoron és a kora újkoron át igen sok írásos adata maradt fenn, elsősorban egyházi kézen, kolostori receptkönyvekben, de a szájhagyományozó népi gyakorlatból is igen archaikus, ugyancsak //„//mitikus/kozmogonikusnak//“// nevezhető szöveg- és motívumkincs ismeretes.

A térség jelentős részében a boszorkányság dokumentumai képezik a kora újkori hiedelemrendszerek legfontosabb, leggazdagabb forrásanyagát: A falusi társadalmaknak ez a Magyarországon és a vizsgált szomszédos, nem pravoszláv területeken a kora újkorban még a maga teljességében, teljes társadalmi kontextusában és ideológiai meghatározóival együtt működő intézménye és hiedelemrendszere a boszorkányüldözés per-jegyzőkönyveiben igen gazdagon dokumentált. Önként kínálkoznék tehát, hogy ha azt vizsgáljuk, hogy hogyan minősítették, osztályozták az idegeneket a népi hiedelemrendszerek, érdeklődésünk //–// és a tanulmány //–// középpontjába az a kérdés kerüljön, hogy mi volt a szerepe ezeknek a minősítéseknek a boszorkányvádak keletkezésében; volt-e idegenellenes boszorkányvád? Tudjuk, hogy korábban, a rendelkezésünkre álló újkori néprajzi adatokkal már meg nem fogható késő középkor századaiban bizonyos kirekesztett, eretnek csoportok üldözésében fontos szerepe volt az idegenségre vonatkozó nézeteknek, az idegenellenes előítéleteknek. Ismerjük történészek ide vonatkozó kutatásait: hogyan szálltak a betegségek, járványok terjesztésének vádjai, az orgiavádak, a vérvád, a keresztényellenes összeesküvés, ördögszövetség vádjai egyik társadalom peremén élő, kulturálisan kirekesztett //„//idegen//“// csoportról a másikra a leprásoktól a muszlimokig és zsidókig, valamint a paulikánus, bogumil, waldens és egyéb eretnekekig, hogy azután a keresztényellenesség e sokféle motívumának //„//boszorkányszombat//“// néven összefoglalható változata mintegy háromszáz évig Európa nagy részén a boszorkányok mint feltételezett eretnek szekta ellen irányuljon.²

Fontos kérdés lehetne, hogy ezeket a boszorkányüldözéssel felülről jött vádakat hogyan, milyen idegenekre vonatkozó népi hiedelmekkel, előítéletekkel fogadták Közép- és Kelet-Európa e tájain. Egy fontos tényező azonban kizárja ennek a vizsgálatnak a lehetőségét: Európában gyakorlatilag nincs idegen boszorkány. A valamikori //„//idegenvádak//“// az újkori falusi boszorkány ellen nem mint idegen ellen irányulnak. Ha megvizsgáljuk a közép-európai boszorkányperek vád alá került személyeit, kiderül, hogy nem, vagy igen szórványosan vádolnak idegeneket boszorkánysággal; az esetek elsöprő többségében a boszorkány saját közösségen belüli ismerős.³Ez törvényszerű: a kora újkori európai boszorkányság mint csapásmagyarázó és feszültségfeloldó intézmény a közösségen belüli feszültségek feloldására hivatott. A boszorkányságot mint a lokális társadalmak konfliktuskezelő intézményrendszerét, a boszorkányüldözés századaiból elsőként angolszász kutatók //–// Alan Macfarlane, Keith Thomas //–// írták le. Az ő //–// az európai boszorkányság szociálantropológiai értelmezésén alapuló //–// meghatározásuknak megfelelően a boszorkány az a személy, aki természetfeletti eszközeivel a szomszédját támadja

meg: boszorkányvád-indukáló feszültségek az együttélés normáit megsértő szomszédok közt robbannak ki.⁴ A kirekesztettek, a vélt vagy valóságos kívülről támadók ellen nem boszorkányvádak születnek (mint Hugh Trevor-Roper fejti ki a kérdés kapcsán: //„//The witch ... is persecuted simply for ‘being a witch’, the Jew for ‘being a Jew’...//“//).⁵ A népi hiedelemrendszerekben pedig a kívülről támadó idegen nem boszorkány, hanem démon vagy varázsló. Hivatalosan, a boszorkányüldözés mechanizmusába bekerülve ők //–// ha emberek //–// varázslóperek alanyai lehetnek,⁶ és az idegenség egy más vonatkozását képviselik.

