C. Sallustius Crispus összes művei

65

108. Bocchusszal ott sülve-főve együtt volt egy Aspar nevű numida. Jugurtha küldte szószóló-

jának  s  hogy  álnokul  kipuhatolja  Bocchus  szándékait,  miután  meghallotta,  hogy  Sullát  oda-

hívatták. Azonkívül ott tartózkodott Dabar, Massugrada fia, Masinissa nemzetségéből - anyai

ágon  egyébként  alacsonyabb  származású,  mert  anyját  ágyas  szülte;  ezt  a  maurus  sok  jó

tulajdonságáért  igen  kedvelte  és  szerette.  Már  régóta  tapasztalta,  hogy  híve  a  rómaiaknak  s

most  sietve  Sullához  küldte  ezzel  az  üzenettel:  kész  megtenni,  amit  a  római  nép  kíván;  a

tárgyalás  napját  és  idejét  ő  válassza  meg;  ne  tartson  Jugurtha  követétől,  mert  ő  készakarva

mindenben változatlan kapcsolatokat tart fenn vele, hogy annál bátrabban intézhessék közös

ügyüket, másként nem óhatná meg Jugurtha kelepcéitől. Ám én úgy tudom, Bocchus nem a

nyíltan vallott okokból, hanem inkább afféle pun becsületességből hitegette a béke reményével

egy  időben  a  rómait  és  a  numidát;  erősen  hányta-vetette  lelke  mélyén:  Jugurthát  árulja  el  a

rómaiaknak, vagy inkább amannak Sullát; hajlandósága ellenünk, félelme mellénk állította.

109. Sulla azt válaszolta, hogy Aspar jelenlétében nem beszél sokat, a többit majd titokban, ha

senki  sincs  ott,  vagy  legfeljebb  igen  kevés  tanú  előtt.  Egyúttal  kioktatta,  mit  válaszoljanak

majd neki. Miután kívánságának megfelelően összeültek, előadta: azért küldte a consul, hogy

megtudakolja, Bocchus a békét választja-e, vagy a háborút. Akkor a király Sulla előzetes uta-

sítása alapján felszólította, hogy jöjjön vissza tíz nap múlva, s akkor majd megadja a választ,

mert  eddig  még  nem  tudott  dönteni.  Ezután  mindketten  visszatértek  a  táborukba.  De  késő

éjszaka, már hajnal felé, Bocchus titokban magához hívatta Sullát. Mindkét fél csak hűséges

tolmácsot  vitt  magával,  közvetítőnek  pedig  Dabart,  ezt  a  feddhetetlen,  mindkettejük  szíve

szerint való férfiút. S a király nyomban a tárgyra tért:

110.  „Sohasem  hittem  volna,  hogy  én,  e  földterületnek  mindenki  közül,  akit  csak  ismerek,

legnagyobb  királya,  egy  magánembernek  hálával  tartózhassam.  És  istenemre,  Sulla,  mielőtt

megismertelek, sok embernek nyújtottam segítséget kérésükre vagy a magam jószántából - én

pedig senkire se szorultam rá. Hogy ez most másképp történt, mások fájlalnák, de én örülök

neki. Ez egyszer szükségem lett valakire, s ennek méltó ára a te barátságod, amelynél semmi

sem kedvesebb előttem. Próbáld ki hát: fegyvert, katonát, pénzt, amit csak szíved áhít, végy

csak  el,  használj  fel;  s  ameddig  élsz,  ne  hidd,  hogy  majd  leróttam  hálámat  irántad,  mert  én

örökké  törlesztetlennek  érzem;  tehát  semmit  sem  kívánhatsz  hiába,  ha  én  tudomást  szerzek

róla. Mert úgy tartom, kisebb szégyen egy királynak, ha fegyverrel győzik le, mint ha nagy-

lelkűségben.

Ami  pedig  államotokat  illeti,  melynek  szószólójaként  küldtek  ide,  hallgasd  meg  röviden  a

következőket. Háborút a római nép ellen sohasem kezdtem, s amit kezdtek, sohasem pártol-

tam; de fegyveresek ellen fegyverrel biztosítottam határaimat. Abbahagyom ezt is, ha néktek

úgy  tetszik.  Viseljetek  háborút  Jugurthával  belátástok  szerint.  Én  a  Muluccha  folyót,  amely

engem Micipsától elhatárolt, nem fogom átlépni, és azt sem engedem, hogy Jugurtha átkeljen

rajta. Ha ezenkívül még valami hozzám és hozzád méltót kérsz, nem fogom elutasítani.”

