Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
14 vonások s ki az állhatatos akarat és okosság eszmény- képe. Kiválóan a női hűség képviselője Odysseus neje, Pénelopé, aki húsz éven át egy pillanatra sem feled- kezik meg távol levő férjéről. Ugyancsak a férje min- dene Hektor feleségének, Andromachénak, mint a szív- indító búcsúzó jelenetből látjuk. A phaiakok szigete királykisasszonyának, a rendkívül bájos Nausikaa-nak szivében a szerelem mint a naiv, ártatlan leányka ön- tudatlan érzése jelenik meg, melynek még nevét sem tudja adni. Heléna is, ki eleinte haza vágyik, Trója sor- sának jobbrafordultával belenyugszik végzetébe. Erzé- kies kissé Kalypso istenasszony, aki Odysseustól azt kívánja, hogy férje legyen, valamint Kirke, az Aiaia- sziget tündére. De még ez utóbbiak is mennyire fel- sőséges távolban állanak a modern epikusok érzékies nőalakjaitól! A görög tragédia atyja, Aischylos fönséges költé- szetében teljesen háttérbe szorul a szerelem. Sophokles, aki a görög tragédia legnagyobb mestere s akinek múzsája legtisztább kifejezése Homeros után a görög szellemnek, Aishylos titáni személyeihez képest emberibb és valóbbszerű alakokat rajzol ugyan, de nála sincs a szerelemnek nagyobb szerepe. Jellemző, hogy Anti- gonéje, midőn a vesztőhelyre indul, jobban siratja fitestvérét, mintsem jegyesét. A harmadik nagy tra- gikus, Euripides erkölcsi fölfogása kevésbbé emelkedett s noha a szenvedélyeket jóval részletesebben rajzolja, mint elődei, ő sem mondható erotikus költőnek, pedig drámáinak címei után ítélve (Medea, Andromache, Iphigenia Aulisban stb.) úgy tűnik föl, mintha a szerelem költője volna. De közelebbről tekintve mű- veit, azt látni, hogy ő nem a szerelmet magát, hanem 15 az ennek nyomában járó egyéb szenvedélyeket festi. Így nevezet szerint Medeában a Jázontól hűtlenül el- hagyott nő vérszomjas bosszújának fúriaszerű kitörését látjuk; Hermione alakja az eszeveszett féltékenység képviselője; Phaedra pedig, miután hasztalan üldözte szerelmével derék mostoha fiát, sértett hiúságának ál- dozza föl a szűz Diana kedveltjét. A vígjáték körében az ó-attikai komédia legfőbb képviselőjénél, Aristophanesnél már költészetének állam- életi szatirikus tárgykörénél fogva is hiányzik az ero- tikum, legfölebb pajkosság számába menő trágárságok fordulnak elő nála itt-ott, de még az alsó komikum körében mozgó tréfáinak is legtöbbnyire komoly er- kölcsi hátterük van. A Menander-Philemon-íéle új komédiára, mint a görög nemzeti irodalom utolsó haj- tására, már sokkal erősebben rá van sütve a kor rom- lottságának bélyege, semhogy a léha érzékiség köréből kiemelkedve, a szerelem nemesebb fölfogására tudott volna jutni. Ekkor már a görög képzőművészetekben diadalra jutott a meztelenség ábrázolása s ezzel együtt a költészetben is kezdetét vette a romlás, modern szóval élve: a dekadencia, mely azonban nevezetesebb műalkotásokat nem hozott létre. Míg a görög költészet elsőrendű műtermékeiben alig található durvább erotika, a római költészetben már nagyon gyakran fordulnak elő szorosabb értelem- ben vett erotikus elemek, még pedig legszaporábban és legdurvább alakban a drámai műnemben. Már az attikai-római vígjátéknak (fabula palliata), melynek meséi a polgári családi élet talaján játszottak, a nemi szerelem volt fő tényezője. S mivel a szabadszülött szülőknek fiai és leányai közt nem volt megengedett 16 társadalmi érintkezés, mely törvényes szerelmi házas- ságra vezethetett volna, ezért a szerelmi viszonyokon alapuló drámai mesének költői a hetairák könnyelmű népségéből bőven szedegették alakjaikat, mint már az említett görög, ú. n. új-komédia szerzői szintén meg- teszik. Már Plautus is, a görög mintájú vígjátéknak első nagy mestere, ilyen alsó légkörben játszatja sze- mélyeit. A kerítőket azonban rendszerint megbűnhőd- teti, s két legjobb darabjának (a Captivi és Trinummus címüeknek) határozottan kifejezett erkölcsi célzata van. A női szerep és a szerelmi elem e két vígjátékában teljesen hiányzik s némely moralizáló elmélkedése ko- moly és mély életfölfogásról tanúskodik. Az attikai finomságot és kellemet még tisztább alakban fejezte ki Terentius, kinek darabjaiban még a hetairák is illedel- mesek és jószívűek. A legjobb körök művelt társalgási hangján előadott vígjátékaiban nincs semmi tisztesség- telen szó, semmi kétértelműség, a társasági illemnek semmi megsértése. A nemzeti vígjáték (fabula togata) körében, mely- ből csak töredékek maradtak fönn, még jobban érvé- nyesülhetett a római «gravitas» komoly hangja s bőven voltak közbeszőve erkölcsi mondások a hallgatók épü- lésére. Viszont tele volt ingerkedő tréfákkal s az alsó komikum durva elemeivel a campaniai rögtönzött jellem- bohózat (fabula atellana) műfaja, még inkább a szín- padon tánc kíséretében előadott mimus, mely csak- hamar illetlen, sőt szemérmetlen mozdulatú torz mimi- kává fajult. A római vígjáték eszerint fejlődésében nem alulról fölfelé emelkedést mutat, hanem inkább az ellenkezőjét (L. Ribbeck Ottó: A római költészet tör- ténete. Ford. Csiky G. Bp. 1891. I. k.) Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|