Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
17 A lantos költészet körében művészi kifejezésmód tekintetében legtehetségesebb római költő: az ifjan elhalt Catullus forró, de erkölcstelen szerelmét Lesbia (valódi nevén Clodia) iránt olykor nagyon érzékiesen énekli meg. Horatius szerelmi dalaiban az erotikus motívum már egészen a háttérben marad, ellenben annál inkább előtérbe nyomul az Augustus-korabeli szerelmi elégia művelőinél, akik Ámort és Vénust minden hangnemben aposztrofálják. Az ifjúság mulandó, az élet rövid, azért élvezni kell, míg ideje van: ez a római elégiának pogány szellemre valló egyik fő motí- vuma. A szeretett nőt s a vele való viszonyt azonban mintegy az eszményiség körébe akarják vonni a mitho- lógiai ékítéssel, a kedvesnek szépségét személyisége szerint Junóval, Minervával, Antiopével, Hermionével, Helénával stb. hasonlítva össze s a földi dolog mellé állítva az istenit mint rokont és jelképet. A tehetséges, de kicsapongó életű Tibullus s a forró érzékiséget lehelő elégiák költője: Propertius szintén fölhasználják a mithológiai készletet, ezzel mintegy megnemesíteni akarván az erotikus tartalmat. Hasonló érzéskörből valók Ovidius szerelmi elégiái, csakhogy ezekben nem csendül meg igazi szívhang. Kecsesen készültek, de kapta szerint, élményi elem kevés bennük. Ifjúkorában írt s a női szépítőszerekről szóló költeménye mintegy előtanulmányféle volt a Szerelmi Művészet három könyvéhez, melyekben nem annyira a szerelmet, mint inkább a csábítás művészetét adja elő, leplezetlenül az érzéki élvezetet, a nemi kéjt nyilvánítva a világ éltető elvének. A komolyabb római kortársak megbotránkoztak Ovidius múzsáján és saját bevallása szerint korholták arcátlanságát. Ekkor aztán 18 komolyabb munkákhoz fogott, megírva a Költői Nap- tárt (Fasti) és az Átalakulásokat (Metamorphoses), de az erotikus mondák földolgozásában megint csak rá- ismerni a szerelmi művészet mesterére. Egyszer csak egy hirtelen villám szétrombolta a költő életének bol- dogságát és múzsájának teljében levő erejét. Augustus császár már régebben rosszalólag nyilatkozott Ovidius- ról és erkölcseiről s egy valamely botrányos eset foly- tán a költőt egy, szigorú szavakba foglalt császári ren- delet hazájából idegen földre száműzte, ahol meg is halt. Erotikus költeményeit nemcsak a császári könyv- tárakból távolították el, hanem még magán-bírásuk is el volt tiltva. Akit már a görög költészetnél említettünk, a buja természet-démonnak, Priaposnak kultusza Rómába is eljutott. A lampsakosi isten durva álarca alatt néhány alsóbbrendű költő a kertek számára írt fölírásos ver- seket, melyek trágár hangúak ugyan, de csak kicsa- pongó pillanat-alkotásoknak tekinthetők. (Priaposi ver- sekből egy gyűjteményt adott ki már Tiberius császár idejében Euphorion.) Az epika nemében a császár-korból maradt fönn töredékesen a ragyogó szellemű T. Petronius Arbiter- nek (-J- 66. Kr. u.) nagyszabású Satiricon-ja, melyben a szatíra egész regénnyé bővül. A rendkívül elevenen rajzolt valóság képei e műben több helyütt az érzéki- séget a mi keresztény erkölcsi fölfogásunkon kétség- telenül nagyon is túllépően csiklandozzák, de azért a Nero császár udvarában «elegantiae magister»-nek nevezett Petronius alapjában véve korántsem oly durva és szemérmetlen, mint számos modern erotikus író, s ne feledjük el, hogy Petronius pogány író volt, 19 Petronius művének egyik részlete (ni. és 112. fej.) főforrása lett az efezusi özvegy történetének, melyet a női hűtlenség gúnyolására csaknem minden nemzet szatirikus írója fölhasznált. Megtaláljuk történetét ná- lunk is a Ponciánus históriájában s később Verseghy Ferencnél, aki Szentesiné c. verses elbeszélésének esz- méjét Voltaire Zadig-jából (II. fej. Az orr) merítette. A hűtlen özvegy történetét valamely arab változat alapján még utóbb Petrichc vich Horváth Lázár is fel- dolgozta az Athenaeum 1840-i évfolyamában. (L. Weber Artliur: A hűtlen özvegy történetének egy ismeretlen alakja. Bp., 1912.) A római erotikus szépprózai elbeszélésnek tehet- séges művelője még Apuleius (sz. 125 táján Kr. u.), aki Átváltozások (Metamorphoses) címén egy Lucius nevű ifjúnak varázslással járó kalandos és sokféle erotikus elemmel átszőtt élményeit beszéli el. Apuleius Luciusa szamárrá változik át és végül megint ember alakjába kerül vissza s a történet vége felé gyökeres átalakuláson megy keresztül. A szamár bohózata ugyanis az utolsó részben vallásos áhítat és lelkesedés ünnepé- lyes hangjaiba lendül át s a pajzán mese épületes megtérés történetévé alakul át. A hősnek szamárrá változása csak újjászületéséhez vezető út volt; meg- aláztatása csupán utóbbi megdicsőüléséhez szolgált át- átmenetül. Apuleius a beékelt kis történeteket a népszerű és közszájon forgó elbeszéléseknek ama keleti dús kincs- tárából merítette, amelyből a meseköltők, különösen a kisázsiai miletosi mesék gyűjtői is kölcsönözték ero- tikus történeteiket s melyből később a renaissance-kor költői is vettek át tárgyakat, így Boccaccio is fölvett Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|