Janus Pannoniustól Balassi Bálintig
Az erazmista Komjáti Benedek
Yüklə 2,52 Mb.
|
Az erazmista Komjáti BenedekA magyar nyelvű biblia szükségének programszerűen először a Karthausi Névtelen adott hangot. Az ő Prologusából - 1527-ben - némiképp Erazmus hangját véljük kicsendülni, de a Névtelen alig jutott túl a helyzet egyszerű konstatálásán. A probléma azonban már fel van vetve! Műve nem jutott el a nyomdáig, így nagyobb visszhangra nem találhatott, mégis - úgy látszik - a magyar eruditusok köztudatában élő, égető követelést fogalmazott meg, mely az ösztönzést, a példát külföldi eredményekből, valamint a hazai fejlettebb lelki életet élő kisebb közösségek, illetve egyes személyek lelki igényéből merítette. Gondoljunk csak a majdnem egykorú próbálkozásokra és elért eredményekre, nevezetesen a Jordánszky-kódexre (1517) és Nyujtódi András Judit könyve fordítására (1526). S valóban alig hat év múlva - 1533-ban - megjelent az első fecske, megjelent Krakkóban Erazmus legkedvesebb szent auctorának, az „electum Dei organum”-nak, Pálnak levelei Komjáti Benedek fordításában, özvegy Perényi Gábornénak ajánlva. Mintha a magyar fordító a Rotterdami mester azon óhajának kívánt volna eleget tenni: „Optarim ut omnes mulierculae legant Evangelium, legant Paulinas Epistolas”.466 Komjáti fordításával új korszak kezdődik a magyar bibliafordítások történetében, mely még a XVI. században eléri beteljesülését a vizsolyi bibliával (1590). Ez az út egyenes vonalú és töretlen. Mint a láncszemek kapcsolódnak egymásba nyomtatott bibliáink, az elődök eredményeit figyelembe véve és felhasználva! Nem azért kezdődik új korszak, mintha az úttörők - Komjáti és Pesti Gábor - mereven szembefordulnának a múlttal és azt megtagadnák. Ellenkezőleg, benne gyökereznek a múltban, mely a római egyház konzervatív gyakorlata folytán némiképp jelen is, és az ún. magyar középkor kéziratos bibliafordításait (legalább is ezek valamelyikét) ismerik, sőt felhasználják. Korszakalkotó jelentőségük két tényezőben gyökerezik. Az egyik megjelenési formájukra vonatkozik: nem elégszenek meg a kéziratos jelleggel járó szűk körű olvasó közönséggel, hanem az újkor forradalmi egyre tökéletesedő vívmányát felhasználva sokaknak akarnak szellemi táplálékot nyújtani. Rögzített szöveggel, sok példányban, aránylag olcsóbban szélesebb társadalmi réteg lelki szükségletét tudják kielégíteni. Természetesen nem szabad ezt a magyarul, vagy (több igazsággal) magyarul is olvasó réteget túlbecsülnünk, ez is egy szűk, s lassacskán szélesedő literátus rétegre korlátozódott. A másik pedig az, hogy az eddig szinte egyeduralkodó Vulgatával szemben a tőle sokban eltérő, humanista foganású és éppen ezért nagy viharokat támasztó erazmusi textust fogadják el, mely valamennyi XVI. századi bibliafordításunk újszövetségi részének alapszövegévé válik. Ez egyben ezek összefüggésének, kontinuitásának egyik bázisa. Ebből a szempontból nincs különbség katolikus és protestáns fordítás között. A katolikusok hallgatólagosan használhatják és használják a tridenti zsinatig, mely ekkor a Vulgátát teszi meg az egyedül hitelesnek és elfogadhatónak. A protestánsoknál pedig elfogadják továbbra is, hisz Luther is ennek alapján fordította le az újszövetségi szent könyveket. Komjáti fordítása Krakkóban jelent meg, de oda a nyomtatás tényén kívül (s ez Perényiék lengyel kapcsolataival magyarázható) más nem