Rétsági Erzsébet, H. Ekler Judit, Nádori László, Woth Péter, Gáspár Mihály, Gáldi Gábor, Szegnerné Dancs Henriette Sportelméleti ismeretek
Yüklə 2,77 Mb.
|
- Bu səhifədəki naviqasiya:
- 5.5. A sporttehetség jellemzői
- 5.6. Sportkiválasztási elképzelések
- 5.7. Problémák, ellentmondások a sportkiválasztásban
- 6. V. fejezet
| 5.4.1. Játékelméletek
A játék lényegét, eredetét, az egyénfejlődésben játszott szerepét sok, egymással versenyző felfogás, elmélet tárgyalja. Néhányat megemlíthetünk ezekből. A pszichoanalizisre támaszkodó felfogás szerint a játék az elhárított vágyak áttételes teljesülésének terepe, tudománya. Mások a játékot a gyermeki dinamikához kötik, szerintük a játék a gyermek sajátos megnyilvánulási módja. Azért játszik a gyermek, mert gyermek, csak ezt teheti. Vannak, akik szerint a játék alkalmat nyújt a hátrányos helyzet kiegyenlítésére. Ebben a felfogásban a kulcsfogalom a kompenzáció. A gyerekség ténye, a kiszolgáltatottság, a függő helyzet a játékban kiegyenlíthető a felnőttségnek, a fölénynek a kellékével, stílusfordulataival. Meglepő ellentéteket foglal magába az a felfogás, amely szerint a játék paradox viselkedést jelent. Eszerint a gyermek erőfeszítéseket tesz azért, hogy megismerjen valamit, amit már ismer, gyakorol egy viselkedési fordulatot, amit már tud. Társas feltételekhez szabja a játékos cselekvést, holott annak, amit társasnak tekint, nincs intézményes alapja, nincsenek szabályok, nincs pálya, nincs játékvezető sem. Úgy tesz a gyermek, mintha valamit tenne,de mindebben mégsincs színlelés, nincs csalás. A játékelméletek alapvetően két gondolkodási irányra támaszkodnak, Az egyik hangsúlyozza a példa, a példakép, a minta szerepet, a kulturális örökség organikus folyamatát, annak folyamatos átszármaztatását az egymást követő generációk genetikus és extragenetikus kommunikációja révén. A másik a játékfejlődés természetes, biológiai okaira helyezi a hangsúlyt, többek között az állatok játékának elemzéséből építkezik az elméletalkotás folyamatában. Nem lehet kizárni, hogy a kulturális örökség és a biológiai változások számos találkozási pontban érintkeznek egymással és kölcsönösen felerősítik egymást. Feltehetően a biológiai–érzéki és a kulturális–formai késztetés együttes hatásával kell számolnunk. Az a vélemény is kaphat alátámasztást, hogy a játékban szükségszerűség és véletlen harmonikusan kapcsolódik egymásba. A végső következtetés szerint az ember igazán akkor ember, ha játszik. A bennünk rejtőző játékösztön a gyermekek sportra nevelésének fontos feltétele. Megfigyelhető az egyénfejlődésben, az egymást követő magatartásformákban a játéktevékenység kialakulása. Ezek a magatartásformák az életkori sajátosságoknak megfelelően először a megfigyelésben majd az egyéni, az egyéni–egymás melletti, végül a társas játékokban fejeződnek ki. A játéktevékenység főként sportjátékokban a magatartáskészlet és a mozgásműveltség tökéletesedése felé halad. A legjobbak játékát már az artisztikum jellemzi. Így juthatunk el az állatok játékától Frőbel óvodáján, a népi játékokon, a sportjátékokon át a művészetig. Korunkban az óvodai, az iskolai játékok és a sportjátékok kapnak széles teret, szerepet a gyerekek és az ifjak nevelésében. Az ontogenetikus fejlődésnek megfelelően a gyermek igazán nem nyerni, hanem játszani akar. Ez a törekvés felnőttek esetében is igazolható. Az ellenfél legyőzésének vágya és a játéköröm még a tétért folyó küzdelmekben is tapasztalhatóan jelen vannak. A játéknak az iskolai testnevelésben, az iskolán kívüli szabadidősportban, a játékhelyzetek kihasználásában, a játékkészség fejlesztésében fontos szerepe van. Játékhelyzetnek nevezzük a játéktényezők (a játékostárs, az ellenfél, a sportszer stb.) által előálló pillanatnyi helyzetet valamely sportjátékban, amely minden esetben több megoldási lehetőséget kínál fel. Alapvetően kétféle játékhelyzet különböztethető meg a sportjátékokban:
