96
található elemeket s írói módjának egyes sajátságait,
de valamennyijüket bizonyos közös alaptulajdonságok
ugyanazon irány követőivé teszik. E közös tulajdon-
ságok röviden a következőkbe foglalhatók össze. Jellemzi
mindannyit a fizikai és az erkölcsi rút szertelen kultusza.
így nevezetesen a külsőségek rajzában a piszok és
szenny részletes leírása, továbbá a kórházi jelenetek, a
terhesség, szülés s a különféle undok betegségek rész-
letező leírása. Alakjaik a falusi bárgyú emberek, de
még inkább a nagyvárosi társadalom söpredéke; a
külső városnegyedek dorbézoló, brutális munkásai;
rettentő orgiákat csapó vad, részeg mulatók; ledér
ifjak, fényűző félvilági lányok; kerítőnők, nymphoma-
niában szenvedő szolgálók és bukott cselédleányok,
hisztérikus asszony-ok, házasságtörő hitvestársak s általá-
ban a kivételes szörnyetegek és a baromi kéj düh kép-
viselői a legtrágárabb rajzokban.
De mindezen rút dolgok kultuszánál sokkal lé-
nyegesebb jellemvonása e naturalista íróknak az anyag-
elvü világnézlet, melynek amazok csupán természetes
folyományai. Azért fölötte téved Haraszti, midőn meg-
fordítva állítja föl a tételt, mely szerint: «a natura-
lizmus igazi lényege a piszok rhetorikája s többi
sajátságai mind ezen egy közös forráshoz, a rút kul-
tuszához vezetnek vissza». (I. m. 234. 1.) Valamint
ugyanis Zolánál fogjuk látni, úgy már az említett
korábbi naturalisták regényeinek alakjai is végső elem-
zésben minden erkölcsi élet és beszámíthatóság híján
levő lények, kiknek minden tette az öröklött vér-
mérséklet és a környezet döntő hatása által van
megszabva, úgyhogy ezek az akaratnélküli bábok
valódi küzdelemre képtelenek s ez meglátszik e
97
naturalista regények szerkezetén is, mert a kerek,
egységes és fokozatosan fejlődő cselekvény helyett e
regények csak lazán összefüggő képsorozatokat tüntet-
nek föl.
Az erkölcsi jellemek híja folytán e naturalisták a
lélektani elemzést is teljesen elanyagiasítják, a szenve-
dély rajzában élettani kórtüneteket mutogatnak s a
lelkiállapotok helyett folyton a testi, fiziológiai hatáso-
kat írják le, az anatómus és orvos szakismereteit
affektáló stílusban. Olykor emlegetik ugyan e materia-
lista írók a lelket, az akaratot s más effélét, de csak
szorultságból, a nyelvszokáshoz alkalmazkodva, anélkül,
hogy e szavakat komolyan vennék, igazi jelentőségük
szerint. (L. Brunetiére-nél, i. m. Flaubert Gusztávról
szóló fejezetet, 206. s köv. 1.)
Ennyi is elégséges átlátnunk azt, hogy a natura-
lizmus szülőanyja és dajkálója valóban a Diderot és
enciklopedista társai megindította anyagelvű bölcselet
volt, melynek a XVIII. század óta mindig megvoltak
egészen Zola fölléptéig a maga képviselői. Nem tagad-
juk mi azért egyéb tényezők hatását a naturalizmus
kifejlődésére. Így nevezetesen készséggel elismerjük
az angol realizmus abbeli hatását, mely a francia iro-
dalomban is reakciót keltett az eszményítő romantika
ellen; még inkább elismerjük, hogy a naturalizmus - —
habár szerintünk nem tekinthető a romanticizmus
egyenes fejleményének — azért sokat örökölt Hugó
Viktornak a rút és groteszk érdekében lándzsát törő
híres elméletéből s az ő fékevesztett képzelete csapon-
gásából, valamint a szintén romantikus Gautier Teofil
merészebb elemzése módjából és sajátságos, mindent
túlságosan érzékíteni törekvő, manapság «impresszio-
98
nizmus» néven ismeretes stílusából. De ezek mind mel-
lékes körülmények és tényezők, s midőn arról van
szó, hogy a naturalizmus eredetét nyomozzuk s leg-
bensőbb mivoltát meghatározzuk, ezt kielégítő és meg-
győző módon csakis a materializmus alapján tehet-
jük meg.
VII. Zola mint az újabb irodalom erotikájának
fő képviselője.
NATURALIZMUSRÓL
vallott fölfogásunkat még
jobban megerősíti, ha a modern naturaliz-
mus apostolának s egyszersmind az újabb
irodalmi erotika legfőbb és legnagyobb hatású kép-
viselőjének, Zola Emilnek (1840—1902) regényeit
vizsgáljuk. Míg ugyanis a korábbi naturalisták csupán
híres elődjüknek, Balzac-nak nyomdokait követték s
az ő költészetének elemeit fejlesztették tovább, Zola
és követői: Edmond Tarbé, Henri Céard, Jules
Case, Léon Hennique, Alain Bauquenne, Léon Allard,
Francis Poictevin, Paul Bonnetain, J. H. Rosny, Paul
Margueritte, Lucien Descaves, Gustave Guiches, Guys
de Maupassant, J. K. Huysmans (ez utóbbi a sataniz-
musáról hírhedt förtelmes «Lá-bas» c. regény írója
később jó útra tért) és mások (műveik ismertetése a
«Polybiblion» c. folyóirat szépirodalmi kritikai rovatai-
ban) — nem fogadván el a mérsékeltebb Daudet
Alfonznak kiegyenlítő törekvését, a Diderot követelé-
sét akarták korlátlan merészséggel végrehajtani. Zola,
kezébe ragadva a «természetesség» jelszavával kitűzött
zászlót, kihívó föllépéssel a naturalizmusnak egy újabb
fajtáját, a kísérleti regényt (román experimentál) töre-
kedett megalapítani. Vele a modern naturalizmus a
Dostları ilə paylaş: |