Társadalomföldrajz Edited by Ferenc Probáld and Pál Szabó Ágnes Bernek József Hajdú-Moharos

84. ábra > Az ipari légszennyező anyagok kibocsátásának változása Lengyelországban Kühne, D. (2000) nyomán

A régióhoz tartozó kárpáti vidék fő helye Bielsko-Biała (176). A régebbi eredetű gyapjúiparáról és a Polski Fiat-gyárról nevezetes város kiindulóhely a Sziléziai-Beszkidek hegyi üdülőihez.

8. A történeti Sziléziakét vajdasága egységes régiónak tekinthető. A gazdaságilag arányosan fejlett, sűrű városhálozatú területen a Germán–Lengyel-alföld és a Szudéták érintkeznek egymással; fő folyója a Szudéták morvaországi részéről lefolyó Odera. A középkortól 1945-ig Németországhoz tartozó (de keleti részén a német uralom alatt is jelentős lengyel lakossággal bíró) Szilézia a „Visszatért Területek” legértékesebb darabja.

A régió legnagyobb városa, Wrocław (magyarul Boroszló, németül Breslau) 637 ezer lakosával Lengyelország negyedik városa, bár csak mostanában haladja túl a II. világháború előtti lélekszámát. Az Odera középső folyásánál települt város Szilézia hagyományos központja, évszázadokon át európai jelentőségű kereskedelmi és kulturális központ volt. 1945-ben lakossága csaknem teljesen kicserélődött. Ma sokoldalú gépiparáról, mindenekelőtt vasúti járműgyártásáról és a háborús pusztításokból újjáépült műemlékeiről nevezetes; a lengyelek számára a „Visszatért Területek” birtokbavételének szimbóluma.

A kisebb városok közül említést érdemel Wałbrzych (126, szénbányaváros), Legnica (105; rézbányászat és -kohászat), Zielona Góra (118, Európa egyik legészakibb szőlőtermő helye), Jelenia Góra (94, sokoldalú iparváros nagy gyógyszergyárral, az Óriás-hegység lengyelországi részének turistaközpontja) és Opole (127, a felső-sziléziai iparvidék nyugati kapuja).

9. Nyugat-Pomeránia(Pomorze) a Balti-tenger déli partvidékén fekvő történelmi tartomány (Pomeránia) középső részét foglalja el, mely a középkortól 1945-ig német birtok volt. Mivel itt korábban alig éltek lengyelek, a mai lakosságot az új telepesek alkotják. A régió központja: Szczecin (413), az Odera-torkolat nagy kikötővárosa. A nyílt tengertől 60 km-re,¹²az Odera nyugati partjára települt város 1945-ig Stettin néven Berlin előkikötője volt. A háborúban földig rombolt kikötőt Lengyelország kimondottan stratégiai jelentőségére hivatkozva kapta meg. Ma forgalmát a felső-sziléziai iparvidék, illetve a tranzitszállítások éltetik. Tipikus kikötői ipara (hajógyártás, kohászat, vegyipar, könnyű- és élelmiszeripar), valamint egyeteme van. Előkikötőjét, Świnoujściét kompjárat köti össze a svédországi Trelleborggal. A régió belső vidékei máig is elmaradott agrárkörzetnek számítanak.

10. Pomerániarégió a Visztula alsó folyásának vidékét és a Mazuri-tóvidéket (Mazúriát) foglalja magában. Történelmi-földrajzi szempontból ez Lengyelország talán „legkényesebb” területe: a tengeri kijárat vidéke.

A Korridornak nevezett, Alsó-Visztula menti folyosó a középkor óta általában lengyel kézen volt, két oldala – nyugaton Pomeránia, keleten Kelet-Poroszország – viszont német kézre került.

A lengyel Korridort Gdańsk városával a XVIII. század végén Poroszország szerezte meg. A lengyel–német vegyes lakosságú vidék 1919-ben visszakerült ugyan Lengyelországhoz, de az akkoriban túlnyomóan német ajkú Gdańsk (Danzig) nélkül: ez népszövetségi védnökség alatt „szabad várossá” alakult. A lengyelek kénytelenek voltak új kikötőt építeni a nekik juttatott rövid partszakaszon, Gdyniában. Ugyanakkor a németeket mélyen sértette, hogy a Korridor elvágta az ország törzsétől Kelet-Poroszországot. 1939-ben ultimátumban követelték Danzig Németországhoz csatolását és a kelet-porosz exklávé felé vezető forgalom teljes szabadságát; ennek elutasítása után éppen a gdański Westerplattén eldördült lövésekkel robbant ki a világháborúvá szélesedő német–lengyel konfrontáció. 1945 után a Szovjetunió és Lengyelország felosztották maguk között Kelet-Poroszországot; ekkor került lengyel kézre a Mazuri-tóvidék.

A stratégiai jelentőségű régió szíve a Visztula-torkolat vidéke. A folyó egyik deltaága mellé, a tengerpart közelébe települt Gdańsk (457). A nagy múltú Hanza-város a múltban és ma is a legjelentősebb kikötője az országnak, noha a forgalom ma a közeli Gdyniával (254), az 1926-ban alapított testvérvárossal oszlik meg. A két kikötőváros között fekszik Sopot (40). Ezek alkotják a „hármas város” nevű agglomerációt, amely 1 milliót közelítő lélekszámával a lengyel településhálózatnak valóságos északi bástyája. A városok közötti funkciómegosztás elég határozott: Gdańsk sok szerepkörű város, forgalmas kikötő kőolaj-finomítóval és számos más ipari üzemmel; emellett jelentékeny felsőoktatási központ. Gdynia elsősorban kikötő, a lengyel halfeldolgozás fő centruma, míg Sopot fürdőhelyként és fesztiválvárosként ismert. Az agglomeráció iparából még mindig kiemelkedik a hanyatlóban lévő hajógyártás. (A gdański hajógyár 1970-ben és 1980-ban nagy munkásmegmozdulások színhelye, a Szolidaritás szakszervezet szülőhelye volt.) A Gdański-öblöt elrekesztő turzáskampón, a Hel-félszigeten a hármasváros lakóinak kedvelt fürdő- és üdülőhelyei sorakoznak.