A játékos feladata az, hogy a játékhelyzet felismerésével egyidejűleg kiválassza az optimális megoldást, amelyhez erős figyelemösszpontosítás és motiváltság szükséges. 5.5. A sporttehetség jellemzői Tehetségen meghatározott irányba mutató, az átlagos mértéket jelentősen meghaladó, még kibontakozás előtt álló adottságot, illetve adottságegyüttest értünk. (Nádori, 2005) A mindennapi szóhasználatban pedig sporttehetségen meghatározott sportképességek magas színvonalát, korai kiváló sportteljesítményt nyújtó sportolót értjük. Eszerint a sporttehetség a sikeres sporttevékenység egyik feltétele, amely a sportfelkészülés folyamán differenciálódik, fejlődik. A sporttehetség alapjául szolgáló született adottságok felszínre jutása, tökéletesedése érdekében tervszerű edzésekre, rendszeres versenyzésre, céltudatos képzésre, nevelésre van szükség. A szakemberek továbbá olyan egyént tartanak tehetségesnek, aki átlagon felüli fejlődőképességgel rendelkezik valamely sportág űzéséhez szükséges adottságban. A sporttehetség meghatározásával, értelmezésével összefüggésben kérdésekre is választ kell a kutatóknak adniuk:
Vannak olyan kutatók, akik tágabb összefüggésben keresik a sporttehetség helyét. A tehetség jelölésére az angolszász kultúrkörben két fogalmat találunk: gifted és talented. (Bolla és társai, 1986) Az előbbi a sokoldalú kiváló adottságokkal rendelkező egyénre jellemző vonás, aki pl.: színjeles tanuló az osztályban, az utóbbi pedig egy területen válik ki, például abban, hogy átlagon felüli teljesítményt nyújt a matematikában, vagy például a sportban. Figyelemre méltó az is, hogy több tehetségterületet tartanak számon a szakértők:
Tény, hogy a sportra specializálódás folyamatában a jó értelmi képességgel rendelkező gyermekek rendszerint sikeresen, jó időbeosztással egyeztetik a tanulást a sportolással. A rendszeres tanulás és tervszerű, következetes edzés felerősítik egymást. Az eredményes iskolai tanulmányok megkönnyítik a fiatal sportoló társadalmi beilleszkedését is, továbbá a szakma, illetve a hivatás megválasztását. Figyelemre méltó több neves pszichológus álláspontja, amely szerint nem lehet a személyiségjellemzőket csupán kísérő jelenségként értelmeznünk, amelynek módosulása az eredendő tehetséget érintetlenül hagyja. A hangsúlyos személyiségjegyek nem egyszerű velejárói a sporttehetségnek, hanem a sporttehetség sajátos, immanens vonásai, pszichikai összetevői. A személyiséget károsító külső hatás a testi képességhez kapcsolt ígéretes tehetséget is károsíthatja. Erre is fel lehetne hozni példának a hamvában holt serdülő, ifjúsági sporttehetségek tucatjait. Figyelmet érdemelnek a tehetség megítélésében az alkalmazott genetikai kutatásoknak erre a területre adaptálható eredményei is. Családfakutatások, ikervizsgálatok, átörökölhető jegyek felkutatása, a vércsoport, valamint a sportoló gyermekek és szüleik mozgásszerkezetének összehasonlítása. Ennek alapján kiderült az, hogy a kiváló sportképességekkel rendelkező szülők gyermekei általában jó sportolók lehettek. Két-hároméves edzésmúlttal, jól megválasztott teljesítménypróbákkal, orvosi és személyiségvizsgálatok alapján kellő biztonsággal el tudjuk különíteni a tehetséges fiatalokat társaiktól a következő jegyek, tulajdonságok alapján. (Nádor, 1985) A tehetséges fiatal sportoló edzés hatására fejlődik, sporteredményei javulnak. Mivel a korai, sportági edzések hatására a testi funkciók eltérő asszinkron érésével, fejlődésével számolhatunk, ezért a korai, túlzottan eredményre törő speciális terhelés és