A régi Belső-Ázsia története



Yüklə 0,67 Mb.
səhifə15/19
tarix22.07.2018
ölçüsü0,67 Mb.
#57721
1   ...   11   12   13   14   15   16   17   18   19
3. 3. Avarok

Az avarok eredetének fogas kérdését már tárgyaltuk a Türk Birodalom történetének kapcsán. Most csak emlékeztetőül idézzük fel, hogy milyen avar népvándorlási hullámokról tudunk. Az első nagy hullám 370 körül zajlott le, mikor is Toharisztán területére vonultak a hjónokkal együtt; velük foglalkoztunk a heftaliták kapcsán. A második avar hullám indította el a szavir–ogur népmozgást 463 táján, melyet Priszkosz rhétor tudósításából ismerünk. Végül az avarok harmadik hulláma a belső-ázsiai türk hatalomátvétel után jelent meg a Kaukázustól északra. 558-ban az avarok követei már Konstantinápolyban voltak, majd rá pár évre a Fekete-tengertől északra élő bolgár törzseket, az utigurokat és kutrigurokat, valamint az antok szláv törzsét hódították meg. 567-ben már a Kárpát-medencében voltak. Attila Hun Birodalmának felbomlása után a Kárpát-medence különböző germán népek fennhatósága alá került, egységes birodalom nem jött létre területén. Pannoniában az 526-ban bevándorolt langobardok uralkodtak, míg a Tiszántúlon és Erdélyben a gepidák domináltak. 567-ben Alboin langobard király szövetségre lépett az avarokkal, s Kunimund gepida királyt egy döntő csatában leverte. A következő évben a langobardok népe elhagyta Pannoniát, Észak-Itáliába vonult, ahol amai Lombardia területén germán királyságot hozott létre.

Alig száz évvel a Hun Birodalom bukása után tehát újra egy nomád birodalom központja lett a Kárpát-medence. Az avarok nem egy teljesen kiürített országba érkeztek, számos töredék népelemet találtak itt. Erdélyben a gepidák maradványai, az Alföldön az iráni eredetű szarmaták voltak, a szláv népesség pedig már az 5. század vége óta volt jelen. Az avarok maguk zömmel török nyelvűek lehettek, pár törzsük esetleg mongol nyelven beszélhetett, az utigurok és kutrigurok révén pedig jelentős bolgár-török {136} nyelvű elem is bekerült a Kárpát-medencébe. Az sem kizárt, hogy kisebb bolgár csoportok már az 5. század végén betelepültek.

Az avarok lényegében az egész Kárpát-medencét uralták, de a stratégiailag fontos Sirmium városát nem tudták elfoglalni. Sirmium, a magyar Szávaszentdemeter (ma Sremska Mitrovica Horvátországban) a Bizánci Birodalom északi határvárosa volt. Baján kagánnak csak 582-ben sikerült Sirmiumot a bizánciaktól elragadnia, majd rá két évvel Singidunumot is (ma Belgrád Szerbiában) elfoglalta. Az Avar Birodalom első száz évén végighúzódtak a Bizánccal való állandó konfliktusok és harcok. Bizánc rendszeres évi adó fejében vásárolta meg a békét, de sokszor került sor az avarokkal való háborúskodásra. Az avarok hadjárataiban jelentős szerepet játszottak a szlávok, akik ezekben az évszázadokban népesítették be Közép-, Kelet- és Délkelet-Európát. A szlávok a mai Lengyelország területén levő ősi területükről az 5. század végén kezdték meg kirajzásaikat, s a Balkánt több hullámban özönlötték el. Az avarok majd minden portyájában részt vettek mint katonai segédcsapatok, a gyalogságot képviselték a lovas avar csapatok mellett. 586-ban magát Szalonikit foglalták el az avar–szláv csapatok, majd nem sokkal később a szlávok egész Hellasz területét elözönlötték, még a Peloponnészosz nyugati része is a szláv invázió áldozata lett. Az első szláv államalakulatot Samo hozta létre (625–kb. 660) az Avar Kaganátus északnyugati részén, a mai Alsó-Ausztria és Dél-Morvaország területén. De a frankok és az avarok között a szláv állam nem sokáig maradhatott fenn, s több mint másfél száz évig kellett várni, míg egy újabb szláv államalakulat, Morávia létrejött.

