Társadalomföldrajz Edited by Ferenc Probáld and Pál Szabó Ágnes Bernek József Hajdú-Moharos

40. ábra > A kőolaj-finomítók (A), az autógyártás (B) és a Siemens cég telephelyei (C)

Wolfsburg a legnagyobb német autóipari konszern, a Volkswagen üzemi központja, ahol évente 2 millió autó kerül le a futószalagról. Hannoveri üzemeiben mikrobuszokat, kisebb teherautókat, Braunschweigben és Kasselban autómotorokat és alkatrészeket gyártanak.

A rüsselsheimi Opel Művek (a General Motors leányvállalata) a személyautó-gyártás ötödét adja, de jelentős a tehergépkocsik előállítása is.

A Neckar vidékéhez – Stuttgart, Sindelfingen, Mannheim – kapcsolódik az autógyártás hőskora: 1885-ben Stuttgartban készítette el Benz az első benzinmotoros gépkocsit, s 1901-ben innen került ki az első Mercedes, amely a mai modern autók előfutára volt. A Daimler üzemcsoport az autógyártás egynyolcadát szolgáltatja. A legnagyobb teherautó- és buszgyártó a világon.

A kölni Ford Művek (az amerikai Ford leányvállalata) tizedét, míg a müncheni BMW huszadát képviseli a német autóiparnak. A bajorországi MAN különböző tehergépjárműveket állít elő.

Németország Japán után a világ legnagyobb motorkerékpár-exportálója (a gyártásban Kína és India is megelőzi). A DKW-kat Ingolstadt, a BMW-ket München, az NSU-kat Augsburg és Neckarsulm üzemeiben – főként exportra – készítik. (De az említett városok személyautó-gyártása is jelentős.)

A repülőgépek és rakéták összeszerelése elsősorban a gyorsan fejlődő két déli szövetségi tartomány nagyvárosaiban összpontosul (Stuttgart, München).A XX. század végén és a XXI. század elején az iparág növekedési üteme – a vele szorosan összefonódó elektrotechnikával és elektronikával együtt – kimagasló (évi 10–15%-os) volt, mindenekelőtt a DASA (Daimler Aerospace) által, az Airbus-kooperáció keretében előállított repülőgépek révén. A harci repülőgépek (Messerschmitt) gyártása is fellendülőben van.

A könnyűgépek előállítása a német ipar sokoldalú, erősen specializált ága, amely kisebb nyersanyagigénye folytán inkább a fogyasztó, felhasználó körzetekbe települt. Textilgépeket a Ruhr-vidék déli peremén (Mönchengladbach, Wuppertal), a Neckar mellékén (Stuttgart)és Szászországban (Chemnitz, Drezda)gyártanak. Az élelmiszer-ipari berendezések előállítása a fejlett agrártájak központjaiban, a fa-, papír- és cellulózipari gépgyártás az erdős Német-középhegyvidék területén (Würzburg stb.) összpontosul.

Az elektrotechnikai ipar a háború előtti Németországban jobbára Berlinbe és a keleti országrészbe települt (Drezda, Zwickau stb.). A villamosáram-termelés gyors fejlődése, az új iparágak megnövekedett igénye következtében nyugaton a régi központok – Nürnberg, Frankfurt am Main, Köln, Mannheim – nem tudták kielégíteni az elektromos berendezések iránti felfokozott keresletet. Ezért új, modern üzemeket építettek (Hamburg, Bréma, Aachen, Bochum, Stuttgart, München stb.), így az iparág – amely inkább szaktudást, mintsem nagy mennyiségű nyersanyagot igényel – területileg szórtabbá vált. Az elektrotechnikai-elektronikai vállalatok között két óriás emelkedik ki: a müncheni Siemens és a stuttgarti Bosch. Amíg az erősáramú berendezésekből (elektromotorok, transzformátorok, turbinák stb.) és a fogyasztási cikkekből (televízió, rádió, videó, háztartási gépek stb.) Németország nagy kivitelt is lebonyolít, addig az elektronikai termékek gyártásában, főként a mikroelektronikában (félvezetők, integrált áramkörök, memória-áramkörök, telekommunikációs berendezések stb.) – bár részarányuk az iparágon belül ma már 45%-os – lemaradt az amerikaiak, a japánok és a kínaiak mögött.

