Társadalomföldrajz Edited by Ferenc Probáld and Pál Szabó Ágnes Bernek József Hajdú-Moharos

47. ábra > A Duna vízerőművei Ausztriában

A Zwentendorf mellett épített atomerőművet az 1978. évi népszavazás eredményét tiszteletben tartva nem helyezték üzembe, és ezzel az osztrák atomerőműprogramot leállították.

Az ipar területi elhelyezkedése egyenetlen, a feldolgozóipar termelési értékének négyötödét négy iparvidék szolgáltatja. Kiemelkedő jelentőségűek:

a) a Mura–Mürz-völgy alapanyagipara, nehézgépgyártása és vegyipara;

b) Bécs és környékének fémfeldolgozó, elektrotechnikai, elektronikai, vegy- és könnyűipara;

c) a Linzi-medence kohászata, gép- és vegyipara;

d) az Inn-völgy és Vorarlberg villamosáram-termelése, színesfém- és alumíniumkohászata, valamint textilipara.

Az oszrák ipar egyik sajátos jellemzője – szemben a nyersanyagszegény Svájccal – az alapanyaggyártó ágazatok túlméretezettsége. Különösen vaskohászata kiemelkedő, pedig nemcsak a feketekőszén és koksz érkezik külföldről, de a hazai kitermelést (Érchegység: Eisenerz, Karintia: Hüttenberg, 2 M t Fe-tartalom) meghaladó ércimportra is szükség van. A legnagyobb nehézipari koncentráció a Mura–Mürz völgyében alakult ki, ahol Bruck an der Mur, Leoben-Donawitz kombinátjai üzemelnek. A Duna menti Linz vaskohászata és acélgyártása a legjelentősebb; itt dolgozták ki az oxigénkonverteres acélgyártás modern eljárását. A 4,7 millió tonna nyersvas- és 6,2 millió tonna acéltermelés (2004) zömét két nagy – újabban konszernekre bontott és tőzsdei úton részben privatizált – állami vállalat (VÖEST-Alpine, Vereinigte Edelstahlwerke) adja.

A nagymértékben exportorientált vaskohászattal és acélgyártással szemben a könnyű- és színesfémkohászat elsősorban a hazai igények kielégítésére törekszik, és a vízerőből nyert villamos energiával a sokféle helyi és importált nyersanyagot dolgozza fel.

 A francia timföldet felhasználó alumíniumkohászat a Salzach menti Lendben és az Inn braunaui vízerőművére támaszkodva Ranshofenben telepedett meg. Brixlegg rézkohászata csak részben dolgoz fel hazai nyersanyagot, csakúgy, mint a karintiai érceket is felhasználó ólom- és cinkkohászat. A kohók tűzálló téglával való ellátását a világviszonylatban is jelentős magnezittermelés biztosítja (2004: 200 ezer t). Az ország területén szórtan elhelyezkedő előfordulások közül a karintiai Radentheim és a Mura–Mürz-völgy bányái (Leoben, Breitenau) a legproduktívabbak.

A mintegy másfél évszázados múltra visszatekintő gépgyártás a kohászati üzemek javítóműhelyeiből indult ki, és a szerszámgépgyártás megindulásával vált önálló iparággá. A két világháború közötti időszakban is gyorsan fejlődő, s az elmúlt évtizedekben egyre sokoldalúbbá vált iparág ma a legrangosabb Ausztriában. A legtöbb keresőt foglalkoztató gépgyártás az ipar termelési értékének és az exportbevételeknek egyaránt a harmadát szolgáltatja. Az iparág – a monarchia idején kialakult – területi elhelyezkedése nem sokat változott: az üzemek nagy része a keleti országrészen található. Bár néhány állami nagyvállalat is létesült, az uralkodóak a kis- és középüzemek. Ezért sokirányú, de kis szériában történő termelés jellemzi az osztrák gépipart.

Külön kiemelésre kívánkozik a gyorsan fejlődő elektrotechnika és elektronika, amelyet csaknem kizárólag nagy multinacionális cégek (Siemens, Philips) leányvállalatai képviselnek.