A 670-es években véget értek a bizánci–avar háborúk, s rövidesen a dunai bolgárok országa ékelődött az Avar Birodalom és Bizánc közé. A bizánci források ezután már alig tudósítanak az avarokról, s a nyugati források is csak ritkán szólnak róluk: kizárólag afrankokkal való kapcsolataikról értesítenek. Meglepő az a hallgatás, mely az avarokat több mint száz évig (670–790) övezi. A hallgatás fő oka az lehet, hogy Bizánc számára az avarok közvetlen jelentősége megszűnt, hiszen a Bolgár Birodalom ékelődött közéjük, nyugaton pedig a frankok saját birodalmi politikájukkal voltak elfoglalva. De hozzájárulhatott ehhez a hallgatáshoz az is, hogy a Kárpát-medence Avar Birodalma politikai jelentőségéből sokat vesztett. Mi lehetett ennek az oka? Igazából nem tudjuk, s az írott anyag gyér volta miatt az ún. késő avar korszak megítélésében a régészeté adöntő szó. A 7. század utolsó harmadában, illetve a vége felé egy új régészeti kultúra jelent meg a Kárpát-medencében, az ún. griffes-indás övveretek népe. Erre a régészeti kultúrára, s így egy új népnek megjelenésére, nem előzmények nélkül, László Gyula hívta fel a figyelmet. De milyen nép tűnhetett fel ekkor a Kárpát-medencében? A Kubáni Bulgária felbomlása után a bolgárok több hullámban vándoroltak szét. Az egyik hullám 679–680-ban jött a Balkánra, a mai Bulgária területére. Két bizánci forrás (Theophanész és Niképhorosz pátriárka) szerint Kovrat bolgár uralkodó negyedik fia, név szerint Kuber népével Pannoniába érkezett. Bár az említett bizánci források hitelessége vitatott, nem lehet kétséges, hogy a bizánci feljegyzés magja és a régészeti anyag tanúbizonysága egybevág: a 7. század végén a Kárpát-medencében új etnikum tűnt fel, s ez valamilyen bolgár csoporttal azonosítható. László Gyula megpróbálta bizonyítani, hogy ez {137} a „késő avar” csoport, amelyet bolgárnak tarthatunk, valójában magyar etnikumot takar. Ez az ő híres „kettős honfoglalás” elméletének lényege. De László Gyula minden tudós erudíciója sem elegendő, hogy e tételt bizonyítottá tegye. Természetesen nem kizárt, hogy magyar nyelvű csoportok bekerülhettek a Kárpát-medencébe ezzel a „késő avar” hullámmal, de ennek egzakt, tudományos bizonyítása, minden ilyen jellegű erőfeszítés dacára, még várat magára.

A frankok a 8. század végén szánták rá magukat, hogy az avarokat végleg megtörjék. Három hadjáratot vezettek az avarok ellen (791, 796, 803), s a 803-as év hadjárata az Avar Kaganátus teljes szétzúzását jelentette. Egyes avar vezetők hiába vették fel a keresztséget a frankoktól (796-ban az avar tudun, egy magas tisztség viselője, majd 805-ben a kapkan, aki a Theoderik nevet kapta), az avar hatalom végleg megszűnt a Kárpát-medencében, s 896-ig, a magyar honfoglalásig hatalmi hiátus jött létre. Erdély és a Tiszántúl a dunai bolgárok és Bizánc hatalmi szférájába tartozott, Pannonia és a Felvidék pedig frank érdekterület volt. A 830-as években két szláv fejedelemség is keletkezett e területeken: az egyik a Nyitrai Hercegség, melyet Mojmir morva herceg foglalt el, a másik pedig a Nyitrából menekült Pribina országa, a Balaton és a mai Zala vidékén. De ezek a szláv alakulatok minden tekintetben a frankok vazallusai voltak. A Kárpát-medencei avarok és a különböző időben betelepült bolgár-török népelemek nyilván megérték a magyar honfoglalást, s részt vettek a magyar etnikum kialakulásában.