Visszatérve a boszorkányhoz: mindezek ellenére mégis jelen vannak a boszorkányperekben illetve a boszorkányideológiában bizonyosfajta idegen-sztereotípiák, többféle szinten és kontextusban, de nem közvetlen feszültségkeltő illetve boszorkányvád-indukáló tényezőként. Erre még majd röviden visszatérünk, először nézzük meg: ha nem a boszorkányra, akkor kire, kikre ruházta a néphit az idegenség hiedelmeit, legelőbb pedig azt, hogy milyen hiedelmekkel ruházta fel e népek folklórja az idegen világokat.

Fent említett, forrásul használt adataink rendkívül heterogének, kontextusuk igen különböző, és nagyon eltérnek egymástól aszerint is, hogy milyen mértékben tekinthetők egyáltalán a vizsgált hiedelemrendszerek részének. Nem tehetünk mást, mint hogy kényszerűségből a rendelkezésünkre álló gyér és heterogén adatokat használjuk annak a puszta megállapítására, hogy milyen hiedelmek léteztek, anélkül hogy felelhetnénk a mikor, mióta, meddig, milyen időrendben, milyen mértékben kérdésekre, továbbá anélkül, hogy figyelembe vennénk egy-egy folklórműfaj hagyományozásának sajátos törvényszerűségeit. Az adatokból azért bizonyos tendenciák meghatározhatók, és hogy megállapításaink nagyjából helyesek, azt Európa más területein (finneknél, íreknél) hasonló (és hasonlóképpen heterogén) anyagon végzett vizsgálatok is alátámasztják.⁷

A vizsgált hiedelmek és narratívok különböző típusú, szintű idegen világokat tükröznek. Ezek a szintek együttesen vannak jelen forrásainkban, egyúttal bizonyos feltételezett fejlődési fokokat képviselnek. Létezik egy archaikus, mitikus szint //–// a mitikus idegen kategóriája //–// és erre mintegy rárétegződve, ebbe épüélve a társadalmi és kulturális/vallási idegenség különböző fajtái.

A mitikus szintet egy archaikus mitikus-kozmogonikus szemléletnek még az újkori európai hiedelmekben és szövegekben is tükröződő maradványai képviselik. Eszerint az emberi világ egy olyan horizontális antropocentrikus rendszer, ahol a tér határai annak emberi megszervezéséig terjednek: a határon kívüli idegen világ nem emberi, hanem természetfölötti, halotti másvilág. A saját világ az egyetlen emberi világ, a világ, az ezzel szembenálló idegen világ a nem-világ, a káosz. A két világ, ahogy pl. Gurevics, Meletyinszkij, Ivanov, Eliade és mások //–// különböző indoeurópai mitológiákra érvényesen //–// leírták,⁸ egy dichotomikus oppozíciórendszerrel jellemezhető, amelynek legfontosabb tagjai:

saját	idegen
ismerős	ismeretlen
bent	kit
centrum	periféria
emberi	természetfeletti/halotti
rendezett	kaotikus
kultúra	natura.

Ez az oppozíciórendszer alapvetően az élet és halál világának a kettőssége, ami a halott/szervezett/rendezett teret és a lakatlan/szervezetlen/rendezetlen káoszt jelenti. A saját lakóhely az egyetlen emberi világ, a centrum a perifériával szemben: a világ közepe. A periféria az archaikus térképzetek szerint az egyetlen ismert világot, a szociális teret körülölelő káosz (amiből az első teremtő aktussal létrejött a kozmosz). Ez a nem emberi világ egyfajta földi másvilág, halottak birodalma, démonok lakóhelye, az európai népi hiedelemrendszerekben is démonokkal, szellemekkel van benépesítve: erdei szellemek, betegségdémonok, vámpírok, sárkányok, tündérek lakják, amelyek innen támadnak az emberi településekre: betegséget, járványokat, jégesőt hoznak, ellopják a termést, az esőt.⁹

