C. Sallustius Crispus összes művei

69

bak, a legostobábbak tanácsoltak. Ámbár ti gyűlölitek a háborút, mégis fegyvert kell fognotok,

mert Lepidusnak úgy tetszik; hacsak nem akar valaki békében maradni s közben elszenvedni e

háborút. Hatalmas istenek, akik még mindig oltalmazzátok ezt a maga iránt közönyös várost!

M. Aemilius, a söpredék legalja - nem tudom, gonoszság van-e több benne vagy gyávaság -,

sereget  toboroz  a  szabadságeltiprására;  azelőtt  megvetették  s  most  rettegnek  tőle;  ti  csak

morogtok, húzódoztok, inkább várjátok szavaktól, jósigéktől a békét, mintsem megvédenétek,

s  nem  értitek  meg,  hogy  az  erőtlen  határozatok  titeket  méltóságotoktól  fosztanak  meg,  őt

félelmétől. És jogosan, hiszen rablásaival consuli hivatalt, lázításával hadsereget és tartományt

nyert. Mit kapott volna jó tettekért, ha bűneit ekkora díjakkal jutalmaztátok? S talán bizony

hálás  azoknak,  akik  a  végsőkig  követek  küldésére,  békés  egyetértésére  s  más  effélére  sza-

vaztak? Sőt, megvetést arattak, az államhoz méltatlannak bizonyultak s prédának tekinti őket,

mivel a békét félelmükben kérik vissza - ahogy félelmükben vesztették is el.

Én bizony már az elején, mikor láttam, hogy Etruriában összeesküvést szőnek, a száműzötte-

ket  visszahívják,  az  államvagyont  elajándékozgatva  tékozolják,  úgy  véltem:  gyorsan  csele-

kedni kell, és néhányadmagammal Catulus javaslatára hajlottam.  De azok, akik az Aemilius

nemzetség jótetteit magasztalják, s azt állították: irgalmassága révén növekedett a római nép

nagysága, még akkor is tagadták, hogy Lepidus támadásra lendül, mikor magánkezdeménye-

zésből fegyvert fogott a szabadság elnyomására; mindenki a maga boldogulását vagy oltalmát

kereste,  s  lehetetlenné  tette  a  közös  döntést.  Pedig  akkor  Lepidus  csak  haramia  volt  tábori

szolgák  és  néhány  orgyilkos  élén,  akik  közül  senki  sem  cserélte  volna  fel  az  életét  egynapi

zsoldért.  Most  pedig  tartományi  helytartó,  olyan  hatalommal,  amelyet  nem  vásárolt,  hanem

tőletek  kapott,  s  idáig  még  neki  jog  szerint  engedelmességgel  tartozó  alvezérekkel;  köréje

gyűlt minden  rendű  és  rangú  aljas  ember;  tüzelik  őket  ágrólszakadtságuk  és  vágyaik,  bujto-

gatják bűneik, nyugalmat a lázadásban lelnek, a békében csak zűrzavart. Felkelést felkelésre,

háborút  háborúra  lobbantanak,  hajdan  Saturninus,  majd  Sulpicius,  aztán  Marius  és  Dama-

sippus, most pedig Lepidus csatlósai. Hozzá még Etruria, s minden parazsa a háborúnak fel-

lángolóban, Hispaniában fegyveres mozgolódás, Mithridatés pedig adófizetőink határán áll -

belőlük tartottuk fenn magunkat idáig -, lesi a háború napját; a birodalom felforgatására csak

egy  alkalmas  vezér  hiányzik.  Ezért  kérlek,  könyörgök  nektek,  atyák  és  összeírtak,  legyetek

éberek, s ne tűrjétek, hogy bűnös garázdálkodása mint veszettség fertőzze meg az egészsége-

seket. Mert ahol a gonoszokat megjutalmazzák, ott kevesen szoktak önként jók maradni.

Vagy megvárjátok, amíg ismét megjelenik seregével és tűzzel-vassal támadja a várost? Mert

ez  a  helyzet,  amit  most  ő  teremtett,  sokkal  közelebb  áll  a  polgárháborúhoz,  mint  a  békés

egyetértéshez.  Nem  a  rajta  vagy  másokon  esett  sérelmek  miatt  kelt  fel  valamennyi  isteni  és

emberi rendelés ellen - ahogy színleli -, hanem a törvények és a szabadság felforgatására. Mert

űzi-hajtja nagyravágyása és a rettegés bűnei miatt: tanácstalanul, nyugtalanul hol ide, hol oda

kapkod; fél a békétől, gyűlöli a háborút, látja, hogy kerülnie kell a dőzsölést és szabadosságot,

és közben visszaél közönyötökkel. Én sem tudom eléggé eldönteni, félelemnek, gyávaságnak

vagy esztelenségnek nevezzem-e, hogy  látszólag  mindegyikőtök  el  akarja  kerülni  ezt  a  bajt,

mint a villámcsapást, de meggátolni senki sem próbálja.

És kérlek, vegyétek tekintetbe, mennyire felfordult a természet rendje is. Azelőtt a közösség

elleni  támadást  titokban,  elhárítását  nyíltan  készítették  elő,  s  ezért  a  jók  könnyen  fölébe

kerekedtek  a  rosszaknak;  most  a  békés  egyetértést  kavarják  fel  nyíltan  s  védik  titokban.

