C. Sallustius Crispus összes művei

67

KORUNK TÖRTÉNETE

LEVELEK ÉS SZÓNOKLATOK

Lepidus consul beszéde a római néphez

Irgalmasságotok és tisztességetek, polgárok, amely minden más népek fölött naggyá és híressé

tett  benneteket,  ébreszti  bennem  a  legsúlyosabb  aggodalmat  L.  Sulla  zsarnok  uralma  miatt.

Félő,  hogy  amit  elvetemültségének  ítéltek,  azt  másokról  nem  feltételezitek,  s  így  áldozatul

estek neki - éppen mert minden reményét a bűnös hitszegésbe veti, s nem érzi magát másként

biztonságban, csak ha rettegésetektől felbátorítva még gonoszabbul és becstelenebbül viselke-

dik, azért, hogy rabszolgaságotok nyomorúsága kiölje belőletek a szabadság gondolatát. De az

is félő, hogy ha elgondolkoztok sorsotokról, inkább a bőrötök megmentésével törődtök majd,

mint a bosszúállással. Nem győzöm eléggé csodálni cinkosait, az eleik dicső példáival ékes-

kedő, fényes nevű férfiakat, akik még a rabszolgaságot is vállalják, csak hogy ennek fejében

uralkodhassanak  rajtatok,  és  mindkettőt  inkább  görbe  úton,  semmint  szabadon,  törvényesen

akarják művelni. Hát a Brutusok, Aemiliusok, Lutatiusok jeles sarjadéka arra született, hogy

amit  őseik  érdeme  megteremtett,  tönkretegye?  Ugyan  mi  mást  védelmeztek  meg  azok

Pyrrhustól,  Hannibaltól,  Philippustól  és  Antiochustól,  ha  nem  a  szabadságot,  otthonunkat,  s

azt, hogy csak törvényeinknek tartozunk engedelmességgel? S ez a balog Romulus mindezen

úgy terpeszkedik, mintha idegenektől rabolt zsákmány volna; nem elégedett meg annyi sereg,

consul  és  más  főember  pusztulásával,  akiket  a  háború  végzete  elemésztett;  most,  noha  a

kedvező sorsfordulat a haragot többnyire irgalommá változtatja, még kegyetlenebb. Sőt, amire

emberemlékezet  óta  nem  volt  példa,  büntetéseket  agyal  ki  a  még  meg  nem  születettekre  is:

bizonyosabb a jogfosztottságuk, mint az, hogy megszülettek. S ami a legvisszásabb: förtelmes

gonoszsága mindeddig védelmet nyújtott neki, mert annyira féltetek a még súlyosabb szolga-

sortól, hogy nem mertétek visszakövetelni szabadságotokat.

Cselekedni kell és felkelni ellene, polgárok: ne ő bitorolja, amit ti szereztetek. Ne habozzatok

tovább,  s  ne  imákban  kérjetek  segítséget.  Talán  csak  nem  abban  reménykedtek,  hogy  Sulla

már szégyelli és unja zsarnokságát, s amit gazságával megkaparintott, arról önnön veszedel-

mére majd önként lemond? Ő már odáig jutott, hogy dicsőséges csak az, ami biztos, és uralma

megtartására  minden  eszközt  tisztességesnek  lát.  Így  vált  semmivé  a  békességgel  és  vissza-

vonultsággal  társult  szabadság,  pedig  sok  derék  ember  szívesebben  választotta,  mint  a  fára-

dalmakkal  járó  tisztségeket.  A  mi  időnkben  szolgálni  kell  vagy  uralkodni,  a  félelmet  érezni

vagy  ébreszteni,  polgárok.  Mit  mondjak  még?  Miféle  emberi  végzés  érvényes  még,  miféle

isteni rendelés szeplőtelen? A római nép korábban népeket kormányzott; most ki van forgatva

hatalmából, dicsőségéből, jogaiból, léte feltételeiből, mélyen megalázták, s még annyi ennivalója

sincs, amennyit a rabszolgáknak szoktak odalökni. Polgárjogot adtatok szövetségeseinknek és

Latium  nagy  részének  sok  kiváló  tettükért:  egy  ember  megfosztotta  őket  ettől,  s  ártatlan

kisemberek  szülőházát  gazsága  jutalmául  néhány  pribék  foglalta  el.  Törvény,  bíráskodás,

államkincstár, tartományaink, királyok egy ember kezében, az ő kénye dönt polgárok életéről

és haláláról. Láttatok állat módjára feláldozott embereket, polgárvérrel beszennyezett sírokat.

Lehet-e  más  választása  egy  férfinak,  mint  megszüntetni  a  jogtiprást  vagy  hősi  halált  halni?

Hiszen mindegyikünknek ugyanazt a véget szabta ki a természet, még ha vaspáncél védi is, s a

kikerülhetetlen halált csak az asszonylelkű várja tétlenül.