Mint Meletyinszkij kifejti, az archaikus mitológiákban az egész közösséget modelláló kultúrhérosz ősatyák szemben állnak a holtak és a természeti jelenségek szellemeinek népes seregével.¹⁰ Az ókori mítoszokban, illetve mitikus toposzokat tartalmazó eposzokban még egészen kendőzetlenül megjelenhet (pl. a kentaurok vagy küklopszok témái kapcsán) a természet és kultúra polarizáltsága, sőt összeütközése.¹¹ Ami az újkori Európa hiedelmeit illeti, ez a kettősség világosan felismerhető néhány, Közép- és Délkelet-Európa egészén ismert betegségdémon-elküldő ráolvasástípus szövegeiben. Ezeknek legalábbis ókori gyökereikig nyomon követhető szövegmotívumai szintén tartalmazzák ennek a naturával és //„//nyers//“// állapotokkal jellemzett földi másvilágnak a képeit. A háziállatok helyett itt vadállatok szerepelnek: mérges kígyók, farkasok, vad oroszlánok; ember helyett vadember, aki bizonyos kulturális vívmányok hiánya jellemez: //„//haját be nem fonja//“//, nincs tűzhelye, nem süt kenyeret stb.¹² Elküldi a ráolvasó a betegséget:

… kősziklákba, ahol az oroszlányok laknak...ahol fekete lovak nem nyerítenek, fekete kakasok nem szólnak…¹³

Vagy:

…menjetek el kősziklákra,

haszontalan helyekre,

hol nem élnek kovászos kenyérvel,

sohasem es akarnak…¹⁴

A periféria eme démonokkal, szörnyekkel benépesített másvilága az ókor és középkor mitikus, mesés útleírásaiban is megjelenik.¹⁵ Ugyanekkor a távoli földi másvilág emberek lakóhelye is lehet, de ezek az emberi világon kívüli nem-emberek: démoni vagy állati vonásokkal felruházott idegenek. A középkori keresztény viziókon (illetve a látomásirodalom //„//túlvilági utazás//“// toposzain) alapuló irodalmi műfajok sok változatában jelenik meg a látomáselbeszlésekből alakult //„//utazásköltészet//“//, amely vándorlásokról, távoli szigetekre hajózásokról, vagy északra a halottak birodalmába, esetleg az alvilágba, vagy a földi paradicsomba tett látogatásokról szólnak. A látomásutazás //„//eredeti//“// túlvilágiságára allegóriák utalnak, a túlvilágok halotti, démoni lakói pedig a távoli tájak idegen lakóival azonosultak. Leghíresebb példáink a középkori ír irodalomból származnak: lásd például az 51. oldalon ennek egy illusztrációját, amint Brandanus társaival távoli szigetek túlvilágára hajózván kutyafejű démonokkal találkozik.¹⁶ A távoli idegenek tehát nem emberek, hanem szörnyek, démonok, halottak, vagy legalábbis állati tulajdonságokkal, testrészekkel rendelkeznek. A Balkán minden népe is-mer idegenekből vált démonokat: werwolf, vámpír vagy betegségdémon válik az albánok, görögök, cigányok, zsidók lelkéből haláluk után, illetve leszármazottaik is démonikus lények lehetnek.¹⁷ Ezzel máshol szerzett tapasztalatok is egybevágnak: O’Giolláin az íreket támadó, majd közéjük települő és velük összeolvadó viking népesség hiedelem-hagyatékát vizsgálta az ír néphitben: a vikingek távoli //„//őshazáját//“// démonok, szörnyek lakhelyének képzelték, ők maguk pedig //–// a betelepültek //–// óriásként, tündérként, vagy szörnyként vagy //–// ha emberként is //–// legalábbis kis farokkal élnek a hiedelmekben és narratívokban. A natura//–//kultúra ellentét is kimutatható sok vonatkozásban a viking(norvég)//–//ír relációban; számos irodalmi szöveg szól a távoli Lochlainnba, a vikingek északi őshazájába tett //„//túlvilági utazásról//“//. Mindezzel együtt a viking hódítás természetszerűleg nem a történeti, hanem a mitikus múltba helyeződik.¹⁸ Ezen a mitikus szinten tehát az idegen mint más, ismeretlen és ezért nem emberi, halotti, démoni áll szemben a sajáttal és az emberrel. Az idegen kultúra mint nem-kultúra //–// mert egyetlen kultúra a saját //–// sorolódik a másik oldalra. A másik nem más ember, hanem nem ember, halott.

