10
szembeszökő célzattal sérti a szemérem érzetét s egye-
nesen ingerli a fantáziát kicsapongó képzetekre s a
legaljasabb ösztön mozgalmasságát idézi elő. Erotikum
és pornográfia között egyébként olykor nehéz a határ-
vonalat meghúzni. Például Boccaccio rosszhiszemű ki-
vonatban pornográf íróvá vedlik, pedig valójában, mint
látni fogjuk, nem mondható annak. Mivel a porno-
gráfia, magyarán nevezve, a szennyirodalom, különösen
az éretlen ifjúságra nézve fölötte romboló hatású, azért
minden művelt államban szigorú büntetések várakoznak
a pornográf könyvek íróira, kiadóira és terjesztőire.
Mi itt a rendszerint minden művészi elem híjával levő
pornográfia mellőzésével csak az erotikus irodalommal
foglalkozunk.
Volkelt, a neves esztétikus, aki katholikus-ellenes
érzületét többször nyíltan is kifejezi s aki éppen nem
mondható elfogult moralistának, egyik művében (1. a
repert. i. m. 103—4. 1.) így nyilatkozik: «Csak a
teljes vakság vonhatja kétségbe, hogy mai kulturális
életünk erotikus dolgokban a legközelebb múlt év-
tizedekkel összehasonlítva, valósággal elrettentő fokozó-
dását mutatja a romlottságnak és elfajultságnak. S ami
különösen sajnálatos, az ennek az erotikus méregnek
napjainkban a művészet terén való fölötte veszedelmes
fölburjánzása. A művészetnek némely ága, főleg a
színház számára termelő művészetek, manapság igazi
erotikus járványt mutatnak, annyira, hogy a drámai
műágak szolgálatában álló művészek találékonyságuk,
leleményük erejét a végsőkig megfeszítik, csakhogy a
közönségbe mindig új meg új s egyre maróbb ero-
tikus méreganyagot oltsanak bele és idegeit mind-
inkább ingerlő fogásokkal izgassák.»
11
Payot is ezt mondja: «A mai irodalom nagy-
részt a nemi szerelem dicsőítése. Ha regényíróink,
költőink nagy részének hinni akarunk, a legmagasabb,
legnemesebb cél, melyet az emberi élet számára ki-
tűzhetünk, oly ösztön kielégítése, mely közös az álla-
tokéval. (Az akarat nevelése, ford. Weszely Ödön,
Bp. 1905., 210. 1.)
A magunk irodalmára, az újabb magyar költészet
termékeinek nagy részére gondolva, hasonló egybe-
foglaló ítéletet mondhatunk. Nálunk is az utóbbi év-
tizedekben — mint alább látni fogjuk — rendkívül
nagy mértékben elharapódzott költőinknél egyrészt az
erkölcsiségnek a Nietzsche-féle bölcselet értelmében
vett vitalisztikus föl fogásmódja, mely az életet mint
életet s ennek teljes kiélvezését hirdeti a legfőbb jónak,
másrészt a költészet újszerű s hatásos kifejezésbe!!
eszközeinek segítségével igen széles körben terjedt el s
régebben nem ismert nagy fokban fejlődött ki az ero-
tika, nem is legenyhébb formájában.
A költészetben erotika fejlődését előzően törté-
neti nyomon végig kísérjük a legrégibb időktől nap-
jainkig s megismerkedve az e körbe tartozó irodalmi
jelenségekkel, végül etikai és esztétikai alapon meg-
állapítjuk azokat az elveket, amelyek e kérdésekben
irányadók lehetnek.
II. Erotika a görög és római költészetben.
GÖRÖG
Eros (a szerelem istene) után erotikus
költőknek régente általában a szerelmi költő-
iket nevezték, akik könnyed, dalformájú versek-
benzengték meg a szerelmet. A régi erotikus költők közül
már Mimnermos (VII. sz. Kr. e.), Kallimachos, Philetas,
Hermesianax és más lírikusoknak többnyire töredékes
alakban fönnmaradt verseiben (egybeszedve Th. Bergk
gyűjteményében: Poétae lyrici graeci Lipcse, 1882)
azt látjuk, hogy a szerelemnek fennköltebb, eszményié-
sebb fölfogása helyett érzékies oldala szerepelt náluk.
Ezt a fölfogásmódot világnézleti szempontból epikureiz-
musnak szokás nevezni, noha az epikureus bölcselők
etikája szerint a boldogság, mint az ember legfőbb
java, nem a testi kéjben van, hanem a szellemi élve-
zetben. Ez az etika mindamellett az egoizmus rend-
szere, mert mindig csak az egyéni élvezetet tekinti
döntő szempontnak s azért a testiség kultuszára
vezet. Hedonizmusnak is nevezzük az élvezetnek eme
pogányszellemű tanítását, mely a görög lírikus költők
életfölfogásában is megnyilvánul.
Így Mimnermos szerint a szerelem az egyedüli
élvezet, melyet az istenek az emberi fáradságos élet-
pályákon megengednek; azért, míg ifjúságunk tart,
13
ne vessük meg Aphrodité ajándékait. Anakreonnál sem
találkozunk az élet komolyabb fölfogásával. Neki a
szerelmi gyönyör nem eszköz az élet nyomorának
enyhítésére, hanem már egyenesen életcél. Alkmann
költészetének is csaknem kizárólagos tárgyai a bor és
a hetairák. A többi említett görög lírikusnál még
alantasabb fölfogást találunk, sot maradtak gyér nyo-
mok arra nézve, hogy a régi görögöknél akadt több,
ma már névtelen verselő, aki a görög hitregében elő-
forduló Priapos, durván ábrázolt kerti istenség tisztele-
tével kapcsolatosan trágár hangon egyenesen dicsőítette
az érzéki szerelmet. Ellenben már nem ily durva föl-
fogás tükröződik vissza Sapphónak, e különben nagyon
rejtélyes lelkű nőnek reánk maradt töredékes szerelmi
költeményeiben. Sappho dalaiban váltakozva majd a
férfiúi szépséget és erőt zengi meg, majd pedig barát-
nőihez és tanítványaihoz, Lesbos legszebb leányaihoz
intézi szerelmi énekeit. Költészete eme legfőbb motí-
vumainak magyarázatát a művészlelkű görög népszellem
őseredeti hajlamában, a testi szépségért való szenve-
délyes rajongásban találhatjuk meg. (L. Némethy Géza
értekezését: Egyet. Philolog. Közi.. 1896., 12. 1.)
A nevesebb görög epikus költők műveiben már
sokkal emelkedettebb fölfogást találhatunk, semmint a
lírikusoknál. A női szépségnek itt-ott érzékies színe-
zetű magasztalása mellett, még a mithoszi idők ábrá-
zolásában is tartózkodtak attól, hogy hallgatóik vagy
olvasóik alantasabb ösztöneit izgassák. Homeros derült
világában még csak nyomát sem találjuk az érzékiesen
rajzolt modern szerelmi szenvedélynek. Ő a hitvesi
hűséget festi az Odysseia főhősében, kinek jellemében
egyébként a honvágy és az atyai szeretet az uralkodó
Dostları ilə paylaş: |