Végezetül nem mehetünk el szó nélkül az avar írásbeliség kérdése mellett. Ez nemcsak művelődéstörténeti, hanem fontos történeti következtetésekre is alkalmat ad. 1983-ban került elő Szarvason egy késő avar temetőből egy rovásírásos csont tűtartó, mely az avar írás kérdését új megvilágításba helyezte. Kétségtelen, hogy az ún. nagyszentmiklósi aranykincs feliratai és a szarvasi felirat egy ábécével készült, amely tehát a késő avar népesség írásának tekinthető. Ez az írás láthatólag valamilyen kapcsolatban van a türk rovásírással, de ez az ábécé, minden ilyen irányú erőfeszítés ellenére, ma még megfejtetlen. A feliratok megszólaltatása, mely nem elképzelhetetlen újabb leletek előbukkanása esetén, végleg pontot tehetne arra a rejtélyre, hogy végül is a „késő avarok” kik voltak: egy ogur-bolgár nyelvű csoport, vagy netán egy korai magyar csoport.

BIBLIOGRÁFIA

SINOR 265–267.

Nélkülözhetetlen forráskiadások: S. SZÁDECZKY-KARDOSS, Avarica. Über die Awarengeschichte und ihre Quellen. Szeged, 1986; UŐ, Az avar történelem forrásai I. Szeged, 1992.

Monográfiák: BÓNA I., A középkor hajnala. Budapest, 1974; A. AVENARIUS, Die Awaren in Europa. Amsterdam–Bratislava, 1974; ERDÉLYI I., Pannoniai húsvét. Budapest, 1987; W. POHL, Die Awaren. Ein Steppenvolk in Mitteleuropa 567–822 n. Chr. München, 1988.

A kettős honfoglalás elméletét László Gyula számos helyen fejtette ki, a legjobb összefoglalása: LÁSZLÓ Gy., A „kettős honfoglalás”. Budapest, 1978.

{138} A nagyszentmiklósi kincsről és feliratairól: LÁSZLÓ Gy.–RÁCZ I., A nagyszentmiklósi kincs. Budapest, 1977; Gy. NÉMETH, The runiform inscriptions from Nagy-Szent-Miklós and the runiform scripts of Eastern Europe. ALH 21(1971), 1–52.

Az avar kori feliratokról: I. VÁSÁRY, Runiform signs on objects of the Avar period (6th–8th cc. A.D.). AOH 25(1972), 335–47. – A szarvasi feliratról: RÓNA-TAS A., A szarvasi tűtartó felirata. NyK 87(1985), 225–248.

BÁLINT Cs., Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai. Szeged, 1995. (MŐK 8.)

OLAJOS T., A 9. századi avar történelem görög nyelvű forrásai. Szeged, 2001. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 16); OLAJOS T., Az avar továbbélés kérdéséről. A 9. századi avar történelem görög és latin nyelvű forrásai. Tiszatáj 55 (2001/nov.), 50–56; SZÁDECZKY-KARDOSS S., Még egyszer Regino és a korabeli magyarság. In: Az Alföld a 9. században. Szerk. LŐRINCZY G. Szeged, 1993. 227–236; SZÁDECZKY-KARDOSS S., Az avar történelem forrásai 557-től 806-ig. Budapest, 1998. (MŐK 12.)