Visszatérve szomszédságunkba, szóljunk kicsit részletesebben a démonok néhány, jelen kontextusunkban igen jellegzetes csoportjáról. A Baltikumban és a Balkánon (továbbá Magyarországon és Szlovéniában) egyaránt ismert kutyafejű démonok (psoglavac, pasoglev, pesoglev stb.) idegen, ellenséges népek ókori, középkori leírásaiban e népekkel azonosítva bukkannak fel először. (Ktésziasz például a Kr. e. 5. században India csodáiról szólván ír kutyafejűekről; Sztrabón az 1. században egy etióp törzzsel, majd Marco Polótól kezdve több középkori utazó különböző távoli népekkel azonosítja őket.) Az újkori hiedelmek szerint a világ végén, egy ismeretlen másvilágon élnek, a //„//falon túl//“//, ahol kosztjuk nyers hús, csiga, rovarok. Időnként támadásba lendülnek az emberi világ ellen: kipusztítással fenyegetik az emberiséget.¹⁹

Ugyanezen a mitikus szinten tanúi lehetünk az idegenség egy másik aspektusának is. Ez a démonok lakta archaikus földi másvilág más szempontból senkiföldje, egy se föld, se túlvilág átmeneti hely, és mint ilyen, bizonyos ember//–//állat közti átmeneti lények (mint a werwolf ) valamint a kirekesztettek, be nem fogadottak, státusnélküliek másvilága. Az evilági és másvilági tulajdonságokkal egyaránt rendelkező emberfarkas a rendszerbe nem tartozó átmeneti lény, amely sok hiedelem szerint státusnélküliekből, kirekesztettekből lesz.²⁰ A saját közösség kiveti magából, a szociális térből a káoszba jutván idegenné, szimbolikusan halottá lesz. Európa sok helyéről származó középkori példáink szerint a státusnélküli élők //–// mint társadalmilag halottak (farkasövvel ellátva, ezáltal szimbolikusan werwolffá illetve farkassá változva) az erdőbe űzetnek; a büntető száműzetés egy fajtájaképpen.²¹ Mint Leopold Schmidt írja a periféria //„//senkiföldjéről//“// szóló tanulmányában: //„//A száműzött... hazájának elvesztése kitaszítottságot jelentett egy olyan külvilágba, amelyet idegennek, ellenségesnek, sőt »túlvilágnak« fogtak föl. A kitaszított társadalmilag halott volt, úgy is kellett ezért viselkednie, mint egy halottnak.//“//²² Ennek mitikus tükörképe a státusnélküli élőkből lett halott. Ezek a halottak //–// a túlvilágra nem juthatván //–//, az emberi településeket körülvevő periférián vonulnak, vagy innen //„//visszajárnak//“// az emberi közösségekbe, különböző kísértetalakokként, vagy örökre démonná változva. Alakjukra minden újkori európai hiedelemrendszer bőséges adatokkal szolgál. A törvénytelenül vagy halotti napokon születettekből, szabálytalanul, kereszteletlenül meghaltakból, el nem temetettekből //–// tehát a társadalmi együttélés normáit megszegő belső kirekesztettekből //–// az átmeneti földi másvilágon tartózkodó démonikus werwolf, vámpír, kísértet; vagy farkas, kutya képében a saját közösségére rátámadó, rosszindulatú démon válik. A saját társadalom kirekesztettjei a földi túlvilág rosszindulatú idegen halottai lesznek; szemben a jó halottakkal, akik a saját közösséget védő őrzőszellemekké változnak.²³ Ilyen módon a hiedelemrendszer szabályozó, szankcionáló rendszerként működik a társadalmon belüli másság kirekesztésében: a kirekesztés mitikus megerősítést kap a túlvilági kirekesztettség állapotának a társadalmi halottakra vetítésével.

