C. Sallustius Crispus összes művei

12

ságot,  amiről  egyetlen  jóravaló  ember  sem  mond  le,  csak  az  életével  együtt.  Hozzád  s  a

senatushoz könyörgünk, gondoskodjatok nyomorult polgártársaitokról, adjátok vissza nekünk

a törvény oltalmát, amelytől a praetor igazságtalansága megfosztott, és ne kényszerítsetek rá,

hogy azt keressük: miképpen adjuk oda legdrágábban az életünket.”

34.  Q.  Marcius  azt  felelte:  ha  valamit  kérni  akarnak  a  senatustól,  tegyék  le  a  fegyvert,  és

könyörögve vonuljanak Rómába. A római nép senatusa mindig olyan szelíd és irgalmas volt,

hogy soha senki sem kért tőle hiába segítséget.

Catilina  több  consulviselt  senatornak  és  a  legelőkelőbb  embereknek  küldött  levelet  útjáról.

Megírta, hogy hamis vádakkal hálózták be; mivel pedig nem tudott az ellenség pártjával szem-

beszállni, beletörődött sorsába, Massiliába megy száműzetésbe - nem mintha bűnösnek érezné

magát  abban,  amivel  vádolják,  hanem  hogy  így  a  haza  megnyugodjék,  és  az  ő  személyes

harcából ne keletkezzék forrongás.

A senatusban azonban Q. Catulus ettől nagyon is eltérő tartalmú levelet olvasott fel. A levelet

- mint mondta - Catilina nevében adták át neki. Másolatát itt közlöm:

35.  „L.  Catilina  Q.  Catulusnak.  Kipróbált  szilárd  hűséged,  amelynek  nehéz  helyzetekben

annyit  köszönhettem,  bátorít,  hogy  magam  kegyelmedbe  ajánljam.  Ezért  nem  szándékozom

mentegetni váratlan elhatározásomat, csak szükségét érzem, hogy teljes bűntelenségem tuda-

tában előtted igazoljam magam. Istenemre, bízom benne, hogy hinni fogsz nekem. Minthogy

megfosztottak  munkám  s  szorgalmam  gyümölcsétől,  amikor  nem  nyertem  megfelelő  méltó-

ságot,  a  sérelmektől  s  a  sok  megszégyenítéstől  sebzetten  szokásomhoz  híven  felkaroltam  a

nyomorultak  közös  ügyét.  Nem  mintha  személyes  adósságaimat  nem  tudnám  a  magaméból

megfizetni - sőt a bőkezű Orestilla még a más nevére felvett adósságaimat is kiegyenlítené a

maga s a leánya vagyonából -, hanem mivel úgy láttam: méltatlan embereket tisztelnek meg

hivatalokkal, s úgy éreztem: hamis gyanú alapján mellőztek. Ezért szántam el magam olyan

lépésre, amely jelenlegi helyzetemben elég tisztes reményt nyújt maradék méltóságom meg-

őrzésére.  -  Hosszabban  akartam  írni,  de  figyelmeztettek,  hogy  ellenemre  törnek.  Most  még

figyelmedbe  ajánlom  Orestillát  és  hűségedre  bízom;  védd  meg  minden  sérelemtől,  gyerme-

keidre kérlek. Légy boldog.”

36.  Maga  Catilina  néhány  napig  C.  Flaminiusnál  időzött  Arretium  vidékén.  Ezalatt  ellátta

fegyverrel  a  már  korábban  fellázított  lakosságot,  majd  elindult  Manlius  táborába  a  vessző-

nyalábokkal s a hatalom más jelvényeivel.

Ennek hírére Rómában a senatus Catilinát és Manliust ellenségnek nyilvánította, a többieknek

pedig, a halálraítéltek kivételével, határidőt tűzött ki, ameddig bántatlanul letehetik a fegyvert.

Elrendelte továbbá, hogy a consulok tartsanak sorozást, Antonius siessen a sereggel Catilina

üldözésére, Cicero a várost védelmezze.

Úgy  látom,  ez  idő  tájt  volt  a  római  nép  birodalma  a  legnyomorúságosabb  állapotban.  Noha

fegyvereik előtt napkelettől napnyugatig mindenek meghódoltak, és otthon is elárasztotta őket

a nyugalom és a gazdagság - e kettő a legfontosabb a halandók szerint -, mégis akadtak polgá-

rok, akik magukat az állammal együtt makacsul pusztulásba döntötték volna. Mert hiába volt

a két senatusi határozat, még a kitűzött jutalom sem vett rá senkit ebből a hatalmas tömegből,

hogy  leleplezze  az  összeesküvést,  és  Catilina  táborából  sem  távozott  senki:  mintha  valami

sorvasztó betegség tört volna rá ilyen erővel a polgárok lelkére.

