Erotika és irodalom

100
legszélsőbb     véglethez     ért,     ahonnan e durva     iránynak
már csak lehanyatlása volt hátra.
Zola   naturalizmusa   szépirodalmi   tizenhárompróbás
materializmus.   A   Comte   Ágostontól  (†  1857)   meg-
alapított   pozitivista   bölcselet   —   mely   voltakép   nem
egyéb,   mint   a   naturalizmus   francia   kiadásban   —   a
negyvenes   évektől   kezdve,   táplálva   kevéssel   utóbb   az
Angliából   eredő   darwinizmus   tanaival   is,   egyre   széle-
sebb   körben   terjedt   el.   Ezen   újabb   irány   legbuzgóbb
apostola   a   pozitivizmus   szülőföldjén   Littré   (1801—81)
volt;   vele   egyidőben   Sainte-Beuve   (1804—69)  a   po-
zitivizmus   elveit   kritikai   és   történeti   műveiben   alkal-
mazta;   szerinte   például   az   egész   irodalomtörténet   nem
egyéb,   mint   az   emberi   elmék   természetrajza   (histoire
naturelle   des   esprits).   Sainte-Beuvenek   volt   tanítványa
Taine   Hyppolite   (1828—93),   ki   a   pozitivizmus   tételeit
nemcsak   művelődés-   és   irodalomtörténeti   dolgozataiban
érvényesítette,   hanem   az   összes   művészetek   filozófiá-
jára   is   kiterjesztette.   Taine   a   naturalizmus   esztétikájá-
nak   megalapítója.   Áttanulmányozhatjuk   Zimmermann,
Lotze,   Schasler,   Conrad   Hermann   vagy   mások   esztétika-
történetét,   nem   fogunk   találni   a   múltban   az   összes
mübölcselők   közt   egyetlen   egyet   sem,   aki   az   anyag-
elvű   bölcselet   tételeit   oly   teljességben   és   annyira
merészen   alkalmazta   volna   széptani   elméletében,   mint
ahogyan   Taine   tette.   Az   a   kérdés   itt,   vájjon   volt-e
hatással Zola naturalizmusára?
Bourget   (Essais   de   psychologie   contemporaine,
2   séries,   1883—85-ben   megjelent   művének   Taine-ről
szóló   fejezetében)   futólag   már   utal   arra,   hogy   ennek
az   írónak   mübölcselete   szolgált   a   modern   kor   mű-
vészeti s irodalmi elveinek és műszabályainak alapjául.

---

101
Az   ú.   n.   naturalista   írók   esztétikája   —   úgymond
nem   egyéb,   mint   a   Taine   hirdette   elméletnek   földol-
gozása.   Brunetiére   (Evolution   des   genres,   Paris,   1892.
1.   246.)   még   inkább   kiemeli   Taine   rendkívüli   nagy
hatását   az   újabb   francia   irodalomra.   Haraszti   is   már
Balzac-ról   szóltában   (i.   m.   102.   1.)   megemlíti,   hogy
Taine   húsz   évvel   Zola   előtt   éppen   Balzac   regényeiből
vonta   le   a   naturalista   regény   elméletét,   utóbb   pedig
Zola   költészetének   tárgyalásában   részletesebben   ismer-
teti   Taine   hatását   Zolának   a   ^Kísérleti   Regéin»   c.
művében   található   elméleti   fejtegetéseire   s   a   benne
hangoztatott müelvckre nézve.
Mi   nemcsak   Zola   elméleti   fejtegetéseit,   hanem
magát   a   naturalizmust   már   csirájában   egyenesen   az
anyagelvü   bölcselet   szülöttének   állítottuk   s   ennek   alap-
ján   határoztuk   meg   igazi   mivoltát.   Lássuk   most   téte-
lünk   további   kifejtéséül   hű   képben   föltüntetve   és   tüze-
tesebben   kimutatva,   hogy   valamint   a   korábbi   szépiro-
dalmi   naturalista   irány   a   materializmusban   leli   egyedül
kielégítő   magyarázatát,   szintúgy   Zolának   naturalizmusa
nemcsak   hogy   «szoros   összefüggésben   van   a   filozófiá-
nak   pozitivista   irányával»   (Haraszti   i.   m.   209.   1.),
hanem   ez   utóbbinak   teljesen   hű   mása,   lényegileg   azo-
nos szépirodalmi párdarabja.
Taine   anyagelvü   világnézletét   s   ebben   gyökeredző
széptani   elméletének   és   műbölcseleti   elveinek   részletes
tárgyalását   ehelyütt   mellőzzük.   Megtalálhatjuk   fölfogás-
módjának   ezekre   vonatkozó   tételeit   magyarra   is   lefor-
dított   angol   irodalomtörténetében,   amelybe   változatla-
nul   átvette   már   jóval   korábban   megjelent   kritikai   dol-
gozatainak   összes   főbb   elveit.   Ezekből   azt   látjuk,   hogy
Taine telivér materialista,   aki     a   szellemi     és   erkölcsi

---

102
világ;   összes   jelenségeit   anyagi   alapelvből   magyarázza.
Egyenesen   megtagadja   a   vallás   természetfölötti   erede-
tét   és   az   ember   erkölcsi   lényét.   Valódi   lényegünk,
úgymond,   nem   erkölcsi   tulajdonságainkban   van;   a   jó
és   a   rossz   neve   nem   mond   semmit   sem   arról,   ami;
a   bűn   és   erény   csak   termékek,   éppen   úgy,   mint   a
vitriol és a cukor.
Taine   ezen   filozófiai   elveinek   megfelel   az   ű   szép-
tani   elmélete.   Azaz   hogy   nem   jól   mondtuk.   Neki
nincs   is   voltakép   a   szépről   szóló   elmélete;   mert   vala-
mint   a   jó   és   rossz,   szintúgy   a   szép   és   rút   szerinte
csak   viszonylagos   fogalmak,   s   ezért   ö   a   szépség   tárgyi
valóságával   egyáltalán   nem   foglalkozott   s   az   esztétika
tárgykörét   is   csupán   a   művészetre   szorítja.   Legjobban
érdekelhet   bennünket,   vájjon   mit   tart   ő   a   művészetek
legfőbb   ideáljának?   Éppen   ezzel   a   kérdéssel   (oglalkozik
magyarra   —   mellesleg   említve,   nagyon   rosszul   —
lefordított   «Philosophie   de   l'art»   c.   művének   (Paris,   IV.
édition,   1885)   ötödik   részében.   (De   l'ideal   dans   Tart,
II.   k.   257—404.   1.)   Föltüntetni   valamely   kiváló   jellem-
vonást,   ez   —   úgymond   —   minden   művészet   legfőbb
célja.   Az   ember   rajzában   is   szerinte   a   költő   pusztán
művész,   akinek   semmi   köze   a   lelkiismerethez;   tisztes-
séggel,   bájjal   a   legkevésbbé   sem   törődik;   neki   teljes
szabadságában   áll,   hogy   az   erkölcsi   rút   iránt   keltsen
érdeklődést.   Nekünk,   az   olvasóknak   is   —-   mondja   más
helyütt   —   csak   a   testet   kell   szemügyre   vennünk   az
író   alakjaiban,   mert   szenvedélyeink   s   ú.   n.   erkölcsi
tulajdonságaink   mind   állatiságunkban   (dans   l'espéce
animale) gyökeredznek.
Íme   az   ember   erkölcsi   lényének   megtagadása;   a
művészetnek  a   moráltól       való      teljes       függetlenítése     s

---