köti. Komjáti Krakkóban ismeretlen - az egyetem anyakönyve nem mutatja, hogy ott tanult volna, sőt könyve nyomtatásánál sem volt jelen -, mert művéből hiányzanak a krakkói humanisták szerzőt avagy a fordítás tényét dicsérő versezetei. Ezek pedig minden valamirevaló nyomtatvány elengedhetetlen tartozékai. Hiába igyekszik pótolni a nyomdász, Vietor Jeromos, latin nyelvű, „Omnibus Christianae pietatis studiosis Hungaris” címzett ajánlólevelével. Valóban Komjáti nem is itt, hanem a bécsi egyetemen tanult, ahová az egyetem főanyakönyvének tanúsága szerint 1527 első felében iratkozott be. Itt tartózkodott ekkor Pesti Gábor is! 1529-ben vetette fel magát Komjáti az egyetemi Natio Hungarica tagjai közé. Még ugyanezen év szeptemberében ostrom alá fogják a törökök Bécset, külvárosait felperzselik. Aki csak tud, menekül. Komjáti sem tehetett egyebet. Vagy ekkor, vagy a következő évben a felvidéki török pusztítások elől - mint maga említi - Husztra bujdosott „az fene törökök előtt”. Huszt már ekkor Nádasdi-birtok, így valószínű, hogy a Perényiékkel jószomszédságot tartó és atyafiságban levő Nádasdi Tamás ajánlhatta az úgylátszik „tudós” hírben álló Komjátit Perényinének, aki nyalábvári udvarába fogadja s egyebek mellett fiának, Jánosnak nevelését bízta rá, hogy - mint Komjáti írja - „magÅatyath io es isteny tudomanyra tanoytanam, es iſteny feleÕ erkwelcÅwkre aÅ Chriſtus Ieſusnak Euangelioma ſerynth igaÅgathnam, es az kereſthyen hythbe gyaporoytanam aÅ deaky thudomanyual egyetembe.”467 Perényinéhez írt ajánlóleveléből arra lehet következtetni, hogy nem volt pap. De ez nem jelenti azt, hogy clericus sem volt, azaz, hogy nem vette fel a kisebb egyházi rendeket, mint az egyetemeket látogatók zöme. Hisz az akkori közfelfogás szerint nem sokra becsülték azt a tanultságot, melyet „papság nem követ”, melynek tehát csak ancilla theologiae szerepe volt, bár a teológiáig magyarok közül igen kevesen jutottak el. Nem tartjuk teljesen kizártnak, hogy Komjáti Benedek azonos a század első két évtizedében felbukkanó hasonló nevű pozsonyi kanonokkal. A kanonoki javadalomhoz elég volt a kisebb rendek felvétele. Időközben stallumát elveszthette. Magyarországon, ha valaki nem a papi pályán helyezkedett el, tanultságát városi írnoki, ispáni állásban, vagy pedig a szerény tanítói pályán kamatoztathatta. Komjáti ezt választotta: „meegh regenten aÅth en emmagamba eltÕkelletthem vala, hogy aÅ ylÕvriſten ennekem ammy ayandekoth adoth volna, ſok iambor gyermekuel, aÅ en kereſtyen atyamfyayual akarnam kÕÅlleny...”468 Özvegy Perényi Gáborné egyike a régi vallásos magyar nagyasszonyoknak. Birtokán „io yletew egyhaÅy neepek” és „ÅerÅetes iamborok”, udvarában is „tudos iambor Åolgay” voltak. Neki is, mint e kor fejlettebb vallási életet élő embereinek, igénye a Szentírás olvasása. Nő lévén, latinul nem tudott, tehát le kellett számára fordítani. (Az is kérdés, tudott-e egyáltalán olvasni, vagy csak felolvastatott magának?) Már „reegtewl fogua egyebekethys onÅolth, s keerth rea bewſeeges adomanyual es fyÅeteeſekuel nem cÅak aÅ Åent Paal Apaſtal leueleynek, de meegh tewb Åenth yraſnak magyar nyelwre valo fordoytaſarays”. Volt ugyan egy régi kéziratos Pál-fordítása, de ez nehéz olvasású lehetett. Ezért örömmel kapott a bécsi egyetemet járt Komjátin: „Meeghlen kegyg en io Åerrel aÅ the nagyfa: eedes fiat tanoytany nem keÅdettem vala, mykor leghottan the