37. S nemcsak azok vesztették el a józan eszüket, akik cinkosok voltak az összeesküvésben,

hanem az egész nép helyeselte a forradalmat és Catilina vállalkozását; pontosan úgy viselkedett,

ahogy  az  a  néptömegnek  általában  szokása.  Mert  akiknek  a  társadalomban  semmi  hatalma

nincs, azok irigylik a jókat, istenítik a hitványokat, gyűlölik a régit, kívánják az újat; annyira

---

13

utálják helyzetüket, hogy mindent föl akarnak forgatni; a zavargásban és a felkelésekben gond

nélkül élnek, minthogy a nyomort - vesztenivalójuk nem lévén - könnyen viselik el. A városi

nép pedig fejjel rohant a falnak, nem is egy okból. Itt voltak először azok, akik gyalázatban,

arcátlanságban  mindenütt  a  legfeltűnőbben  jártak  az  élen,  vagy  akik  szégyenszemre  elvesz-

tették családi vagyonukat, egyszóval akiknek valami bűn vagy gazság miatt el kellett hagyni

otthonukat; mindezek úgy áradtak Rómába, mint valami pocsolyába. Azután sokan emlékez-

tek  Sulla  győzelmére,  amikor  egyesek  közkatonasorból  a  senatorságig  emelkedtek,  mások

meg  olyan  gazdagságra  tettek  szert,  hogy  királyi  jólétben  és  fényűzésben  élték  le  életüket;

ezek a győzelemtől önmaguk számára is ilyesfélét reméltek, ha fegyvert ragadnak. Amellett az

ifjúságot, amely régebben mezei napszámból tengődött, arra csábították a magánemberek s az

állam bőkezű ajándékozásai, hogy a városi semmittevést többre tartsa a háládatlan munkánál.

Ezek  és  mások  is  a  közösség  kárára  élősködtek.  Nem  csoda  hát,  hogy  ezek  a  nincstelen,

elzüllött, csak reményeiknek élő emberek nem törődtek többet a hazával, mint önönmagukkal.

De  azok  sem  várták  más  hangulatban  a  háború  kitörését,  akiknek  Sulla  győzelme  juttatta

feketelistára  szüleit,  rabolta  el  vagyonát,  csorbította  meg  politikai  jogait.  Végül  mindazok,

akik más párthoz tartoztak, nem a senatuséhoz, inkább kívánták az állam felforgatását, mint a

maguk  hatalmának  csökkenését.  Így  hát  ugyanaz  a  veszély  fenyegette  ismét  a  várost,  mint

néhány évvel azelőtt.

38. Mikor ugyanis Cn. Pompeius és M. Crassus consulsága idején visszaállították a tribunusi

hivatalt,  fiatalok  kapták  meg  ezt  a  rendkívüli  hatalmat,  koruknál  és  természetüknél  fogva

féktelenek, akik a senatus vádolgatásával elkezdték izgatni a népet, majd adakozással és ígér-

getéssel még jobban feltüzelték, így váltak népszerűvé és tekintélyessé. A nemesség többsége

teljes erővel fellépett ellenük, színleg a senatus, valójában azonban a maga hatalmának védel-

mében. Tudniillik, hogy az igazat röviden megmondjam, azoktól az időktől fogva bárki fel-

kavarhatta az államot tisztes jelszavakkal; egyesek látszólag a népjogokat védelmezték, mások

állítólag a senatus tekintélyét akarták minél magasabbra emelni - de a közjó álarcában ki-ki a

saját hatalmáért versengett. S ebben a versengésben nem ismertek sem mértéket, sem határt;

mindkét párt kegyetlenül kihasználta a győzelmet.

39. Mikor aztán Cn. Pompeiust elküldték a kalózok és Mithridatés ellen, megtört a nép ereje,

megnövekedett a kevesek hatalma. Néhány nemes kezében voltak a tisztségek, a provinciák és

minden  más;  ők  maguk  háborítatlanul,  jólétben,  félelem  nélkül  élték  életüket,  a  többieket

pedig perekkel rettentették el attól, hogy hivatalra jutva kíméletesebben bánjanak a néppel. De

mihelyt a zavaros helyzetben felcsillant a forradalom reménye, a régi viszály szelleme fellob-

bant  a  népben.  S  ha  az  első  összecsapás  Catilina  győzelmével  vagy  eldöntetlenül  végződött

volna, valóban nagy baj és nyomorúság szakadt volna az államra; még a győztes fél sem él-

vezhette volna sokáig diadalát, mert elfáradt és vérveszteségtől kimerült állapotában egy még

hatalmasabb kicsavarta volna kezéből az uralmat és a szabadságot.

De eleinte az összeesküvőkön kívül is sokan csatlakoztak Catilinához. Köztük volt  Fulvius,

egy senator fia, akit apja visszahurcoltatott és megöletett.

Ezekben  a  napokban  Rómában  Lentulus  Catilina  parancsa  szerint  vagy  személyesen,  vagy

mások útján felbujtott mindenkit, akit hajlamai vagy vagyoni helyzete alapján késznek tartott

a forradalomra, éspedig nemcsak polgárokat, hanem minden rendű és rangú embert, aki csak

hasznukra lehetett a háborúban.

40. Így egy bizonyos P. Umbrenusnak azt a megbízást adta, hogy keresse fel, és ha tudja, bírja

rá az allobrox követeket közös háborúra. Úgy vélte ugyanis, hogy mivel egész népüket s őket

magukat  is  adósságok  szorongatják,  meg  aztán  a  gall  nép  amúgy  is  harcias  természetű,

könnyen rá lehet venni őket egy ilyen vállalkozásra. Mivel Umbrenus azelőtt Galliában foglal-

---