Akinek  csak  tetszik,  fegyverbe  öltözik,  ti  meg  félelembe  bújtok.  Mire  vártok?  Csak  nem

szégyelltek  vagy  restelltek  helyesen  cselekedni?  Vagy  Lepidus  rendeletei  hatnak  így  rátok?

Azt hangoztatja, vissza akarja adni mindenkinek a magáét, közben megtartja a másét; eltörli a

háborúban hozott törvényeket, közben magának a fegyver s a kényszer az eszköze; megerősíti

a polgárjogot, közben tagadja, hogy elvette; s hogy éppen az egyetértés végett állítja vissza a

---

70

néptribunusi hatalmat, minden viszály forrását. Te leghitványabb, legszemérmetlenebb ember,

te törődsz a polgárok nyomorúságával és siralmas helyzetével? Házadban nincs is egyéb, csak

amit fegyverrel vagy törvénytelenséggel szereztél. Második consulságodra pályázol, mintha az

elsőt letetted volna, háborúval keresed az egyetértést, amelyet háborúval forgatsz fel; minket

elárulsz,  amazokhoz  hűtlen  vagy,  minden  derék  ember  ellensége,  te!  Hogy  nem  szégyelled

magad  sem  az  istenek,  sem  az  emberek  előtt,  akiket  hitszegéssel  és  hamis  esküvel  sértettél

meg! De ha egyszer már ilyen vagy, maradj meg szándékodban és állj csak fegyverben, erre

biztatlak;  nehogy  a  felkelés  halasztgatásával  rettegésben  tarts  minket,  te,  aki  maga  vagy  a

nyugtalanság. Sem a tartományok, sem a törvények, sem védő isteneink nem tűrnek meg téged

polgártársunknak. Haladj a megkezdett úton, hogy minél hamarabb megkapd, amit megérde-

melsz.

Ti  pedig,  atyák  és  összeírtak,  meddig  tűritek  még  habozásotokkal  az  állam  kiszolgáltatott-

ságát, meddig szavaltok csupán a fegyverekkel szemben? Katonát szednek ellenetekre, pénzt

csikarnak ki a kincstárból s magánosoktól, helyőrséget vonnak ki és helyeznek el, önkény hoz

törvényeket, miközben ti követségeket és határozatokat készítgettek elő. Herculesre, amennyi-

vel sóvárabban kéritek a békét, annyival keményebb lesz a háború, s Lepidus felfogja, hogy

inkább a félelem, mint a jog és méltányosság  tartja  hatalmon.  Mert  aki  azt  állítja:  gyűlöli  a

zavargásokat  és  a  polgárvér  ontását  s  ezért  nem  ad  fegyvert  a  kezetekbe,  noha  Lepidus

fegyverben áll, az azt javasolja: tűrjétek inkább a legyőzöttekre mért sorsot, noha megvolna a

lehetőségetek  rá,  hogy  ti  mérjétek  ezt  Lepidusra.  Így  benneteket  békére  beszél  rá,  őt  meg

háborúra. Hát ha ez tetszik, ha olyan bénultság veri bilincsbe lelketeket, hogy - feledve Cinna

bűneit, akinek visszatérte e városba oltotta ki a senatusi  rend  fényét  -  nyugodtan  rábízzátok

magatokat,  feleségeteket  és  gyermekeiteket  Lepidusra,  mi  szükség  határozatokra,  mire  jó

Catulus  segítsége?  Hiszen  ő  vagy  akár  más  tisztességes  ember  is  hiába  töri  magát  az  állam

javáért. Tegyétek, ami tetszik, szerezzétek meg magatoknak Cethegus és más árulók támoga-

tását, akik a rablást-gyújtogatást szeretnék újra rendszeresíteni és újra csapatokat felfegyverez-

ni otthonaink istenei ellen. De ha a szabadság és igazság mellett vagytok inkább, hírnevetek-

hez méltón döntsetek, szítsátok a merészséget a bátor férfiakban. Veletek az új hadsereg, meg

a kiszolgált katonák települései, az egész nemesség, a legjobb vezérek: bátraké a szerencse, s a

mi tunyaságunk következményei hamar eloszlanak.

Ezért azt javaslom, minthogy Lepidus a maga kényéből a söpredékkel és az állam ellenségei-

vel, e rend akarata ellenére felszerelt hadsereget vezet a város felé, Ap. Claudius interrex Q.

Catulus proconsullal s a többi katonai parancsnokkal védje meg a várost, s azon legyen, hogy

az államot baj ne érje.”

C. Cotta beszéde a római néphez

Néhány  nap  múlva  Cotta  gyászruhában,  végtelen  szomorúsággal,  amiért  a  nép  az  áhított

ragaszkodás helyett elfordult tőle, ilyen beszédet tartott a népgyűlésben:

„Polgárok, sok veszéllyel néztem szembe háborúban és békében, sok megpróbáltatással. Volt,

amit  elviseltem,  volt,  amit  az  istenek  segítségével  s  a  magam  erejéből  elhárítottam;  közben

sohasem volt kisebb a bátorságom a feladatnál, készségem a rám  bízott munkánál; a jó és a

balsors nem a jellememet, hanem csak helyzetemet változtatta meg. Ám e mostani nyomorú-

ságban a szerencsével együtt minden elhagyott. Ráadásul az öregség, ami önmagában is súlyos

teher, megkettőzi a gondokat: életem alkonyán, én szerencsétlen, még a tisztes halálban sem

reménykedhetem. Mert ha árulótok vagyok, s bár kétszer születtem polgárává, semmire sem

---