A legsokoldalúbb gépgyártás (közlekedési eszközök, mezőgazdasági és szerszámgépek, elektromos berendezések stb.) a fővárosban és környékén (Bécsújhely, Korneuburg), valamint a Mura–Mürz-völgy acélvárosaiban honosodott meg. Linz (hajó- és vagongyártás) és Graz (vagon-, elektromotor- és szerszámgépgyártás) mint egyedi centrumok ugyancsak jelentősek.

Személyautó-gyártás évtizedeken át nem volt az országban, pedig a két világháború között a Steyr–Daimler-Puch cég Európa egyik legjelentősebb autógyártója volt. Az 1970-es évek elején a Steyr–Puch gyártása gazdaságtalanná vált, ezért beszüntették. Azóta a Steyrben traktorokat és a Mercedesszel közösen négykerékmeghajtású, szinte kizárólag exportra kerülő terepjárókat gyártanak. A BMW is létesített fióküzemet a járműipari tradícióiról ismert városban (2004-ben összesen 140 ezer gépkocsit állítottak elő).

Az intenzíven fejlődő vegyipar, az olcsó vízerő termelte áramra támaszkodva, a hazai és importált energiahordozókat, a kohászati melléktermékeket, valamint a salzkammerguti és salzburgi kősót dolgozza fel. Az ipar termelési értékének hatodát szolgáltató – egyre inkább petrolkémiai bázisú – sokoldalú iparág fő centruma Bécs (gumi-, gyógyszer- és műanyaggyártás) és Linz (műtrágya-, gumi-, műanyag-, műszálgyártás). Az elektrovegyészet és a szódagyártás inkább a nyugati országrészben telepedett meg (Innsbruck, Salzburg). Az utóbbi évtizedek számottevő fejlődése ellenére a műtrágyák kivételével szinte valamennyi vegyipari termékből behozatalra szorul az ország.

Az Ausztria területének majd’ felét (47%-át) elfoglaló erdőségekből a XXI. század elején évente átlag 17 millió m³ fát termelnek ki, s ennek harmadát feldolgozatlanul exportálják. A legtöbb fűrészüzem az erdős Mura–Mürz, a Dráva és a Salzach völgyében helyezkedik el, míg a bútorgyártás inkább a fogyasztópiacra települt. A felső-ausztriai Lenzing és Linz, valamint a Mura–Mürz-völgy papír- és cellulózipara jelentékeny exportot is lebonyolít.

A textilipar fokozatosan veszített egykori jelentőségéből, üzemeinek többsége kis- és középüzem. Az importált nyersanyagokat feldolgozó pamut- és gyapjúipar elsősorban Vorarlbergben (Bregenz, Feldkirch) és a nagyvárosokban (Bécs, Graz, Linz) együttesen települt.

4.5. 5. Sokoldalú, belterjes mezőgazdaság

Ausztria mezőgazdasága háromszorosan hátrányos helyzetű: kiemelkedően magas a mellékfoglalkozású, a hegyvidéki és a kisméretű családi gazdaságok aránya. A bruttó nemzeti össztermék előállításában egyre inkább visszaszoruló mezőgazdaság (2004: 2,3%) területi elhelyezkedését nagymértékben befolyásolja a hegyvidéki jelleg (48. ábra). Az ökoszociális elveket hirdető mezőgazdaság sorsa mégis mindig az osztrák politika egyik központi kérdése maradt. Ausztria földrajzi adottságai miatt a parasztság a záloga annak, hogy emberlakta vidékek maradnak olyan térségek is, ahol „még a madár se jár”. S mert félő, hogy egész térségekben megszűnik az emberi kultúra, ha a parasztcsaládok lejönnek a hegyről, ezért évtizedeken át vigyázott a politika arra, hogy a generációk óta hegyvidéken élő parasztcsaládok megfelelő élet- és gazdálkodási körülményekkel rendelkezzenek (Törzsök É. 2002). Az alpi területeket nagy magasságuk, hűvösebb éghajlatuk és silány talajaik következtében inkább a havasi pásztorkodással és – főként keleten – erdőgazdálkodással hasznosítják; a takarmánytermelésre specializálódott földművelés a völgyek alsóbb régióiba húzódott vissza. Ugyanakkor az ország északkeleti és keleti részén elhelyezkedő – termékeny talajú és kedvező éghajlati adottságú – medencék és síkságok a földművelés legjelentősebb bázisai. Változatos növénytermesztésüknél és magas színvonalú istállózó állattenyésztésüknél fogva Ausztria mezőgazdasági termelésének döntő hányada e területekről kerül ki.