R. GÖBL–A. RÓNA-TAS, Die Inschriften des Schatzes von Nagyszentmiklós. Eine palaographische Dokumentation. Wien, 1995; BÁLINT Cs., Új könyv a nagyszentmiklósi kincsről. Századok 132(1998), 231–256; RÓNA-TAS A., Nagyszentmiklós. Zsupán. Megjegyzések Bálint Csanád cikkéhez. Századok 132(1998), 940–949; BÁLINT Cs., Megjegyzések Róna-Tas András megjegyzéseire. Századok 132(1998), 949–956; Az avarok aranya. A nagyszentmiklósi kincs. Összeáll. GARAM É. Budapest, 2002.

LIGETI L., A pannoniai avarok etnikuma és nyelve. Magyar Nyelv 82(1986), 129–151.

4. 4. A Kazár Birodalom

Többször esett már szó a kazárokról és a Kazár Birodalomról, itt az ideje, hogy közelebbről nézzük meg ezt az államalakulatot, mely a 7–9. században kulcsfontosságú szerepet játszott Kelet-Európa életében. Milyen népek alkották, milyen területeket fogott össze államában, milyen társadalmi-gazdasági és kulturális élet jellemezte? E sok kérdésre megpróbálunk, ha csak vázlatosan is, felelni, mert a kazár történet nincs híján részletes arab, örmény, bizánci görög és más nyelvű forrásoknak. Ennek ellenére a források nyújtotta töredékes képek egységes egésszé való összeállítása nem mindennapi nehézségeket ró a kutatókra.

Igen bonyolult már maga a kezdet, a kazár eredet kérdése. A Kazár Birodalom a Kaukázus, a Volga és Don által bezárt területen alakult meg a 7. század közepén. A Kaukázus északi előterében 463 óta éltek különféle ogur-bolgár törzsek, majd az 500-as évektől kezdve a szavirok költöztek ide. Láthattuk, hogy a belső-ázsiai türk hatalomátvételt követően, az 560-as évektől kezdve a nyugati türkök gyakoroltak fennhatóságot a kaukázusi ogur törzsek fölött, de ez a függés nem lehetett túl erős. A 600-as évek elején a Kubán vidéki ogur-bolgárok önállósodtak, de az önálló Bulgáriának Kovrat kagán halála után (642) hamarosan vége szakadt. Éppen a kazárok azok, akik a 650-es években itt hatalomra jutottak, s a bolgár törzsek egy részét szétvándorlásra késztették. De kik voltak a kazárok? A kazárok nevét és eredetét illetően igen sok elmélet látott napvilágot, de megnyugtatóan egyik sem tisztázta a kérdést. Központi területük Derbent városától {139} északra, a Káspi-tó északnyugati partvidékén húzódott. Egyes források szerint a kazárok ott éltek, ahol a berszilek. A berszilek pedig egy ogur-bolgár törzs volt, melynek egy része a volgai bolgároknál is megtalálható volt (barszula), és a magyar Bercel név is e bolgár törzs emlékét őrzi. Mind a berszil, mind a kazár a hatalmas területen széttelepedett tielö törzsszövetségből szakadhatott ki. Emlékezhetünk, hogy maguk az ogur-bolgár törzsek is a tielö törzsszövetség legnyugatibb tagjai voltak, s amennyiben a berszilek ogurok voltak, a társaságukban szereplő kazárokról is feltehető ez. Annál is inkább, mert a nemrégen előkerült és publikált terhi ujgur feliraton (756 körül) a berszil és a kaszar (a kazár név alakváltozata) nevek egymás társaságában fordulnak elő. Tehát a 8. században Mongóliában e két törzs az oguz–ujgur törzsszövetség tagja volt, ugyanakkor két hasonnevű törzs, a berszil és kazár már száz évvel korábban a Kaukázustól északra élt. Milyen történeti tényeket takarhat ez a kettősség? Csak azt, hogy a berszil és kaszar/kazár törzsek egy része valamikor (lehet, hogy a 463-as priszkoszi vándorláskor, de lehet, hogy az előtt vagy után is; sajnos semmilyen forrás nem szól róla) nyugatra húzódtak, a Kaukázus vidékére. A kazároknak a nyugati türkökkel, a kazár nyelvnek pedig egy köztörök nyelvvel való azonosítása ezek után nem valószínű.