A Visztula völgyének belterjesen művelt, cukorrépát, burgonyát, zöldségféléket termő vidékét a Mazuri-tóhátságon alacsony színvonalú rét- és legelőgazdálkodás, valamint fakitermelés váltja fel. A növekvő jelentőségű idegenforgalom központja Olsztyn (171), az egykori vegyes lakosságú Kelet-Poroszország déli, Lengyelországhoz került felének vajdasági székhelye, a Michelin csoporthoz tartozó lengyel gumiabroncsgyár (Stomil) központi telephelye.

2. Csehország

Hajdú-Moharos József, Probáld Ferenc

2.1. 1. A Habsburg Monarchiától Csehszlovákia felbomlásáig

Az 1993-ban megalakult Cseh Köztársaság (Csehország) mai alakjában új jelenség Európa térképén. A történeti Csehországon kívül Morvaországot és Cseh-Sziléziát is magában foglaló állam alkotói a csehek; a cseh népen belül azonban a morvák – bár ők is a cseh nyelvet beszélik – jelentős mértékben elkülönülő, regionális etnikai tudattal rendelkező csoportot képeznek.

A cseh államiság ezeréves múltra tekint vissza: a Cseh Királyság a lengyellel és a magyarral nagyjából egy időben alakult. A másik kettővel szemben sohasem tudta azonban függetleníteni magát a német fennhatóságtól: a cseh királyok a Német-római Birodalom hűbéres uralkodói voltak. Közülük azonban egyesek a német császári trónra emelkedtek, és Prágából uralkodtak az egész birodalom fölött. A „cseh korona országai” fogalom a középkorban Csehországot, Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot fedte le. 1526-tól a cseh trón is a Habsburgokra szállt, akik birodalmuk „legszebb gyémántjaként” tartották számon Csehországot. A XVIII. században a Habsburgok a poroszokkal való vetélkedésben elvesztették Szilézia nagy részét, majd a königgrätzi csatavesztés (1866) következményeként kiszorultak a Német Birodalomból. Az 1867–1918 között fennállt Osztrák–Magyar Monarchia nem engedte a cseh nemzeti érdekek érvényre jutását – bár voltak elképzelések a „trialista” átalakításra. (A harmadik pólus szerepét vagy a cseh korona tartományai, vagy általában a szláv népek töltötték volna be.) Az I. világháború végén a csehek elérkezettnek látták az időt nemzeti törekvéseik megvalósítására, ami az antanthatalmak támogatásával Csehszlovákia megalakulását eredményezte.

A cseh történelmen végigvonul a függetlenség és a németekkel való viszony kérdése. A XV. századi huszita fölkelés – eszmetörténeti szempontból a reformáció előfutára – a cseh függetlenség helyreállítására irányult. 1618-ban a cseh rendek királyválasztása robbantotta ki a fél Európát romba döntő harmincéves háborút. A háború kimenetele a csehek számára volt a legtragikusabb: az 1619-es Prága melletti csatavesztés után Csehország autonómiáját elvették, a cseh rendek javát fő- és birtokvesztéssel sújtották. Ezt követően Csehország csak egy volt az „osztrák örökös tartományok” közül.

A németekkel való viszony nemcsak a függetlenség, illetve a birodalomba való betagozódás kérdését érintette, hanem a mindennapi együttélést is. Cseh- és Morvaország korábban ritkán lakott peremvidékei ugyanis a XVIII. századtól megindult betelepülés révén fokozatosan elnémetesedtek. A cseh és a német etnikai terület néhol élesen elkülönült egymástól, míg másutt vegyes lakosságú körzetek alakultak ki. A németek az ország belsejében is megjelentek: sokan éltek pl. Prágában, Brünnben és Olmützben is. A XIX. századra a cseh tartományok a Habsburg Birodalom fő ipari bázisává fejlődtek, ami kiélezte a konkurenciaharcot a német és a cseh polgárság között. A két etnikum feszült viszonya a XX. század folyamán tragikus fejleményekhez vezetett, amiben nem kis szerepe volt az antanthatalmak és a csehek érdekeit tükröző Párizs környéki békerendszernek.

Csehszlovákia 1918-ban alakult meg a széthulló Osztrák–Magyar Monarchia cseh és szlovák országrészeiből (85. ábra). Határait – amelyek részben történeti, részben stratégiai szempontokat követtek, és szinte sehol sem estek egybe az etnikai határokkal – a Saint Germain-i és a trianoni békeszerződések rögzítették. A két világháború közötti „első köztársaság” területe 140 ezer km², lakossága 1930-ban 14,7 millió fő volt (ebből 66,6% „csehszlovák”, 22,3% német, 4,8% magyar, 3,8% ukrán, 1,3% zsidó, 0,6% lengyel).¹³

85. ábra > Csehszlovákia: legújabb kori határváltozások

A Párizs környéki békerendszer itt voltaképpen az Osztrák–Magyar Monarchia kicsinyített mását hozta létre, a legfejlettebb cseh tartományoktól az elmaradott Kárpátaljáig keresztmetszetét adva a széthullott birodalomnak. Az osztrák–magyar uralkodóosztály helyére a feltörekvő cseh burzsoázia lépett; a cseh nacionalizmus tartotta össze – ameddig összetarthatta – e mesterséges államalakulatot.

