C. Sallustius Crispus összes művei

59

szándékkal, mesterségesen faragták volna ilyenre. Minthogy a király itt őrizte kincseit, Marius

minden erejét latba vetve el akarta foglalni az erődöt. Ebben azonban a véletlen segítette, és

nem az okosság. A városkában elegendő katona és fegyver volt, gabonában bővelkedtek, és

volt  egy  vízforrásuk.  A  töltésekkel,  tornyokkal  és  más  ostromgépekkel  megközelíthetetlen

várba rendkívül keskeny ösvény vezetett, ezért a jobbról-balról keskenyebbre vágott ostrom-

tetőket hiába tolták föl nagy veszélyek között, mert mikor kissé előbbre nyomultak, parázzsal-

kövekkel tették tönkre őket. A katonák a meredek terepen nem tudtak megállni a védőművek

előtt, sem az ostromtetők között: a legjobbak hullottak-sebesültek, a többiekben nőtt  a  féle-

lem.

93. Marius sok időt és fáradságot elvesztegetett, s már nyugtalanul azon töprengett, hagyjon-e

fel  vállalkozásával,  minthogy  hiábavaló,  vagy  várja  a  jó  szerencsét,  amely  már  sokszor

sikerhez segítette. Sok éjt-napot töltött el így tépelődve. Egyszer azután a  liguriai  segédcsa-

patok  egy  közkatonája  kiment  a  táborból  vízért,  s  nem  messze  a  várnak  a  hadműveletekkel

szemközti oldalától a sziklák között mászó csigákat vett észre. Egyiket a másik után szede-

gette fel, s a gyűjtögetés hevében lassacskán feljutott majdnem a hegy tetejére. Mikor rádöb-

bent a hely teljes elhagyatottságára, a nehéz feladat megoldásának mélyen emberi vágya lett

úrrá rajta. Történetesen azon a helyen egy tölgy kapaszkodott meg a sziklák között, egy kissé

előredőlt, de meggörbülve ismét felnyúlt a magasba, ahová minden élőlényt vonz a természet.

Ennek  ágaiba,  illetve  a  kiálló  sziklákba  kapaszkodva  a  liguriai  feljutott  a  városka  síkjára,

minthogy a numidák valamennyien  a harcosokat segítették serényen. A liguriai mindent fel-

derített,  amit  az  elkövetkezőkben  hasznosnak  vélt,  majd  ugyanúgy  visszatért:  mégsem  cél

nélkül,  ahogy  felmászott,  hanem  mindent  kipuhatolva,  körülfürkészve.  Mariushoz  sietett,

elmondta, mi történt, biztatta, hogy azon a részen támadja meg a várat, ahol ő kúszott fel, s a

veszélyes  úton  vezetőnek  ajánlkozott.  Marius  néhány  emberét  elküldte  a  liguriaival,  hogy

győződjenek  meg,  kivihető-e,  amivel  biztatta  őket.  Azok  pedig  jellemüknek  megfelelően

jelentették  nehéznek  vagy  könnyűnek  a  vállalkozást;  a  consul  kedvét  valamennyire  mégis

felélesztették. Így aztán kiválasztotta a trombitások és kürtösök közül az öt legjobb futót, fe-

dezékül csapatokat adott melléjük és négy centuriót, megparancsolta, hogy engedelmeskedje-

nek a liguriainak, és a vállalkozást a következő napra tűzte ki.

94.  Mikor  az  utasítás  szerint  eljött  az  ideje,  a  liguriai  mindent  előkészítve  és  elrendezve  a

megbeszélt helyre vonult. Akik a felmászásra vállalkoztak, vezetőjük útmutatására megváltoz-

tatták fegyverzetüket és külsejüket. Fedetlen fővel, mezítláb mentek, hogy könnyebben  néz-

hessenek  szét  és  kúszhassanak  fel  a  sziklákon,  hátukra  vetve  a  kard  és  a  pajzs,  ez  utóbbi

numidiai  bőrpajzs  volt,  amely  könnyű  és  nem  zörög  annyira,  ha  odaütődik  valamihez.  A

liguriai ment elöl, kötelet vetett a sziklákra és a kiálló vén gyökerekre: a katonák ebbe kapasz-

kodva könnyebben kúsztak fel; a szokatlan úttól elbátortalanodottakat kezével is húzta. Ahol a

hegyoldal meredekebbé vált, egyenként küldte fel őket maga előtt fegyvertelenül, maga pedig

az  ő  fegyvereikkel  kúszott  utánuk;  ahol  úgy  látszott,  hogy  szinte  lehetetlen  feljutni,  ott

legelébb  ő  próbálta  meg,  majd  többször  ugyanott  fel-  és  lemászva  bátorítgatta  a  többieket,

azután helyet adott nekik. Nagy sokára, alaposan kifáradva feljutottak a várba. Ezen a részen

elhagyatottan  állt,  mert  mindenki  az  ellenséggel  szembenéző  oldalon  tartózkodott,  mint

máskor is. Mikor Marius a hírvivőktől megtudta, hogyan teljesítette a liguriai feladatát, ámbár

addig is egész nap csatával kötötte le a numidákat, újra buzdítani kezdte katonáit, majd kiment

a védőtetők alól, mozgó pajzstetők alatt nyomult előre és messziről rettentgette az ellenséget

hajítógépekkel, íjászokkal és parittyásokkal. A numidák azelőtt már többször is felfordítottak

és  felgyújtottak  védőtetőket,  s  nem  vonultak  fedezékbe  a  várfalak  mögé,  hanem  a  fal  előtt

küzdöttek  éjjel-nappal;  gyalázták  Rómát,  Mariust  őrültséggel  vádolták,  a  római  katonákat