Itt kell az idegenség még egy vonatkozását futólag megemlítenünk. Az idegen varázslót, papot //–// mint a szent/mágikus többlettudás birtokosát //–// ambivalens érzelmek s hiedelmek, félelem és tisztelet övezheti, ami //„//démonizálást//“// vonhat maga után, még fokozottabban, mint a közönséges idegenek esetében. Carl-Hermann Tillhagen vizsgálta például a finn és lapp varázslók szerepét a svéd néphitben: ezek az idegenek nagyobb mágikus tudásuk révén nagy becsben álltak, egyidejűleg bizonyos betegségek okozását: finnskot, lappskot (‘finn-lövés’, ‘lapp-lövés’) tulajdonítják nekik.²⁴ Egészen közeli példát is hozhatunk, mégpedig az erdélyi magyar parasztság román gyógyítókkal, szent emberekkel, szerzetesekkel, papokkal kapcsolatos attitűdjét, azok szerepét a gyógyításban, rontásban, divinációban, a hozzájuk fűződő gazdag hiedelemanyagot.²⁵

A keresztény középkor világképében az archaikus, mitikus/kozmogonikus világmodell fokozatosan átlényegült: a centrum és periféria mintegy az Isten és a Sátán fennhatósága alá rendeződött, a periféria földi túlvilágai ördögivé lettek; az isteni pólus természetszerűleg a centrummal, a rendezett emberi világgal azonosult. E változások végbementét a

centrum//–//periféria,

evilág//–//másvilág,

saját//–//idegen,

keresztény//–//nem keresztény oppozíciókkal lehet jellemezni; a másvilágok a keresztény túlvilággal azonosultak, a fent tárgyalt archaikus másvilág tehát nem emberi, nem keresztény jelentést vett fel, párhuzamosan az eredeti jelentések megtartása mellett. Köztudottak a keresztény Sátán kapcsolatai a népi démonokkal: nemcsak az alvilágias kígyók, hüllők, sárkányok, hanem a werwolf, betegségdémonok, vámpírok és sok egyéb mind gazdagították //–// saját létük megőrzése mellett //–// a keresztény ördög alakját.²⁶ Az új világmodellben az ember azonos a kereszténnyel, a keresztény vallás gyakorlása jelenti az emberi tevékenységet. A fent idézett ráolvasás keresztény változatai szerint elküldik a betegségdémont egy olyan másvilágra, ahol a szokásos //„//nyers//“// állapotok mellett //„//harangszó nem hallik//“//, //„//Isten nevébe nem adakoznak//“//, //„//sakramentumokkal nem járnak//“//,²⁷ és ahol a kereszteletlenül meghalt élőkből lett kereszteletlenek //–// a státusnélküliekből lett démonok keresztény válfaja //–// tartózkodnak.²⁸ Ezen a keresztényiesített túlvilágon az archaikus démonalakok, illetve a társadalmi kirekesztettek, társadalmi idegenek mellett megjelennek a nem keresztényekből, vagyis a pogányokból és eretnekekből lett démonok, tehát a vallási kirekesztettek és vallási idegenek is.

Az oroszok az igen sokáig pogány mordvinokról nevezték el bizonyos démonaikat, Krétán a kallikancaroi nevű, Balkán-szerte ismert alvilági démonokat keresztelték át sok helyütt szaracéneknek. Az oroszok némely vámpírszerű lényének eretik, eretika //–// vagyis ‘eretnek’ //–// a neve, más démonok ugyanitt inoverci, vagyis ‘hitehagyottak’//–// és így tovább.²⁹ A fent említett kutyafejű démonok //„//keresztény//“//, helyesebben antikeresztény változatai úgymond //„//keresztény vérre//“// szaglásznak. Még egy adalékot érdemes a kutyafejűekkel kapcsolatban megemlíteni: Reprobus kora keresztény kutyafejű szent (ebben a minőségben Szent Kristóf elődje) pogány volt, majd //–// legendája szerint //–// a keresztség hatására elvesztette kutyafejét, emberfejet nyert.³⁰ Mindez mitikus megerősítése annak a szemléletnek, hogy a nem keresztény, az eretnek mássága //„//nem emberi//“// voltában nyilvánul meg, és mint ilyen szemben áll az emberi, vagyis a keresztény világgal.

