Erdészeti ökológia Vígh, Péter Varga, Zoltán Traser, György Szodfridt, István Standovár, Tibor Somogyi, Zoltán

* Keresztesi (1991) szerint

** Jelenlegi területre vonatkoztatva

Az erdőterület zsugorodása kontinensenként eltérő mérvű. A mérsékelt övben, az elegyes és lombos erdők 7,6 millió km²-nyi területén az erdőfogyás összességében megállt. (Európában némi erdőterület-növekedés is regisztrálható.) Ugyanakkor a mediterrán térségben az egykori igen kiterjedt erdőterületből szinte semmi sem maradt – a hivatalos statisztikák 5%-os erdősültséget mutatnak ki, de ennek jó része már áldozatul esett a túllegeltetésnek, a bozóttüzeknek és a mezőgazdasági területek bővítésének. A boreális öv kb. 9,2 millió km²-nyi záródott és 3 millió nem záródott erdőterülete gazdaságilag a legjelentősebb: a cellulóz- és fűrészeltáru-ellátás több mint egyharmada innen származik. Míg a boreális tajgának jelentős része valószínűleg tartósan hasznosíthatatlan marad, hozzáférhető részein mind Kanadában, mind Oroszországban jelentős károkat okoz a tartamosságot figyelmen kívül hagyó rablógazdálkodás. Így pl. Oroszországban a felújítatlan vágásterületek nagysága már valószínűleg meghaladja az 1 millió km²-t. Kanadában sem ritkaság még a több száz hektárra kiterjedő tarvágás, amelyet esetleg repülőről vetnek be maggal.

A trópusi erdők területe a föld erdővagyonából 17 millió km²-rel részesül. Ennek a hatalmas területnek csak töredékén van valamilyen fajta ellenőrzés a területhasznosítás, fakitermelés felett, az erdőterületek komolyabb védelemben nem részesülnek. A globális erdőterület-fogyást a trópusi erdők rohamos irtása okozza (41. táblázat). A közfelfogással ellentétben azonban az erdőirtás oka elsődlegesen a mezőgazdasági területek nyerése; a fakitermelés célú erdőirtás mindössze kb. 10% arányú. Így az erdőterület-fogyás közvetlen összefüggésben van a népességrobbanással (60. ábra). A gyorsan növő lélekszám miatt korábban a trópusokon elterjedt váltógazdálkodás lehetőségei beszűkülnek, ami az amúgy is gyenge termő-képességű talajok gyors degradációjához vezet, így mindig újabb területek kerülnek fejsze alá. A trópusok arid zónáiban az erdőpusztítás máris ökológiai, gazdasági és szociális válsághelyzetet idézett elő.

60. ábra - A világ össznépességének és erdősültségének alakulása (forrás: FM Erd. Hiv.)

2.2. A hazai erdők helyzete

A mai magyar erdővagyont Közép-Európa más országaival egybevetve leginkább szembetűnő az alacsony erdősültség és a nem őshonos fafajokkal létesített mesterséges erdők és ültetvények viszonylag nagy részaránya. (Ezzel együtt a természet közeli, őshonos erdők aránya még mindig kedvezőbb, mint pl. Német- vagy Franciaországban; lásd Ministry of Agriculture, 1996.) Az erdőterület jelentős hányadán (közel egyharmadán) az ökológiai feltételek aránylag kedvezőtlenek az erdőgazdálkodás szempontjából, ami nemcsak a termesztés gazdaságtalanságában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy az erdőállományok létrehozása, fenntartása nagy ráfordítások mellett is kockázatos. Így pl. éves átlagban a hazai erdőfelújítások egyharmada, az erdőtelepítések majdnem fele sikertelen és pótlásra szorul (Halász, 1990). A természetszerűen kezelt őshonos fafajok állományai is nagy százalékban ökológiai optimumukon kívül tenyésznek (pl. a délnyugat-dunántúli bükkösök, a gyertyános-tölgyesek, az alföldi kocsányos tölgyesek jó része), fenntartásuk csak jelentős ráfordítással, komoly hozzáértéssel oldható meg. Az elmondottak tükröződnek a hazai erdők rossz egészségi állapotában is, amely az elmúlt évtizedben „felzárkózott” az európai mezőnyhöz.

