C. Sallustius Crispus összes művei

63

szívesebben szerzett barátokat, mint szolgákat, mert úgy ítélte, biztonságosabb az uralom azok

fölött, akik önként akarják, mint akiket kényszerítenek. Neked pedig mi sem előnyösebb a mi

barátságunknál; először is, mert távol vagyunk egymástól, és sérelemre nagyon kevés alkalom

nyílik, de előnyökre mégis ugyanakkora, mintha közeletekben volnánk; aztán mert alattvalónk

untig elég van, de barátokban mi sem bővelkedünk, s a világon soha senki sem bővelkedhet

eléggé. Bár mindjárt az elején is így gondolkodtál volna! A római néptől bizony már idáig is

sokkal  több  jót  kaptál  volna,  mint  amennyi  rosszat  most  kiálltál.  De  minthogy  az  emberi

sorsot  többnyire  a  vakszerencse  kormányozza,  amelynek  jóvoltából  megtapasztalhattad

erőnket és kegyelmünket is, most, hogy engedi, siess s haladj a megkezdett úton. Bőven van rá

alkalmad, hogy szolgálataiddal könnyen feledtesd botlásodat. Végül is azt vésd mélyen a szí-

vedbe, hogy a római népet jótéteményekben senki sem múlta még fölül. Mert hogy háborúban

mire képes, azt már jól tudod.”

Erre Bocchus szelíd jóindulattal, hibáját néhány szóval mentegetve válaszolt: nem ellenséges

indulatból, hanem országa védelmében fogott fegyvert. Mert Numidiának az a része, ahonnan

Jugurthát  erővel  kiűzte,  a  háború  jogán  az  övé  lett,  és  nem  tűrhette,  hogy  Marius  feldúlja.

Különben  is,  midőn  korábban  Rómába  követeket  küldött,  elutasították  barátságát.  De  ami

elmúlt, elmúlt, s ha Marius lehetőséget ad rá, követeket fog küldeni a senatushoz. - Ám amint

erre  alkalmat  kapott,  a  barbár  király  szívét  ismét  elfordították  barátai,  akiket  Jugurtha  -

értesülve Sulla és Manlius követségéről s félve a következményektől - ajándékokkal megvesz-

tegetett.

103. Marius közben a téli szálláson telepítette le seregét, és a könnyű fegyverzetű cohorsokkal

s a lovasság egy részével a sivatagba indult, hogy megostromolja a királyi erődöt, amelynek

őrségét  Jugurtha  csupa  szökevényből  szervezte  meg.  Bocchus  viszont  újra  kiválasztott  ötöt

legbizalmasabb híveiből, akiknek hűségét megtapasztalta, s képességeit a legtöbbre becsülte

(talán mert végiggondolta, mit hozott neki az előbbi két csata, talán mert más barátai, akiket

Jugurtha  elmulasztott  megvesztegetni,  intették);  Mariushoz,  majd  pedig,  ha  ez  jónak  látja,

Rómába  küldte  őket,  felhatalmazta  a  tárgyalásra,  s  arra,  hogy  bármilyen  módon  zárják  le  a

háborút.  A  követek  haladéktalanul  elindultak  a  rómaiak  téli  táborába,  de  útközben  gaetulus

rablók ütöttek rajtuk s kirabolták őket: reszketve, csúfos állapotban menekültek Sullához, akit

a hadjáratra indult consul helyetteseként hagyott ott. Sulla  nem  megbízhatatlan  ellenségként

bánt velük - ahogy érdemelték -, hanem illően és nyájasan fogadta őket. Ebből a barbárok arra

következtettek,  hogy  hamis  a  hír  a  rómaiak  kapzsiságáról,  Sullát  pedig  bőkezűsége  miatt

barátjuknak hitték. Mert sokan még akkor sem tudták, mit jelent az: ajándékokkal elhalmozni

valakit;  a  bőkezűség  mögött  nem  képzeltek  hátsó  gondolatot,  minden  adományt  a  jóindulat

jelének vettek. Így hát átadták a quaestornak Bocchus üzenetét, egyszersmind kérték, legyen

pártfogójuk  és  tanácsadójuk;  elősorolták  királyuk  hatalmát,  hűségét,  nagyságát  s  mindent,

amit  hasznosnak  vagy  a  jóindulat  megnyerésére  alkalmasnak  hittek.  Sulla  pedig  mindent

megígért, és kioktatta őket, miképpen szóljanak Marius, majd pedig a senatus előtt. Ezután a

követek mintegy negyven napig várakoztak ott.

104.  Mikor  Marius  dolgavégezetlenül  visszatért  Cirtába,  értesült  a  követek  ott-tartózkodá-

sáról;  magához  hívatta  őket  és  Sullát,  továbbá  L.  Bellienus  praetort  Uticából,  azonkívül

mindenünnen a senator-rendbélieket. Velük együtt hallgatta meg Bocchus üzenetét. A consul

engedélyezte  a  követeknek  a  római  utazást,  de  arra  az  időre  fegyverszünetet  követelt.  Ezt

Sulla  s  a  legtöbben  helyeselték,  néhányan  keményebb  választ  ajánlottak,  minthogy  nem

ismerték a változó és ingatag, folyton az ellenkező végletre hajló emberi szívet. A maurusok,

miután minden kívánságuk teljesült, hárman utaztak Rómába Cn. Octavius Ruso vezetésével,

aki  quaestori  rangban  szállította  Afrikába  a  zsoldot;  ketten  visszatértek  a  királyhoz.  Tőlük

aztán Bocchus örömmel értesült a történtekről s különösen Sulla jóindulatáról. Mikor pedig a

---

64

követek  Rómában  bocsánatot  kértek  királyuk  botlásáért  és  azért,  hogy  Jugurtha  hibájából

rossz útra tévedt, majd a rómaiak baráti szövetségéért folyamodtak, ezt a választ kapták:

„A  római  senatus  és  nép  a  jó  szolgálatokra  és  a  sérelmekre  egyformán  emlékezni  szokott.