Jugurtha  rabszolgaságával  fenyegették:  fejükbe  szálltak  a  sikereik.  Római  és  ellenség  mind

---

60

harcba  vetette  magát  s  megfeszített  erővel  küzdött  -  az  a  dicsőségért  és  hatalomért,  ez  az

életéért -, s ekkor hátulról hirtelen felhangzottak a csatakürtök. Először a kíváncsiságból előre-

tolakodó asszonyok és gyerekek eredtek futásnak, aztán aki a fal közelében állt, végül mind,

fegyveresek,  fegyvertelenek:  erre  a  rómaiak  még  hevesebben  kezdtek  támadni,  szanaszét

szórták  a  numidákat;  a  legtöbbet  éppen  csak  megsebesítették,  majd  az  elesettek  testén  át-

gázolva, dicsőségre szomjasan kapaszkodtak fel a falra, s egyik sem töltött időt fosztogatással.

Marius meggondolatlanságát így jóvátette a véletlen, s hibájával dicsőséget aratott.

95. Míg ez a vállalkozás folyt, megérkezett nagy lovassággal a táborba L. Sulla quaestor. Őt

azért hagyták Rómában, hogy Latiumból és a szövetségesektől összeszedje a lovasokat.

Mivel  előadásomban  ehhez  a  nagy  emberhez  érkeztem,  helyénvaló,  hogy  jelleméről,  nevel-

tetéséről  mondjak  valamit.  Hiszen  másutt  nem  fogok  Sulláról  írni,  és  L.  Sisenna,  aki  vala-

mennyi történetíró közül a leggondosabban és legalaposabban dolgozta fel ezeket az esemé-

nyeket,  úgy  tetszik,  nem  beszélt  egészen  őszintén.  Sulla  patricius-nemzetségből  származó

nemes volt, de családjának fénye az elődök lomhasága miatt már csaknem kihunyt. A görög és

latin  irodalomban  egyaránt  kitűnően  tájékozott  ifjú  lelke  nagyra  tört,  szerette  ugyan  az

élvezeteket,  de  a  dicsőséget  még  jobban.  Szabad  idejében  gyönyörökre  vadászott,  de  az

élvezet sohasem akadályozta kötelességei végzésében; feleségével azonban tisztességesebben

bánhatott  volna.  Ékesszóló  volt,  fortélyos,  könnyen  barátkozó;  hihetetlen  zárkózottsággal

tudta  elleplezni  szándékait.  Sok  mindennel  pazarul  bánt,  de  leginkább  a  pénzzel.  A  polgár-

háborúban  aratott  győzelméig  senkinek  sem  volt  nála  több  szerencséje,  de  sikerei  sosem

múlták  felül  érdemeit,  s  nem  lehetett  eldönteni:  bátrabb-e,  vagy  szerencsésebb.  Később

azonban olyasmiket követett el, amikről restellek beszélni.

96. Miután tehát - mint említettük - Sulla Afrikába, Marius táborába érkezett lovasaival, bár

addig tapasztalatlan és képzetlen volt a hadviselésben, rövid időn belül ügyesebb lett minden-

kinél.

A katonákhoz szívélyes hangon  beszélt,  soknak  tett  szívességet,  aki  megkérte  rá,  másoknak

magától is, de maga nemigen fogadott el semmit, s ha mégis, hamarabb adta vissza, mint a

kölcsönt;  senkitől  sem  kért  vissza  adósságot,  inkább  azon  fáradozott,  hogy  minél  többen

tartozzanak neki. Tréfálkozott s komoly szót váltott a legalacsonyabb rendűekkel is, gyakran

részt vett munkájukban, a menetelésben, éjjeli őrségen, s közben nem kezdte ki a consul vagy

más  tekintélyek  jó  hírét  a  törtetők  szokása  szerint.  Csak  nem  tűrte  el,  hogy  eszével  vagy

tetteivel bárki is túltegyen rajta: legtöbbjüket ő múlta felül. Ilyen tulajdonságai és viselkedése

miatt Marius és a katonák hamarosan nagyon megkedvelték.

97. Jugurtha pedig, miután Capsa városát s más fontos megerősített helységeket, valamint sok

kincsét elvesztette, követeket küldött Bocchushoz: minél előbb vezesse Numidiába csapatait,

itt az idő az összecsapásra. Mikor azonban észrevette, hogy emez tétovázik, s a háború és béke

lehetőségei közt ingadozik, ismét megvesztegette környezetét - mint korábban -, a maurusnak

pedig Numidia harmadrészét ígérte, ha a rómaiakat kiverik Afrikából, vagy ha a háború úgy

végződik be, hogy érintetlenül hagyja határait. Ez elég csábító jutalom volt, s Bocchus hatal-

mas  sereggel  csatlakozott  Jugurthához.  A  két  sereg  egyesült  erővel  támadta  meg  napszállta

felé  Mariust,  aki  már  téli  táborába  vonult  vissza.  Úgy  számítottak,  hogy  a  közelgő  éjszaka

védelmükre  lesz,  ha  vereséget  szenvednek,  s  ha  győznek,  akkor  sincs  hátrányukra,  mert  a

vidéket  jól  ismerik,  a  rómaiaknak  viszont  mindkét  esetben  megnehezíti  a  dolgát  a  sötétség.

Mire a consul több felől értesült az ellenség közeledtéről, az már ott is volt; s mielőtt a sereg

felsorakozhatott vagy málháit felszedhette, mielőtt bármilyen csatajelet vagy parancsot kapha-

tott volna, a maurus és gaetulus lovasok - nem csatasorban, nem valamilyen szabályos had-

rendben, hanem csoportokban, ahogy véletlenül összeverődtek - rárohantak a mieinkre. Ezeket

---