Összességében a magyar erdőgazdálkodó a feltételek függvényében jelentős, bár európai összehasonlításban nem kirívó mértékben alkalmaz mesterséges beavatkozásokat (mesterséges felújítás, ápolás, egyedszám-szabályozás stb.), ugyanakkor a gazdálkodás jövedelmezősége közép-európai mércével mérve alacsony. Kézenfekvőnek látszik ilyen helyzetben a gazdálkodás közelítése az ökológiailag fenntartható, kevesebb mesterséges beavatkozást kívánó gazdálkodás irányába: más szóval az irányt az egykori (potenciális) erdővegetációhoz való közeledés jelenti, amelyhez lehetőség szerint természet közeli módszereket kell(ene) alkalmazni. A megoldási lehetőségek számbavételekor figyelembe kell venni azonban a legfontosabb tényezőket, amelyek a mai magyar erdővagyon összetételének és állapotának kialakulásához vezettek.

2.2.1. Az ökológiai feltételek és erdészetpolitikai áramlatok hatásai

Más fejezetekben már tárgyaltuk az ország földrajzi helyzetéből adódó ökológiai korlátokat. Az erdőterületek mintegy egynegyede az erdős puszták zónájába esik, amely éghajlatilag nem teremt optimális feltételeket zárt erdőállományok kialakulásához, ahhoz többletvízre van szükség (talajvíz, folyók öntései). A már záródott erdőállományokat fenntartó kocsánytalan, illetve cseres tölgyes klímában is nagy területet foglalnak el olyan kedvezőtlen vízgazdálkodású termőhelyek, amelyeket vagy eleve véderdő jellegű társulások borítanak (karsztbokorerdők, molyhos tölgyesek), illetve ahol az erdőgazdálkodás feltételei rosszak (kockázatos felújítás, gyenge fatermő képesség).

A természetföldrajzi adottságokat az iparosodással járó erdőirtás és a folyószabályozások tovább rontották a múlt évszázadban, ami főleg az Alföldön az ökológiai feltételek súlyos romlását vonta maga után. Mindkét körülmény kielégítően ismert, itt csak vázlatos említésére szorítkozunk. 1867 és 1925 között a jobbágyfelszabadítás és a gazdasági fellendülés következtében Magyarország mai területére számítva mintegy 1 675 000 ha erdőterületet irtottak ki (Keresztesi, 1991). Ez éves szinten 20 000 ha, azaz évi 1,1%-os erdőpusztítási rátának felel meg. A 41. táblázatból megállapítható, hogy a hazai erdőterület-csökkenés korántsem volt kisebb mérvű, mint a jelenlegi, katasztrofálisnak ítélt trópusi erdőpusztítás.

A hazai vízrendezések nagyságrendjét érzékelteti, hogy nagyobb területet érintett, mint a híres hollandiai polderek kiszárítása. Jakucs (1981) szerint a vízrendezések előtt az árterek, lápok az ország jelenlegi területének mintegy 25%-át, azaz 2,3 millió ha-t borítottak. Az árvízvédelmi gátak közé szorított folyók mentén többnyire jelentéktelen kiterjedésű árterületek maradtak, mintegy 150 000 ha összterülettel. A kisebb vízfolyásokra és állóvizekre (Balaton, Fertő), valamint lápokra is kiterjedő vízrendezések civilizatorikus hatása nem vitatható, ökológiai szempontból azonban a mikroklíma, a termőhelyi viszonyok és az élővilág változását tekintve egyértelműen a negatív hatások vannak túlsúlyban. Külön ki kell emelni a talajvízszint példátlan mértékű süllyedését (a folyamat ma is tart), amelyet a csapadékhiány mellett jórészt a fokozott vízkivétel okoz, de a szabályozott, gyorsabb lefolyású folyók medermélyülése is igen jelentős tényező. Igy pl. Tóth I. adatai szerint Gemencen a Duna középvízszintje 100 év alatt 117 cm-t csökkent (Mátyás, 1993). A vízrendezés következménye az egykori árterületeken fellépő, nagy területű szikesedés is.

A rendkívül kedvezőtlen ökológiai változásokat tetézte a trianoni békediktátum, amely súlyos importfüggést teremtett a faellátásban. Nem meglepő ezért, hogy a Kaán Károly-féle alföldfásítás, majd a II. világháború utáni kommunista kormányzat erdőtelepítési programja során a gyors eredményt produkáló, nem őshonos fafajok állományait és ültetvényeit helyezték előtérbe. Erdőtelepítésének ütemét tekintve hazánk az európai államok között – de világviszonylatban is – élen járó szerephez jutott, bár az utóbbi időben más európai államok, így Spanyolország és Nagy-Britannia is viszonylagos mértékben túlszárnyalják (42. táblázat).