48. ábra > A mezőgazdasági terület hasznosítása Ausztriában

1950-ben még kb. 1 millió agrárkeresőt tartottak számon, ám azóta a mezőgazdaságból élők több mint 4/5-e felhagyott eredeti foglalkozásával. 2004-ben a 3,4 millió hektár mezőgazdasági területet 170 ezer ember, a kereső lakosság 4,7%-a műveli meg. Különösen nagyarányú volt a foglalkozáscsere és az elvándorlás az iparosodott Alsó- és Felső-Ausztriában, valamint Burgenlandban. A foglalkozáscsere mértékét növeli a mellékfoglalkozású gazdaságok egyedülállóan magas aránya (66%), mely csúcsértékét Burgenlandban éri el (81%).

A mezőgazdasági népesség foglalkozáscseréjével párhuzamosan fokozódott a földkoncentráció. A gazdaságok fele 10 ha alatti kisbirtok, de ezek a hasznosított földterület alig huszadát foglalják el, s elsősorban Burgenlandra jellemzőek. A 10–20 ha-os birtokok aránya kb. 20%. A 20–100 ha-os közép- és nagyparaszti birtokok a gazdaságok negyedét jelentik. A gazdaságok mindössze 3%-a gazdálkodik 100 hanál nagyobb területen. Újabban ezek rentabilitása is csökkent, ugyanakkor a mezőgazdasági haszonterület majd’ felére terjedő – Stájerország, Tirol, Salzburg művelt területének több mint felét elfoglaló – árutermelő nagybirtokok egyre nagyobb területen hódítanak.

Az osztrák mezőgazdaság színvonala, belterjessége magas fokú, bár – különösen a hegyvidékeken – jóval elmarad az EU átlagától. A mezőgazdasági munkaerőhiány ösztönzőleg hat a gépesítésre, a kemizálásra és az agrotechnika fejlesztésére, amit a kiterjedt és nagyarányú nemzeti támogatási rendszer lehetővé tett. Az osztrák mezőgazdaság fejlődési lehetőségeit ugyanakkor kedvezőtlenül befolyásolta az ország Európai Unióhoz történt csatlakozása, mivel a közös agrárpolitika átvétele után az igénybe vehető támogatások mértéke csökkent, miközben Ausztria agrárpiacának megnyitására kényszerült. Ez a gabonatermelés, valamint a szarvasmarha-tenyésztés és a tejtermelés 20–30%-os csökkenéséhez vezetett.

Az ország területének 18%-ára kiterjedő szántók és kertek eloszlása egyenetlen. A termékeny talajú alföldi és dombsági vidékeken (Burgenland, Alsó-Ausztria) arányuk kétszeresen felülmúlja az országos átlagot. A szántók negyedén kenyér-, harmadán takarmánygabonákat vetnek. Ausztria az utóbbi években – a rozs visszaszorítása ellenére is – megtermelte az ország kenyerét. A búzát (1,7 M t) a melegebb Bécsi-medencében és Burgenlandban termesztik. A Rába és a Mura völgyében, valamint a Duna menti dombvidéken ma is a rozs (200 ezer t) a fő kenyérnövény. A takarmánygabonák közül kiemelkedik az árpa (1 M t). Vetésterülete, akárcsak a zabé, részben a rozséval esik egybe.

A kapásművelést igénylő növények közül a Bécsi-medencében és a Fertő-tó vidékén termesztett cukorrépa (3 M t), az általánosan elterjedt burgonya (700 ezer t) és a Bécsi-medencében, valamint Kelet-Burgenlandban termesztett kukorica (1,6 M t) részben fedezi a szükségleteket.

A szántóterület ötödét szálastakarmányok foglalják el. Termesztésük jobbára a Salzburg–Bécs vonaltól északra elhelyezkedő szántókon jellegzetes.

A zöldség- és gyümölcstermesztésnek a Bécsi- és a Grazi-medence, illetve Burgenland, a szőlőtermelésnek (2004: 2,6 M hl bor) az alsó-ausztriai Weinviertel, a Fertő-tó melléke és a Bécsi-medence a fő területei.