a sportfejlődés között diszharmónia állhat be. A fiatal, tehetséges sportoló szervrendszerei kedvezően válaszolnak a növekvő edzésterhelésre, feltéve, ha edzésprogramja egyénhez szabott. A fiatal, tehetséges sportoló társainál hamarabb sajátítja el a sportági technikát, sikeresen alkalmazkodik a változó külső körülményekhez, pl. a pálya talajához, az ellenfél játékmodorához, nézőkhöz, időjárási körülményekhez, alkotó módon alkalmazza az elsajátított mozgásmintákat, technikai megoldásai eredetiek, nehezen kiszámíthatóak. A fiatal, tehetséges sportolót magas szintű kreativitás jellemzi. Ez a tulajdonsága különösen jól érvényesül a sportverseny, a sportmérkőzés változó körülményei között. A váratlanul felmerülő helyzetekre jól válaszol, egyúttal szokatlan feladatot teremt ellenfele számára. A fiatal, tehetséges sportoló korán felismeri a sport szépségét, értékeit, miközben jól működik együtt edzőjével, társaival. Mindez erős motivációs hátteret ad felkészülésének, segíti áthidalni a nehézségeket, a sokszor fájdalmas erőfeszítéseket. 5.6. Sportkiválasztási elképzelések A sportegyesületek alkalmassági vizsgálatokat végeznek a kezdő sportoló gyermekek szűrése érdekében, a tehetségesek kiválasztásának megkönnyítésére, a kiválasztás első fázisában. Az alkalmassági vizsgálatok erős megszorításokkal két elvre épülnek:
Az említett elvek alapján elkülöníthetők a tehetségek széles csoportjai is prognosztikai jellemzők figyelembevételével. A prognosztikai jellemzőkből kiemelkedik:
Kiválasztáson értjük egyének elkülönítését meghatározott – meglévő vagy feltételezett – jegyek, tulajdonságok alapján, miközben azt feltételezzük, hogy a kiválasztott egyének alkalmasabbak valamely tevékenység űzésére másoknál. A sportkiválasztás tehát a tehetséges, kedvező adottságú sportolók keresésének folyamata, tudományosan igazolt próbákkal, eljárásokkal, módszerekkel. Kiindulópontunk az, hogy a sporttehetségek keresése objektív kritériumok, tesztek, teljesítménypróbák, versenyeredmények és tapasztalatok alapján történik. A kiválasztás sikerét segíthetik:
Számolnunk kell azzal, hogy a kiválasztásban nemcsak tudatos, hanem ösztönös, például szimpátiatényezők is szerepelnek, amelyeket az egyén a kiválasztás szempontjából esetleg lényegtelen, ellenőrizetlen tulajdonságai váltanak ki. A kiválasztás annál eredményesebb, minél kevesebb szubjektív tényező befolyásolja a döntéseket. A sporttehetségek kiválasztása, nevelése általában többcsatornás rendszerben zajlik. A nevelés fő színtere az iskola, az osztály, a sportágat választott gyermekcsoport, a sportszakosztály, a sportklub, a sportiskola. Az utánpótlás-nevelésre szervezett sportcsoport olyan nevelői folyamatot tud létrehozni, érvényesíteni, amelyben a gyermek az egyénfejlődés kritikus szakaszaiban a serdüléssel járó testi-lelki problémák megoldásában szakértő nevelők, oktatók és szívesen várt programok állnak rendelkezésre. Ebben a sportfelkészülési folyamatban kialakuló, megerősödő személyközi kapcsolatok kedvezően befolyásolhatják a személyiségfejlődést. Fontos az, hogy a klub, egyesület, iskola megfelelő intézményi hátteret (sportfelszerelést, edzés- és versenylehetőséget, tanulmányi támogatást) tudjon adni a tanuláshoz, adott esetben sokéves sportoláshoz. Élsportolók pályafutásának elemzésekor kiderült, hogy a megkérdezettek 38%-a abban a sportegyesületben érte el első komoly sikerét, amelyben a sportolást elkezdte, 32%-a két klubban, 30%-a több klubban versenyzett. Érdekesség az, hogy evezés, kajak-kenu, lovaglás, úszás, torna, sportlövészet sportágakban kevésbé gyakori volt a klubcsere. Az újabb vizsgálatok már azt jelezték, hogy a klubcserék jellemzik a felkészülés folyamatát is. A klubcserék a következő okokra vezethetők vissza:
