A pszichológia és logika

38
2. A   térbeli   tájékozódásban   a   tapintásnál   is   nagyobb
szerepe   van   a  látásnak..  Ha   szemünk   mozdíthatatlan   volna,
akkor direkte a környezetnek csak csekély részét láthatnánk;
szemünk mozgásai teszik lehetővé a környezet teljes és vilá-
gos képét. A szemet három szemizompár segélyével mozgat-
juk  és  pedig  úgy,  hogy a  tárgy  képe  a   retinán   a  legélesebb
látás helyére, a sárga-foltra essék.
Ha a messzeségbe,  a végtelenbe  nézünk, szemeink  pár-
huzamos állást foglalnak el. Minél közelebbi tárgyat nézünk,
szemeink annál inkább egymás felé fordulnak, a látás irány-
vonalai   annál   jobban   összehajlanak   (konvergencia-mozgás).
Az  összehajlás  szöge  természetesen   annál   kisebb,  minél  kö-
zelebb   van   a   tárgy,  s  annál   nagyobb,   minél   távolabb   van   a
tárgy.   A   konvergencia   foka   így  a   tárgy   szemtől   való   távol-
ságának megítélésében segít bennünket.
Az   egy   szemmel   végbemenő   (monokuláris)   térszemlélet   eredetileg
nem   háromméretű   (testszerű),   hanem   csak   kétméretű   (síkszerű)  s  így
tökéletlen.   A   háromméretű     térszemlélet   elsősorban   a   két   szemmel   való
(binokuláris) látás eredménye. Ugyanis a szemünktől nem nagyon messze
fekvő   tárgyat   a   jobbszem   egy   inkább   jobbra   levő,   a   balszem   pedig   egy
inkább   balra   levő   álláspontból   látja.   Ez   a   két   kissé   elütő   kép   azonban
egybeolvad  s így keletkezik a  testszerű látás. A két kép különbsége annál
kisebb,   minél   távolabb   vannak   a   szemtől   a   tárgyak  s  nagy   távolságban
el is tűnik. Ennélfogva a két kép jobbra, illetve balra való eltolódásának
foka a távolság mértéke (binocularis parallaxis). A sztereoszkóp úgy kombi-
nálja egy tárgy két sík képét, hogy belőlük testszerű kép keletkezzék.
Azt hogy a...tárgyak  távolságának,  megítélése sok tapasztalás ered-
ménye,   legjobban   mutatja   a   megoperált   vakon   születettek   esete,   kik   az
operáció után a távolabb levő tárgyakat is egészen közel látják s azt hiszik,
hogy a tárgyak  szemüket érintik, összeütköznek velük. Továbbá, hogy a
térszemlélet eredetileg kétméretű (csak síkszerű)  s  hogy a  testszerű látás
sok tapasztalás  eredménye,  kitűnik  abból,  hogy az  operált   vakok eleinte
a   golyót   körnek,   a   kockát   négyzetnek,   a   piramist   háromszögnek   nézik;
csak a megtapintás után győződnek meg a tárgyak testiségéről; a képeken
nem látják a perspektívát, a festmények előttük csak tarkaszínű síkok.
3. A   normális   érzékű   ember   térszemléletében   a   tapin-
tási, látási és mozgási érzetelemek egymással szorosan egybe-
kapcsolódnak.
A   térszemléletben   azonban   nemcsak   a   tapintás,   a   látás
és mozgás érzetelemei vesznek részt, hanem bizonyos, főkép
az   emlékképekből,   a   megelőző   tapasztalatokból   származó
asszociatív tényezők is. így a tárgyak látszólagos nagysága és a
levegőperspektíva.  A   nagyoknak   ismert   nagy   tárgyakat,   me-
lyek  nagyon  kicsinyeknek látszanak (pl. hegy,  torony,  hajó),