nagyfa: ennekem emlegethny keÅde hogy aÅ ſenth Pal Apoſtal leueleyt ewrewmwſth akarna hallany, mykor valaky megh magyaraÅna. Iollehet penyg hogy the nagyſaagodnal aÅon ſenth Pal Apaſtalnak leuely: magyaraÅua valanak, de maga the Nagſa: engemet onÅol ſynth vala, hogy meg lathatnam, ha mynd, meg volna, ſyo modone? ſyo keeppene? aÅ deaky nyewrewl magyarol fordoytatoth volnai? mely magyaraÅatoth mykoron en lattam volna, ennekem-nem tetewuek hogy yol magyaraÅtaak volna, kynek nem cÅak aÅ értelme de meeg aÅ oluaſaſay, neheÅnek tecÅiyk vala. AÅerth the nagyſa: engemeth keerny keÅde, hogy ennenmagam magyar nyelwre fordoytanam...” Mi képesítette Komjátit, hogy egy fordításról, annak „értelméről” véleményt mondhasson, másrészt új, „modern” fordításra vállalkozzék? Erre a bécsi háttér ismerete nélkül aligha lehetne megnyugtató választ adni, és aligha lehetne Komjáti - sőt Pesti - erazmizmusát, a szentírásfordításhoz kapott távolabbi indítékát, a fordításnak szellemét kielégítően megismerni és helyesen interpretálni. A bécsi egyetem Miksa halála óta nem a legmagasabb szinten áll, hiába próbálja Ferdinánd a régi fényébe visszaállítani. Mind Bécsben, mind pedig az egyetemen a lutherizmus is mindinkább terjedőben. Ennek ellenére a „katolikus” erazmizmusnak közép-európai gócpontja. Erazmus munkái sorban látnak napvilágot Bécs könyvsajtóin: ezek közül a legfontosabb a De libero arbitrio megjelenése (1525), Erazmus ugyanis ebben foglal először nyíltan állást Lutherrel szemben. Erazmus szerepét a lutherizmus előkészítésében, ingadozó magatartását a két párt között, valamint ennek indokait ehelyt nincs szándékunkban feszegetni, de ezekből a tényekből lehozott egyoldalú és általánosító konklúzió, hogy az erazmisták kétlakiak, közömbösek, átmenetet képeznek a szembenálló pártok között, feltétlenül helyesbítésre szorul. Voltak barátai, voltak szellemi tanítványai, de mégis „katolikus”, azaz Lutherrel szemben álló Erazmust zárták szívükbe. Így Nausea Blancicampianus (1540-től Bécs püspöke) szép latin orációval kéri a „princeps litteratorium”-ot a speyeri birodalmi gyűlésen való megjelenésre. Idetartoznak még a magyarokkal kapcsolatban álló Brassicanus testvérek és Fabri Ulrich. A bécsi erazmisták vezére, lelke Faber János. Eredetileg dominikánus szerzetes, majd konstanzi püspöki vikárius. Erazmus, Zwingli, Melanchton régi barátja. Eleinte ő is, mint a korabeli „haladó értelmiség” szinte kivétel nélkül, szimpatizál a reformpártiakkal, de 1521-től kezdve az újítók leghevesebb ellenfele. Nem azért, mintha a reformok ellenségévé szegődött volna, nem, csak Luther eszméit, és a reformoknak ilyetén megoldását, a megreformálandó római egyház „felrobbantását” nem vállalta. S ebben is találkozott Erazmussal. Faber az ellenkező oldalra sodródott barátait megtagadja, sőt megtámadja. Erazmus azonban mindvégig vezércsillaga marad. Mint Ferdinánd tanácsosa és gyóntatója, a birodalmi gyűléseken és Bécsben minden követ megmozgat az újítók leküzdésére. Latin és német nyelvű vitairatainak egész légióját jelenteti meg. Érdemeinek jutalmául 1528-ban budai prépost, 1530-ban a bécsi püspökség élére állítják. Ekkoriban fogatta le az „eretnekség”-ben megátalkodott magyar „luther”-t, Dévai Bíró Mátyást is. 1528-ban - Komjáti és Pesti Bécsben tartózkodása idején - két (számunkra) fontos esemény történik. Faber Ferdinánd nevében meghívja Erazmust