A nevelési színterek, a sportegyesületek és klubok általában egyetlen toborzóval, szűréssel – lehetőleg korai életkorban – szeretnék kiválasztani a vélt, feltételezett tehetségeket. Ezzel a biológiailag később érő, azonos korú gyermekeknek kevés esélyük teremtődik a későbbi felzárkózásra. A kiválasztási próbák többsége esetlegesen kiválasztott, főként a sportági jártasságra terjedő. (Nádori, 2001) 5.7. Problémák, ellentmondások a sportkiválasztásban Tapasztalatok szerint a kezdő fiatal sportolók jelentős része túl korán, kellő fizikai felkészültség nélkül kezd intenzív, sportági speciális edzésekbe, vesz részt megerőltető versenyeken, mérkőzéseken. Emiatt mozgástechnikájuk beszűkül, gyakran deformálódik. A sportteljesítményben közvetlenül nem érintett kondicionális képességek pedig kellő edzésinger hiányában alulfejlődnek, a sportmozgásban érintett fizikai képességek a korai, erőltetett, speciális alkalmazkodás miatt nem fejlődnek a lehetőségeknek, illetve a szükségesnek megfelelően. Paradoxonként fontos szervrendszerek alulterhelésével a testszerkezet és működés egyensúlyának megbontásával számolhatunk korai, intenzív edzés, versenyzés hatására. Jelenlegi kiválasztási gyakorlatunkban a biológiai fejlettség mérése túlsúlyban van a pszichikai jellemzőkkel szemben, részben módszertani problémák miatt. A személyiségvizsgálatok nem kapnak a kiválasztáshoz kötött felmérésekben kellő súlyt. Az a tapasztalat, hogy sem a kiválasztásban, sem a későbbi sportfelkészítésben nem kapnak jelentőségének megfelelő szerepet a pedagógiai és a pszichológiai megfontolások, vizsgálatok. A hatékony sportfelkészítést, edzést, versenyzést a világ sportban fejlett országaiban egész napos, bentlakásos megoldással kötik össze. Az ilyen iskoláknak, a kétségtelen előnyök mellett hátrányai, veszélyei is vannak, mert a gyermek egyensúlyos testi-lelki fejlődésében, majd később társadalmi beilleszkedésében komoly zavarok fordulhatnak elő. A sportiskolák működtetése nagyon költséges. Mivel a tanulók erősen elkülönülnek társadalmi környezetüktől, az iskolafenntartóknak nevelési deficittel kell számolniuk. Napjaink gazdasági, sport- és neveléspolitikai realitásait figyelembe véve jó megoldásnak tűnik, ha meglevő területi, lakóhelyi iskolabázisra épül a sportiskola. Meggyőződésem, hogy a sportiskolákat elsősorban a közoktatás keretein belül kell létrehozni, fejleszteni. Ezt a gondolatot támasztja alá a Nemzeti Utánpótlásnevelő Stratégia is. Az értelmi képességeik alatt teljesítő, tehetséges sportolók körében tapasztalható, hogy az elvárttól messze elmaradó iskolai teljesítmények hátterében személyiségzavarok is rejlenek. A zavarok okát a kutatók a szülő–gyermek, illetve az edző–sportoló kapcsolatban keresik, és általában ott találják meg. Hangsúlyozzák a szakértők, hogy az egyoldalúan követelő, vagy a túlságosan gondoskodó, féltő nevelés egyaránt okozhatja a személyiség torzulását, akadályozhatja a fiatalt a sportban fontos kockázatvállalásban, az önálló cselekvésben. Komoly torzulást okozhat a kiemelkedő képességű gyermek és ifjú sportoló személyiségének alakulásában a sokszor indokolatlanul magas anyagi elismerés, nagy értékű díjak, reklámok, sajtó, publicitás. Tény, hogy az elismerés indokolatlan elmaradása is okozhat személyiségtorzulást, zavarhatja a személyiség normális fejlődését, mert háttérben maradásra, visszahúzódásra készteti az egyént. Ez a háttérbe vonulási stratégia a sportoló tanulási és sportbeli visszaesését okozhatja. Az is előfordul, hogy az elismerés elmaradása miatt az ifjú sportoló túlértékeli azt a különbséget, amely jelenlegi teljesítménye és elérhetőnek tartott céljai között feszül. Ez a jelenség tipikus önértékelési