---

39
a   távolba   helyezzük,   viszont   a   távolban   mutatkozó   látszóla-
gos nagyságból a valódi nagyságra következtetünk. A  levegő-
ferspelctíva  pedig abban áll, hogy a levegő páráin át a távoli
tárgyak   határozatlanoknak  s  elmosódottaknak   látszanak;
csekély   világosságnál   kéknek   (pl.   a   hegyek   a   látóhatár   szé-
lén), nagyobb világosságnál (pl. a felkelő vagy lenyugvó nap
világánál)  vörösen színezve  tűnnek  fel. A távolban  levő  tár-
gyak   elmosódottsági   fokából   is   visszakövetkeztetünk   távol-
ságukra.   Ezért   mondjuk   rosszalólag   az   olyan   festményre,
melyen a közeli  s a  távoli tárgyak egyformán élénk színűek:
nincs rajta levegő!
A   térszemlélet  eredetére  vonatkozó   felfogások   közül   az   egyik   azt
állítja,   hogy   a   térszemlélet   velünk   születik  (nativizmus).  a   másik   pedig,
hogy  teljesen   a  tapasztalásból  származik  (empirizmus).  Azonban  nincsen
igaza a szélső nativizmusnak, mert a gyermekek és a vakon született, de
később megoperált  egyének  viselkedése  azt  mutatja, hogy a térszemlélet
nincsen   kezdettől   fogva   teljesen   készen   adva   (a   harmadik   dimenziót,   a
mélységet, testszerűséget is tanulni kell). Viszont a tiszta empirizmus ellen
szól az a körülmény, hogy a megoperált vak azonnal síkszerűen (két dimenzió-

---

40
ban) látja a tárgyakat. A térszemlélet bizonyos elemei tehát kezdettől fogva
adva vannak, de a térszemlélet mégis fejlődésnek van alávetve, sok tapasz-
talás útján pontosabbá és határozottabbá válik (genetikus elmélet).
A térszemlélet  csalódásai.  A térszemlélet  tapintási  elemeiből  szár-
mazó csalódást  mutatja  Aristoteles  kísérlete.  Ha egyik  kezünk keresztbe-
tett   ujjai   között   az   asztalon   golyócskát   görgetünk,  két  golyót   érzünk;
ugyanilyen ujjállással megfogva orrunk hegyét, azt is kettőnek tapasztaljuk.
Ennek a jelenségnek oka abban rejlik, hogy az ujjak normális helyzetében
a két ujj külső széleivel, melyekkel most egy tárgyat érintünk, mindig kettőt
szoktunk érinteni.
A   térszemlélet   látásbeli   csalódásainak,   az  ú.   η.  geometriai   optikai
csalódásoknak  némelyikét a 3. ábra mutatja. Az  a. b, c,  négyzet nagyobb-
nak   látszik   d-nél,   a   be   nem   osztott   ugyanakkora   nagyságú   négyzetnél,
valószínűleg azért, mert az első három négyzet fölfogása több szemmozgást
kíván. A szemmozgás iránya is a szemmérték csalódására vezet; a magasabb-
nak,  b  szélesebbnek tűnik fel,  e  párhuzamosai konvergálni,  f-éi divergálni
pátszanak (hasonlókép megfelelően  a  g     és  h).  Az  i  ábrán a két egyenes
egyforma   hosszú,   mégis   a   2.   hosszabbnak   látszik,   mert   a   széthajló   szög
arra   indít   bennünket,   hogy   a   megfelelő   szemmozgással   az   irányt  A-n  és
B-n túl is folytassuk, míg az I-nél a befelé hajló szögek ezt megakadályoz-
zák;  j  ábrán   az   alsó  figura   hosszabbnak   látszik;  k  ábra   mindkét   egyene-
sének közepén megjelölt rész egyforma, de az elsőnél nagyobbnak látszik;
Z-nél a három vonalka nem látszik egy egyenes részeinek (Hering,  Zöllner,
Wundt, Lipps figurái).
A  távlati  (perspektivikus)  csalódások  azon alapszanak, hogy bizonyos
geometriai  alakzatok térbeli felfogása  önkényesen változtatható a szerint,
hogy melyik pontját fixáljuk. A 4. és 5. ábra másnak tűnik fel, ha b pontju-
kat, s másnak, ha a pontjukat fixáljuk.
18. §. Időszemlélet.
Nincsen sem testi, sem lelki jelenség, melyet ne  időben
lefolyónak fognánk föl: bármily csekély lefolyása van, mindig
időben,   bizonyos   egymásutánban   tapasztaljuk.   Az   új   be-
nyomásokat   a   régebbiekre,   az   előbb   lefolytakra   vonatkoz-
tatjuk  s  így tudatossá válik  a mult s a  jelen. Az időszemlélet

---