A Kazár Birodalom születése és későbbi sorsa is szorosan összefüggött Derbent városával. Ez a fontos kereskedőváros a Káspi-tó nyugati partján fekszik, s az északi nomád és déli iráni világ között volt az ütközőpont. Ma is imponálóan hatalmas erődítményrendszere van, várfalait Huszrau Anúsirván perzsa uralkodó idején, az 550-es években kezdték építeni, s létrejötte éppen az északi nomád ellenség, a kazárok elleni védekezésnek volt köszönhető. Az 530-as évektől kezdve Bizánc és Irán, a két nagyhatalom állandó harcban állt egymással. Mint emlékezhetünk, az 560-as években a türk–bizánci kapcsolatok felvételének is a bizánci–iráni ellenségeskedés állt a hátterében. A perzsákat annyira lekötötte a bizánciak elleni harcuk, hogy nem tudták megakadályozni aszavirok és kazárok betöréseit. 552–553-ban az utóbbiak elfoglalták Derbentet és akaukázusi Albánia északi részét. Az 562-ben megkötött bizánci–perzsa béke lehetővé tette azonban, hogy a perzsák kiépítsék a derbenti falat, sőt más kaukázusi erődök felépítését is vállalták a nomád betörések ellen. Ezekben az építkezésekben a szintén érdekelt Bizánc is anyagi támogatást nyújtott.

Az albániai nomád betörés vezetői a szavirok voltak, hiszen ez idő tájt az avarok, majd türkök megjelenéséig a szavirok voltak a legerősebb hatalom az Észak-Kaukázusban. A kazárok és más ogur-bolgár törzsek csak mint a szavirok szövetségesei vehettek részt a betörésekben. Mielőtt továbbhaladnánk, pár szót ejtsünk Albániáról, ahol a nomádok mintegy tíz évig, az 560-as évekig tartózkodtak. A kaukázusi Albánia már az ókorban ismert lakott terület volt a Kura folyó bal partja és a Kaukázus között elterülő vidéken. Népessége egy ma már kihalt kaukázusi nyelvet, az albánt vagy aluánt beszélte (vigyázzunk, a névnek nincsen köze az Európában élő, indoeurópai nyelvet beszélő albánok nevéhez). Földjük ősidők óta ütközőterület volt a Római, illetve később a Bizánci Birodalom és Irán között. Az albánok a szomszédos örmények révén igen hamar, már a Kr. u. 4. században megismerkedtek a kereszténységgel. Albánia a perzsa Szászánida-dinasztia {140} idején iráni fennhatóság alá került, s a 6. század közepén is még Irán birtoka volt, amikor Albánia északi részén megerősítették Derbent falait.

A 650-es években tehát, a kubáni bolgárok fél évszázados uralmának intermezzója után a kazárok kerültek hatalomra az észak-kaukázusi térségben. Soknemzetiségű birodalmukban különböző ogur-bolgár törzseket, a szavirokat és az iráni alánokat fogták össze. A kazárok olyan történelmi pillanatban lettek ennek a területnek az uraivá, amikor a terület politikailag igen felértékelődött. A 7. század ugyanis nagy világtörténeti események tanúja volt a Közel-Keleten és Bizáncban, lévén ez az évszázad az iszlám kialakulásának és első, viharos gyorsaságú hódításainak a kora. A szászánida Irán összeomlása és iszlamizálása után a kaukázusi térség a hagyományosan érdekelt Bizánc és a terjeszkedő arabok harcának kereszttüzébe került. A 7–8. század az egymást követő arab hadjáratok kora. Ezekben a harcokban a kazárok a bizánciak hű szövetségesei voltak, a közös érdek állította őket egy csatasorba az arabok ellen. Gyakori hadjáratok folytak a Kaukázus déli részén, Arméniában és Azerbajdzsánban, változó sikerrel. Az arabok több alkalommal betörtek kazár területre is, maga Derbent 710–711-ben és 713–714-ben arab kézre jutott. A hosszú harcokban a kazárok végül is kimerültek, így Transzkaukáziáról is le kellett mondaniuk. De az arabok csak a Kaukázusig jutottak el. A kazárok védelmi harcainak a világtörténelmi jelentősége az, hogy feltartóztatták az arab hullámot, s az iszlám terjedésének éppúgy egy hatalmas hegylánc, a Kaukázus vetett gátat a Földnek ebben a térségében, akárcsak Európában a Pireneusok akadályozták meg a további iszlám-arab expanziót.

