Ktesibios öröksége
5
nyomta, s ez az ellensúly, mint dugattyú mellett kiáramlott és határozott magasságú hangot
adott. Amikor
Ktesibios ezt a jelenséget megfigyelte, felhasználta a hidraulikus orgona elké-
szítéséhez. (Állítólagos Vitruvius leírás, ez azonban tévedés!)
[http://www.techsoftdesign.com/kt/ger/wasbedeutet.htm]
Az ötlet valószínűleg nem tőle származik. Ugyanis Tertullianus
13
„De anima” c. művének
XIV. fejezetében így ír:
„Nézzétek Arkhimedes nagyszerű nagyságát, akarom mondani (az ő elvei sze-
rint készített) hydraulikus orgonát. Mennyi tagja, mennyi része van, mennyi utat
tesznek meg a hangok, mennyiféle hang, micsoda sokféle változatosság, mennyi
sípsor – és mindez egyetlen egység!”
Talán ez az idézet támasztja alá azt a szórványosan előforduló véleményt, hogy Ktesibios
nem magát az orgonát találta fel, hanem egy már korábban is létező megoldást tökéletesített.
Az „ősők” azonban hiányoznak: nincs leletanyag, Tertullianus-on és Heron-on kívül utalások
sincsenek egy kezdetlegesebb szerkezetre, így ezt a feltételezést ki lehet zárni. Ugyanakkor
viszont az is tény, hogy Ktesibios számos, Arkhimedes nevéhez fűződő eredményt felhasznált.
[pl. http://mitglied.lycos.de/CarsenLudwigsen/tasten/hydraulis.htm]
Az „organon hydraulikon”-nal párhuzamosan valószínűleg létezett az „organon pneuma-
tikon” is, amely víznyomás nélkül működött. Ezeknél a szélnyomás stabilizálását a táptartály-
ra helyezett súlyok biztosították.
Az organon hydraulikon latin elnevezése organum hydraulicum vagy organa hydraulica,
később csak egyszerűen hydraulus, az organon pneumatikon-é organum pneumaticum vagy
organa pneumatica. Az elnevezések tehát az idők során módosultak, jelentősen lerövidültek.
A késő római időkben mindkét típust azonosan organum (lat.: organa) névvel illették.
Mi indokolta e hangszer megalkotását? Miért volt erre egyáltalán szükség? Milyen
előzményekre lehet hagyatkozni?
Az eredet a mitológia ködébe vész. A legrégibb ismert ős a (kínai, indiai, zsidó) pásztorsíp,
bölcsője Ázsia, s különféle változatairól számos asszír és egyiptomi síremlék, kínai és indus
lelet tanúskodik. A legrégebbi leletek a rénszarvascsontból készült phalangsípok (paleo-
litikum vége, kb. Kr. e. 150 000), amelyek inkább jelző, mint zenei feladatot láttak el, s
csupán egy hangot adtak ki (2.-3. ábra). Fiatalabb lehet az első réslyukú fuvola (4.-5. ábra),
majd a Kr. e. 80. évezredből már ismert 3. ill. 5 hangképző nyílással ellátott csontfuvola is.)
2. ábra
Üreges csontsíp
13
Tertullianus, Quintus Septimus Florens (kb. 155 – kb. 225): római egyházi író, eredetileg ügyvéd Rómá-ban,
majd 195-től Karthágó-ban. Eredetileg az ortodox keresztény álláspontot képviselte, később csatlakozott a
montanizmus híveihez („vértanú kereszténység”), s írásaival döntő szerepe volt ez utóbbi jellegének kialakí-
tásában. Hatása teológiai, etikai és poltikai téren is igen jelentős: a vallást az Isten és az ember közötti jogi vi-
szonyként értelmezte. Írásaiból 31 maradt fenn. Fő művei: Apologeticum (Védekezés a pogányokkal szem-
ben); Adversus Marcionem („Markion ellen”); Adversus Hermogenem („Hermogenes ellen”); De praescrip-
tione haereticorum („A pogányok hivatkozási jogáról); De baptismo („A keresztségről); De spectaculis („A
látványosságokról”); Adversus Praxean (a szentháromságtan megfogalmazása). – A latin nyelvű keresztény
próza megteremtője mind terminológiai, mind dogmatikai szempontból.
[Antik Lexikon. Corvina, Budapest, 1993.]
[Magyar Nagylexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994 – 2004.]
Ktesibios öröksége
6
3. ábra
Üreges csontsíp
4. ábra
Üreges csontsíp oldalnyílásokkal
5. ábra
Rénszarvas ujjcsontjából készült
üreges csontsíp
Zárt oldalnyílással cisz
3
,
nyitottal g
3
hangmagasságot ad
[Tarnóczy T.: Akusztika. Akadémiai Kiadó,
Budapest, 1963. 1/559 p.; p- 15.]
Ebből fejlődött ki a syrinx vagy pánsíp (6. ábra), majd a kínai szájorgona (7. ábra).
Mindkettő a mitológia ködébe vész. A
pánsíp-ot
Hermes
14
(vagy Pán
15
) találta fel, míg a száj-
orgonát a régi kínai legendák szerint Niu-Kva királynő a Kr. e. III. évezredben és azt a főnix-
madár alakjára formálta
[Darvas Gábor: Évezredek hangszerei. Zeneműkiadó, Budapest, 1975. 1/333 p.; p. 46.]
. A
szájorgona átcsapó fémnyelves, azaz nyelvsípos hangszer. Jóval későbbi a japán
shoe vagy
so
(IX. sz.), a zsidó ugáb (a nomád korszakra jellemző nem kultikus fúvós hangszer; ajak- vagy
nyelvsípos is lehetett, talán az aulos – oboa – rokona, chalil és abbuba néven is ismert; feliz-
gató hangú hangszer volt) és még számos más népi hangszer. (A szájorgonák mind a mai na-
pig „élő hangszerek”: 8. – 14. ábra.).
14
Hermes: Zeus és Maia nimfa fia, a ravaszság, lelemény, ékesszólás istene a görög mitológiában. Az utazók, kereskedők,
tolvajok pártfogója, az istenek gyorslábú hirnöke, ő kíséri a lelkeket alvilági útjukra. Római megfelelője:
Mercurius.
Zeus
megbízásából ő öli meg az Iot őrző százszemű Argost.A művészetben bokáján kis szárnyakkal, kezében pálcával,
útikalappal ábrázolják.
[Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]
15
Pan: a görög mitológia kecskelábú és -szarvú pásztoristene, a legelők és a nyájak védője, a pásztorsíp (pánsíp vagy
syrinx)
feltalálója. Apja Hermes vagy Zeus, anyja egy nimfa, de egyes mondák szerint Hermes egy kecskével nemzette. A
hiedelem szerint hangjával egész hadseregeket volt képes rémületbe ejteni (páni félelem"; "pánik"). A keresztény
hagyomány szerint a pogány természetimádó vallás szimbóluma.
[Új Magyar Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959 – 1962.]