Csehszlovákia részei a következők voltak:

1. A korábban a „cseh korona országaiként” szereplő, cseh–német lakosságú nyugati országrészek; 1526–1918 között osztrák örökös tartományok:

a) Csehország (Česko, Böhmen): a Cseh-medencét és hegységkeretét magában foglaló országrész (52 ezer km², 1930-ban 7,1 millió l.).

b) Morvaország és Cseh-Szilézia (Morava a Slesko, Mähren und Schlesien): a Morva-medence és hegységkerete, valamint Szilézia déli kis része (27 ezer km², 1930-ban 3,6 millió l.). Az I. világháború előtti két örökös tartomány közül Osztrák-Szilézia egy része Lengyelországhoz került. A cseh-morva országrészek 10,7 milliós lakosságából (1930) a csehek 68, a németek 29%-ot tettek ki; utóbbiak félkörívben a határok mentén, a cseheket három oldalról körülvéve helyezkedtek el; néhány német sziget azonban az ország belsejében is előfordult.

2. Az 1918-ig Magyarországhoz tartozott országrészek:

a) Szlovákia (Slovensko), melyet a történeti Magyarországon belül Felvidéknek neveztek (49 ezer km², 1930-ban 3,3 millió l.).

b) Kárpátalja (Rusinsko, Podkarpatská Rus) a volt Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros megyék többségében ukránok (ruszinok) lakta részét foglalta magában (13 ezer km², 1930-ban 725 ezer l.).

A Csehszlovákiához csatolt felvidéki és kárpátaljai országrészben az 1910-es magyar népszámlálás 1084 ezer, az 1930-as csehszlovák népszámlálás 717 ezer (= 18%) magyart mutatott ki. Az ukránok száma – akik Kárpátalján kívül Szlovákia északkeleti szögletében is éltek – 560 ezer volt (1930).

Csehszlovákia további területi változásai a II. világháború elő- és utótörténetéhez kapcsolódnak. 1938 szeptemberében a müncheni egyezmény¹⁴ értelmében Németországhoz kerültek a cseh országrészek német többségű területei, az ún. Szudéta-vidék¹⁵ (29 ezer km2, 3,4 millió l.). 1938. november 2-án az első bécsi döntésben¹⁶ Magyarországnak ítélték a Felvidéki-peremet, Szlovákia és a Kárpátalja déli sávját (12 ezer km2, 1,1 millió l.). A Felvidék hazánkhoz visszacsatolt déli peremvidékének lakossága 60–80%-ban magyar nemzetiségű volt. (Az eltérő becslések egyrészt az etnikai kötődésében ingadozó lakosság, másrészt az I. világháború utáni betelepítések eltérő figyelembevételéből adódnak.) 1939 márciusában a maradék Csehszlovákia is darabokra hullott: a cseh országrészeket megszállták, és Cseh–Morva Protektorátus néven a Harmadik Birodalomba kebelezték a németek (49 ezer km2, 7 millió l.). Ugyanakkor német szövetségesként megalakult az első Szlovák Köztársaság (39 ezer km2, 1940-ben 2,6 millió l.), Kárpátalját pedig Magyarország szállta meg (12 ezer km2, 665 ezer l.).

1945-ben, Csehszlovákia felszabadulásakor a győztes hatalmak helyreállították az ország 1937-es határait; ezektől csak két helyen tértek el:

a) Kárpátalját 1945-ben a Szovjetunióhoz csatolták, és jelenleg Ukrajna Kárpáton túli területét alkotja;

b) az 1947-es párizsi béke Csehszlovákiához csatolt három dunántúli községet Magyarországtól (Pozsonyi-hídfő).

1945-ben a Beneš köztársasági elnök által kiadott dekrétumok a német és magyar kisebbségek teljes jog- és vagyonfosztását rendelték el. Ezután a potsdami megállapodás alapján kitelepítették az országból a kb. 3 milliós német lakosságot, melynek zömét a cseh országrészekben élő szudétanémetek képezték; az ő üresen hagyott helyükre az ország minden részéből, köztük Szlovákiából is tömegével költöztettek embereket. (Így kb. 44 ezer magyart deportáltak Csehországba.) 1948-ig a magyar nemzetiség erőszakos kitelepítését is tervezték, de a magyar kormánynak sikerült elérni, hogy lakosságcserére kerüljön sor: ennek keretében már csak annyi magyart telepíthettek ki, amennyi szlovákot Magyarországról toborozni tudtak. 1945–1948 között így is 120 ezer szlovákiai magyar volt kénytelen Magyarországra távozni, míg tőlünk 73 ezer szlovák települt át északi szomszédunkhoz. A magyarság szempontjából különösen sérelmes volt az ún. „reszlovakizáció”: a kitelepítendő magyarok közül lehetőséget kaptak a maradásra azok, akik az államhoz való hűségüket a magyar nemzetiségről való lemondással fejezték ki. A Csehszlovákiában maradt magyarok és németek „kollektív háborús bűnösséggel” indokolt jogfosztottságát csak 1949 után, fokozatosan szüntették meg.