zavarként kezelhető, ami természetesen egyaránt képvisel okot és következményt. Ne kínáljunk fel mindezek ellenére a sportolónak könnyítést sem a sportban, sem a tanulásban. Ne javasoljunk kellő indoklás nélküli évhalasztást általános és középiskolai tanulóknak. A saját osztályában, évfolyamában maradó kiváló sportolónak a megőrzött pszichikai egyensúlya fontos motivációs forrást is jelenthet mind a tanulásban, mind a növelt edzésfeladatok teljesítésében. A képességeik alatt teljesítők lelki egyensúlyának megteremtésére szolgálhat a gyermek énképének javítása, helyreállítása pszichoterápiával, illetve a szerető, gondoskodó szülő és a támogató iskolai környezet hatása révén. Van ma már intézményes lehetőség arra, hogy a fiatal sportolók személyiségzavarait korrigálják, magatartásproblémáinak okait feltárják és megoldják folyamatos pszichoterápiával. Mivel a tehetség kibontakozása és fejlődése szempontjából nagy jelentősége van a korai felismerésnek, ezért a kiválasztási technikák korszerűsítése a sportteljesítmények növelésének egyik fontos tartalékát képviselik. A nagyon sikeres sportolók példái azt mutatják, hogy nevelőik sporttehetségüket, kiváló adottságaikat korán (időben) felismerték, folyamatosan megteremtették a harmonikus testi-lelki fejlődés feltételeit, speciális képességeik fejlesztését. A korai sportági szakosodásnak, amint erre már utaltunk, veszélyei is vannak. Joggal tehető fel a kérdés: mit jelent az, hogy korai? A tehetségkutatás gyakorlatában ez azt jelenti, hogy a szűréssel kiválasztott gyermeknek – egyes sportágakban már óvodáskorban – meg kell adni a korszerű sportfelkészülés feltételeit a választott sportágban. Problémát okozhat az, hogy általában nem a gyermek választ magának sportágat, hanem a szülő vagy a tőle távoli, számára ismeretlen szakember. A problémát bonyolítja az, hogy a szülő döntése megerősíti a kiválasztó szakember – adott esetben – helytelen döntését. Ebben az esetben a fiatal sportoló sportágváltoztatási esélyei a minimálisra zsugorodnak. Feltehető a kérdés: milyen tehetség ismerhető fel óvódás-, kisiskoláskorban? Speciális esettől eltekintve talán csak az intellektuális tehetség, pontosabban kedvező adottság az intellektuális teljesítményhez ismerhető fel korán. Az nem baj, ha az óvodáskorúak futballoznak, tornáznak, úsznak. Az már megkérdőjelezhető, ha erre a célra óvodások számára, állami támogatással intézményt működtetünk. Nem vitatható, hogy a tehetség korai felismerése jelentős előnyt ad az adottságok optimális fejlesztésének. Nagy vívóegyéniségek, mesterek szerint a sportszerű vívás csak jól körülírható fizikai és intellektuális feltételek megléte esetén kezdhető, szerintünk 12-13 éves korban. Nem ismerünk olyan kísérletet, amellyel igazolni lehet a 6–8 évesek vívótechnikai képzésének előnyét könnyű műanyag tőrrel. Még úszásban sem igazolták a kutatások a gyermekúszás és a későbbi élteljesítmények közötti szoros összefüggést. Anita Londsbrough angol versenyzőnő 13 éves korában tanult meg úszni és 17 évesen olimpiai bajnok lett Rómában, 200 méteres mellúszásban. A sportágakat három harmadra osztva ez első harmadba sorolható sportágakban 13 éves korig, a második harmadban 16 éves korig, a harmadikban 16 éves kortól kezdve lehet eredményesen szakosodni. A szakosítás folyamatában, mindenekelőtt a sportági technikai képzésben a tanuláselméletből ismert két alapfogalomhoz tanácsos igazodni. Az egyik fogalom a gyorsítás (acceleration), a másik a dúsítás (enrichment). A gyorsítás a mozgástanulás és az organikus alkalmazkodás időtartamának hozzáigazítását jelenti a gyermek szomatikus képességeihez. A kiemelkedő adottságú tanulók egyik jellemzője az is, hogy új információk, új mozgások, új