Minthogy Bocchus megbánta hibáját, bocsánatot nyer; a szövetség és a barátság megkötésére

akkor kerül majd sor, ha kiérdemelte.”

105.  Bocchus  mihelyt  erről  tudomást  szerzett,  levélben  kérte  Mariust,  hogy  küldje  hozzá

Sullát, s az ő belátása szerint rendezzék el közös dolgaikat. Sulla el is ment egy lovascsapat és

a baleári parittyások védelme alatt. Mentek még vele íjászok is, továbbá egy paelignus cohors

könnyű  fegyverzetben,  hogy  gyorsabban  tehessék  meg  az  utat,  és  megfelelően  védve  is

legyenek  az  ellenség  könnyű  fegyvereivel  szemben.  A  menetelés  ötödik  napján  váratlanul

Volux, Bocchus fia tűnt fel a nyílt mezőn vagy ezer lovassal; mivel csak összevissza, rende-

zetlenül vonultak, Sullában meg a többi katonában azt az érzést keltették, hogy sokkal többen

vannak  s  ellenséges  szándékkal  közelednek.  Így  hát  mindenki  készültségbe  helyezkedett,

fegyverét vizsgálta, próbálgatta; volt ugyan egy kis félelem is bennük, de nagyobb a remény,

hiszen  győztesek  álltak  szemben  azokkal,  akiket  oly  sokszor  vertek  meg.  Közben  a  fel-

derítésre előreküldött lovasok a szembejövők békés szándékáról adtak hírt, s ez igaz is volt.

106. Volux odalovagolt és a quaestorhoz fordult; elmondta, hogy apja, Bocchus küldte őket

fogadásukra  és  védelmük  biztosítására.  Majd  ezen  s  a  következő  napon  mitől  sem  tartva

együtt haladtak. Miután tábort vertek és bealkonyodott, a maurus hirtelen tétova arckifejezés-

sel, rettegve Sullához futott, és jelentette: kémeitől megtudta, hogy Jugurtha a közelben van.

Egyben kérte, rábeszélte, hogy az éjszaka  leple  alatt  meneküljön  vele  együtt.  Sulla  azonban

ezt kereken visszautasította, eszébe sincs megijedni az annyiszor megvert numidától, eléggé

bízik  katonái  vitézségében;  még  ha  a  biztos  halál  leselkedik  rá,  akkor  is  inkább  itt  marad,

mintsem elárulja azokat, akiket vezérel, s csúfos futással kímélje kétes hosszúságú s tán nem-

sokára betegségben elfogyó életét. Voluxnak azt a tanácsát azonban megfogadta, hogy éjszaka

vonuljanak  tovább;  elrendelte,  hogy  katonái  vacsorázzanak  meg,  rakjanak  minél  több  tüzet,

majd az első őrváltás idején csöndben vonuljanak ki a táborból. Már mindannyian kimerültek

az  éjjeli  menettől,  mikor  Sulla  végre  napkeltekor  kicövekelte  az  új  táborhelyet:  ekkor  a

maurus  lovasok  jelentik,  hogy  Jugurtha  előttük  körülbelül  kétezer  lépésnyire  telepedett  le.

Ahogy ez a hír elterjedt, roppant félelem szállta meg a mieinket. Azt hitték, Volux áruló és

kelepcébe estek. Voltak, akik tettleg akartak bosszút állni rajta, hogy ezt az aljasságot ne ússza

meg büntetlenül.

107.  Noha  Sulla  maga  is  így  vélekedett,  megtiltotta,  hogy  a  maurust  bántsák.  Arra  biztatta

övéit, hogy szedjék össze magukat: azelőtt is sokszor sikeresen vette fel a harcot néhány bátor

ember  a  túlerővel  szemben,  s  minél  kevésbé  kímélik  magukat  a  csatában,  annál  nagyobb

biztonságban lesznek; nem illik a fegyveres kéznek a fegyvertelen láb segítségét várni, s odáig

jutni  a  félelemben,  hogy  védtelen  és  vak  hátunkat  fordítsuk  az  ellenségnek.  Ezután  a  nagy

Juppitert  hívta  esdve  tanúul  Bocchus  bűnére  és  hitszegésére,  s  Voluxot,  mint  ellenséget  ki-

parancsolta  a  táborból.  Az  könnyezve  kérte,  ne  higgye  bűnösnek:  nem  cselvetésnek  estek

áldozatul,  hanem  Jugurtha  ravaszságának:  útjukról  nyilván  kémei  tettek  jelentést.  Különben

nincs sok katonája, azonkívül jövője, hatalma Bocchustól függ, s nem hiszi, hogy Jugurtha el

merne követni valamit, ha ő, Bocchus fia is jelen van tanúként. Ezért a legokosabbnak látszik,

ha nyíltan átmennek Jugurtha táborán; maurusait vagy előreküldi, vagy otthagyja, s ő egyedül

megy majd Sullával. A kényszerhelyzetben elfogadták javaslatát, s nyomban elindultak; olyan

váratlanul bukkantak fel, hogy sértetlenül vonultak el az elképedt és habozó Jugurtha mellett.

Majd néhány nap múlva elérkeztek útjuk céljához.

---