42. táblázat - Az erdőterület és fásítások területe néhány országban (ezer ha), 1965-1989 között (Mather, 1993 adatai nyomán)

Ország	1965	1989	Évi átlagos területnövekedés
	ezer ha	ezer ha	ezer ha	%
Egyesült Királyság	1 804	2 364	233	1,2
Dánia	399	493	39	1,0
Magyarország	1 422	1 688	11,1	0,8
Spanyolország	11 616	15 650	168,1	1,4
Algéria	3 045	4 699	68,9	2,3
Kína	109 180	126 465	720,2	0,7
Új-Zéland	6 232	7 320	45,3	0,7
Egyesült Államok	302 049	293 900	–339,5	–0,1

Az erdőtelepítések ökológiai és faellátási szerepe vitathatatlan. Nagyon sok országban úgy ítélik meg, hogy a mesterséges erdők, faültetvények különös jelentősége abban van, hogy nagy hozamuk révén lehetővé teszik a természetes erdőtársulások tehermentesítését. Így pl. Ausztráliában az erdőterület mindössze 0,7%-a faültetvény, de ezek szolgáltatják az ipari fa 54%-át. Magyarországon jórészt az ültetvényeknek köszönhető, hogy 20 év alatt az egy főre számított élőfakészlet 60%-kal emelkedett (43. táblázat). Nem közömbös természetesen, hogy a faültetvények telepítésére milyen területen, milyen vegetáció helyén kerül sor. Az ültetvények helye elsődlegesen a mezőgazdasági művelés alól felszabadult szántó- és legelőterületek, parlagok. Nem kívánatos a telepítésük természet közeli erdők, értékes növényzetű pusztegyepek, faunisztikai vagy florisztikai szempontból jelentős élőhelyek rovására. Az elmúlt évtizedekben sokfelé az országban nem vették figyelembe ezeket a szempontokat. A nem megfelelő helyszínen és termőhelyen létesített, sokszor gazdaságtalan faültetvények létrehozásának egyik oka a szemléleti hiányosságok mellett a nem kellően differenciált pénzügyi támogatás igénybevétele volt („nyárasítás”, „fenyvesítés”). Az ültetvények és természetes erdők viszonya a botanikusok, ökológusok és az erdészek közötti régi keletű viták forrása (l. pl. „Vitarovat”, 1981).

43. táblázat - Magyarország össznépességének és erdősültségének alakulása, 1950-1990 (Halász, 1990 adataiból)

Megnevezés__1950__1960__1970__1980'>Megnevezés	1950	1960	1970	1980	1990
Népesség (millió)	9,34	9,98	10,34	10,71	10,36
Erdőterület (millió ha)	1,17	1,31	1,47	1,62	1,70
(ha/1000 fő)	125	131	142	151	164
Élőfakészlet (m^3/fő)	–	–	17,4	23,66	27,80

Az erdők állapotát, elsősorban a biodiverzitást jelentősen befolyásoló tényező a vadállomány nagysága. Az egész közép-európai térségre jellemző a vadeltartó képesség és a vadlétszám egyensúlyának megbomlása. Hazai vonatkozásban közismert, hogy a két világháború közötti időszakhoz képest a nagyvadállomány létszáma a terítékadatok alapján számítva több mint egy nagyságrenddel megnövekedett (Kőhalmy, 1995). A természet közeli gazdálkodási módszerek alkalmazását is jelentősen korlátozó kérdés megoldásától nemcsak Magyarország van távol (44. táblázat).

44. táblázat - Nagyvadterítékek (db/év) alakulása Csehországban 1858-1992 között (A cseh Erdészeti Tudományos Intézet publikálatlan adatai)

Év	Szarvas	Őz	Dámvad	Muflon	Vaddisznó
1858	1 028	5 679	1 496	0	486
1925	1 960	23 052	1 271	50	161
1935	4 468	49 070	1 662	106	442
1948	2 703	30 450	463	157	167
1955	3 187	39 447	744	215	1 165
1965	9 468	57 100	1 163	704	2 837
1975	9 180	107 776	1 539	2 547	11 763
1985	16 077	87 292	3 063	4 914	36 048
1990	20 849	86 757	5 054	7 580	55 812
1992	21 584	103 763	5 454	6 908	39 168