A mezőgazdasági termelés értékének több mint felét szolgáltató fejlett állattenyésztés bázisai az ország területének negyedére kiterjedő rétek és legelők, valamint a szántóföldi takarmánytermesztés. Ausztriában az állattenyésztésnek két – területileg is elhatárolható – típusa van:

a) Az Alpok területén található a mezőgazdaságilag hasznosított területek és a parasztgazdaságok fele, de az itteni agrárgazdaság teljes egészében hátrányos helyzetűnek számít. A szarvasmarha-tenyésztésben és a tejtermelésben a részesedésük 25–30%. Az Alpok mezőgazdaságának legjellemzőbb, sőt sok helyütt egyeduralkodó ága a havasi pásztorkodás. Az erdőhatár feletti alpi vagy havasi réteket hasznosító „almgazdaságok” a szarvasmarha-állomány hatodát, a juhok négyötödét, a ló- és kecskeállomány negyedét vallhatják magukénak. Télen az állatokat a völgyi települések istállóiban a kaszálókról begyűjtött takarmányokkal etetik. A lavinaveszély elmúltával először az alacsonyabban fekvő almokra hajtják fel őket, majd a hó olvadásával párhuzamosan haladnak feljebb, figyelembe véve a havasi gyepnövényzet sarjadását. A nyár végén ugyanilyen lépcsőzetesen vonulnak le a pásztorok a csordáikkal a völgyekbe.

b) A jobbára természetes takarmánybázison alapuló – a havasi pásztorkodásnál jóval jelentősebb – sík- és dombvidéki állattartás inkább a szántóföldi takarmányok és a külföldről behozott szójadara, kukorica hasznosításán alapszik. A 400–800 méteres magassági övben gyakran ugyanazon területen váltogatják a legeltetést és a szántóföldi művelést.

Az állatállományon belül a szarvasmarhák jelentősége a legnagyobb. A 2 milliós állomány harmada tejelő tehén. Az alpi területek főként borjúnevelésre és a tejgazdálkodásra, a sík- és dombvidékek a tej- és hústermelésre specializálódtak. A sertéstartást (3,2 M db) a hazai árpa- és burgonyatermesztésen, valamint a tejgazdálkodási melléktermékeken kívül a részben importált kukorica élteti; fő termelési körzetei a Bécsi-, a Grazi-medence és Felső-Ausztria.

A mezőgazdasági termékeket feldolgozó üzemek a legintenzívebb agrárkörzetek központjaiban és a nagyvárosokban helyezkednek el. A malomiparnak Bécs és Linz, a tej- és húsiparnak – az előbbieken kívül – Graz, Salzburg, Innsbruck és Klagenfurt a legnagyobb központjai.

4.6. 6. Regionális különbségek

Tirol (49. ábra) területének tengelye az Inn keskeny völgye, melyet észak és dél felől az Alpok láncai fognak közre, ezért népsűrűsége csak kétharmada az országos átlagnak. Az Inn mellékfolyóinak völgyében a jégkori teraszok lankásabb felszínein 1500–1900 m magasságig felkúszó települések az egykori földínség tanúi, újabban az idegenforgalomban leltek friss támaszra. Tirol hatalmas észak–déli tranzitforgalmának korlátozását a környezet károsodása és a hágókon átvezető utak (főleg a Brenner-út) túlterheltsége sürgeti; a megoldást a kamionos és a vasúti szállítás kombinációja jelentheti.

49. ábra > Ausztria tartományai és jelentősebb városai

Tirol korábbi, egyoldalúan állatenyésztő profilja a vízerő-kihasználás és az iparosítás nyomán a XX. század második felétől gyökeresen átalakult. Gazdasági életében a vízerőművek termelte áramra támaszkodó színesfém- és alumíniumkohászatáé (Brixlegg, Lend) és az elektrotechnikáé-elektronikáé a vezető szerep. Az osztrák üveggyártásnak közel fele is Tirolra jut. A mezőgazdaság vezető ága az állattenyésztés; a védettebb völgyekben folytatott földművelés jelentéktelen.