Bécsbe, ami elől az szokása szerint kitér; Ferdinánd pedig kiküldi Fabert a bécsi egyetemhez; egyrészt az a céljuk, hogy a lutherizmust az osztrák tartományokban egyházvizitációkkal elfojtsák, másrészt pedig - és ez számunkra a fontosabb! - egy új, német bibliafordításról tárgyal, melyet az ő irányítása mellett az egyetemnek kellene elvégeznie. Kimondott célja: a lutheri biblia háttérbe szorítása. Faber később - 1536-ban - maga fordítja le németre a Pentateuchust.469 Ilyen légkör vette körül Komjátit Bécsben. Ezek után nem csodálkozunk, ha adandó alkalommal - s ez Perényiné ösztönzésére és támogatásával elérkezett -, „Szent Pál levelének olvasóit és szeretőit” megajándékozza a nemzetek apostolának új, „modern” fordításával. A fordító minden valószínűség szerint clericus volt, de ez nem jelenti azt, hogy alaposabb teológiai képzettséggel is rendelkezett. Komjáti a bécsi egyetemen legfeljebb az artes-t végezhette el, mely éppen elég volt ahhoz, hogy egy átlagos humanista erudícióját elsajátítsa. Egy-két fordításbeli félrefogása - e Philippis = Philippis neuw városból; e Troade = troadesbÕl - nem első rangú humanista felkészültségre vall. Mindamellett humanista mivoltára legbeszédesebben Perényinéhez írt ajánlólevele világít rá. Egy epistola dedicatoria stílusa, sablonkészlete egyik legjobb fokmérője az író humanista intenzitásának. Komjáti ajánlólevelét a latinul nem tudó Perényinére való, tekintettel a bevett úzus ellenére magyarul írta meg, de ez nem akadályozta meg abban, hogy ne a rég bevált humanista gyakorlat sablonjait, formuláit, fordulatait alkalmazza. Lépten-nyomon a latin tudákosság jelenik meg magyar köntösben. Pélául, mikor azt írja, hogy Husztra bujdosott „aÅ fene tÕrÕkÕk elÕt” nem felejti el hozzátenni a szinte kötelező formulát: „kyketh aloytok en hogy aÅ ylÕiſten Ostora, es aÅ my gonos Bwneynkeerth reank bocÅatoth haragya”. Sőt olyan stílusfordulatokat is használ, melyeket a humanisták kizárólag a királyi vagy fejedelmi udvarokra szoktak alkalmazni. Nincs e századnak valamire való eruditusa Erazmuson keresztül egészen Oláh Miklósig, aki az udvari életre több-kevesebb őszinteséggel ne panaszkodott volna, mert elvon az irodalmi munkához annyira áhított otiumtól, és telve van intrikával. Komjáti is azt írja, hogy eleinte vonakodott Perényiné meghívását elfogadni, - mint írja - „hogy en aÅ Curiath, kyth my vduarnak hyuunk ſoha nem Åeretthem, es aÅ en lelkemnek nem kelleth...” Az efféle stílussablonok és általában az ajánlólevelek mecénásainak udvara mindig zsúfolva van tudósokkal, tehát nem lehet ez másképp - Komjáti szerint - Perényinénél sem. Hasonlóképpen a szerzőt állandóan unszolni kell, az meg mindig vonakodik az erejét és szerény tehetségét túlhaladó munka elvállalásától, annál inkább, mert erre sokkal hivatottabbak, tudósabbak akadnak a felkérő mecénás környezetében. Szintén közhely a Zoilus elleni formula, melyben a mecénáshoz fordul az író, és kéri őt, hogy könyvét „aÅ en ireegym twl es ream ſoloktol es ragalmaÅoymtol, kyk ennek ellene mondanak, ha valahol talaltatnanak, hogy megh tarcÅa, ſyewryÅÅe ſoltalmaÅa.” Majd miután „eÅ en keuees elfyw ayandekomoth” (a humanista latin nyelvű ajánlólevelekben így hangzik: primitias meas, sokszor odateszik - exiguas!) újra felajánlották, mindjárt utána megígérik, de ritkán tartják meg, hogy adandó alkalommal más, nagyobb, érdemesebb művel teszik