---

68

Hanem  én  lázító  vagyok,  állítja  Sulla,  mert  a  felfordulásokból  eredt  haszonért  neheztelek;

háborúra vágyom, mert a béke jogait követelem vissza. Bizony-bizony, hatalmatok csak akkor

lesz teljes s eléggé biztonságos, ha a picenumi Vettius és Cornelius írnok mások jogos szer-

zeményeit  fecsérelheti,  ha  helyeslitek  az  ártatlanokra  kincseik  miatt  rótt  száműzetéseket  s

vagyonelkobzásokat, nagy hírű emberek megkínzását, azt, hogy a város a sok meneküléstől és

gyilkosságtól elnéptelenedett, s hogy mint cimber zsákmányt árulják s ajándékozzák szeren-

csétlen  polgárok  javait.  Szememre  veti:  nekem  is  vannak  derék  emberektől  elkobzott

birtokaim. Hiszen épp ez a legnagyobb bűne: sem én, sem más nem lehetett biztonságban, ha

tisztességesen  cselekszik.  Mégis,  mindazt,  amit  akkor  félelmemben  megvásároltam,  ugyan-

azért a pénzért visszaadom, noha jog szerint ura vagyok, és nincs szándékom tűrni a polgárok

fosztogatását. Éppen elég volt, amit mérgünket lenyelve elviseltünk: hogy római hadseregek

egymással  ütköztek  meg  és  idegenek  helyett  egymás  ellen  fordították  fegyverüket.  Legyen

vége  minden  bűnnek,  gyalázatnak;  de  ezeket  Sulla  annyira  nem  bánta  meg,  hogy  elköveté-

süket dicsőségnek számítja, s ha lehetne, még mohóbban tenné, mint azelőtt.

Már nem is az aggaszt, mint vélekedtek róla, hanem hogy meddig merészkedtek: amíg egyikő-

tök a másiktól várja a kezdeményezést, kifogja a szelet a vitorlátokból - nem széteső, megin-

gott  erejével,  hanem  közönyösségetek  miatt,  amely  eltűri,  hogy  tovább  prédáljon  és  annyira

bizonyuljon  szerencsefiának,  amennyire  vakmerő.  Mert  szennyes  pribékjein  kívül  ki  akar

egyet vele, ki nem változtatna meg mindent a győztes kivételével? Talán a katonák, akiknek

vérén Tarula és Scirtus, e két hitvány szolga, a gazdagságát szerezte? Vagy akiknek mellőzé-

sével kapta egyre-másra a hivatalokat Fufidius, ez az ocsmány cseléd, ez a szégyenfolt minden

tisztességen?  Nagyon  bízom  a  győztes  hadseregben,  mert  annyi  seb  és  küzdelem  árán  nem

nyert  mást,  csak  zsarnokot.  Vagy  talán  az  őseik  alapította  tribunusi  hatalom  megsemmisí-

téséért nyúltak fegyverhez, hogy önmaguk kezéből csavarják ki a jogokat és az igazságszol-

gáltatást?  Valóban  nagyszerű  bére  a  mocsarakba,  erdőkbe  telepített  embereknek,  ha  látják:

gyalázat és gyűlölet jut nekik, jutalom csak kevés kiváltságosnak. De hát miért jár-kél akkora

kísérettel, mért fújja fel magát? Mert szerencséje bámulatos módon lepelbe burkolja bűneit, de

ha  megrendül  majd,  ugyanannyira  megvetik,  amennyire  rettegtek  tőle.  Vagy  talán  az  egy-

etértés  és  béke  megteremtésének  ürügyén?  Így  nevezgeti  ugyanis  gazságait  s  a  római  vér

ontását. S azt állítja, nem áll helyre másképp az állam s nem lesz másképp vége a háborúnak,

csak ha a földekről végleg elűzik a köznépet, ha a polgárokat kíméletlenül fosztogatják, ha az

övé marad a legmagasabb törvénykezés és bíráskodás, amely azelőtt a római nép joga volt. Ha

ezt ti békének és rendnek értelmezitek, helyeseljétek csak  az  állam  felforgatását  és  bukását,

bólintsatok igent a rátok kényszerített törvényekre, fogadjátok el a nyugalmas szolgaságot és

adjatok példát az utókornak, hogyan kell vérontásotok fizetségeként elveszejteni az államot.

Én ugyan e magas polcon mindent megtettem, amit őseim neve, méltóságom és biztonságom

megkívánt, de nem állt szándékomban magánvagyonomat halmozni, fontosabbnak tartottam a

veszélyes  szabadságot  a  nyugalmas  szolgaságnál.  Ha  ezt  helyeslitek,  polgárok,  rajta,  s  az

istenek  segítségével  kövessétek  M.  Aemilius  consult  mint  vezéreteket  és  támaszotokat,  s

szerezzétek vissza szabadságotokat!”

L. Philippus beszéde a senatusban

„De szeretném, atyák és összeírtak, ha államunk nyugalomba jutna, vagy a veszedelmekben

mindenki  elszántan  védelmére  kelne,  s  végül  is  a  rút  vállalkozás  visszaütne  a  kezdeménye-

zőkre!  Ám  ellenkezőleg,  lázongásokkal  kavartak  fel  mindent,  méghozzá  azok,  akiknek  ezt

inkább meggátolniuk illett volna; azt kell tenniük a jóknak és bölcseknek is, amit a legaljasab-

---