Nem lehet teljes a hazai erdők állapotáról vázolt kép az erdőkárok említése nélkül. A köztudatban a savas esőkkel összefüggésbe hozott erdőkárok tekintetében Magyarország az európai államok között átlagos helyet foglal el. Bár az erdőkárok ma már gyakorlatilag minden fafajon megfigyelhetők, kritikus jelentőségűek a kocsányos és kocsánytalan tölgy esetében, ahol a megbetegedés járványos formában jelentkezett (61. ábra). A károkat kiváltó okokat elemezve megállapítható, hogy az egészségi állapot több kedvezőtlen tényező együttes hatására alakul ki; ebben közrejátszhat a korábbi üzemmód (sarjaztatás), a talajvízsüllyedés, az aszályos évek sorozata, másodlagos rovar- és gombakárosítás is. Ezek együttes hatására kárláncolatok alakulnak ki. A magyarországi erdőkárok tekintetében mindenesetre az erdővédelmi szakemberek megegyeznek abban, hogy az egészségi állapot romlásának elsődleges kiváltója a hosszú évek óta tartó csapadékhiány (MTA, 1995).

61. ábra - Néhány fafaj levélvesztése alapján becsült egészségiállapot-romlás alakulása 1988 és 1994 között (Csóka–Szepesi adatai, MTA, 1995)

3. Az erdőgazdálkodás hatása a biodiverzitásra és az anyagforgalomra

Mátyás, Csaba, Soproni Egyetem

Az erdei életközöségek összetételét és szerkezetét egy adott régióban elsősorban az élőhely élettelen környezeti tényezői határozzák meg: ezek közül meghatározó jelentőségű az éghajlat, a vízgazdálkodási és talajviszonyok. Bolygatatlan feltételek között az erdei ökoszisztémákban a korábbi fejezetekben ismertetett önszabályozó, dinamikus jelenségek figyelhetők meg. Az erdő szerepe az életközösségek fajgazdagságának és működőképességének fenntartása szempontjából jelentős, hiszen az egyetlen olyan számottevő területet borító művelési ág, amelyben a bolygatás, az emberi beavatkozás általában korlátozott mértékű. Nem véletlen, hogy az országosan mintegy 4%-nyi természetvédelmi terület több mint fele erdő. Az erdőhöz kötődik a hazai flóra mintegy 45%-a; a fauna esetében hasonló arány tételezhető fel. A hazai veszélyeztetett növényfajok több mint egyharmada is erdőlakó (45. táblázat).

45. táblázat - A magyarországi veszélyeztetett edényes flóra fajainak megoszlása veszélyeztetettségi kategóriák és rendszertani egységek szerint, viszonyításuk a teljes hazai flórához

Megnevezés	Hazai flóra				Szilvikol flóra
	H	N	Z	Ö	H	N	Z	Ö
Kiveszett	1	–	35	36	–	–	9	9
Kipusztulással fenyegetett	1	–	40	41	1	–	12	13
Aktuálisan veszélyeztetett	13	–	114	127	8	–	50	58
Potenciálisan veszélyeztetett	20	2	384	406	10	1	147	158
Összes veszélyeztetett	35	2	573	610	19	1	218	238
Összes fajszám	58	8	2 343	2 409	42	7	791	840
Veszélyeztetettek aránya (%)	60,3	25,0	24,5	25,3	45,2	14,3	27,6	28,3

H = haraszt, N = nyitvatermő, Z= zárvatermő, Ö = összesen

Emberi beavatkozás (erdőgazdálkodás) hatására az életközösség önszabályozó képessége – a beavatkozás mértékétől függően – lecsökken, szélsőséges esetben kizárólag az emberi ráhatás határozza meg összetételét, pl. a klónozott, szántott faültetvények esetében. Az erdő biológiai-ökológiai értéke így a beavatkozások, bolygatások mértékével szoros összefüggésben van, eszerint az erdőállományok a következő nagyobb csoportokba sorolhatók.

1. Természetes állapotú erdei ökoszisztémák (őserdők). Érintetlen, mindenfajta emberi beavatkozástól mentes erdőterületek. Ilyenek gyakorlatilag Közép-Európából hiányoznak (lásd a növénytársulások dinamikájával foglalkozó fejezetet). Fennmaradásuk az életközösség jellegétől függő minimális területet, sok száz hektárt igényel, így még a szigorúan védett területeken, erdőrezervátumokban sem várható, hogy belátható időn belül valódi „őserdei” állapotok állnak helyre. (Az őserdő nem újratermelhető erőforrás!)