Az Alpok természeti szépsége, városainak műemlékekben való gazdagsága sok látogatót vonz. Az Inn melletti Innsbruck (114) a tartomány székhelye, hét évszázados városi múltját elsősorban kedvező földrajzi fekvésének köszönheti. Itt találkozik a Pó-alföld felől jövő legforgalmasabb útvonal, a Brenner-út a Vorarlbergbe vezető kelet–nyugati főútvonallal, az Arlberg-úttal, hogy egyesülve a Bajor-medencében ismét szétfussanak. A főváros után a gyönyörű tájakkal övezett Innsbruck az ország legnagyobb idegenforgalmi központja, ahová a pazar műemlékek és a kulturális, illetve oktatási intézmények is sok látogatót vonzanak. Sokoldalú gazdaságából a méltán világhírű szállodaipar, valamint az elektrovegyészet és az elektrotechnika emelkedik ki. Az Inn völgyében húzódó közlekedési tengely az egykor börtönként használt váráról nevezetes Kufsteinnél hagyja el Ausztriát Bajorország felé. Az I. világháborút követő határváltozások (Dél-Tirol Olaszországhoz csatolása) folytán Kelet-Tirol területe nem függ össze a tartomány többi részével; a felső Dráva-völgyet övező, kicsiny és gazdaságilag kevéssé jelentős exklávé székhelye Lienz (12).

Vorarlberg területének nagyobb hányadán az Alpok vonulatai magasodnak. Ausztria többi részétől meglehetősen elszigetelt, jóformán csak a nehezen leküzdhető Arlberg-hágón keresztül lehetett megközelíteni. Fejlődésének impulzusait ezért mindig nyugat – Svájc és Németország – felől kapta. Korábbi állattenyésztő profilja – a vízerő-kihasználás és az ipartelepítés következtében – elhalványult, a Rajna völgyének valaha híres gyümölcs- és zöldségkertészete lehanyatlott. A jómódú, fejlett tartomány gazdasági életében a Bregenz környékén koncentrálódó gépipar, az elektrotechnika és a valaha jóval nagyobb szerepet játszó, a háziipari keretek közül kinőtt textilipar vezet. Élelmiszeriparából a tejfeldolgozás (sajt- és csokoládégyártás), valamint a Rauch cég nevével fémjelzett gyümölcslevek készítése érdemel említést. A keresők 1/6-a a szomszédos Svájcba ingázik, viszont a vorarlbergi ipar ennél is nagyobb arányban foglalkoztat külföldi vendégmunkásokat. A korábban nehezen megközelíthető tartomány ma az alpesi turizmus egyik legfelkapottabb célpontja. A Bregenzi-erdő magasabban fekvő helyein nagy számban gyógyüdülők is találhatóak.

A Boden-tó partján fekvő tartományi székhely, Bregenz (27) régi hagyományú csipkeveréséből sokoldalú ipar fejlődött ki, amely ma már gépeket és elektromos cikkeket is előállít. Az „osztrák Manchester” a közvetlen környékén kialakult műszál- és textilipari tömörülés (Dornbirn, Feldkirch stb.) kereskedelmi központja, téli és nyári, a Boden-tó kínálta sportolási és üdülési lehetőségekkel.

Salzburg tartomány nagyobb részét az Alpok láncai foglalják el, köztük festői tavak vonzzák az üdülővendégeket. Itt találhatók az olyan kedvelt turistacélpontok, mint a Magas-Tauern, valamint Bad Gastein és Zell am See. Hatalmas észak– déli tranzitforgalma folytán a környezet károsodik, és a hágókon keresztül vezető utak – főleg a Tauern-autópálya – túlterheltek.

A gótikus és barokk épületeiről „Észak Rómájának” nevezett Salzburg (144) Ausztria negyedik nagyvárosa. Mozart szülővárosa ma leginkább ünnepi játékairól híres. A Salzach völgyében fekvő település ugyan elsősorban kulturális központ, ám vegyipara és elektrotechnikai ipara is országos, díszműáruipara pedig európai hírű. Gépiparának vállalatai a dél-németországi vállalatokkal – BMW, Daimler, Siemens – vannak szoros üzleti kooperációban.