Az //„//eretnek//“// és //„//pogány//“// démonok természetesen mint az emberiségre csapásokat hozó mitikus lények is megjelennek a hiedelemrendszerekben; viszik //–// betegségdémonként //–// a járványokat, vagy szárazságot, jégverést az emberiségre.³¹ A mitikus, //„//másvilági//“// idegenek rendszerébe tehát betagozódott bizonyos mértékig a kulturális idegenség is, mégpedig a státusnélküliek, kvázi-halottak, társadalmi kirekesztettek közé. Ez a társadalmi kirekesztésnek az archaikus, mitikus idegenség nézeteivel ad megerősítést. Még annyit említsünk meg //„//idegen//“// démonainkkal kapcsolatban, hogy a fent említett, vikingek demonizálódását vizsgáló tanulmány ugyanezt a //„//fejlődést//“// mutatta ki, egy viking//–//ír, vad//–//kulturált, pogány//–// keresztény oppozíciórendszer fellállításával.³² E képzetek egyetemességét bizonyítja, hogy a ‘pogány’ szó több nyelven //–// de legalábbis a latinban (pagus/pagani) és németben (Heide/Heiden) öszszefügg a ’puszta/műveletlen terület’ jelentésű szavakkal.³³

A saját és idegen világok, a kultúra és natura, az élet és halál világainak összeütközését legvilágosabban az idegenekkel folytatott csaták mítoszai, hieldelemszövegei, sőt, rítusai jelenítik meg, mégpedig az archaikus/mitikus szinttől kezdve a legújabb, keresztény szintig mindegyik vonatkozásban. Ahogy Meletyinszkij írja, az archaikus eposz a törzs múltját az //„//igazi emberek törté-neteként//“// rajzolja meg (az emberiség és a törzsek csoportjának határai szubjektíve egybeesnek) és ez a történet az ember eredetéről, a kultúra elemeinek megszerzéséről, s az embereknek a szörnyekkel szemben való védelméről szóló elbeszélés formáját ölti fel.³⁴ A Meletyinszkij megfogalmazása szerinti káosz kozmosszá szerveződésének mitológiai univerzáléira³⁵ utaló motívumok és toposzok az újkorban legkonkrétabban a balkáni hősepikában és a rítusénekekben: koleda-, koljada-, kolindaszövegekben jelennek meg, de nem hiányoznak a Balkán némelyik samanisztikus //„//termékenységvarázslójának//“// mitológiájából sem. Ilyen motívum például a mennyei istenségek, a nemzetségi, területi őrzőszellemek vagy mediátorok harca a káoszsárkánnyal, vagy a napot fölfaló, elrabló kozmikus szörnnyel (az újkori hiedelmekben termésrabló, jégesőt hozó sárkánnyal, égitesteket rabló werwolffal).³⁶ Ami a naprabló szörny elleni csatát illeti, annak szemléletes példáit ismerhetjük meg például a Bartók gyűjtötte román kolindaszövegekből: Júdás (vagy a //„//Júdás-kutya//“//) a világfa tetejéről a pokolba viszi le a napot és holdat, a menny sötétségbe borul, a pokolban világosság gyúlik, mígnem szent Illést leküldi az égbenyúló fa tetején székelő Úristen a naprabló szörny után, hogy nyilaival ölje meg őt és szerezze tőle vissza a napot.³⁷