Az ipari termelés és az export értékének hetedét szolgáltató, 818 ezer embernek megélhetést nyújtó iparág korszerű, magas technikai színvonalú termékei keresettek mindenütt: a világ elektrotechnikai-elektronikai exportjában Japán, az USA, Kína és a Koreai Köztársaság után az 5. helyet foglalja el. Hasonlóan exportorientált a finommechanikai és optikai ipar is. Üzemeik a minimális nyersanyagigény miatt a kevésbé iparosodott területeken – Wetzlar (Leica), Schramberg, Ruhla (óra), Oberkochen, Jéna (Jenoptik), Solingen, Remscheid (finomacéláruk: kések, ollók stb.) és Karlsruhe (irodagépek) stb. – elszórtan helyezkednek el.

A vegyipar a német gazdaság kiemelt ágazata; az ipari termelés és a kivitel értékének ugyancsak hetedét adja. Gyors fejlődését több tényező összhatása segítette elő, nevezetesen: az ország egyes alapanyagokban (fekete- és barnakőszén, káli- és konyhasó) való, természet adta gazdagsága, az egyes országrészeknek a külföldi nyersanyagok beszerzése szempontjából kedvező közlekedésföldrajzi helyzete és a vegyészeti tudomány, kutatás-fejlesztés régóta elért magas színvonala. Németország vegyipari nagyhatalom; a világranglistán csak az USA és Japán előzi meg.

A Weser felső vízvidékén (Neuhof, Heringen), a Weser–Aller közötti területeken (Hannover, Bad Salzdetfurt), a Werra mentén (Bad Salzungen), valamint a Harz-hegység déli előterében (Bleicherode) a harmadidőszaki rétegek 40 milliárd tonna kálisóvagyont rejtenek. A csaknem vízszintesen települt, felszín közeli rétegekből évente 3,7 millió tonna kálisót bányásznak. Ezzel a mennyiséggel Németország – Kanada és Oroszország után – a 3. helyen áll a világon.

Kősókészletei még a 40 milliárd tonnát is meghaladják. Baden-Württemberg (Stetten, Bad Wimpfen), a Harz-hegység (Salzgitter, Wittmar) és Halle térségének századok óta művelt sóbányáiból 2004-ben 16 millió tonnát termeltek ki, amivel a világranglistán az USA és Kína mögött a 3. helyen áll. A kéntartalmú ásványok közül a pirit a legjelentősebb. A majd 1 millió tonnányi – 30%-os kéntartalmú – piritet elsősorban Sauerlandban és Kelet-Bajorországban bányásszák.

A szóda-, a műanyag- és a gyógyszergyártásban Németországot csak az USA, Kína és Japán múlja felül, míg a gyógyszerexportban vitathatatlanul az első helyen áll. Szintetikuskaucsuk-gyártása és kőolaj-finomítása 4–5. a világon.

Az ezer főnél több dolgozót foglalkoztató nagyüzemek a termelés értékének kétharmadát adják. A világhíres nagy cégek – a BASF és a Bayer – kitűnnek a környezetkímélő technológiák meghonosításával.

Négy nagyobb vegyipari góc alakult ki Németország területén.

a) Legsokoldalúbb és legjelentősebb körzete a német vegyipar bölcsője: a Középső-Rajna–Ruhr-vidék. Szervetlen vegyiparának legnagyobb egyedi központja Duisburg; a városperemi elektrokémiai üzemek a hőerőművektől kapott elektromos árammal a környéken bányászott sóból klórt és marólúgokat is előállítanak. A Ruhr-vidék vegyipara történelmileg a szén hasznosítására épült, s a szén száraz lepárlásának termékeit – elsősorban a kőszénkátrányt – dolgozta fel. A szénvegyészet nagy központjai – Dortmund (műanyag, műszál) kivételével – az Emscher- és Lippe-zónákban helyezkedtek el (Gelsenkirchen, illetve Recklinghausen). A szénvegyészet hanyatlását túlélő vegyi üzemek nagyobb része ma már a Rajnán és a vezetékrendszereken érkező mintegy 50 millió tonnányi nyersolajra támaszkodik. A száraz lepárlással nyert üzemanyagok (benzin, dízelolaj) és a krakkolás során keletkező egyéb petrolkémiai alapanyagok feldolgozása Leverkusen (Bayer Művek: gyógyszer, festék, AGFA: fotokémia), Marl és Hüls (Buna Művek: buna-gumi, műanyagok, műszálak, lakkok, festékek) üzemeiben történik. A Ruhr-vidéki centrumokon kívül Troisdorf (sósav, kénsav, szóda, oxigén, hidrogén, műanyagok), Düsseldorf (kőolaj-finomítás) és Köln (kőolaj-finomítás, gumi és parfüméria) vegyipara számottevő.