tiszteletüket. Lássuk csak Komjátit! „AÅ felseges vriſten ha halalomoth halaſtya, es eÅ megnyomorodoth orſaagba bekeſeght leyend, eenys touabba inkab akarok effele dologba the nagyſa: Åolgalnom”. Végül a szerénykedő formulák végsője: „...myth mongyak tahath en kysded tudomanyo ember? ki a ſenth iraſth yo modon tanolny el sem kezdetthem?” Hogy mennyire közös vagyont használ (bár lényegében akarata ellenére igazat mondott), érdemes melléje tenni a megfelelő párhuzamot Pesti Gábor ajánlóleveléből: „...sacras litteras non modo non edidiceram, sed vix degustaram.” Ma már mindez kissé komikusan hat, mosolygunk rajta, de akkoriban bizonyos „színvonalat”, a humanisták közösségéhez való tartozást jelentett. Ha Komjáti magyarul botorkáló, nehézkes, körülményes ajánlólevelét visszafordítanók latinra, visszatennők a latin periódusok keretei közé, - egészen elfogadható, bécsi „tudós” körökből kikerült átlagos epistola dedicatoria kerekednék belőle. Komjáti sehol sem utal a tízes és húszas évek humanistáinak koronázatlan fejedelmére és művének tulajdonképpeni alapjára: Rotterdami Erazmusra. Nevét sem veszi tollára, pedig már az ajánlólevélből kitűnik, hogy az ő újszövetségi textusát fogadja el. Ennek alapján idéz (nem is szentpáli szöveget) egy passzust Péter apostol második leveléből.470 Komjáti az erazmusi Pál-textust a maga egészében elfogadja. Még az egyes levelek elé írt argumentumokat is átveszi, de ezek szövegében a filologizáló, tudós részleteket leszűkíti, „rÕuydeden” magyarítja. Nem szolgaian, gondolkodás nélkül fordít. Ahol Erazmus egyéni véleménye erősebb hangsúlyt kap, ott azt letompítva, általánosítva veszi át. Így például a Római levél argumentumában Erazmus megjegyzi: „Proinde mihi videtur Origenis opinio...” Az egyébként hű magyar fordításban a mihi elmarad, és mindjárt általánosabb értelmű, nem egyéni véleményt kifejező lesz a mondat: „De aÅ Origenes doctornak mondaſa es velekedeſe tethcyk iobnak es alkolmatosbnak”. Ami a Pál-levelek erazmusi textusát illeti, Komjáti nem elégedett meg azok egyszerű magyarításával, - a szöveget értelmezni, a maga módján helyesen értelmezni akarta. Miért? Megfelel rá: „mely Åentj Paal leueleynek eertelme meegh aÅ Åenth doctoroknakys mynd Origeneſſel egyetembe, ygen neheÅnek tetwth, vgyhogy meeg Åenth Peter Apoſtalys aÅ ew maſodyk leuevelenek harmadyk Capitulomyaba legh aÅ vegere mongya, hogy vagynak nemely heleek az zenth Paal Apoſtal leueleybe, eertelemre, ygen neheÅek, kyketh aÅ tudathlanok, es aÅ Gyarlo koor emberek forgathnak, mynth aÅ egyeb yraſokothys aÅ ewnnÕn vesedelmekre...” A Perényiéknél található, régebbi Pál-fordításban az olvashatóság mellett éppen a nehéz „értelmet” kifogásolta. Hogy vélte Komjáti a helyes értelmezést, a fordítás keretén belül megoldhatónak? „aÅ Åenth Paal epiſtolaiban gyakorta valo parentheſiſt kyt laach, neheÅsyget es bantast theneked ny thegyen,... de nagyub es tellyesb es kÕnyueb értelemnek okaert egy dyak Åooth keth, a vagy harom magyarzouval ky ielentettwnk, es nihol mew magunktules yob ertelemert egy verſet aÅ vagy felet nehol tÕbetes hoÅÅa attunk, kyket hogy aÅ Åent Paal iraſatul meg eſmernynek, ket fel holdual // kyt parentheſiſnek hyuonk be rekeÅtettÕnk...” A fordításnak, illetve értelmezésnek ilyetén módja csak munkája közben alakult ki. A Római levél első öt fejezetében még tartott a kezdeti lendület, és az esetleges - Erazmus