C. Sallustius Crispus összes művei

53

tájakon  szél  támad  és  a  földről  felkavarja  a  homokot,  nagy  erővel  csapja  az  utas  szemébe,

szájába, így szinte megvakul, és csak lassan tud haladni. Mikor a cyrénéiek észrevették, hogy

valamennyire lemaradtak, és féltek, hogy otthon megbüntetik őket a kudarcért, megvádolták a

karthagóiakat,  hogy  korábban  indultak  el  hazulról,  és  felborították  az  egyezséget;  egyszóval

semmiképp  sem  akartak  vesztesen  elvonulni.  Mikor  pedig  a  punok  egy  más,  de  méltányos

ajánlatot kívántak tőlük, a görögök szabad választást engedtek  nekik: vagy élve eltemettetik

magukat  azon  a  helyen,  amelyet  népük  határául  szeretnének,  vagy  ők  mennek  ugyanezzel  a

feltétellel odáig, ameddig akarnak. A Philaenusok beleegyeztek az alkuba, és életüket áldozták

országukért: elevenen temették el őket. Két oltárt szenteltek ezen a helyen a karthagóiak ezért

a Philaenus testvéreknek, és otthon más tiszteletadást is elrendeltek emlékükre. De visszatérek

tárgyamhoz.

80. Thala elvesztése után Jugurtha már nem érezte magát elég erősnek Metellusszal szemben.

Széles pusztaságon át kevesedmagával a gaetulusokhoz utazott, egy vad és műveletlen törzs-

höz,  amely  ekkor  nem  ismerte  a  római  nevet.  Nagy  tömegüket  egybeterelte  és  lassanként

hozzászoktatta őket a sorakozáshoz, a hadijelek követéséhez, a  parancs teljesítéséhez, s más

katonai  feladatokhoz.  Aztán  Bocchus  király  híveit  csábította  nagy  ajándékokkal  és  még

nagyobb  ígéretekkel  a  maga  oldalára;  segítségükkel  felkereste  és  rábeszélte  a  királyt,  hogy

vegye fel a harcot a rómaiakkal. Bocchus ebbe azért is könnyen s készségesen egyezett bele,

mert a háború elején követeket küldött Rómába frigyet és barátságot kérni, s ezt a háború kez-

detén nagyon is kívánatos megegyezést megakadályozta néhány kapzsiságtól elvakult római,

aki  szokása  szerint  becsest  és  becstelent  egyformán  áruba  bocsátott.  Azonkívül  Jugurtha

leánya már korábban Bocchus felesége lett. Csakhogy az ilyen köteléket sem a numidák, sem

a maurusok nem tartják szorosnak, mert náluk egy férfi vagyona szerint minél több feleséget

vesz magának - egyesek tízet, mások még többet, a király pedig már annál is többet: így szíve

megoszlik  a  sok  nő  között:  egyiküket  sem  tekinti  élettársának,  valamennyit  egyformán

lebecsüli.

81. A két sereg tehát összetalálkozott egy mindkét félnek tetsző helyen.  Miután  hűséget  fo-

gadtak egymásnak, Jugurtha szónoklattal lelkesítette fel Bocchust: a rómaiak igazságtalanok,

mohóságuk feneketlen, minden nép közös ellenségei; ugyanazért háborúskodnak Bocchusszal,

mint  vele  és  más  népekkel,  vagyis  uralomvágyból,  mert  minden  birodalomra  fenekednek;

most ő a rómaiak ellensége, nemrég a karthagóiak, meg Perses király, azután majd mindig az,

aki a leghatalmasabbnak látszik. Ilyesféle szavakat váltva megállapodtak, hogy Cirta városába

veszik útjukat, mert Metellus ott helyezte el a zsákmányt, foglyait és málháit. Jugurtha tehát

úgy számított, megéri a fáradságot, ha a várost elfoglalják - ha pedig a római vezér segítségére

siet övéinek, csatában ütköznek meg vele. Ravaszul azon igyekezett, hogy Bocchus mielőbb

megszegje a rómaiakkal kötött békéjét, nehogy, ha a dolog elhúzódik, a háború helyett másra

határozza el magát.

82.  Mikor  a  hadvezér  értesült  a  királyok  szövetségéről,  nem  nyújtott  vaktában,  akármilyen

vidéken  lehetőséget  a  harcra,  ahogyan  többször  is  megtette  Jugurtha  legyőzése  után.  Nem

messze Cirtától megerősített táborral várta a királyokat; jobbnak vélte előbb kiismerni az új

ellenséget, a maurusokat, s aztán megfelelő időben bocsátkozni harcba. Közben megtudta egy

római levélből, hogy Numidia provinciát Marius kapta meg (consullá választásáról már azelőtt

értesült).  Felháborodásában  túlment  a  tisztesség  és  becsület  határán:  könnyeit  se  tartotta

vissza, nyelvét se fékezte, s ez a más tekintetben kiváló férfi nagyon kevés lelkierőt tanúsított,

mikor méltatlanság érte. Ezt aztán egyesek gőgre magyarázták, mások szerint jó természetét a

megszégyenítés lobbantotta lángra, sokan úgy vélték: szinte kezéből ragadták ki a már meg-

szerzett győzelmet. Én viszont jól tudom, hogy inkább gyötörte a Mariust ért megtiszteltetés,

---

54

mint  a  rajta  esett  sérelem,  és  nem  vette  volna  annyira  a  szívére,  ha  a  tőle  elvett  tartományt

másnak adják, nem pedig Mariusnak.