b) Frankfurt am Main és környéke (Wiesbaden, Darmstadt) vegyiparának fő telepítő tényezője a Rajna és a Majna (hajózás, ipari víz), de az itteni vegyészetet támogatja a Rotterdamból Kölnbe tartó kőolajvezeték Frankfurtig történt meghosszabbítása is. A Majna-parti metropolisz a német vegyipar legnagyobb, legsokoldalúbb központja. Különösen finomvegyészete (gyógyszer-, festék-, foto-, film- és műanyagipara) világhírű.

c) A Rajna–Neckar találkozásánál épült Ludwigshafen (BASF Művek) fő profilja a műanyag-, műszál- és festékgyártás.

d) A Lipcse és Halle térségében meggyökerezett tömörülés a környező barnaszén- és sóbányák nyersanyagára, valamint az Oroszországból vezetéken keresztül érkező szénhidrogénekre támaszkodik. A sokoldalú vegyiparral rendelkező nagyvárosok és nagyüzemek (Leuna és Buna Művek) mellett több, egy-két termék előállítására szakosodott központ is kialakult. Németország második legnagyobb, széles termékskálát (műanyag-, műszál-, műtrágya-, sav- és szódagyártás, finomvegyészet, elektrokémia stb.) felmutató vegyipari koncentrációja a gyárak egész sorának bezárása után is nagy környezetszennyező.

A négy összefüggő körzeten kívül a Bajor-Alpok vízerőművei mellé települt elektrokémiai ipar, a nagy tengerparti kikötők kőolaj-finomítása és a főváros, Berlin finomvegyészete is említésre méltó.

1.9. 9. Mezőgazdaság – az ipar szolgálatában

A mezőgazdasági termelés jelentősége nemzetgazdasági szempontból csekély és fokozatosan csökkenő tendenciájú. A nemzeti össztermékhez való hozzájárulása 2004-ben mindössze 1,1% volt (ipar: 28,9%, szolgáltatások: 70%). Számos nyugat-európai országhoz viszonyítva drágán termel, ezért termékei nem versenyképesek, s a paraszti jövedelmek több mint a fele különféle támogatásokból származik. Az agrárszektorban dolgozók jövedelme még így is csak kétharmada az iparban foglalkoztatottak átlagkeresetének.

Az 1980-as években készült űrfelvételeken hajszálpontosan ki lehetett rajzolni a két Németország határát, olyan élesen elkülönültek egymástól az NDK hatalmas, egyszínű termelőszövetkezeti táblái és a magasból nézve apró birtoktestekre oszló NSZK-beli szántóföldek. 2004-ben Németország 372 ezer mezőgazdasági üzemében kb. 900 ezren dolgoztak, az átlagos birtoknagyság 45 ha volt. A farmgazdaságok négyötöde a nyugati országrészen található. Az itteni gazdaságok tipikusan családi vállalkozások, egy-két főből (többnyire a családfőből és feleségéből) állnak, s minimális kisegítő személyzettel dolgoznak. A birtoknagyság a természeti feltételek, a tradíciók és a munkaerő-ellátottság függvényében változik.