Karintia, Ausztria legdélibb tartománya fontos közlekedési útvonalak (Bécs–Velence és München–Zágráb) metszéspontjában fekszik. Az Alpok központi, kristályos vonulatai (Alacsony-Tauern) és a déli övezet mészkőhegységei (Gailvölgyi-Alpok, Karni-Alpok, Karavankák) lealacsonyodó láncai között a Dráva fokozatosan kiszélesedő völgye a termékeny Klagenfurti-medencébe fut. A nyugati hegyvidéken még számottevő erdőgazdálkodást és havasi pásztorkodást a Klagenfurti-medencében az istállózó állattenyésztéssel szorosan egybekapcsolódó földművelés váltja fel. Karintia Ausztria legerdősültebb tartománya. A világviszonylatban is kiemelkedő magnezitbányászat csaknem teljes egészében innen származik, de korábban jelentős volt színesérc- és grafitbányászata is.

A Dráva-vidék gazdasági és idegenforgalmi központja Klagenfurt (92). A délies hangulatú karintiai tóvidék (pl. Wörthi-tó) kedvelt kirándulóközpont. Mezőgazdasági termékeit feldolgozó élelmiszer- és textilipara mellett mezőgazdasági és elektromosgép-gyártása is jelentős. Elektronikai iparát a Philips fémjelzi.

Stájerország.Az Alpok központi, kristályos kőzetekből álló vonulatainak északi oldala és az északi mészkőhegységek egy része foglalja el a tartomány belsejét. A kelet felé lealacsonyodó láncok között a Mura és a Mürz fokozatosan kiszélesedő völgyei a termékeny Grazi-medencébe ereszkednek le, amely az ország egyik legfejlettebb, sokoldalú agrárkörzete.

Ausztria barnakőszén- és vasércbányászatának (Eisenerz) négyötödét Stájerország adja. A Mura–Mürz völgye (Leoben–Donawitz) a kohászat fellegvára. A helyi bányászat, a vízerőművek termelte áram, a hiányzó nyersanyagok olcsó beszerzési lehetőségei és az ipari víz a jelentősebb telepítő tényezők. A két folyó mentén szinte egymásba érnek a nehéziparukról nevezetes kisvárosok.

A Közép-Mura mentén, a folyó két partján fekvő Graz (234) Ausztria második legnépesebb városa. Iparából az „acélvárosok” alapanyagait feldolgozó sokoldalú gépipar a legjelentősebb. Gépiparában meghatározó jelentőségű a helyi műszaki egyetem, valamint az idetelepült transznacionális vállalatok (Daimler, GM-Opel stb.) tevékenysége. A fa-, papír- és cellulózipar mellett textil- és élelmiszeripara is említésre méltó.

Felső-Ausztria az osztrák Duna-völgy nyugati szakaszát, a Linzi-medencét, valamint a Salzach és az Inn völgyének alsó szakaszát foglalja magában. Északon a Cseh-masszívumhoz tartozó erdős Mühlviertel, nyugaton az Innviertel tájegysége tartozik hozzá. Déli részén, az Északi-Alpok mészkővonulatai (Dachstein, Totes Gebirge, Höllengebirge) között terül el a híres-szép Salzkammerguti-tóvidék (Traunsee, Attersee). A tartomány népsűrűsége másfélszerese az országos átlagnak. Gazdaságilag legfontosabb területe a Duna és a Mészkő-Alpok között található, dombvidéki jellegű Elő-Alpok, ahol a szántóföldi növénytermesztés mellett az ipar is összpontosul.

A művelési ágak közül kiemelkedik a szántók magas aránya. Az osztrák parasztgazdaságok közül minden ötödik itt található. Jelentős a zöldség- és a gyümölcstermesztés. A szántóföldi takarmánytermesztésen alapul fejlett állattenyésztése: az országban a legjelentősebb állattartó vidék, az országos termelési érték 30%-ával. Kiemelkedő jelentőségű a szarvasmarha- és sertéstenyésztés, valamint a tejtermelés.

A tartomány gazdasági életében az iparé – elsősorban a feldolgozó ágazatoké – a vezető szerep. Felső-Ausztriában építették ki a Harmadik Birodalom idején, az 1946-os államosítások előtt a Krupp-művek tulajdonában volt „acéltengelyt”, amely Braunau–Ranshofen, Linz és Berndorf kohászati üzemeit foglalta magában.