A Kazár Birodalom, sajátos helyzetének megfelelően, a legkülönfélébb politikai és kulturális hatásoknak volt kitéve. Magát a birodalmat nomádok alapították, s fő katonai erejét is a különböző nomád törzsek képezték, de területén letelepedett földművesek is nagy számban éltek. Az uralkodó réteg és a nomádok nagy része a steppék hagyományos világképének voltak őrzői, de a bizánci hatás nyomán a kereszténység, az arabok révén pedig az iszlám is megjelent a Kazár Birodalomban. A 7–8. században mindkét nagy világvallás elterjedt a Kaukázusban s a Kazár Birodalomban, de a kazár uralkodó réteg megmaradt régi steppei vallásánál. A birodalom erősödésével a két nagyhatalomtól, Bizánctól és az araboktól való függetlenség demonstrálására egyre nagyobb szükség volt ideológiai téren is. S ekkor valami váratlan dolog történt. Feltehetőleg a8. század utolsó negyedében a kazár uralkodó és környezete felvette a zsidó vallást, és a judaizmust tette meg államvallásnak. Sántít persze minden analógia, de valami hasonló történt itt, mint ami az Ujgur Birodalomban a manicheizmus felvételekor. Mindkét esetben olyan vallásra esett az uralkodó választása, amely lehetővé tette a környező nagyhatalmaktól való ideológiai elhatárolódást. De ezzel vége minden hasonlatosságnak, mivel az eltérő kor, terület és népesség nem tesz lehetővé további analógiákat. A judaizmus felvétele sikeres lehetett kifelé, a kazár önállóság demonstrálására, de a Kazár Birodalom belső szempontjából nem hozta meg a várt eredményt. A judaizmus etnikai jellegű vallás, nem véletlen, hogy a prozelitizmus olyan ritka jelenség zsidó vallásos talajon. A judaizmus egyetemes üzenetei csak a judaizmus népi kereteit túllépő keresztény univerzalizmusban és a judaizmust és kereszténységet sok {141} ponton magába építő (bár egyénileg építkező) iszlámban szólalhattak meg. Ezért nem véletlen a kereszténység és az iszlám világméretű elterjedése sem. Végső soron a judaizmus nem erősítette, hanem gyengítette a különböző társadalmi rétegek és a különböző népek közötti összetartozás érzését.