A mitikus csaták egy másik, térségünk minden népének hiedelemrendszeréből ismert fajtája a saját és idegen örzőszellemek, illetve a saját és idegen varázslók (pontosabban a varázslók lelkei, lélekállatai) között zajlik //–// a csaták célja az idegen ellenfél által ellopott termés vagy eső visszaszerzése. A kozmikus méretek két szomszéd nemzetség vagy falu ellenségeskedésére szűkültek le. A saját területet őrzőszellem védi, amely tulajdonképpen a //„//szomszédból//“// támadó démon //„//jó//“// változata. A saját területet védő őrzőszellemek és a szomszéd, //„//idegen//“// őrzőszellemek szembenállása igen általános, az újkorig sok vonásában fennmaradt sajátsága az európai hiedelemrendszereknek.³⁸ A csaták alapját képező saját//–//idegen viszony tulajdonképpen csereviszony, a javak két fél között oda-vissza vándorolnak: a szembenálló felek egyenlőek, csak érdekszféráik ütköznek össze, a másságnak csak szimbolikus jegyei vannak, például világos és sötét állat alakjában küzdenek a szembenálló felek, ahol a //„//saját//“// a világos állat. Mégis megjelennek e csataképekben is az idegen nemzetiségűekből lett démonok is, a román hiedelmek szerint cigányok, görög, macedón, bolgár hiedelmek szerint törökök lelkéből vált farkasdémonok, kutyadémonok. Ezek mint rossz, státus nélküli idegenek támadnak saját közösségükre is, a nyájakat, vetést megkárosítani, betegséget terjeszteni.³⁹ A varázslók kontextusában, mint mondtam, megjelenik a mitikus saját//–//idegen csatának egy archaikusabb, a fent említett kozmikus sárkányharchoz köthető változata is: a harc a saját nemzetség/település pl. mennyei sas alakját öltött védőszelleme, varázslólelke és alvilági sárkányok/kígyók, farkasok stb. közt folyik a nap vagy eső kiszabadításáért, termés megszerzéséért. Ebben a kontextusban az idegen világ nem egy horizontális világkép távoli, ismeretlen túlvilága, hanem alvilági konnotációt kap. A saját//–//idegen harc a mennyei//–//alvilági csata képét ölti; illetve magasdabbrendű szellemek és alacsonyabbrendű démonok közt zajlik. Ez a toposz elsősorban a törökellenes harcokról szóló énekekből ismerős. A szerb, bolgár, albán hősénekek idevágó motívumaiban a saját nép hőse az égi, mennyei, az idegen pedig az alvilági állat. Arra vonatkozó hiedelmek is ismertek, hogy a saját nép (például a szerbek) a magasabbrendű állat (például sas) leszármazottja, az idegen nép (például a szerbekkel szemben a török) pedig az alvilági ala sárkányé. Egy szerb hősénekben Szilágyi sólyommá változva küzd a kígyó alakot öltött török ellen, és így szól Hunyadihoz:

Tán nem tudod, Hunyadi János, hogy mi sólyom-fészek keletjei vagyunk, a törökök meg kígyó fészkéből valók?⁴⁰

Az alsóbbrendű démonok idegenekkel való azonosításának olyan példáit is említhetnénk a sárkányharc-epikából, ahol az alvilági sárkány szerepében idegenek jelennek meg, például fekete arabbal, sárga zsidóval folyik a harc.⁴¹ Tudnunk kell azonban, hogy itt alapvetően nem a más nemzetiséguek, hanem a nem-keresztények, pogányok elleni határvédharcról volt szó. Ez a gondolat még a varázslócsaták elbeszéléseiben is megjelenik; ezekre e vonatkozásban nyilvánvalóan a törökellenes harcokat megéneklő hősepika volt hatással. A szomszéd nemzetség vagy falu varázslói helyett a szerb zduhaèvarázslók sok esetben a montenegrói vagy albán, török zduhaèok csapatai ellen harcolnak //–// //„//lélekben//“//, de katonai rendben, rendfokozatokkal ellátva. A szlovén//–//horvát kresnik varzsló még nevét is az albán határvédőktől nyerte. A túlvilági, démoni ellenféllel kapcsolatos paradigmaváltás legfontosabb indukálói nyilvánvalóan a törökellenes harcok voltak. Alois Schmaus, a balkáni epikus énekek kutatója úgy látja, hogy a népi epikában a 16//–//17. század folyamatos határvédharcai folyamán jelenik meg a keresztény Európa mint érték az idegen, pogány világgal szembeállítva.⁴² A kozmosz káoszból való létrehozásáért folytatott harc a //„//pogány//“// hódítók ellen vívott harccá alakul át.⁴³ Hogy elsősorban vallási idegenségről van szó, az is bizonyítja, hogy a fent említett alvilági ellenség poziciójában alsóbbrendű alvilági démonként sokszor a keresztény ellenség esszenciája, az ördög jelenik meg; az idegen nemzetiségű harci ellenfelek ördögi, pokoli, eretnek konnotációt kapnak. E téren természetesen a keresztény demonológia erős hatására kell gondolnunk; hiszen már a korai keresztény egyházatyák vélekedése óta terjedtek a tanok, miszerint a járványokat, betegségeket, rossz időt és rossz termést egyaránt a démonok, az ördög hozza.⁴⁴ Egyetlen adatot idézek itt, egy magyar boszorkányperből. Egy 18. századi Bihar vármegyei perben van szó egy egyébként boszorkánysággal vádolt, werwolf-tulajdonságú hősről és idegen országbeli ellenfeleiről. Itt egyidejűleg van jelen a (sokszor werwolf tulajdonságokkal is