Adnotationeséből merített - sugallatokat beledolgozta fordításába. Itt még az értelmezés nem ágaskodott ki a szövegből, hanem belesimult, azt belülről árnyalta. Az ötödik fejezetben már megjelennek a parenthézisek (zárójelek), s ettől kezdve: egyre sűrűsödnek, ugyannyira (bár az előbbi értelmezési módja sem tűnik el egészen), hogy állam lesznek az államban, és mind az olvashatóságot, mind pedig az áttekinthetőséget megnehezítik, sokszor pedig a szöveget egészen kaotikussá teszik. Komjáti - úgy látszik - az ötödik fejezettől kezdve vagy belefáradt a nehéz munkába, vagy pedig elkapta a „tudóskodás”, s ezért, hogy minél világosabb értelmet adjon, egyre többet zsúfolt, jobban mondva ékelt be szövegébe. A jelek legalább is azt mutatják, hogy a fordítás keretén belül - talán nem is teljesen tudatosan - azt akarta reprodukálni, amit Erazmus az Adnotationesével és Paraphrasisaival együtt tett. Ezek mellett nem utolsó szerepet játszott egy régebbi - minden valószínűség szerint a Perényiéknél talált - Pál-fordítás. Ez a Vulgata alapján készült, s egy régebbi biblikus terminológiát képviselt. Komjáti az effajta „értelmezéseket” legtöbbször zárójelek között (igen sokszor azok nélkül is) hozza. Gyakori az „mew magunktól” vett, saját értelmezése is, de ez alig terjed túl egy-egy szóikerítésen, vagy synonimhalmozáson. Készült a fordításra, „mellynek magyarſagara - ugymond - ſook ſenth magyaraÅo doctorokoth oluaſtam, ſamellynek ertelme es magyarazasa ennekem Iobnak, igasbnak, salkolmatosbnak aÅ Åenth Paal iraſahoÅ tetewth, aÅt yrtam, skewuettem, neemely nemely ygeketh kegyg kecÅerys, auagy haromſor, ſmeegh tewbÅerys yrtam, nagyobb es nyilabban valo ertelemnek okaerth...” Lehet, hogy olvasott más Pál-kommentárokat is, de az nagyon valószínű, hogy a „sok szent magyarázó doktorokat” ezek elsejének - Erazmusnak - Adnotationes-éből, azaz kétnyelvű szentírásfordításához írt szövegkritikai jegyzeteiben, olvasta. Komjáti legtöbbször ide - az Adnotationeshez - nyúl vissza értelmezésért, magyarázatért. Lássunk a sok közül néhány példát! Számtalanszor csak az egyszerű értelmezést, a jegyzetek magját emeli át fordításába.471
A hasonló, illetve eltérő értelmezés leggyakrabban nem beledolgozva, hanem nyersen, jegyzetszerűen, zárójelek között jelenik meg.
Az Adnotationes mellett Komjáti még figyelmesen áttanulmányozta, és, ahol szükségét érezte, fel is használta Erazmusnak a Pál-levelekhez írt nagyhatású, korában igen népszerű Paraphrasisait is. Lássunk erre is néhány példát!472
Komjáti ismerte a Vulgátát, hisz ez volt a római egyház hagyományos textusa, s nagyon jól tudta, mit tesz (de ez nem volt egyházellenes cselekedet!), mikor az új, modern, humanista „Novum Instrumentum”-hoz folyamodott. Ez csak a modernségnek, és a humanistaságnak félreismerhetetlen jele! Újabban fordításában is észrevették a Vulgata nyomait, vagyis azt, hogy Komjáti synonymjainak egy részét innét merítette. „Ezek a szembeszökő egyezések nem lehetnek véletlenségek még akkor sem, ha a Vulgata szövegével való egyezést úgy gondoljuk, hogy Komjáti nem a Vulgatát, de valami Vulgatából fordított magyar kódexeket használt volna. Ez a feltevés a jelenleg ismert kódexeink szerint nem állhat meg...”473 Ezek a nyomok nem feltétlenül bizonyítják a Vulgata közvetlen, fordításközbeni használatát. Komjáti lépten-nyomon találkozott a Vulgata szövegével az Adnotationesben, hol