Zsidók a Kaukázusban már régóta voltak, elsősorban Perzsiából érkeztek különböző időkben az ottani üldözések elől. Perzsiában pedig igen régi, az ókortól folyamatosan jelenlevő zsidó diaszpóra élt. A judaizmus felvételével megjelent a héber írásbeliség akazároknál, bár ennek csak szerény emlékei maradtak fenn. A kazárok áttérésének egyik legfontosabb forrása éppen a héber nyelvű ún. József kagán levele, amelyben a kazár uralkodó válaszol egy őt kérdező hispániai zsidó levelére. A jelentős emlék a 10. században keletkezett. A kazárok zsidósága mind a korabeliek, mind az utódok képzeletét igen foglalkoztatta. Annyira, hogy két 20. századi különös elmélet is keletkezett ezzel kapcsolatban. Mindkettő tudományosan bizonyítatlan és valószínűtlen, de ismertségük miatt nem zárkózhatunk el említésük elől. Az egyik elméletet Ananiasz Zajaczkowski lengyel professzor képviselte a két világháború között. Szerinte a zsidó kazárok nem tűntek el nyomtalanul a történelemben, hanem a mai karaimokban élnek tovább. A karaimok egy ma Lengyelországban és Litvániában élő pár ezres kis török nyelvű népcsoport, mely a zsidó vallás karaita vagy karaim ágát vallja magáénak (csak a mózesi Ötkönyvet ismerik el hitük vezérfonalának, szemben a rabbinisztikus zsidósággal, melynek tanításai a Talmudban is le vannak fektetve). A karaimok a késő középkorban, a 14. században és az után kerültek jelenlegi lakóhelyeikre a Krímből való áttelepítések révén. Azon túlmenően, hogy a kazárok zsidósága valószínűleg a rabbinisztikus irányzathoz tartozott, a kazárok és karaimok közötti időbeli távolság és az adatok hiánya lehetetlenné teszi, hogy ezt az elméletet bizonyítsuk. A másik elmélet nem szaktudós tollából származik. Létrehozója Arthur Koestler magyar, vagy még inkább „osztrák–magyar” származású újságíró, aki A tizenharmadik törzs című művében nagy invencióval igyekezett bizonyítani, hogy a kelet-európai ún. askenázi zsidóság az egykori kazárok leszármazottaiból áll. A jól megírt, sok érdekes részletet tartalmazó könyv alapgondolata azonban téves: az ott leírtakkal ellentétben a kelet-európai zsidóság kétségkívül az európai német nyelvterületről kiűzött középkori zsidóság leszármazottaival azonosítható.

A Kazár Birodalom, mint említettük, mind kulturálisan, mind etnikailag sok elemet foglalt egységbe. Gazdaságában is ez a sajátos kevertség jutott érvényre. A Kaukázus vidékének fejlett földműves kultúrája és a városi kultúra egyaránt jelen volt benne. Mindez nem maradt nyomtalanul a nomád vezető elem életében sem. Olyanfajta félnomád életet éltek, hogy tavasztól őszig nomadizáltak, télen pedig beköltöztek a városokba. Az ország helyzeténél fogva jelentős nemzetközi kereskedelmet bonyolított le. Egyrészt a nagy kelet–nyugati transzkontinentális út fontos állomása volt Kína és Bizánc között, másrészt az északi szláv és a volgai bolgár területekről a prémkereskedelem a Volga víziútján keresztül történt. A Kazár Birodalom az államiság több fontos ismérvét mutatta: fejlett állami hierarchiája és adórendszere volt. Mindenesetre a 8–9. században kétségkívül Kelet-Európa legfejlettebb állama volt, amely a környező területeket és népeket is adófizetéses vazallusi függésben tartotta. A volgai bolgárok éppúgy adót fizettek {142} a kazároknak, mint a keleti szláv törzsek, s feltehetően a magyarok is hosszú ideig kazár adófizetők voltak. A kazároknak, fejlett államiságuk ellenére, kiterjedt írásbeliségük nem volt. Egyrészt ismerték a héber írást, másrészt pedig nomád örökségükként a türk rovásírásnak valamilyen helyi változatát. Az utóbbi írással több emlék is fennmaradt Kazária területéről, de ez az írás a mai napig megfejtetlen. Így a kazár történelem esetében is főleg külső forrásokra vagyunk utalva. Ezért különösen nagy szerepet kap a kazár történelem megismerésében a régészet. Az orosz és szovjet régészek révén az egykori kazár területen sok jelentős ásatás folyt, s ezek nyomán a fejlett kazáriai földművelésről és városi kultúráról egyre megbízhatóbb ismeretekkel rendelkezünk. Az egyik legjelentősebb ásatás, melyet a jeles orosz-szovjet tudós, M. I. Artamonov vezetett, a 834-ben bizánci segítséggel épült Sarkel várát tárta fel a Don jobb partján. A régészeti feltárások alapján mind világosabb képet nyerünk a szarmata–alán alapokra építkező, különböző belső-ázsiai nomád hatásokat is magába olvasztó kazáriai anyagi kultúráról.

