C. Sallustius Crispus összes művei

57

Így hát Marius a megszavazottnál valamivel nagyobb számú sereggel utazott Afrikába, és ha-

jója néhány nap múlva Uticába ért. P. Rutilius alvezér adta át neki a hadsereget, mert Metellus

elmenekült Marius szeme elől, hogy ne kelljen látnia azt, aminek hírét sem tudta elviselni.

87.  A  consul  kiegészített  legióval  és  segédcsapataival  egy  termékeny,  dús  zsákmányt  ígérő

földre  vonult,  s  amit  onnan  szereztek,  mind  katonáinak  ajándékozta.  Majd  megtámadták  a

természettől s férfierőtől alig védett váracskákat és városokat, sok - egyébként jelentéktelen -

csatát vívtak meg erre-arra. Az újoncok félelem nélkül vettek részt a harcban, látták, hogy a

menekülőket elfogják vagy megölik, s aki a legbátrabb, annak van a legkevesebb félnivalója;

fegyverrel meg lehet védeni a szabadságot, hazát, szülőket, mindent - s dicsőséget és gazdag-

ságot lehet szerezni. Így az újak nemsokára összeforrtak a régiekkel, s a vitézségben egyen-

lőkké váltak velük.

Mikor a királyok tudomást szereztek Marius megérkezéséről, szétváltak, és nehezen megköze-

líthető vidékekre vonultak. Ez Jugurtha ötlete volt, azt remélte ugyanis, az ellenség csakhamar

szétszóródik  és  meg  lehet  támadni,  mert  a  rómaiak  -  éppúgy,  mint  más  -  óvatlanabbak  és

fegyelmezetlenebbek lesznek, ha félelmük elmúlik.

88. Metellus közben megérkezett Rómába, s várakozása ellenére nagy örömmel fogadták: az

áskálódás ellene megszűnt, s egyformán kedves lett a népnek és az atyáknak.

Marius  pedig  serényen  és  okosan  éppúgy  ügyelt  az  övéi,  mint  az  ellenség  viselkedésére.

Tanulmányozta, mi volna előnyös vagy káros mindkét félnek, kikémlelte a királyok útvonalát,

elébe  vágott  terveiknek  s  kelepcéiknek,  a  maga  oldalán  semmilyen  mulasztást  nem  tűrt,

azoknak  semmilyen  fogódzót  nem  hagyott.  Így  a  gaetulusokat  és  Jugurthát,  akik  útközben

szövetségeseinket fosztogatták, sűrűn megtámadta, szétszórta seregüket, s nem messze Cirta

városától  magával  a  királlyal  is  eldobáltatta  fegyvereit.  De  miután  felismerte,  hogy  mindez

csak dicsőséget terem, de nem  vet véget a háborúnak, elhatározta, hogy azokat a városokat,

amelyek haderejüknél vagy fekvésüknél fogva az ellenségnek leginkább támaszai, neki pedig

leginkább kárára lehetnek, egyenként bekeríti; így Jugurtha vagy tűri és fedezék nélkül marad,

vagy  megütközik  vele.  Bocchus  közben  sűrűn  küldözgette  hozzá  követeit:  barátságot  akar

kötni a római néppel, s az ő részéről semmilyen ellenséges megnyilvánulástól ne tartson. Két-

színűsködött-e  csupán,  hogy  váratlanul  annál  erősebben  támadja  meg  a  rómaiakat,  vagy

jellemtelenségből ingadozott béke és háború között - ki tudná megmondani?

89. De a consul, miként elhatározta, megtámadta a megerősített városokat és várakat; erővel,

fenyegetéssel  vagy  jutalom  ígéretével  elhódította  őket  az  ellenségtől.  Előbb  csak  kisebb

vállalkozásokba fogott; azt hitte, Jugurtha az övéi védelmében majd összecsap vele. De mikor

meghallotta, hogy a király távoli vidéken van és más dolgok kötik le figyelmét, elérkezettnek

látta az időt a nagyobb és kockázatosabb támadásra.

A rengeteg sivatagból emelkedett ki egy jelentős, gazdag város: Capsa. Alapítójának a libyai

Herculest tartják. Polgárai Jugurthának nem adóztak, hosszú gyeplőre voltak engedve, s ezért

megbízható híveinek számítottak. Az ellenségtől nemcsak falak, fegyverek s katonák védték,

hanem sokkal inkább mostoha környezete. Mert közvetlen környékén kívül kopár, műveletlen,

vízszegény vidék övezte, amely kígyóktól nyüzsgött, s ezeknek ádázságát - mint a többi vad-

állatét - megsokszorozta az élelemhiány. Az amúgy is veszélyes kígyókat leginkább a szomjú-

ság  mérgesíti  fel.  Marius  szíve  égett  a  vágytól,  hogy  elfoglalja  a  várost:  nemcsak  hadászati

fontossága  miatt,  hanem  azért  is,  mert  nehéz  feladatnak  látszott.  Metellus  nagy  dicsőséget

aratott  a  hasonló  fekvésű  és  erősségű  Thala  város  bevételével.  Thalánál  azonban  a  falaktól

nem messze akadt néhány forrás; a capsaiaknak csak egyetlen ki nem apadó forrásuk volt, az

is a városfalakon belül; egyebekben esővízzel éltek. Ezt ott és Afrika minden tengertől távol

---

58

eső, elmaradottabb vidékén viszonylag könnyen viselték el, mert a numidák többnyire tejjel és

vadhússal táplálkoztak, s nem igényelték a sót és más étvágygerjesztőket; az étel-ital éhségük

és szomjúságuk csillapítására szolgált, nem dőzsölésre és ínyenckedésre.