Linz (185) – Ausztria harmadik legnépesebb nagyvárosa és legfontosabb dunai kikötője – az ország legsokoldalúbb iparvárosa. Régi keletű textil- és élelmiszeripara ma már kevésbé számottevő. Hajó-, traktor- és szerszámgépgyártása Európa egyik legmodernebb kombinátjának acélját dolgozza fel. Országos jelentőségű vegyiparából kiemelkedik az exportra is termelő műtrágyagyártás. 30 km-es sugarú körzetében Wels, Steyr és Enns városaival komoly ipari agglomerációt alkot. Tágabb környékén Salzkammergut festői tavai télen-nyáron kedvelt idegenforgalmi célpontok. A Traun folyó völgyében, Traunsee fölött található Bad Ischl, a gyógyvizű forrásáról híres üdülőhely, amely egykor Ferenc József császár kedvenc nyaralóhelye volt.

Bécs (1580, ev. 1850) az Adriát a Baltikummal összekötő „borostyánút” és a Duna-völgy metszéspontjában épült; már a Római Birodalomban is fontos kereskedelmi és közlekedési csomópont volt. A város aszimmetrikus szerkezetének kialakulását a Duna nyugati partján emelkedő, a Bécsi-erdő hegyvidéke által behatárolt félkör alakú teraszok és a keleti parton húzódó, majdnem 3 km szélességű ártér határozták meg. A város a Duna nyugati partján, az árvizektől mentes teraszokra épült a folyam egyik, mára csatornává alakított mellékága mentén. A történelmi belváros a második legalacsonyabb teraszon helyezkedik el. Az oldalág és főág közötti sziget lett a Leopoldstadt, itt található a Práter, amely 1766 óta közpark, és ma is népszerű szabadidőközpont. A Duna bal partjára azonban a város a XIX. század utolsó harmadáig, a folyam szabályozásáig nem tudott átterjeszkedni. Az árvizek levezetésére építették ki a folyam főmedrével párhuzamosan haladó Duna-csatornát. Az árvizektől mentesített parton épült fel a Bécs nemzetközi szerepét megerősítő modern ENSZ-város, ahol a világszervezet számos intézménye (pl. UNIDO) mellett, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az OPEC központja is található.

Bécs a Habsburg-dinasztia uralmának kiszélesedésével vált világvárossá; a birodalom bukása ugyanakkor a város stagnálását, hanyatlását is eredményezte. Félkörívben a Duna jobb parti mellékágára települt a középkori Bécs, melyet az 1529-es és 1683-as török ostrom idején is sikerrel oltalmaztak jól megépített várfalai. A törökök Magyarországról történt kiűzése után a város rohamos fejlődésnek indult, és hamarosan túlterjeszkedett az 1857-ben lebontott városfalakon. Az egykori városfalak és várárkok helyén építették ki 1865-ben a város belső körútját, a Ringet. Ennek belső oldalán van a századok során felépült, államfői rezidenciaként szolgáló Hofburg, vele szemben a körút másik oldalán található a Természettudományi és a Művészettörténeti Múzeum. A Ringen kapott helyet még a Parlament, a Burgtheater és a Staatsoper épülete is. A Ring által körbezárt történelmi belváros legjelentősebb gótikus épülete a Stephansdom. A XVIII. sz. elején épített külső városfalakat, a Linienwallt 1893-ban bontották le, és ennek helyén építették fel a nagy pályaudvarokat összekötő külső körutat, a Gürtelt. Bécs az I. világháború előestéjén az 52 millió lakosú Osztrák–Magyar Monarchia 2 milliós, soknyelvű világvárosi központja volt. A Monarchia I. világháború utáni felbomlása Bécset egy válságokkal küszködő kis ország excentrikus elhelyezkedésű (a szlovák határtól 60 km-re, Vorarlbergtől viszont 600 km-re található) fővárosává fokozta le, amely azonban régi fényéből és nemzetközi szerepéből sokat meg tudott őrizni. Az Európai Unióba való belépés és az 1990-es évek keleti nyitása is javára vált: megszűnt periferikus helyzete, potenciális vetélytársai (Budapest, Prága) pedig még nem tudták ledolgozni tetemes hátrányukat. Népessége hosszabb stagnálás, majd visszaesés után ismét növekszik, amiben az ide betelepült külföldiek negyedmilliós létszáma is közrejátszik.