rendelkező) varázslók csatáinak mitikus szintje, a balkáni törökellenes harcok hőseinek epikus szintje egy ördögi, pogány, török konnotációban:

…dícsérte Lengyel Istvánt hogy jó vitéz, akarmennyi Török országbul kan Ördög jön, semmit sem tehetnek, Lengyel Istvánnak olyan Parducbőrei vadnak, csak úgy fínlenek.⁴⁵

A csata-mitologémákban megjelenő alsóbbrendű idegen ördögisége az archaikus idegen világok keresztény változataiba igen praktikusan be tudott illeszkedni, szervesen hozzá tudott épülni //–// ezáltal attól még mitikus megerősítést is nyerhetett. Ez akár még egy mitikus alapozottságú és vallási ellentétekkel kifejezett népi idegenellenesség létrejöttének öngerjesztő folyamatát is beindította, vagy indíthatta volna //–// nincsenek vizsgálatok erre nézve.

Végezetül pár szót újra a boszorkányról. A boszorkány, mint a kora újkori hiedelemrendszerek központi, a hiedelmek változatos fajtáit magába sűrítő szinkretikus alakja az archaikus idegen világok minden említett poziciójában megjelenik. Démonikus őseinek köszönhetően mint démonikus csapáshozó, betegséghozó, másvilági idegen, varázsló-őseinek köszönhetően a nemzetségek/falvak közti saját//–//idegen kölcsönviszonyban, és így tovább //–// az idegenség eme jegyei azonban a boszorkány ideológiájának mintegy archaikus, funkcióját vesztett tartozékai. A közösségen belüli aktuális boszokányvádak, mint említettem, nem ezen ideológia jegyében keletkeztek, a boszorkány //„//mitikus idegenségének//“// nem volt szerepe bennük. A boszorkányüldöző elit boszorkányideológiája, egyházi demonológiája, az üldözők boszorkánysztereotípiája viszont nagy mértékben építhetett //–// és épített is a boszorkánynak mint vallási idegennek, nem kereszténynek, ördöginek a népi boszorkányhiedelmekbe is benyomult elképzeléseire. Ugyanúgy, ahogy az eretneküldözés is építhetett //–// és épített is //–// a népi démonikus, ördögi eretnekek képzeteire //–// mint azt az orosz eretnek-démonokra vonatkozó kutatásokból tudjuk. A zsidóüldözés párhuzamos jelenségei is létezhettek; szerepe lehetett például a keresztény vérre szomjazó kutyafejűeknek, vagy a vérszívó vámpíreretnekek démonikus alakjainak bizonyos zsidóellenes előítéletek stimulálásában. Erre vonatkozó adataim azonban csak szórványadatok; ez külön kutatandó téma lenne, mint ahogy a népi előítéletek és az idegenek bármely típusát üldözők előítéleteinek találkozását egyéb viszonylatokban is fontos lenne //–// az üldözés mechanizmusainak jobb megértése érdekében is //–// minden vonatkozásában tanulmányozni.

Végezetül megemlítem, hogy a fenti, igen vázlatos képet még sok irányban ki kellene egészíteni. Legfontosabb feladatnak e téren a dramatikus játékokban (például halál//–//feltámadás játékok, karagöz), rituális táncokban (például moreszka) megjelenő idegenek: négerek, arabok, mórok, zsidók szerepének, illetve hiedelemkontextusának vizsgálatát látom, annál is inkább, mert bizonyos küzdelemjátékok még tematikus és talán történeti rokonságban is vannak a mitikus saját//–//idegen csaták némelyikével.