Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
52 pantheista szellemű Shelley-nél (Rosalind and Helen), továbbá Sternc és Byron némely művében (Don Jüan, Sardanapal), Ouidá-nál, különösen pedig Swinburne költeményeiben, Arnold Bennett regényeiben és Oscar Wilde elbeszéléseiben s drámáiban, de ezek már az újabb korba, a naturalizmus és dekadencia irányához tartoznak. Ugyanezt mondhatni a késői fejleményü skandináv irodalmak erotikus költőiről, kik szintén csak újabb időben léptek föl; így név szerint a szabadgondolkodó, zsidó eredetű és kozmopolita irányú Brandes György hatása alatt álló dán Jens Jacobsen (1847-85) elbeszélő műveivel (Mogens, Grubbe Mária, Lyhne Niels, Föns asz- szony stb.) ? valamint a radikális irányú norvég Arne Gar- borg, epikus költő s a trágárságban és durvaságban Zolával versenyző svéd Strindberg drámaíró, aki már izig-vérig a naturalizmus irányához tartozik, de élte végén hívő keresztény lett. A német irodalmat az erotika szempontjából vizs- gálva, a sokféle eltérés mellett lényegben ugyanazt észleljük benne, amit eddigi világirodalmi szemlénk mutatott, hogy t. i. amely korszakokban az egyházi és álhméleti viszonyoknál fogva elhanyatlott a társadalom közerkölcse, ugyanakkor egyszersmind erősebben lábra kapott az irodalomban az erotikum is, másfelől hogy az egyes íróknak erkölcsileg züllött élete legtöbbnyire visszatükröződik műveikben is. S ha a velünk ellentétes fel- fogású műbírálók oly nagy súlyt helyeznek a környezetre (milieu), különösen pedig a költők élményeire és magán- életi mozzanataira, tőlünk sem vehetik rossz néven, ha mi is rámutatunk az erotikus írók életviszonyaira. A mélyen vallásos középkor német irodalmában a szorosan vett erotikum ritkán mutatkozik, inkább 53 csak a vágyó epedés a kedves után van kifejezve a középkori lírában. A Hohenstaufok korában (1138— 1254) a középkori költészet fénykorát élte. A lovagi- ság ekkor Németországban is uralkodóvá lesz s a költészet középpontjában a nő áll mint a lovagoknak és költőknek egyaránt eszményképe. A líra és eposz főtárgya a szerelem, de minta «Gottesdienst» és «Herren- dienst»-tel kapcsolatos «Frauendienst» minden durvább érzéki salaktól mentesen. A XIII. századi Tannhäuser mondai alakja az érzékies szerelem legerősebb kép- viselőjeképen szerepel a középkori lírában. Az epika fő- tárgyát ez időben, sőt még a XIV. és XV. században is a német hősmonda teszi. E korszaknak új költői ága az istentiszteletből fejlett dráma, mely attól fogva, hogy a mesteremberek céhei vették át a színjátszást, a komikus jellegű intermezzókban sok durvaságot fog- lalt magában. Piszkossága és szemérmetlensége hírhedtté tették Hans Folz, XV. századi nürnbergi seborvos darab- jait. Egyébként az irodalomnak leginkább fejlődő ága e korban a próza, mégpedig tanító irányban, mely a XVI. században a reformáció korabeli prédikátorok műveiben szatirikus irányban is nagy fejlődésnek indult. A XVII. század ellenben a közerkölcsök elhanyat- lása mellett mély süllyedés korát jelöli a német iro- dalomban. E század második felében az ú. n. második sziléziai iskola költői a régebbi német irodalom ieg- hírhedtebb alakjai. Romlott ízlésűek, arcátlanok, érzé- kiesek a legnagyobb fokban. Ezen iskola feje Christian Hofmann von Hofmannswaldau, boroszlói tanácselnök (f 1679) kisebb költői művekben a képzeletre izgatóan ható, sikamlós, sőt piszkos tárgyakat dolgozott föl, stílus tekintetében alantjáró módon. Erotika tekintetében méltó 54 társa Kaspar von Lohenstein († 1683) trágár tartalmú tragédiáival. Általában e században mind a komoly, mind a víg dráma a legnagyobb eldurvulás állapotában mutatja a német irodalmat. Hasonlót mondhatni az e korbeli regényirodalom- ról. Eberhard Guerner Happel (1648—90) földrajzi és politikai ismereteket terjesztő regényei tele vannak frivol, visszataszító részletekkel. Happelnek a XVIII. században is akadt e nemben két tanítványa. Az egyik August Bohse (írói néven Talander, f 1730), ki számos, nagyrészt sikamlós, sőt piszkos regényt írt, melyek közül legnépszerűbb volt a Liebescabinet der Damen A másik Christian Hunold (t 1721), ki első regényé- vel (Die verliebte und galante Welt, 1700) tetszést aratva, egymásután írta hasonló frivol regényeit. Hunold könnyelmű, ledér életet folytatott, különösen a ham- burgi opera nőtagjaival voltak szerelmi viszonyai. Saját és másoknak ilyen szerelmi élményeit a legarcátlanabbul dolgozta föl «Satyrischer Roman» (1705) c. regényé- ben, melyért pörbe fogták s a városból kiutasították. A XVIII. század irodalma a lipcseieknek és sváj- ciaknak a költészet íöladatára vonatkozó irodalmi tusájával indult meg. Beleszólt e vitába Johann Matthias Dreyer is (1716—69), aki a lipcsei Gottsched híve volt s támadta a svájciakat. De mi nem ezért említjük föl itt, hanem mivel egyike volt az e korbeli erotikus íróknak, aki igen trágár verseket írt. Az 1763-ban megjelent leghíresebb versgyűjteményét (Schöne Spiel- werke beim Wein, Punch, Bischof und Krambambuli) a hamburgi városi tanács elégettette és szerzőjét a városból száműzte 1766-ig. Dreyer különben mint költő jelentéktelen, Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|