7. táblázat > Birtokviszonyok a német mezőgazdaságban (2004)

Birtoknagyság	Birtokszám	Terület
(ha)	1000 db	%	1000 ha	%
– 9,9	123,5	33,2	643	3,8
10–19,9	73,4	19,7	1091	6,4
20–29,9	38,3	10,3	951	5,6
30–49,9	52,8	14,2	2052	12,1
50–99,9	54,9	14,7	3827	22,5
100–	29,6	7,9	8409	49,6
Összesen:	372,5	100,0	16 973	100,0

A gazdaságok viszonylagos elaprózottsága főként Baden-Württembergben, Rajnavidék–Pfalzban, Dél-Hessenben és Nyugat-Bajorországban figyelhető meg, ahol a művelt területek jelentős részét 20, sőt 10 ha-nál kisebb gazdaságok foglalják el. Ez utóbbiak túlságosan kicsik ahhoz, hogy lehetővé tegyék a munkaerő és a korszerű technológia gazdaságos kihasználását, ezért e vidékeken a parasztok gyakorta más munkát is vállalnak. Schleswig-Holstein és Alsó-Szászország tenger melletti területein az átlagos birtokméret kétszerese az országos átlagnak, de a mostoha természeti adottságok következtében sokszor még ezek sem rentábilisak. Az „életképes birtok” – amely a parasztcsalád ellátásán túl elsősorban piacra termel – nagysága napjainkban 60–75 ha körüli (7. táblázat).

Az egykori NDK területén továbbra is a nagyüzemekben koncentrálódik a termelés: a volt állami és szövetkezeti gazdaságok utódai, a jogilag átalakult szövetkezetek kezén van a szántóterület kb. 3/4-e. A farmgazdaságok viszont jóval nagyobbak, mint nyugaton. Valószínű, hogy a mezőgazdaság szervezeti formái, a birtokviszonyok az elkövetkező években tovább változnak, s egyre inkább teret hódít a családi gazdaság nyugatnémet modellje, de az is bizonyosra vehető, hogy a szövetkezeti vagy részvénytársasági forma – korszerű változatban – tartósan fennmarad.

A német mezőgazdaság fejlett, belterjes. A szűkösen rendelkezésre álló, általában silány termőföld – hála a korszerű agrotechnikának – igen magas hozamokat ad, és a sűrű lakosság élelmiszerigényének 9/10 részét képes kielégíteni.

Németország az USA után a Föld 2. mezőgazdasági importőre (2004: 54 Mrd $). A behozott élelmiszerek és élvezeti cikkek (takarmány- és olajnövények, gyümölcsök, zöldségfélék, kakaó, kávé, sertéshús) 2/3-át az EU tagállamaitól szerzik be. A szerényebb német agrárexport (2004: 40 Mrd $: marhahús, tej és tejtermékek, cukor, bor stb.) főként az EU piacaira irányul.

A mezőgazdaságból származó nemzeti jövedelem 60%-át a fejlett istállózó állattenyésztés adja, amely a Németország területének 17%-ára terjedő réteket és legelőket, a szántóföldi takarmánytermelést és az egyes ipari melléktermékeket hasznosítja. Az állami dotációk is elsősorban erre ösztönzik a gazdálkodókat, s az sem mellékes, hogy a természeti adottságok is inkább az állattenyésztésnek, illetve az azt támogató takarmánynövény-termesztésnek kedveznek (az adatok a 2004. évre vonatkoznak).

A takarmánygabonafélék közül az árpa és a zab a legjelentősebb. A csapadékos Germán-alföldön a zabtermesztés visszaszorult, helyét a takarmányárpa vette át. A zab vetésterülete az elmúlt évtizedekben jelentősen, míg termelése (1,2 M t, 5. a világon) – a magasabb termésátlagok következtében – alig csökkent. Az árpa térnyerése viszont ugyanezen időszakban rohamos volt. A vetésterület ötödét elfoglaló árpaföldekről 13 millió tonnát takarítottak be (Oroszország után Kanadával a 2–3. a világon), de további 2–3 millió tonnás behozatalra szorulnak. A Germán-alföldön kívül jelentős még Hessen és a Türingiai-medence takarmányárpa-, a Bajor-medence, a Majna mente és a Lipcsei-öblözet sörárpatermesztése is. A sör aromáját adó komlónak világviszonylatban is a legnagyobbak közé tartozó termelője a Münchentől északra elterülő Hallertau. Németország Kína és az USA után a világ harmadik sörtermelője (2004-ben 1200 üzemében 105 millió hl-t készítettek); az egy főre jutó évi sörfogyasztásban (125 l) és a kivitelben (10 M hl) viszont hosszú ideje senki sem előzi meg. A sörtermelés felét Észak-Rajna–Vesztfália és Bajorország szolgáltatja. München, Augsburg, Nürnberg, Würzburg, Lipcse és Magdeburg stb. sörgyárai a hazai, míg Dortmund, Hamburg és Bréma stb. üzemei jobbára az importált nyersanyagokat dolgozzák fel.