1969-ben Csehszlovákiát föderatív alapon szervezték át: megalakult a Cseh és Szlovák Szocialista Köztársaság. A központi szervek hatáskörét részben átvették a Prágában, illetve Pozsonyban fölállított külön cseh, valamint szlovák intézmények. Csehszlovákia és a két tagköztársaság legfontosabb adatait a 10. táblázatban mutatjuk be; ebből az utódállamok kezdeti gazdasági pozíciói is megítélhetők.

Az 1989-es rendszerváltás (a „bársonyos forradalom”)után a két tagköztársaság elkülönülése felgyorsult. Az állam hivatalos nevét Csehszlovákiáról Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaságra változtatták. Az „és” szócska azonban már egyik fél igényeit sem elégítette ki: 1992. szilveszter éjszakáján Csehszlovákia története a „bársonyos válással”befejeződött. A szétválást megkönnyítette, hogy Csehország úgy vélte: önállóan könnyebb lesz az európai integrációba vezető útja, mint az elmaradottabb, keletre húzó Szlovákia „koloncával” megterhelt közös államé lenne.

10. táblázat > Összehasonlító adatok a Cseh és a Szlovák Köztársaságról

	Csehszlovákia	Cseh Köztársaság	Szlovák Köztársaság
Terület (km2)	127 876	78 864	49 035
Lakosság (ezer fő, 1991)	15 567	10 298	5 269
Népsűrűség (fő/km2)	122	131	108
Lakosság megoszlása (%, 1991)		66,2	33,8
GDP megoszlása (%, 1991)		70,8	29,2
Ipari termelés megoszlása (%, 1992. I–IX.)		71,0	29,0
Export megoszlása (%, 1992. I–IX.)		68,9	30,5
Exportrelációk (%, 1992. I–IX.)
Volt szocialista országok		21,0	30,7
Fejlett ipari országok		68,3	56,1
A testvérköztársasággal való kereskedelem aránya (%, 1990, 2004*)		13,0        5,0*	24,0 13,0*
Mezőgazdasági keresők aránya (%, 1991, 2004*)		8,2        4,4*	10,6        6,2*
Ipari és építőipari keresők aránya (%, 1991, 2004*)		47,4 38,7*	43,3 38,4*
Munkanélküliség (%, 1992, 2004*)		2,5        8,3*	10,4 18,2*

A szocialista korszak mérlege kétségkívül Csehország számára volt negatívabb:valaha Európa fejlett centrumához számított, de pozíciói Németországhoz és Ausztriához képest jelentősen romlottak. A cseh ipar viszonylagos fejlettsége a KGST-országok között végeredményben konzerválta a korábbi korszakban kialakult szerkezetet. Tekintve, hogy a „prágai tavasz”¹⁷1968-as elfojtása után Csehszlovákiában egészen a 80-as évek végéig a klasszikus (neosztálinista) szocialista rendszer érvényesült, a rendszerváltás után a piacgazdaság építése és a nyugati orientáció kezdetlegesebb szintről indult, mint Magyarország vagy Lengyelország esetében. Ne feledjük azonban a földrajzi fekvésből és a fejlettebb alapokból származó előnyö ket: Csehország a beáramló külföldi (főleg német) tőke egyik kiemelt kelet-középeurópai célpontjává vált, és kezdetben úgy tűnt, hogy a piacgazdasági átalakulás „mintaországa” lesz. A valós tulajdoni viszonyok kialakulását elodázó kuponos privatizáció és a fájdalmas ipari szerkezetváltás halogatása miatt azonban a kezdeti lendület megtorpant, nőtt a külföldi adósság, és az ország csak a 90-es évek legvégén állt stabilnak látszó növekedési pályára, amely az Európai Unió keretei között folytatódott. (2005-ben az egy főre jutó GDP 9700 euró volt.)

2.2. 2. A gazdasági élet gerince a feldolgozóipar

Csehország mai területét minden oldalról hegységek keretezik; északkeleten a Szudéták, északnyugaton az Elbai-homokkőhegység és az Érchegység, délnyugaton a Cseh-erdő és a Šumava, keleten a Kárpátok képezik a határt. Belső részét a helyenként Ausztriába is átnyúló Cseh-masszívum foglalja el, amelynek peremei magasabbra emelkednek, belsejét pedig finoman tagolt medencék töltik ki. A nyugaton elterülő Cseh-medencétől észak felé az Elba (Labe) folyó hajózható szakasza nyit kaput a távoli világtenger felé. A Cseh-masszívum keleti peremét képező Cseh–Morva-dombvidék és a Kárpátok közé ékelődik a Morva-alföld, amely az északnak tartó Odera és a dél felé futó Morva folyó révén mindkét irányban nyitott. A csehországi medencék belsejének mérsékelten kontinentális éghajlata nyáron 2–4 °C-kal hűvösebb hazánkénál, és a szerény mennyiségű, helyenként 500 mm-nél is kevesebb csapadék csak a magasabb térszíneken s a peremhegységek vidékén válik bőségessé.

Az ország korai iparosodása a kézművesség talaján bontakozott ki, és a XIX. század második felében a szénbányászathoz kapcsolódó nehézipar révén a cseh tartomány vált az Osztrák–Magyar Monarchia „műhelyévé”. A cseh ipar nehezen vészelte át a két világháború közötti piacvesztést, viszont a II. világháború után – kevés kárt szenvedvén – gyorsan talpra tudott állni. A szocialista iparosítás során állandó gondot jelentett a munkaerőhiány, melynek oka a németek kitelepítése, majd az alacsony – újabban már fogyásba átváltó – természetes szaporodás volt. A termelés mennyiségi növekedése messze túllépte a belföldi energia- és nyersanyagbázis nyújtotta lehetőségeket, színvonala pedig fokozatosan a KGST igényeihez (vagy inkább igénytelenségéhez) hasonult; ebből eredtek a piacgazdasági átmenet nehézségei. Az iparnak a GDP-ből és az aktív keresők köréből való részesedése (38–40%) azonban a kelet-közép-európai térség államai közül Csehországban a legmagasabb.

Az ipar energetikai bázisát az Ostrava–Karviná-i medencében bányászott feketeszén (2004-ben 15 M t) és az Érchegység déli lábánál fejtett barnaszén (50 M t) képezi, amit Oroszországból csővezetéken át érkező kőolaj és földgáz egészít ki (86. ábra). Az elektromos áram (kb. 85 Mrd kWh) mintegy 55%-át hőerőművek szolgáltatják; a Moldva (Vltava) és az Elba (Labe) kis vízerőműveinek részesedése alig több mint 3% (2004). A nagymértékű légszennyeződés a széntüzelésű erőművek visszaszorítását és az atomreaktorokban termelt áram 20–25%-os arányának növelését indokolná. A déli országrészben épült első atomerőmű (Dukovany) után azonban a fokozatosan termelésbe lépő második (Temelín) is osztrák környezetvédelmi bírálatok kereszttüzében áll.

86. ábra > Csehország: az ipar és a közlekedés térszerkezete Brunet, R.–Rey, V. (1996) nyomán

A cseh ipar igen nagy fajlagos energiafogyasztása részben a kohászat túlzott méreteivel magyarázható; ennek termelése (5,3 M t nyersvas, 7 M t acél) a lassú leépülés közepette még mindig jóval meghaladja a belső szükségletet. A feldolgozóipar gerincét a nagy központok mellett a kisvárosok sűrű hálózatában is jelen lévő igen sokoldalú gépgyártás képezi. A vegyipar eredetileg a barnaszén, majd az importált szénhidrogének feldolgozására az Érchegység lábánál tömörül. A textilipar jelentősége – hagyományai folytán – jóval nagyobb, mint a környező országokban, és technológiai folyamatai (fonás, szövés, kikészítés) gyakran elkülönülnek egymástól. A pamutipar kiugró koncentrációja figyelhető meg az északi országrészen, ahol a német takácsok szakértelme és a német piac vonzereje volt a kezdeti telepítő tényező. Néhány sajátos, világszínvonalú cseh iparág (pl. kerámia- és porcelánipar, üveggyártás, grafitfeldolgozás, faipar, serfőzés) területileg is a helyi nyersanyaghoz (erdők, kaolin és kvarchomok fejtése, komlótermesztés) kapcsolódik. A sok nemzedéken át felhalmozott tapasztalatok tették hírnevessé a cseh kisvárosok hangszer-, bútor- és ékszerkészítő iparát.

A mezőgazdaság jelentősége eltörpül az ipar árnyékában: a GDP előállításában és a foglalkozási szerkezetben is csupán 3%-os arányt képvisel. A termelés a piacgazdasági átmenetet kevéssé sínylette meg, ám mindig is távol állt attól, hogy a fő gabonafélékből és takarmányokból (szója, kukorica) az önellátást biztosítani tudja. A Cseh- és a Morva-medence belsejében a jó termőtalajon alakult ki a búza (mintegy 5 M t), a cukorrépa (3,6 M t) és a sörárpa (2,3 M t) fő termővidéke, s itt a zöldség- és gyümölcstermelés is elterjedt. A komló termesztése ellenben szűk körzetekre (Pilzen és Olomouc környékére) összpontosul. A medence belsejében folyó magas színvonalú, sokoldalú állattenyésztést a dombsági peremvidékeken s a hegységekben tej- és húsirányú szarvasmarhatartás váltja fel (sertés: 2,8 M, szarvasmarha 1,4 M db). A mezőgazdaság üzemi kereteit jobbára ma is a piacgazdasági környezethez alkalmazkodva tovább élő termelőszövetkezetek alkotják.

Csehországban 2000. január 1-jétől közigazgatási reformot vezettek be: 13 – a fővárossal, Prágával együtt 14 – tartományt hoztak létre. Ezek közül általában kettő-kettő alkot egy – az Európai Unió nómenklatúrája szerint NUTS 2 szintű – régiót. A következő áttekintés vezérfonalául ez az új – a fővároson kívül 7 régiót megkülönböztető – területi felosztás szolgál.

2.3. 3. Az „Arany Prága” és Közép-Csehország

A cseh főváros, Prága (Praha) nemcsak kellős közepén fekszik kontinensünknek, hanem történelme és szellemisége is szinte magába sűríti mindazt, amit „Európának” nevezünk. A Cseh-medence közepén, az Elbába ömlő Moldva (Vltava) két partján fekvő város ugyanis egyszerre része a szláv és a német kultúrkörnek, egyszerre őrzi a letűnt Habsburg Monarchia és Csehszlovák Köztársaság hagyományait, egyszerre mélységesen nemzeti és nemzetközi. Az utóbbi 300 évben nem szenvedett komolyabb háborús károkat, ezért földrészünk egyik legértékesebb műemlék városa. Prága a demokratikus szellem egyik európai fészke, ugyanakkor – talán a huszita háborúk és az 1618-as fölkelés kudarcának tapasztalataiból okulva – a békés kiváráson alapuló cseh közszellem szimbóluma: 1989-ben már csaknem az egész „szocialista tábor” megmozdult, míg végre itt is bekövetkezett és néhány tömegdemonstráció után, egyetlen sebesülés nélkül győzelemre jutott a „bársonyos forradalom”.

Prága (495 km², 1,16 millió fő) a Cseh Köztársaság lakóinak nyolcadát tömöríti. A város fekvése gazdaságföldrajzilag előnyös: közelében egyaránt megtalálhatók a cseh ipar bázisai és az Elba mente mezőgazdasági vidéke, a Moldva vízenergiát is kínál, a közeli hegy- és dombvidékek pedig az üdülőhelyi szerepkört töltik be. Prága iparából a nagyvárosi ágak (gépgyártás, textil-, élelmiszer- és nyomdaipar) emelhetők ki. A város fontos közlekedési góc. Növekszik a nemzetközi kereskedelemben és a pénzügyi életben betöltött szerepe; földrajzi helyzete és hagyományai folytán e téren komoly riválisa Budapestnek.

A város igazi jelentőségét azonban kulturális, oktatási és idegenforgalmi funkciói adják. Az 1348-ban alapított Károly Egyetem Közép-Európa egyik legpatinásabb felsőoktatási intézménye. Nemzetközi hírű a cseh főváros színházi, zenei és képzőművészeti élete. Prágának minden adottsága megvan ahhoz, hogy a nyitott határok Európájában Bécshez hasonló integráló szerepet töltsön be.

Az idegenforgalom fő vonzereje a műemléki városmag: a XIV. századi Károly híd, a jobb parti Ó- és Újváros (Staré Mesto, Nové Mesto), meg a bal parti Hradzsin (Hrad

any) és Kisoldal (Malá Strana) városrészek. Az Óváros fő nevezetessége a Husz János szobrával ékesített Fő tér, az Újvárosé pedig a Vencel tér a Nemzeti Múzeum épületével. A város fölé magasodó Hradzsinban van a gótikus Szent Vitus-székesegyház és az államelnöki rezidencia. A Kisoldal elsősorban barokk templomairól híres. Az építészeti emlékek mellé járul a hagyományos prágai sörkultusz és a város vonzó hangulata.

A Prágát körülölelő központi régió az Elba és a Moldva összefolyásának vidékét foglalja magában: északi része az Elbamenti-síkság, délnyugati része a Berouni-dombvidék, délkeleti része a Cseh–Morva-dombvidék tartozéka. Ez a főváros mezőgazdasági ellátóövezete; ugyanakkor jelentős ipart is összpontosít. A fővárostól nyugatra Kladno (70), a szocialista ipar egykori büszke feketeszén-bányászati és kohászati központja a piacgazdaságban talaját vesztette, keresőinek jelentős része Prágába ingázik. Mladá Boleslav (44) a most már a Volkswagen-birodalomhoz tartozó Skoda autógyár városa az Elbába ömlő Jizera völgyében.

Prága északi szomszédságában jelentős vegyipar települt (Neratovice, Kralupy). Příbram (36) és Kutná Hora (21) nagy múltú bányavárosok (színes- és nemesércek, urán). A kelet felé vezető vasúti fővonal mellett fekvő Kolin (36) a Toyota–PSA 2005-ben üzembe helyezett autógyárának ad otthont. Az Elba és a Moldva összefolyásánál található a Cseh-medence egyetlen szőlőtermő helye (Mělník [19]). Poděbrady (13) ásványvizes fürdőjéről, Karlštejn középkori várkastélyáról nevezetes.

2.4. 4. Délnyugat-Csehország: kastélyok, erdők, halastavak

A Moldva felső vízvidékén, a Šumava és a Cseh–Morva-dombvidék találkozásánál elterülő régió déli fele Csehország legkevésbé iparosított és urbanizált vidéke. A XIX. század óta elvándorlás sújtja, amit a déli határsávban élő németek kitelepítése tetézett. Dél-Csehország központja, České Budějovice (96) a Moldva völgyében, a Prágát Linzcel összekötő útvonalon fekszik. Gépgyártása, ceruzagyára – a környéken grafitot bányásznak – és söripara jelentős. A másik említésre méltó város Tábor (36), a huszitizmus egykori fellegvára. A tartomány jellegzetességei a teljes épségben megmaradt kastélyok (ide egyik világháború frontjai sem értek el), a kiterjedt erdőségek és a nagyszámú halastó. A Moldván több vízlépcső és tározó létesült. A Šumava legszebb részeit természetvédelmi területté nyilvánították.

A régió északi pólusát képező Pilzen (164, Plzeň, németül Pilsen) Csehország nyugati kapuja, a köztársaság negyedik legnagyobb városa. A Moldvába ömlő Berounka forráságainak találkozásánál, termékeny medencében helyet foglaló város a XIX. században a Monarchia legnagyobb fegyvergyártó központjává fejlődött. A Skoda-művek itteni központjában ezenkívül gyári berendezéseket, energetikai gépeket, szerszámgépeket állítanak elő; a hatalmas üzem súlyos gazdasági gondokkal küzd, és tevékenységi köre egyre szűkül. Pilzen gépipara mellett söréről is híres. A Prágát Nürnberggel összekötő út mellett fekszik, ami elősegíti, hogy a német–cseh kereskedelem és kooperáció egyik központjává váljék.

2.5. 5. Északnyugat-Csehország: fürdővárosok és iparvidékek

A köztársaság északnyugati régiója az Érchegység és a lábánál húzódó medencesor tájait foglalja magában. Túlnyomó része 1945-ig német lakosságú volt, és a tágabb értelemben vett Szudéta-vidékhez tartozott. A gazdaság vezető ága az ipar, de délnyugaton jó adottságok vannak az idegenforgalom és a kereskedelem fejlesztésére is.

Csehország legnyugatibb sarkában világhírű ásványvizes fürdők sorakoznak: Karlovy Vary (Karlsbad, 53), Mariánské-Lázně (Marienbad, 15), Františkovy-Lázně (Franzensbad, 5) stb. Az évszázadok óta használt gyógyvizek a nyugati határok megnyitásával még nagyobb idegenforgalommal kecsegtetnek. Karlovy Vary művészi üvegáruiról, porcelánjáról és 1950 óta megrendezett filmfesztiváljairól is híres.

Az Érchegység délnyugati előterében húzódó Ohře(Eger)-völgy jelentős ipari tengely; az ipar és az idegenforgalom érdekei sok helyen ütköznek egymással. Cheb (Eger, 33) határ-, illetve kapuváros gép- és textiliparral, Sokolovot (25) pedig a barnaszénbányászat és a hozzá kapcsolódó vegyipar élteti.

A régió nagyobbik, északi részét Csehország egyik nehézipari bázisaként – és a halmozott környezeti károk európai rekordereként – tartják számon. A Cseh-medence hegységkeretének északi része – az Érchegység, az Elbai-homokkőhegység, a Cseh-középhegység – tartozik a körzethez. A vidék a cseh kézművesség bölcsője: hagyományos ágazatai a textil-, az üveg- és a kerámiaipar. Az Érchegység déli előterének külfejtésekkel elérhető barnaszénvagyonára alapozva nagy hőerőművek és vegyi kombinátok létesültek; jelentős üzemekkel képviselteti magát a gépgyártás is. A mezőgazdaság kevéssé jelentős (a komlótermesztés említhető). Az erősen urbanizált területen a hegylábi medencesor tengelyére felfűzött agglomerációk (Chomutov–Most–Teplice, Ústí nad Labem–Děčín) alakultak ki. A Cseh-medence vizeit levezető Elba-áttörés (Porta Bohemica = Cseh-kapu) egyben a Csehországot Németországgal összekapcsoló fő közlekedési ütőér. A sivár ipari centrumok közvetlen közelében olyan turisztikai célpontokat találunk, mint a Cseh-Svájc bizarr homokkőszikláiról híres vidéke Děčín közelében; a messzire hatoló, az Érchegység erdeit nagy területen elpusztító levegőszennyeződés ezeket is fenyegeti.

A vidék legnagyobb városa, Ústí nad Labem (95) az Elba-völgy kiszélesedésénél, az Érchegység és a Cseh-középhegység közötti medencében foglal helyet. Elsősorban vegyipari központként jelentős. A környékén kialakult városövezet fontosabb tagjai közé tartozik Teplice (51), a legrégibb cseh fürdőváros, jelentős üveg-, gép- és textiliparral. Most (68) a barnaszén-kitermelés központja, melyet a terjeszkedő külfejtések miatt új helyre kellett költöztetni. A szerves vegyipar újabb, kőolaj-finomítóhoz kapcsolódó fellegvára a közeli Litvinov. Az észak-cseh nehézipari körzet legnagyobb vegyi kombinátja Zaluží mellett létesült.

2.6. 6. Északkelet-Csehország: harmonikus, sokszínű régió

A Szudétákat és a Cseh–Morva-dombvidék északi szegmentumát magában foglaló régió az iparban, a mezőgazdaságban és az idegenforgalomban egyaránt jelentős szerepet tölt be. A hagyományos könnyűipar mellé az elmúlt évtizedekben a vegy- és a gépipar is fölzárkózott. Mezőgazdasága és rekreációs szerepköre egyaránt országos jelentőségű. Északkelet-Csehország java része a Szudéta-vidékhez tartozik: itt a lakosság 1945 után kicserélődött.

Az országrész térszerkezete a Hradec Králové–Pardubice városkettős köré szerveződik. Az Elba mentén egymástól alig 20 km-re fekvő két város egymást sok tekintetben kiegészíti. A tartományi székhely, Hradec Králové (Königgrätz, 96) a Habsburg időkben garnizonváros volt; iparából a vegyipari gépgyár, a fotokémiai üzem és a zongoragyár említhető. Fontos oktatási és kulturális központ. A tőle délre fekvő Pardubice (90) ugyancsak jelentékeny iparváros (vegyiművek, gép- és könnyűipar), közlekedési és művelődési központ; nemzetközi hírnevét évente megrendezett lóversenyének köszönheti.

A másik várostömörülés a Nisa (Neisse) felső folyásánál alakult ki: ide tartozik Liberec (98), a cseh textilipar első számú központja, valamint Jablonec nad Nisou (46), amelynek kristályüveg- és bizsugyártással szerzett régi hírnevét a Daimler–Benz által megvásárolt teherautógyár is öregbíti.

Északkelet-Csehország idegenforgalmi körzetei közül az Elba forrásvidékét magában foglaló Óriás-hegység (Krkonoše – a Szudéták legmagasabb tagja) a legfontosabb; a nemzeti parkká nyilvánított körzetben egyelőre a belföldi turizmus dominál. Ugyancsak vonzó turistacélpont a Szudéták előterében fekvő, szeszélyes homokkőformáiról és várairól híres Cseh Paradicsom (központja: Ji

ín).

2.7. 7. Észak-Morvaország: nehézipar, kérdéses jövővel

A Cseh-Sziléziát is magában foglaló észak-morvaországi körzet a kapitalista és a szocialista korszakban egyaránt a nehézipari bázis szerepét töltötte be. Fekvése a Monarchián, illetve Csehszlovákián belül egyaránt kedvező, központi volt; most viszont – Szlovákia különválásával – periferikusra változott. Sok kérdést vet föl a bányászatra, kohászatra és nehézgépgyártásra alapozott, súlyos környezetszennyezéssel küszködő iparvidék jövője: Észak-Morvaország minden bizonnyal hosszabb időn át a köztársaság egyik válságrégiója lesz.

A körzet a Szudéták keleti részét, az elő-kárpáti süllyedék és a kárpáti homokkővonulat egy szektorát foglalja magában. Az Odera és a Morva forrásvidékén emelkedő Jeseník-hegységet 1945-ig szudétanémetek lakták; ma ritka népességű újratelepített körzet.

Az országrész súlypontja a lengyel határ közelében, az Odera és az Olše folyók mentén alakult ki. Ide nyúlik be a felső-sziléziai szénmedence egy része, amely a XVIII. század vége óta Európa egyik jelentős nagyipari körzetének vetette meg alapját. A karbon korú kokszolható feketeszén bázisán működik a Cseh Köztársaság legfontosabb kohászati komplexuma. A bánya- és iparvidék fő helye, a régió közigazgatási központja Ostrava (314), a köztársaság harmadik nagyvárosa; a morva és a sziléziai országrész találkozásánál fekszik. Kohászati kombinátja, jelentős gép- és könnyűipara mellett komoly oktatási-kulturális szerepet is betölt, továbbá fontos út- és vasúti csomópont.

Az ostravai agglomerációhoz tartozik még több közepes méretű bányaváros és kohászati centrum. Opava (60) 1918 előtt Troppau néven Osztrák-Szilézia székvárosa volt, Kopřivnice (24) a Tatra autógyárról nevezetes, Bohumín (Oderberg, 23) pedig a cseh, a szlovák és a lengyel vasúthálózat kapcsolódási pontja. A cseh-sziléziai lengyel kisebbség központja Česky Těšín (26), a kettéosztott régi Teschen Olše bal parti városrésze. A városon át vezet a Jablonkai-hágón át Szlovákiába a vasúti fővonal (Kassa–Oderberg-vasútvonal), amelyet 1919-ben éppen politikai-stratégiai jelentősége miatt csatoltak Csehszlovákiához a vidék lengyel lakosságával együtt.

2.8. 8. Közép-Morvaország: a termékeny medence szíve

A régió a Morva-medence északi öblözetét (a termékeny Hanák-síkságot) és a Jeseník-hegység egy részét foglalja magában, míg keleten a Kárpátokig terjed. Az ostravai iparvidék mezőgazdasági hátterét biztosító Felső-Morva-medence központja Olomouc (Olmütz, 102). A nagy múltú város a középkorban Morvaország székhelye volt: itt választották 1469-ben a cseh trónra Mátyás királyt, itt hirdette ki Ferenc József császár 1849-ben a magyar szabadságharcot törvénytelennek nyilvánító olmützi alkotmányt. A város – ahonnan 1945 után sok németet telepítettek ki – ma elsősorban gép- és élelmiszeripari központ. Egyeteme a prágai után a legrégibb az országban. Olomouc környéke kisvárosokkal sűrűn megrakott vidék; közülük említést érdemel Prerov (48), a Morva és az Odera völgyét összekapcsoló Morva-kapu vasúti csomópontja. A Morva-kapu két oldalán a Jeseník-hegység és a Morva-Sziléziai-Beszkidek elsősorban üdülőhelyi szerepkört töltenek be. A régió keleti felének központjai közül csak a Bata cég révén „cipőfővárosként” ismert Zlín (80) emelkedik ki.

2.9. 9. A délkeleti régió: kapu a Kárpát-térség felé

Dél-Morvaország a Cseh Köztársaság délkeleti sarka; összekötő kapocs Pozsony, Bécs és a Kárpát-medence belseje felé. A Cseh–Morva-dombvidék, a Morva-medence és a Morva-Kárpátok változatos tájaiból összetevődő régió több lábon álló gazdaságával tűnik ki. A Cseh Köztársaság legfontosabb mezőgazdasági körzete; iparában egyaránt jelentős a könnyű-, a nehéz- és az élelmiszeripar. Városhálózata Brno köré szerveződik. Közlekedési vonalai – köztük a Prága–Pozsony-vasútvonal és autópálya – fontos tranzitszerepet töltenek be.

A kerület és egyben a morva országrész központja Brno (Brünn, 370), a köztársaság második legnagyobb városa. Csehszlovákián belül központi fekvésű volt, fejlődését azonban a korábbi évtizedekben politikai okokból visszafogták: Pozsonyt kellett második várossá növeszteni. Az új állami elrendezésben kissé periferikus helyzetbe került; viszont a nyilvánvalóan lábrakapó morva regionalizmus központja lehet.

Brno a Cseh–Morva-dombvidék és a Brnói-alföld (a Morva-medence délnyugati öblözete) határvonalán fekszik. A XVII. század óta szerepelt Morvaország fővárosaként. Az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legfontosabb iparvárosa volt, és ezt a szerepét csak erősítette a csehszlovák állam keretében. Brno iparában a gépgyártás (Zetor traktorgyár, Zbrojovka fegyver- és motorgyár) s a könnyűipar a legjelentősebb. Egyeteme, több főiskolája, operái, színházai vannak. Az évente megrendezett nemzetközi vásár Közép-Európa egyik legjelentősebb árubemutatója. A város környékén vonzó turisztikai körzet a Morva-karszt vidéke.

3. Szlovákia