edzésingerek felfogásához és feldolgozásához az átlagosnál rövidebb időre van szükségük. Ha az új terhelési ingerek és az oktató módszerek megfelelnek az életkori sajátosságoknak, a szervezet teherbíró képességének, akkor a tehetséges fiatal sportolók képzési idejét, csúcsra járatását ésszerű határokig rövidíteni lehet. A nálunk elfogadott évfolyamos rendszert ezért rugalmasan ajánlott alkalmazni a sportiskolások felkészítésében, majd a tehetségek kiválasztásában, nevelésében. A dúsítás ellensúlyozza a korai edzéssel járó veszélyeket akkor, ha a mozgástanítás, a képességfejlesztés a korszerű oktatás–képzés alapján történik. Ha a kezdőt korszerű technikával ismertetjük meg, ha életkori sajátosságoknak megfelelő terhelést adunk, ha értelmi szintjének megfelelő taktikai feladatokat ismertetünk, hajtatunk végre velük. Ezzel a sportolót a megszokottnál mélyebb, tartósabb tanulási, edzési tapasztalatokhoz juttatjuk, szellemi-fizikai képességeinek, személyiségének alakulása pedig a benne rejlő lehetőségek optimális mozgósításával történik. Az említett felkészülési koncepció révén az oktató és a tanuló együttműködésének új tartalmait, módjait tételezzük fel. Ezzel nemcsak eligazodást, hanem ösztönzést is adunk új – az eddigiekből eltérő – edzésmódszerek kidolgozásához, alkalmazásához. Az igazi képzési, alkalmazkodási hatékonyság nem elsősorban az elsajátítás, a tanulás sebességével, hanem az ismeretanyag mélységével, az alkalmazkodás szilárdságával, a mozgástechnikai repertoár szélességével, a biológiai, a szociális alkalmazkodás eredményességével mérhető. Nem az a lényeges tehát, hogy milyen hamar ér el valaki a nemzetközi élvonal közelébe. A lényeges az, hogy milyen tartós a sportoló jelenléte a nemzetközi élvonalban. Ennek a célnak az eléréséhez egyénhez igazított, távlatra épülő, koncepciózus sportfelkészülés segíti hozzá a sportolót. A gyorsítás és dúsítás – a fentiekből világosan felismerhetően – nem jelent alternatív stratégiát, hanem alapvető feltételt. Hazai és külföldi esetek jelzik, hogy számos csodagyerek, akiket idő előtt minősítenek tehetségesnek, akiket marketingsegédlettel zenitre futtatnak, felnőttkor elérése előtt lehullnak, eltűnnek a horizontról. A tehetséges gyermek alkotó, produktív felnőtté válása nemcsak a testi-lelki, mentális képességek edzésének, hanem a célok eléréséhez szükséges pedagógiai tartalmak és módszerek alkalmazásának következménye is. A bevált stratégiákat el kell fogadtatnunk a fiatal sportolókkal ahhoz, hogy azok motiválják őket. Neveljük arra őket, hogy érzékenyen, kritikusan, mégis tárgyilagosan gondolkozzanak saját felkészülésük kérdéseiben. Természetesen a nevelőnek, az edzőnek is képesnek kell lennie a megszokottól eltérő reakciók, magatartások megértésére, elfogadására. Ebbe a gondolkodásba belefér adott esetben a tanítványoktól érkező különböző nézetek, vélemények mérlegelése, a problémamegoldások változatos formáinak elfogadása. 6. V. fejezet 6.1. 1. Tantervvázlat A bevezetőben említettük, hogy az I–IV. fejezetben tárgyalt témák és a tantervvázlat organikusan kapcsolódik egymáshoz. A tantervvázlat az elsajátítandó edzéselméleti ismereteket sorolja fel. Az előadótanár a vázlat alapján tudja követni az előadásokra, gyakorlatokra mért tartalmakat, forrásművek felhasználásával. Ezek jó részét az irodalomjegyzék tartalmazza. A tantervvázlat kidolgozásakor három fő forrásra támaszkodtam:
A tantervvázlat tartalmazza azokat az edzéselméleti ismereteket, amelyek oktatását, illetve elsajátítását az alapszakasz időtartamára terveztem. A tantárgy oktatója számára tehát a tantárgyvázlat és az azt követő témakörök igazodási pontokat, háttérismereteket adnak az előadásokhoz.
Yüklə 2,77 Mb. Dostları ilə paylaş:
|