83. Így hát az elkeseredéstől kedvét vesztve (meg ostobaságnak is tűnt, hogy saját kockázatára

más ügyével bajlódjék), követeket küldött Bocchushoz azzal a felszólítással, hogy ok nélkül

ne váljék a római nép ellenségévé; itt a jó alkalom frigyet s szövetséget kötni, s ez jobb, mint a

háború; ha bízik is erejében, nem kellene bizonytalanra cserélnie a biztosat. Könnyű elkezdeni

a háborút, de nagyon bajos abbahagyni, nem ugyanannak van hatalmában a kezdet és a vég;

belefogni akárki tud, még a gyáva is, de vége csak akkor lesz, mikor a győztes akarja. Ezért

gondoljon magára és országára, szerencsés helyzetében ne keveredjék bele Jugurtha vesztett

ügyébe. Mire a király elég mértékletesen válaszolt: ő békét óhajt, de szánja Jugurtha sorsát; ha

az  ő  számára  is  hasonló  lehetőséget  nyújtana,  mindenben  megegyezhetnének.  Erre  ismét  a

hadvezér  küldött  üzenetet  válaszul  Bocchus  feltételeire,  az  pedig  egyes  dolgokat  elfogadott,

másokat megtagadott. Így mindkét részről sűrű üzenetváltással telt az idő, és Metellus akarata

szerint a háború vér nélkül húzódott.

84. Mariusnak, akit - mint említettük - a nép szenvedélyes támogatásával consullá választot-

tak, a népgyűlés Numidiát rendelte tartományul. Korábban is ellensége  volt  a  nemességnek,

most azonban még nagyobb erővel, engesztelhetetlenül kezdte üldözni, s hol egyenként, hol

egyetemben  sértegette  őket;  azt  mondogatta,  hogy  a  consulságot  győzelmi  zsákmányként

szerezte  meg  tőlük,  s  más  egyébbel  is  kérkedett,  ami  a  nemességnek  rosszul  esett.  Legfőbb

gondja azonban a háborús szükségletek előteremtése volt. A legiókat kiegészítette, a szövet-

séges  népektől  és  királyoktól  segédcsapatokat  rendelt,  behívta  Latiumból  a  legvitézebbeket,

akiket  nagyrészt  a  csatákból,  kisebb  részben  hírből  ismert,  és  ígérgetésekkel  a  kiszolgált

katonákat is rávette, hogy útra keljenek vele. A senatus nem mert semmiben ellene szegülni,

ámbár  nem  rokonszenvezett  vele.  A  kiegészítést  egyébként  örömmel  szavazta  meg  abban  a

hiszemben, hogy a köznép nem szívesen katonáskodik, s így Marius vagy a háborúhoz szük-

séges katonákat veszti el, vagy a nép hajlandóságát. De ez a remény meghiúsult, akkora vágy

lobogott  a  legtöbb  emberben,  hogy  Máriusszal  mehessen.  Szíve  mélyén  mindenki  azt  gon-

dolta, hogy zsákmánnyal dúsan, győztesen tér majd haza, s más effélét; s nem kevéssé fokozta

lelkesedésüket beszédével Marius. Mert miután minden követelését megszavazták és nekiállt

sereget  toborozni,  népgyűlést  hívott  össze,  hogy  szokásához  híven  a  népet  buzdítsa  és  a

nemességet ingerelje. Ott ilyen beszédet tartott:

85. „Jól tudom, polgárok, hogy a legtöbben nem ugyanolyan eszközökkel nyerték el tőletek a

hatalmat,  mint  amilyenekkel  megszerzése  után  viselték:  addig  szorgalmasak,  hajbókolók,

szerények voltak, azután meg semmittevéssel és fennhéjázással töltik napjaikat. De én más-

képp gondolkozom: mert amennyivel több az egész állam a consuli vagy praetori hivatalnál,

annyival  nagyobb  gonddal  kell  az  államot  igazgatni,  mint  hivatalokra  pályázni.  Azt  sem

felejtem el, mekkora feladatot vállaltam magamra, amikor elfogadtam tőletek ezt a kitüntetést.

Háborút viselni s közben kímélni az államkincstárat, katonáskodásra késztetni azokat, akiket

nem  akarunk  megbántani,  otthon  és  külföldön  mindenről  gondoskodni,  s  mindezt  gyűlölkö-

dés, ellenállás, pártoskodás közepette - keservesebb, mint gondolnátok. Azonfelül ha mások

botlanak  is,  ősi  nemességük,  elődeik  hőstettei,  egyenes  és  oldalági  rokonságuk  vagyona,

clienseik  tömege  mind  védelmükre  kél:  nekem  minden  reményem  magamban  van,  s  csak

erényemben  és  feddhetetlenségemben  bízhatom,  mert  egyebekben  gyönge  lábon  állok.  És

megértem, polgárok, hogy mindenki szeme rám szegeződik, hogy az igazak s a jók kedvelnek

- hiszen jól végzett munkám az államnak van hasznára -, a nemesség pedig támadási felületet

keres. Annál jobban össze kell szednem minden erőmet, hogy titeket ingoványra ne vigyelek,

ők viszont csalódjanak. Gyermekkoromtól fogva mind a mai napig  úgy éltem, hogy minden

fáradsághoz  és  veszélyhez  hozzászoktam.  Tevékenységemet,  amelyet  kitüntető  bizalmatok

---