A burgonya az egyesülést követően vetésterületének több mint a felét elveszítette, így egyre hátrább szorul a világranglistán (13 M t, 7.). Ugyanakkor a takarmányrépa-termesztés – éppen a burgonya rovására – fokozatosan terjeszkedik. Mindkét kapásnövényt elsősorban a Germán-alföldön termesztik, igaz, a burgonya úgyszólván mindenütt előfordul.

A Germán-alföld déli peremén, a Közép-Rajna és a Közép-Elba völgyében a vetésterület 5%-án termesztett cukorrépa (26,5 M t, Franciaország és az USA után a 3. a világon) fedezi, a kukorica (4 M t) azonban nem elégíti ki a szükségleteket. A cukorrépából 2004-ben 4,2 millió tonna cukrot állítottak elő Braunschweig, Hannover, Köln, Mainz, Rostock és Magdeburg üzemei. A termelés egyharmada exportra kerül.

A felsorolt szántóföldi növényeken kívül a szálastakarmány-termelés is számottevő, bár csak kétharmadában elégíti ki az állattenyésztés igényeit.

A mezőgazdasági értéktermelésnek kétötödét adó szarvasmarha-tenyésztés az állattenyésztés legintenzívebb, fejlődő ága. A 14 millió darabos állomány (Oroszország és Franciaország után a 3. Európában) kétötöde tejelő tehén; a fejési átlagok európai viszonylatban is magasak (India, az USA és Oroszország után Földünk 4. tejtermelője; 2004-ben 28,3 M t). Szarvasmarhát az ország úgyszólván minden területén tenyésztenek, de Schleswig-Holstein, Alsó-Szászország, a Tóhátság és az Érchegység tejgazdálkodása, valamint a Bajor-Alpok havasi régióinak növendékállat-tartása különösen kiemelkedő. Ausztrália mögött Németország a 2. marhahús-exportáló.

A világ 4. legnagyobb sertésállománya (26 M db) a Germán-alföldön termő árpán és burgonyán, az import takarmányon és a tejgazdálkodás melléktermékein „hízik”. A 6,8 millió tonnás évi hústermelésnek 60%-a sertéshús; az étkezési hagyományok következtében azonban Németország importálja a legtöbb sertéshúst a világon.

A Német-középhegyvidék gyengébb minőségű legelőit hasznosító juhállomány fokozatosan csökken (2,2 M db); ugyanakkor a mindenütt elterjedt baromfitartás (122 M db) gyorsan nő.

A hús-, tej- és konzervipar elsősorban az állattenyésztő körzetek központjaiban számottevő. A vízigényes bőrgyártás zömmel tengerentúli bőröket és cserzőanyagokat használ, üzemei a Rajna és a Majna mellé, valamint a szász és a türingiai területekre települtek. A nagy cipőgyárak – Pirmasens, Köln, Düsseldorf, Erfurt stb. – a helyi bőrgyárakból kikerülő nyersanyagokat dolgozzák fel.

A kenyérgabonafélék közötti sok évtizedes párharc a búza javára dőlt el, olyannyira, hogy ma mind a vetésterület, mind a termésmennyiség szempontjából messze megelőzi az évszázadokig szinte egyeduralkodó rozsot. Az ország területének 33%-ára terjedő szántók jó ötödét búzatáblák foglalják el. A löszön kialakult talajok és az éghajlat az Alsó-Rajna és a Neckar vidékére, a Dunától délre eső területekre, valamint a Magdeburgi Börde és a Türingiai-medence területére vonzották a búzatermelést (2004: 25 M t, 6. a világon). A rozsot elsősorban a Germán-alföld tengerparti részein, a középhegyvidéken, valamint a Bajor-Alpok előterében termesztik, igaz, egyre kisebb területen (a szántók 8%-án) és egyre kevesebbet (3,8 M t, de Oroszország és Lengyelország után így is 3. a világon).