Erazmus igen gyakran idézi az Interpres-t - Jeromost -, főképp azokat a helyeket, ahol az ő szövege Jeromosétól eltér. Még valószínűbb, hogy a tagadhatatlan jeromosi nyomok arra a magyar Pál-fordításra mennek vissza, melyet Perényiéknél talált. Ezt a fordítást fel is használta. Így kapcsolódik egybe a régi kéziratos irodalmunk a modern nyomtatottal, a középkor az újkorral. Egyesek azt vélik, hogy Komjáti a Döbrentei-kódexet használta volna. Az egyezések (és különbségek) csupán azt támogatják, hogy a Döbrentei-kódex az elveszett Perényi-félével rokon szöveget tartalmaz. És éppen e rokon szövegen tudjuk bemutatni, hogyan kerültek át a Vulgata egyes morzsái Komjáti fordításába. I ad Cor 11, 27:
A magyar szövegek kézenfekvő rokonsága is azt mutatja, hogy az Erazmust egyébként híven követő Komjáti itt a Perényi-féle fordításból vette át a vulgátai „vrnak poharat”, mely nem felel meg a „de poculo”-nak. ad Eph 5, 19:
Itt nem csak az erazmusi szövegtől tér el, hanem a parenthézisek közt levő, az Adnotationesből vett magyarázó szavakat is a Perényi-féle szöveg hatása alatt (in - és nem per-rel!) fordítja le. Ez a régebbi terminológiát tükröző magyar szöveg egyebütt is ott kísért Komjáti fordítása mögött, s ebből meríthette synonymjainak is egy részét. Erre talán a legjellemzőbb: „...allapattyanak (myuoltanak abraÅa).” (ad Hebr 1, 3.) „Alapattya” substantia jelentésben - úgy látszik - inkább az újabb keletű kódexeinkben fordul elő (Érdy-, Tihanyi-kódex), míg a „myuolta” a valamivel régebbi Czech-kódexben így található: „Vram Jesus vr ystennec egyetlene ees x mywoltanak abraza”.474 Ez az imarész ugyanarra a szentpáli versre megy vissza, és bizonyosan egy régebbi magyar egyházi terminust örökít tovább. Komjáti használja az újabbat, de a világosabb, tisztább megértés kedvéért zárójelek között hozza a régit. Az eddig tárgyaltak eredményét összegezve - láthatjuk, hogy Komjáti fordítása - bár végső megoldásában nem a legszerencsésebb, s középkori fejlettebb kéziratos fordításainkat minőségben és használhatóságban meg sem közelítő - igen érdekes és jellemző kísérlet: körültekintő, latolgató tudákos filológiai munka, s ha eredményeiben nem is, de intencióiban tipikus erazmista „tudós” opus. Jelentősége is ebben rejlik: az egyszerű szolgai szentírásmagyarításokkal szemben filológiai igénnyel lép fel, mely még e században megtermi érettebb gyümölcseit az utána következő bibliafordításainkban: Komjáti benne gyökeredzik a magyar bibliafordító hagyományokban, de már (és itt is úttörő!) nem a Vulgátát, hanem a modernnek tartott, humanista erazmusi szöveget fogadja el tekintélyként. Sőt a szöveg értelmezésében is Erazmus Adnotationese és az egyes levelekhez írt paraphrasisai irányítják. Ezek az eszmények lebegtek szeme előtt. Mint magyar nyelvű ajánlólevelében, úgy itt is az egész felszedett humanista közkincset a maga módján át akarta menteni a magyarnyelvűség ekkor még szűk, nehézkes, az első lépéseket megtevő „irodalmába”. Természetes és jellemző (hisz a XVI. század első felében vagyunk), hogy első, nagyobb összefüggő magyar szöveget tartalmazó, nyomtatott, latinul nem tudó, asszonynak ajánlott és szélesebb közönségnek szánt könyvünkben Erazmus lobogója alatt - ha félszegen és néha mosolyra indítóan is! - a tudós humanizmus jelenik meg szerény fegyverzetben. (Regnum 1944/46. 170-81.) Yüklə 2,52 Mb. Dostları ilə paylaş:
|