C. Sallustius Crispus összes művei

10

27. Elküldte hát C. Manliust Faesulaeba és a környező etruszk vidékre, egy bizonyos Septimius

Camerset a picenumi földre, C. Iuliust Apuliába, azonkívül kit ide, kit oda, ahogy hasznosnak

gondolta.  Közben  Rómában  is  minden  követ  megmozgatott,  csapdát  állított  a  consuloknak,

gyújtogatásokat  szervezett,  fegyveresekkel  szállta  meg  a  város  fontosabb  pontjait,  ő  maga

fegyverrel járkált, s másokat is erre biztatott, buzdítván őket, hogy mindig éber készenlétben

álljanak;  éjjel-nappal  sürgölődött,  le  sem  hunyta  a  szemét,  de  sem  az  álmatlanság,  sem  a

megerőltetés nem fárasztotta ki.

Végül, mikor a sok tevékenység semmi eredményre nem vezetett, késő éjszaka újra összehívta

az  összeesküvés  fő  részeseit  M.  Porcius  Laecához,  dühösen  felpanaszolta  gyávaságukat,  és

bejelentette, hogy Manliust előreküldte ahhoz a sokasághoz, amelyet ő maga gyűjtött össze a

fegyveres harcra, továbbá másokat is küldött különböző helyekre, ahol megkezdhetik a hábo-

rút, s ő is szeretne már a sereghez utazni, ha sikerülne megölnie Cicerót - mert ő a fő akadálya

terveinek.

28. A legtöbben féltek és haboztak - végül is C. Cornelius római lovag megígérte közreműkö-

dését,  s  L.  Vargunteius  senatorral  együtt  elhatározta,  hogy  valamivel  később,  még  azon  az

éjszakán,  tisztelgés  ürügyén,  fegyveres  emberekkel  behatolnak  Ciceróhoz,  és  leszúrják  a

készületlen  és  védtelen  consult.  Mihelyt  Curius  ráeszmélt,  mekkora  veszély  lebeg  a  consul

feje  fölött,  Fulvia  által  sietve  megüzente,  milyen  merénylet  készül.  Így  amazok  zárt  ajtókat

találtak, és hiába vállalkoztak ekkora gaztettre.

Manlius eközben Etruriában felbujtotta a népet, amely nyomora és elkeserítő sérelmei miatt

forradalomra  vágyott,  mivel  Sulla  egyeduralma  alatt  földjét  és  minden  vagyonát  elvesztette.

Azonkívül megkörnyékezett mindenféle útonállókat, akikkel tele volt ez a vidék, és Sulla lete-

lepítettjei  közül  is  azokat,  akiknek  összeharácsolt  zsákmányát  tobzódásaik  és  költekezéseik

már teljesen felemésztették.

29. Mikor erről Cicero értesült, kettős veszedelem tudatára riadt: a várost a maga eszközeivel

nem  volt  képes  megvédeni  a  cselszövések  ellen,  s  azt  sem  tudta  bizonyosan,  mekkora  és

mihez  kezd  Manlius  serege.  Így  hát  az  ügyet  a  sok  szóbeszédtől  már  amúgy  is  felbolydult

senatus  elé  terjesztette.  Ahogy  kiélezett  helyzetben  legtöbbször  történni  szokott,  a  senatus

elrendelte: „Tegyenek meg mindent a consulok, hogy az államot baj ne érje!” Ezt a korlátlan

megbízatást  római  szokás  szerint  a  senatus  adhatja  egy  tisztviselőnek  arra,  hogy  hadsereget

állítson, hadat viseljen, az erőszak bármely módját alkalmazza szövetségesekkel és polgárok-

kal  szemben,  háborúban  és  békében  a  legfőbb  katonai  és  bírói  hatalmat  gyakorolja;  más-

különben a consulnak mindebből semmihez sincs joga a nép utasítása nélkül.

30. Néhány nap múlva L. Saenius senator felolvasott egy levelet a senatusban, melyet - mint

mondta - Faesulaeból kapott. Eszerint C. Manlius október 27-én, nagy sokaság élén fegyvert

fogott. Ugyanakkor - ahogy ez már ilyenkor lenni szokott - egyesek csodákat és szörnyű jós-

jeleket jelentettek, mások meg, hogy gyűléseket tartanak, fegyvereket szállítanak, Capuában és

Apuliában  rabszolgalázadást  szerveznek.  Így  a  senatus  határozata  értelmében  Q.  Marcius

Rexet  Faesulaeba,  Q.  Metellus  Creticust  Apuliába  és  környékére  küldték  ki.  Mindketten  a

város alatt álltak seregük élén, mert akadályozta őket a diadalmenet megtartásában némelyek

rágalma,  akik  mindent,  becsületet  és  becstelenséget  egyaránt  árucikknek  tekintenek.  A  két

praetor  közül  Q.  Pompeius  Rufust  Capuába,  Q.  Metellus  Celert  pedig  a  picenumi  vidékre

vezényelték  azzal  a  meghatalmazással,  hogy  a  körülményekhez  és  a  veszély  nagyságához

képest állítsanak fel hadsereget. Továbbá kihirdették: ha valaki jelentést tesz az államot fenye-

gető  összeesküvésről,  ha  rabszolga,  szabadság  és  százezer  sestertius  a  jutalma,  ha  szabad,

bűnrészesség esetén bocsánatot kap és kétszázezer sestertiust. Elrendelték, hogy a gladiátoro-

kat telepítsék szét a  laktanyákból  Capuába  és  a  többi  municipiumba,  az  egyes  városok  hadi

---

11

erejének arányában. Rómában az egész város területén éjjeli őrségeket szerveztek, és kisebb

rangú tisztviselőket állítottak az élükre.