90.  Miután  tehát  a  consul  mindent  felderített,  azt  hiszem,  az  istenekbe  vetette  bizodalmát,

mert ekkora nehézségekkel szemben nem tudott mindent előre kitervelni; még a gabonahiány

is  megpróbáltatások  elé  állította,  mert  a  numidák  inkább  állatokat  legeltettek,  mint  földet

műveltek, s a termést a király parancsára behordták az erősségekbe, a föld pedig ebben az idő-

szakban,  a  nyár  legvégén  szikkadt  tarló  volt  csupán.  Mégis,  a  körülményekhez  képest  elég

bölcs  előrelátással  rendezett  el  mindent.  Az  előző  napokban  zsákmányolt  marhákat  mind  a

segédcsapatok lovasaival tereltette. A. Manlius alvezért könnyű fegyverzetű csapatokkal Laris

városába  küldte  (itt  tartották  a  zsoldot  és  az  élelmet),  s  azt  mondta,  néhány  nap  múlva  ő  is

odaérkezik, útközben pedig a vidéket fosztogatja. Így szándékát eltitkolva a Tanais folyó felé

tartott.

91.  Útközben  mindennap  egyenlően  kiosztotta  seregében  a  marhákat  századok,  szakaszok

szerint,  és  a  bőrökből  tömlőket  készíttetett.  Enyhítette  a  gabonahiányt,  s  egyúttal  mindenki

tudtán  kívül  szert  tett  arra,  aminek  nemsokára  hasznát  vehette.  Végül  is  a  hatodik  napon,

mikor a folyóhoz érkezett, nagy rakás tömlő volt készen. Ott hevenyészve megerősített tábort

ütöttek, s a katonáknak enni adatott; majd megparancsolta, készüljenek fel rá, hogy napnyug-

tával minden málhájukat letéve kivonulnak, csak vízzel szereljék fel magukat és az igásálla-

tokat. Mikor eljött az ideje, kivonultak a táborból, egész éjjel meneteltek, s csak reggel tele-

pedtek le; ugyanezt tették a következő éjjel, majd a harmadik éjszaka jóval hajnal előtt érkez-

tek egy Capsától csupán kétmérföldnyire eső dombos vidékre, s ott amennyire észrevétlenül

csak lehetett, meghúzódott csapataival. Amint feljött a nap s a numidák ellenséges támadástól

nem tartva kirajzottak a városból, Marius hirtelen az egész lovasságot s a leggyorsabb gyalo-

gosokat futólépésben Capsa alá indította, megszállatta a kapukat, majd maga is utánuk sietett,

nyitva tartotta a szemét, nem engedte prédálni katonáit.  Mikor  a  városlakók  észrevették,  mi

történt,  a  helyzet  reménytelensége,  a  rémület  ereje,  a  váratlan  csapás,  s  ráadásul  az,  hogy  a

polgárok egy része a falakon kívül az ellenség kezébe került, arra késztette őket, hogy megad-

ják magukat. A várost felperzselték, a numida férfinépet leölték, mindenki mást rabszolgának

hurcoltak el, a zsákmányt felosztották a katonák között. Ezt a háborús szokásokkal ellenkező

szörnyűséget nem a consul kapzsiságából vagy elvetemültségéből követték el, hanem mert a

hely Jugurthának nagyon kedvező volt, nekünk nehezen megközelíthető, lakói pedig  ingata-

gok,  hitszegők,  s  annak  előtte  semmilyen  kedvezéssel  vagy  fenyegetéssel  nem  lehetett  őket

kordában tartani.

92.  Korábban  is  nagy  volt  és  híres  Marius,  de  hogy  minden  veszteség  nélkül  hajtott  végre

ekkora fegyvertényt, még nagyobb és híresebb lett. Még amit nem körültekintően szervezett,

azt is érdemének tudták be; a nem túl szigorúan fogott s meggazdagodott katonák az egekig

magasztalták, a numidák úgy rettegtek tőle, mintha nem is halandó lett volna: végül is min-

denki, szövetséges és ellenség is azt hitte: vagy isteni lélek lakozik benne, vagy isteni sugallat-

ra cselekszik. Mihelyt ez a vállalkozása sikerült, a consul más városok ellen indult; néhányat a

numidák ellenállását letörve elfoglalt, több várost pedig, amely a capsaiak kegyetlen sorsának

hírére kiürült, felgyújtott; gyász és vér áradt mindenfelé. Végül, miután sok helységet kerített

hatalmába, többnyire vérveszteség nélkül, más vállalkozásba fogott: ez nem volt ugyanolyan

keserves, mint a capsai, bár nem sokkal könnyebb.

Nem messze a Muluccha folyótól, amely Jugurtha és Bocchus országát elválasztotta, a síkság

közepén egy hatalmas sziklás hegy emelkedett; csak egy kicsi erőd fért el rajta; egyetlen szűk

ösvényen  lehetett  megközelíteni,  s  a  hegy  természettől  annyira  meredek,  mintha  csak

---