A 9. században a Kazár Birodalom hatalma gyengülőben volt. E gyengülésnek oka és egyben okozata volt az alávetett népek kiválása. Mind a keleti szlávok, mind a magyarok e században rázták le a kazárok fennhatóságát, ráadásul északról is újabb nomád hullámok, a besenyők és az úzok seregei gyengítették a kazárokat. A végső döfést az orosz–varég seregek adták meg: 965-ben Szvjatoszláv kijevi fejedelem dúlta fel a Volga-torkolatnál fekvő híres kazár fővárost, Itilt. Ezzel Kazária mint birodalom megszűnt, de helyén nem keletkezett új birodalom. A Kelet-Európában feltörekvő új hatalom, az oroszok máshol, a kazároktól nyugatabbra, Kijev központtal kezdték meg államuk kiépítését. Az egykori kazár terület hosszú időre központi hatalom, igazi gazda nélkül maradt: egykori apró részeire hullott szét, melyet a 11. század közepétől a térségben jelenlevő kun-kipcsakok sem szerveztek egységes állammá. E terület is, mint oly sok más Belső-Ázsiában, csak a mongol hódítások nyomán, a 13. században lett újra egy központosított hatalom, jelen esetben az Arany Horda államának részévé. Kazária politikai és kulturális öröksége jelentős: mind a keleti szlávok, mind a magyarok sokat köszönhetnek a 8–9. század kelet-európai birodalmának.

BIBLIOGRÁFIA

SINOR 269–274.

A kazár történelem nem szűkölködik hasznos monográfiákban: D. M. DUNLOP, The history of the Jewish Khazars. Princeton, 1954 (utánnyomás: 1967); M. I. ARTAMONOV, Istorija hazar. Leningrad, 1962; D. LUDWIG, Struktur und Gesellschaft des Chazaren-Reiches im Licht der schriftlichen Quellen. Münster, 1982; M. G. MAGOMEDOV, Obrazovanie Hazarskogo kaganata. Moskva, 1983. – Mindezekben, különösen Ludwig könyvében, bő irodalmi jegyzék.

Új, nem túl sikeres monográfia a kazárokról, nem szaktudós tollából: K. A. BROOK, The Jews of Khazaria. Northvale: New Jersey–Jerusalem, 1999 (a könyv fő célja, A. Koestleréhez hasonlóan, annak bizonyítása, hogy a kelet-európai zsidóság részben kazár eredetű; a szerző szakirodalmi ismeretei hiányosak, és sokszor kritikátlan).

A Ludwig és Magomedov monográfiái óta eltelt húsz év pár fontosabb cikke:

{143} M. GOLDEMAN, On the Location of the Khazarian City of Al-Bayda’. AEMAe 10(1998–1999), 63–71; P. B. GOLDEN, Khazaria and Judaism. AEMAe 3(1983), 157–182; Th. S. NOONAN, Khazaria as an Intermediary Between Islam and Eastern Europe in the Second Half of the Ninth Century: The Numismatic Perspective. AEMAe 5(1985), 175–200; Th. S. NOONAN, The Khazar Economy. AEMAe 9(1995–1997), 253–318; Th. S. NOONAN, The Khazar–Byzantine World of the Crimea in the Early Middle Ages: The Religious Dimension. AEMAe 10(1998–1999), 207–230; POLGÁR Sz., Városfejlődés a kora középkori Kelet-Európában. A Volga melletti kazár főváros létrejöttének kérdése. In: Hadak útján. Szerk. BENDE L.–LŐRINCZY G.–SZALONTAI Cs. Szeged, 2000. 341–351; POLGÁR Sz., Sarkel. In: A Kárpát-medence és a steppe. Szerk. MÁRTON A. Budapest, 2001. 106–126. (MŐK 14); ZIMONYI I., A kazárok szerepe Kelet-Európában. Magyar Tudomány 103(1996), 952–957.


Yüklə 0,67 Mb.

Dostları ilə paylaş:
1   ...   11   12   13   14   15   16   17   18   19




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə