C. Sallustius Crispus összes művei

---

C. SALLUSTIUS CRISPUS

ÖSSZES MŰVEI

FORDÍTOTTA KURCZ ÁGNES

TARTALOM

CATILINA ÖSSZEESKÜVÉSE

JUGURTHA HÁBORÚJA

KORUNK TÖRTÉNETE

LEVELEK ÉS SZÓNOKLATOK

Lepidus consul beszéde a római néphez

L. Philippus beszéde a senatusban

C. Cotta beszéde a római néphez

Cn. Pompeius levele a senatushoz

Macer néptribunus beszéde a néphez

Mithridatés levele

---

2

CATILINA ÖSSZEESKÜVÉSE

1.  Az  embernek,  ha  a  többi  élőlények  sorából  ki  akar  emelkedni,  minden  erejével  arra  kell

törekednie,  hogy  az  életét  ne  csöndben  lábolja  át,  mint  a  barom,  amelyet  a  természet  úgy

alkotott meg, hogy a földre görnyed és a gyomrának engedelmeskedik. A mi képességeinknek

viszont egy része a testben, a másik a lélekben rejlik; jobbára a lelkünk uralkodik, a testünk

inkább szolgál; az egyik az istenekkel, a másik az állatokkal közös bennünk. Ezért illő, hogy a

dicsőséget inkább a szellem, mint a test erejével keressük, s mivel oly rövid ez a mi életünk,

emlékét kell mennél hosszabbra nyújtanunk. Mert a gazdagság s a szépség dicsősége illanó és

törékeny, az érdem híre örök.

Ámde sokáig heves vita folyt a halandók között, vajon háborúban a testi erő vagy a lelki erény

ér-e többet. Mert mielőtt bármibe fogsz, jól meg kell fontolnod, s ha megfontoltad, hamar kell

cselekedned. Így hát önmagában mindkettő elégtelen, és rászorulnak egymás segítségére.

2. Nos, kezdetben a királyok - mert ez volt a földön az első uralkodói cím - vagy csak a szelle-

mükkel,  vagy  csak  a  testükkel  törődtek.  Akkor  még  kapzsiság  nélkül  telt  az  emberi  élet,

mindenki beérte a magáéval. Később azonban, mikor Kisázsiában Cyrus,  Görögországban  a

spártaiak és az athéniak városokat és nemzeteket kezdtek leigázni, az uralkodásvágy háborúk

forrása lett, s a legnagyobb dicsőséget a legnagyobb hatalomban látták - a megpróbáltatások s

a vesződségek végre bebizonyították, hogy a háborúban a szellem képes a legtöbbre. Ha pedig

a királyok és a hadvezérek szellemi erényei a békében is ugyanúgy érvényesülnének, mint a

háborúban,  kiegyensúlyozottabbak  s  szilárdabbak  volnának  az  emberi  állapotok,  és  nem  ta-

pasztalhatnánk,  hogy  minden  összekuszálódik,  változik  és  fenekestül  felfordul.  A  hatalmat

ugyanis  könnyű  azokkal  az  eszközökkel  megtartani,  amelyekkel  kezdetben  szerezték.  Ha

azonban a szorgalom helyett a tunyaság, a mértékletesség és igazságosság helyett a mohó vágy

és  a  gőg  kap  erőre,  erkölcseivel  együtt  az  uralkodó  sorsa  is  megváltozik;  így  a  hatalom  a

hitványabbról mindig a legderekabbra száll.

3. Amire csak az ember szántás-vetéssel, hajózással, építkezéssel jut, mind a szellem műve.

De sok halandó, átadva magát a gyomrának vagy a lustálkodásnak, tudatlanul és műveletlenül,

mint  valami  vándor  ballagott  át  az  életen;  teste  természetellenesen  csak  a  gyönyörre,  lelke

pedig  csak  a  terhére  volt.  Ezeknek  az  életét  s  halálát  egyre  becsülöm,  mert  sem  ez,  sem  az

nem érdemel említést. Igazában csak arról az emberről hiszem el, hogy egyáltalán él s léleg-

zik,  aki  nekiáll  valamilyen  feladatnak,  és  ragyogó  tettek,  kiváló  érdemek  hírére  törekszik.

Persze  a  foglalkozások  sokféleségében  kinek-kinek  más  utat  mutat  a  természet.  Szép  dolog

tettekkel használni a hazának, de jól szónokolni sem éppen rút. Háborúban és békében egy-

aránt híres lehetsz; dicséret jár annak, aki tett valamit, s annak is, aki mások tetteit írta meg.

Bár a tettek megörökítőjét és végrehajtóját semmi esetre sem ugyanaz a dicsőség illeti, mégis

úgy látom, hogy a történetírás különösen nehéz: először is, mert a szavaknak kell felérniök a

tettekkel; aztán mert ha vétkeket hánytorgatsz fel, a legtöbben úgy veszik, hogy csak a rossz-

akarat s az irigység beszél belőled, ha pedig a kiválóak nagy érdemeit és híres tetteit sorolod

elő,  ki-ki  egykedvűen  olvassa  azt,  amit  érzése  szerint  maga  is  könnyen  meg  tudna  tenni,  a

többit viszont kitalálásnak, sőt hazugságnak tartja.

Mint a legtöbben, én is már ifjúkoromban a közélet felé vonzódtam, de ott sok minden elle-

nemre volt. Mert a szemérem, az önmérséklet, az erény helyett az elbizakodottság, a pazarlás,

a  pénzvágy  virágzott;  s  bárha  mindezt  egész  lelkemből  megvetettem,  nem  szokván  a  rossz

tulajdonságokhoz, mégis megrontotta zsenge koromat a nagyravágyás; s jóllehet a többiek rossz

erkölcseit elítéltem, a hivatalvadászat ugyanúgy irigy rágalmazásnak tett ki, mint a többieket.