31.  Ezek  az  intézkedések  nyugtalanságot  keltettek  a  polgárok  között,  és  megváltoztatták  a

város arcát. A hosszú nyugalomban született féktelen jókedv és vidámság után hirtelen min-

denkit  levertség  fogott  el.  Zavartan  futkostak,  nem  bíztak  eléggé  sem  barátban,  sem  búvó-

helyben, nem  tudták,  háború  van-e  vagy  béke,  ki-ki  a  maga  félelméhez  mérten  ítélte  meg  a

veszélyt.  Hozzá  még  az  asszonyok,  akiknek  az  állam  ereje  miatt  szokatlan  volt  a  háborútól

való rettegés, most, hogy rájuk tört, mellüket verték, kezüket könyörögve nyújtogatták az ég

felé, siránkoztak kisgyermekeik miatt, szüntelenül kérdezősködtek, mindentől megijedtek, el-

feledkeztek  büszkeségükről  és  kedvteléseikről,  s  nem  bíztak  már  sem  magukban,  sem

hazájukban.

Catilina  pedig  rettenthetetlenül  folytatta  üzelmeit,  noha  a  város  készült  a  védelemre,  s  L.

Paulus  vádat  emelt  ellene  a  Plautius-törvény  alapján.  Végül  is,  hogy  a  gyanút  elterelje  ma-

gáról,  vagy  mintha  csak  rágalmakkal  zaklatták  volna  s  tisztázni  szeretné  magát,  elment  a

senatusba. Akkor M. Tullius consul - vagy mert megrettent, vagy mert haragra gerjedt Catilina

megjelenésétől - káprázatos és az államra is igen hasznos szónoklatot tartott, amelyet később

írásban is kiadott. Mikor Cicero leült, Catilina, aki mindig készen állt a színlelésre, a földre

szegezte  szemét,  s  esdeklő  hangon  kezdett  könyörögni  az  atyákhoz,  hogy  ne  ítéljenek  róla

vaktában; olyan családból származik és ifjúkorától fogva úgy irányította életét, hogy a jövőtől

csak jót remélhet; ne gondolják, hogy neki, a patriciusnak, aki őseihez hasonlóan annyi jót tett

maga  is  a  római  népért,  érdekében  állna  az  állam  tönkretétele,  s  azt  Róma  jövevény  polgá-

rának, M. Tulliusnak kell megoltalmaznia tőle. Mikor ezt még szidalmakkal is megtoldotta,

mindenki lehurrogta, ellenségnek, hazaárulónak nevezték. Erre ő őrjöngve így fakadt ki: „Nos,

ha  mindenfelől  bekerítettek,  és  ellenségeim  a  vesztembe  kergetnek,  a  rám  gyújtott  tüzet

romokkal fogom eloltani.”

32. Azután hazarohant a curiából, és törte a fejét, hogy mit tegyen. A consul ellen tervezett

merénylet  füstbe  ment,  és  azt  is  belátta,  hogy  az  éjjeli  őrjáratok  miatt  nem  gyújthatja  fel  a

várost. Legokosabbnak az tűnt,  ha  a  hadseregét  növeli,  és  mielőtt  még  legiókat  toboroznak,

ellene, előteremt sok mindent, amire a háborúban szükség lesz; azért késő éjjel kevesedmagá-

val Manlius táborába utazott. De  Cethegusnak és Lentulusnak, valamint többeknek, akiknek

elszánt vakmerőségét jól ismerte, meghagyta, hogy gyarapítsák az összeesküvés katonai erejét,

siessenek  a  consul  elleni  merénylettel,  szervezzenek  gyilkosságokat,  gyújtogatásokat,  s  más

háborús  gaztetteket,  ő  pedig  rövidesen  nagy  sereg  élén  a  városba  érkezik  majd.  Ez  történt

Rómában.  Közben  C.  Manlius  néhány  emberét  Marcius  Rexhez  küldte  követségbe  ilyesféle

üzenettel:

33. „Az isteneket s az embereket hívjuk tanúnak, imperator, hogy nem a hazánk ellen fogtunk

fegyvert, és nem azért, hogy másokat veszélybe sodorjunk, hanem hogy biztosítsuk magunkat

a  méltánytalanságok  ellen.  Mert  nyomorultak  vagyunk,  nélkülözünk,  az  uzsorások  mohó

kegyetlensége  folytán  legtöbbünknek  nincs  hazája,  becsülete  és  vagyona  pedig  egyikünknek

sincs már. Senki sem kereshetett közülünk ősi szokás szerint oltalmat a törvényben, a családi

birtok elvesztése után senki sem rendelkezhetett szabadon akárcsak a testével is, oly kegyet-

lenek voltak az uzsorások és a praetor. Őseitek gyakran megszánták a római népet, és senatusi

intézkedésekkel siettek ínségében segítségére, mint ahogy legutóbb is, már a mi időnkben, a

nagy  eladósodás  miatt  minden  jóakaratú  ember  egyetértésével  rézpénzben  adhattuk  meg  az

ezüstöt.  Maga  a  nép  is  sokszor  vált  külön  fegyveresen  az  atyáktól,  vagy  a  hatalomátvétel

vágya,  vagy  a  tisztviselők  fennhéjázása  miatt.  Mi  azonban  nem  kérünk  sem  hatalmat,  sem

gazdagságot - ezek miatt van minden háború és viszály a halandók között -, csupán szabad-

---