111. Erre a beszédre Sulla a maga személyét illetően röviden és szerényen válaszolt, a békét s

a közös ügyeket alaposan tárgyalta. Végül is kinyilvánította a királynak, hogy amit ígért, azzal

nem  kötelezte  hálára  a  római  senatust  és  a  népet,  minthogy  a  rómaiak  fegyveres  fölényben

vannak; olyasmit kell cselekednie, ami félreérthetetlenül inkább az ő érdekükben áll, mint a

magáéban.  Könnyű  ez,  hiszen  a  kezében  van  Jugurtha.  Ha  kiadja  a  rómaiaknak,  felette  le-

kötelezi  őket,  egyszerre  megszerzi  a  baráti  szövetséget,  s  Numidiának  azt  a  részét,  amelyet

most magának követel. A király előbb makacsul vonakodott: rokonságukra, szomszédságukra,

szövetségükre hivatkozott; aztán fél is, hogy árulása elfordítja tőle népe szívét, mert az szereti

Jugurthát  és  gyűlöli  a  rómaiakat.  Végül  is  hosszas  unszolásra  beadta  derekát,  és  megígérte,

hogy mindent megtesz Sulla akaratának megfelelően. Mindenben megállapodtak, ami a béke-

---

66

kötés  látszatához  a  legmegfelelőbbnek  látszott,  mert  a  háborúban  kimerült  Numidia  erre

vágyott leginkább. Így felállítva a kelepcét, elváltak.

112. Másnap a király hívatta Aspart, Jugurtha követét, és kijelentette, hogy Dabar közvetítésé-

vel megtudta Sullától: tárgyalások útján az egész háborúnak véget lehetne vetni, ezért kérje ki

királya véleményét. Amaz vidáman utazott Jugurtha táborába. Miután pedig Jugurtha minden-

ről  kioktatta,  nagy  sietve  nyolcadnapra  visszatért  Bocchushoz.  Jelentette,  hogy  Jugurtha

minden kívánságot szívesen teljesít, de Mariusban nemigen bízik; korábban többször is meg-

hiúsult a római hadvezérekkel megbeszélt béke. Ha egyébként Bocchus mindkettejüknek jót

és biztos békét akar, legyen rajta, hogy a  béketárgyalás  ürügyén  mindhárman  együttes  meg-

beszélésre  jöjjenek  össze  s  ott  adja  ki  neki  Sullát.  Ha  egy  ilyen  jelentékeny  ember  esnék

hatalmába,  akkor  válhatna  valóra  a  békekötés  a  senatus  vagy  a  nép  határozatából:  mert  azt

nem  fogják  hagyni,  hogy  egy  nemesember,  aki  nem  a  saját  gyávaságából,  hanem  éppen  az

államérdek miatt került fogságba, az ellenség kezében maradjon.

113. Ezt a maurus sokáig latolgatta magában, végül ráállott - hogy cselből vagy valójában is

habozott-e, nem tudom eldönteni. De amilyen önkényes a királyi akarat, olyan ingatag is több-

nyire, gyakran ellentmond magának. Végül is megállapodtak a béketárgyalás időpontjában és

a helyszínben; Bocchus hol Sullát, hol Jugurtha követét hívatta magához, szívélyesen fogadta

őket, s mindkettőnek ugyanazt ígérte. Így mind a ketten derűsek voltak, telve reménnyel.

De azon az éjszakán, amely a tárgyalásra kitűzött napot megelőzte, a maurus magához hívatta

barátait, majd egyszerre megváltoztatva szándékát, mindenkit újra elküldött; mondják, sokat

küzdött magával, arckifejezése, tekintete ugyanúgy változott, mint indulatai, s így szótlanul is

elárulta, mi ment végbe a szívében. Végül mégis Sullát hívatta magához s az ő javaslata alap-

ján a numidának vetett tőrt. Majd mikor feljött a nap, s hírül vette, hogy Jugurtha nincsen már

messze, néhány barátjával és quaestorunkkal tiszteletadást színlelve elébe vonult a leshelyek-

ről jól szemmel tartható dombra. A megállapodás szerint ugyanoda tartott a numida is, több

fegyvertelen kísérőjével. Hirtelen, adott jelre a leshelyekről mindenünnen rárohantak, kíséretét

levágták, Jugurthát megkötözve átadták Sullának, aki Mariushoz vitte...

114.  Ugyanebben  az  időben  balul  ütött  ki  Q.  Caepio  és  Cn.  Manlius  vezéreink  harca  a

gallusok ellen. Ettől egész Itálián rémület futott végig. Innét kezdve egészen napjainkig úgy

tartják a rómaiak, hogy vitézségük előtt minden ledől, a gallusok az egyedüliek, akikkel nem a

dicsőségért, hanem létükért kell küzdeniük. Ám miután jelentették, hogy véget ért Numidiá-

ban a háború és Jugurthát megkötözve hozzák Rómába, Mariust távollétében consullá válasz-

tották, s tartományul Galliát ítélték neki oda. Január első napján mint consul tartott dicsőséges

diadalmenetet. Akkoriban benne testesült meg az állam minden reménye és hatalma.

---