---

3

4. Így tehát, mikor lelkem sok  meghurcoltatás és  megpróbáltatás  után  megpihent,  és  elhatá-

roztam, hogy hátralevő éveimben távol maradok a közélettől, nem az volt a szándékom, hogy

tunyán  és  közönyösen  fecséreljem  el  a  drága  szabad  időt,  de  az  sem,  hogy  földművelésnek

vagy vadászatnak, e  szolgákhoz  illő  munkáknak  szenteljem  az  életemet,  hanem  újra  vissza-

tértem  megkezdett  tanulmányaimhoz,  amelyektől  eltérített  a  gyarló  becsvágy:  elhatároztam,

hogy megírom a római nép történetének azokat a mozzanatait, amelyek megörökítést érdemel-

nek  -  annál  inkább,  mert  az  én  gondolkodásom  már  reménykedéstől,  rettegéstől,  politikai

pártérdektől egyaránt szabad volt. Most tehát Catilina összeesküvését fogom röviden megírni,

amilyen  hitelesen  csak  tudom,  mert  ezt  a  gaztettet  különösen  méltónak  tartom  a  megörökí-

tésre, annyira újszerű volt a bűn és a veszedelem. De mielőtt az elbeszélésbe belefognék, kissé

meg kell világítanom ennek az embernek a jellemét.

5. L. Catilina nemesi származású, nagy testi és lelki erejű, de romlott és fonák szellemű ember

volt. Serdülőkorától fogva kedvét lelte a polgárháborúban, gyilkosságban, rablásban, a belső

zavargásokban,  s  ezekben  edződött  ifjúvá.  Teste  szinte  hihetetlen  módon  tűrte  a  koplalást,

fagyot, virrasztást; lelke mindenre elszánt, álnok, szeszélyes volt, bármit tudott tettetni és eltit-

kolni, a másét kívánta, a magáét szórta, lobogott az élvezetek vágyától; ékesszólása meglehe-

tős volt, bölcsessége csekély. Telhetetlen lelke szertelenségekre, képtelenségekre, túlságosan

magasra  tört  mindig.  Ezt  az  embert  L.  Sulla  uralma  után  emésztő  vágy  szállta  meg,  hogy

kezébe kaparintsa az államot, s miközben mindent megtett, hogy hatalomra jusson, még csak

nem is mérlegelte, hogy milyen eszközökkel érheti el. Féktelen természetét napról napra egyre

jobban  korbácsolta  csökkenő  vagyona  és  növekvő  bűntudata  -  mind  a  kettőt  a  már  említett

tulajdonságai okozták, ösztönözték azonfelül a megromlott társadalmi erkölcsök is - melyeket

a pusztító s egymással ellentétes bajok, a fényűzés és a kapzsiság ástak alá.

Minthogy ez az alkalom eszembe juttatta a társadalmi erkölcsöket, úgyszólván maga a tárgy

biztat rá, hogy még előbbről kezdjem, néhány szóban felidézzem őseink szokásait háborúban

és békében, kifejtsem, hogyan kormányozták az államot, milyen állapotban hagyták utódaikra,

s hogy minden szép és jó hogyan változott lassanként a legrosszabbra és leggyűlöletesebbre.

6.  Róma  városát  -  az  én  tudomásom  szerint  -  azok  a  trójaiak  alapították  és  uralták  is

kezdetben,  akik  Aeneas  vezetésével  földönfutókként  kóboroltak.  Csatlakozott  hozzájuk  az

őslakosság; vad, törvényt és fennhatóságot nem ismerő, szabad és független emberek voltak.

Miután egyazon falak közé kerültek, különböző származásuk, eltérő nyelvük és másféle élet-

módjuk ellenére hihetetlenül könnyen összeolvadtak: így az egyetértés rövid idő alatt közös-

séggé  szervezte  a  szétszórt,  kóbor  tömeget.  Mikor  azonban  államuk  polgárokban,  intézmé-

nyekben, földekben gyarapodott, virágzóvá és hatalmassá fejlődött - többnyire így történik ez

a halandók közt -, a bőség irigykedést szült. Így hát csakhamar szomszéd királyok és népek

támadták  meg  őket,  s  csak  kevés  barát  jött  segítségükre,  mert  a  többieket  megriasztotta  a

félelem, s távol maradtak a veszedelemtől. De a rómaiak háborúban és békében egyaránt lázas

tevékenységben égtek, serényen felkészültek, egymást bátorították, felvették a harcot az ellen-

séggel, szabadságukat, hazájukat, családjukat fegyverrel védték meg. Amint a veszélyt vitéz-

ségükkel  elhárították,  szövetségeseiknek  és  barátaiknak  segítségére  siettek,  s  inkább  adott,

semmint kapott jótétemények alapján kötöttek barátságot.

Törvényekkel szabályozott államformájuk királyság volt. Az államot kortól elgyöngült testű,

de bölcsességben erős szellemű választott férfiak irányították; ezeket idős koruk vagy szinte

szülői  gondjaik  miatt  „atyáknak”  hívták.  Később  azonban,  mikor  a  királyi  hatalom  -  amely

kezdetben a szabadság fenntartására és az állam  gyarapítására  szolgált  -  dölyfös  önkényura-

lommá fajult, megváltoztatták az államformát, és az uralmat két-két vezetőre bízták egy évre

---