Az agglomeráció iparát a nehézipar finomabb, a külföldi működőtőke-beruházások (GM-Opel, Sandoz, Sony, Siemens, Philips) által felfejlesztett ágai (sokoldalú gépgyártás, elektrotechnika-elektronika, finommechanika, gumi- és gyógyszeripar), a könnyű- (bútor- és textilipar, luxuscikkek) és élelmiszeripar egyaránt jellemzik. Gazdasági és politikai szerepén túlmenően Ausztria kulturális életének és idegenforgalmának nemzetközi jelentőségű góca is. 1365-ben alapított egyeteme német nyelvterületen a legrégebbi. Bécset joggal nevezhetjük az európai komolyzene fővárosának; képes volt magához vonzani a XVIII–XX. század legnagyobb zeneszerzőit, és ma is világszerte híres zenei rendezvényeiről, az újévi koncertről és az operabálról.

A Bécset körülvevő Alsó-Ausztriaészaknyugaton a Cseh-masszívum gránitból és gnájszból felépített tönkjével („Waldviertel” – erdővidék) kezdődik, amely kevéssé termékeny, régóta elvándorlással sújtott határterület. Jóval termékenyebb, sűrűbben lakott a hozzá kelet-délkelet felé csatlakozó, lösszel fedett övezet („Weinviertel” – szőlővidék) és a tartomány szíve, a Bécsi-medence, illetve a Duna-völgy. Délen az Alpok előtere, valamint flis- és mészkőhegységei (Rax, Schneeberg) főleg az idegenforgalomban jeleskednek.

Alsó-Ausztria a Bécsi-medence kedvező földrajzi adottságaira és Bécs felvevőpiacára támaszkodva az ország éléskamrája; a tartomány a teljes osztrák növénytermesztés felét adja. Mezőgazdasága kiegyensúlyozott, hiszen a termelési érték csaknem fele az állattenyésztésből származik, az országos termelési érték negyedével. A fonás-szövés és fafeldolgozás hagyományaira támaszkodó régi, mind sokoldalúbbá vált ipar teljesítménye jóval meghaladja az országos átlagot.

Városai közül kiemelkedik Wiener Neustadt (Bécsújhely, 39), amelynek gépipara jelentős, és a közeli jövőben várhatóan Ausztria és Közép-Európa egyik kiemelkedő természettudományos kutatóközpontjának helyszínévé válik.

Alsó-Ausztria idegenforgalmában a gyógyfürdők és a Dunának a tartomány nyugati részén, Krems és Melk között húzódó 30 km hosszú festői völgyszakasza, valamint az Alpok látnivalói vezetnek.

Az ország energiagazdaságában kiemelkedő szerepet játszik a schwechati kőolajfinomító, amely az országban a legnagyobb, és a csővezetékeken érkező közel-keleti, illetve orosz kőolajat dolgozza fel; itt van a főváros légikikötője is.

Burgenland (Várvidék) a mindmáig legelmaradottabb osztrák tartomány, amit az I. világháború után csatoltak el Magyarországtól. A terület természetes vonzásközpontja, Sopron az 1921. évi népszavazás nyomán Magyarországhoz került, így lett a tartomány székhelye a kicsiny, mindössze Esterházy-kastélyáról nevezetes Kismarton (Eisenstadt, 11). A tartomány északi és déli része között – Sopron Magyarországhoz tartozása miatt – alig van közvetlen területi kapcsolat. Az osztrák–magyar határ megnyitása sokat lendített a vidék gazdaságán. Az EU által támogatott regionális együttműködést alakított ki a határ magyar oldalán lévő szomszédos megyékkel. A Fertő-tó és a környező nádrengeteg a két ország közös nemzeti parkja lett. Az osztrák oldal fő vonzerejét az ország egyetlen „pusztai” tája jelenti. Az Alpok nyúlványain emelkedő egykori őrvidéki várak sok magyar vonatkozású történelmi emléket idéznek.

Mezőgazdasága egyoldalúan a szántóföldi növények termesztésére „szakosodott”. Zöldség- és gyümölcstermelésben, valamint állattenyésztésben részesedése messze elmarad a lehetőségektől. A birtokszerkezet nagyon elaprózott, emiatt a mezőgazdaságból élők jövedelmei is az országos átlag alattiak, ezért az utóbbi évtizedekben sokan elvándoroltak a tartományból.

Chapter 4. Dél-Európa

1. Spanyolország