A malomipar elsősorban a nagy kenyérgabona-termelő területeken összpontosul. Hannover, München, Köln, Mannheim, Regensburg, Magdeburg és Lipcse malmai a hazai termést, míg Hamburg, Bréma és Rostock üzemei az importált francia, kanadai, ausztrál búzát (2–3 M t) őrlik.

Az egyéb szántóföldi növények termelése már kevésbé jelentős. A Rajna és a Neckar mentén folyó dohánytermesztés (12 ezer t) töredéke a behozatalnak, így a nagy dohánygyárak a kikötővárosokban (Hamburg, Bréma)helyezkednek el. Ugyanez a helyzet az olajnövények esetében is, ezért a növényolajipar és az élvezeti cikkeket feldolgozó üzemek is a tengeri kikötőkbe települtek.

A zöldségtermesztés a Rajna és az Elba mentén, valamint a fogyasztókörzetekben számottevő. A német konyha nélkülözhetetlen alapanyagaiból (paradicsom, sárgarépa, karalábé, káposzta stb.) az igényeket jórészt kielégíti.

A gyümölcstermelés kétharmadát Észak-Rajna–Vesztfália, Baden-Württemberg és Bajorország adják. Almatermelése a 4. a világon, de jelentős a német szilva- és körtetermelés is. Az ország legmelegebb tája a szőlőművelés számára is alkalmas Rajna-árok és mellékfolyóinak (Majna, Neckar, Mosel) völgyhálózata. A dombok déli lejtőin termesztett szőlőből 2004-ben 10,3 millió hl bort készítettek.

A német rostnövénytermesztés csekély, ezért a pamut-, juta- és kenderipar – de az alapanyagban szűkölködő gyapjúipar is – szinte kizárólag külföldi nyersanyagokat dolgoz fel. A nagy múltra visszatekintő textilipar fokozatosan háttérbe szorult. A Középső-Rajna vidékének (Mönchengladbach, Wuppertal, Aachen)számottevő pamut- és gyapjúiparát, valamint Szászország (Chemnitz, Zittau, Lipcse) fejlett pamutiparát a régi hagyományok, a jó közlekedési kapcsolatok és a fogyasztópiac éltetik. Bajorországban (Augsburg, Bayreuth) és a Neckar mellékén (Stuttgart, Esslingen)a pamutszövők a vízenergiát kihasználó régi kallómalmok örökébe léptek. A juta- és kenderfeldolgozás, valamint a pamutipar a kikötővárosokban, Hamburgban és Brémában jelentős.

Az éves halfogyasztásnak (1,4 M t) kb. ötödét fedezi a honi halászflotta. A 2004. évi 270 ezer tonnás halzsákmány kétharmadát az Északi-tengeren, valamint a Grönland és Izland környékén folytatott mélytengeri halászat, egyharmadát a parti fogás adta. A belvízi halászat – a folyók súlyos, ipari eredetű szennyezettsége következtében – sokat veszített jelentőségéből. Legnagyobb halászkikötője a Weser-torkolati Bremerhaven. Az Elba torkolatában Hamburg és Cuxhaven, az Ems torkolatában Emden, míg a Balti-tengeren Kiel, Stralsund és Rostock ugyancsak nagy halfeldolgozó kikötők.

1.10. 10. Németország nagykörzetei és tartományai¹

1.10.1. Északnyugat-Németország

Az Alsó-Szászországés Schleswig-Holsteintartományokat magában foglaló gazdasági egység az Északi- és a Balti-tengert elválasztó Jüt-félsziget déli részére és a Germán-alföld nyugati területeire terjed. Mezőgazdasága jelentős szerepet tölt be az ország más vidékeinek ellátásában. A tengerparttal párhuzamosan húzódó marschföldek üde zöld rétjein fejlett a szarvasmarha-tenyésztés. A tejgazdálkodás melléktermékeire és a burgonyatermelésre jelentős sertéstartás támaszkodik. A marschföldektől határozott peremmel kiemelkedő geestek gyengébb minőségű talajait igénytelenebb szántóföldi növényekkel (rozs, zab, burgonya, takarmányfélék) hasznosítják, de az állattenyésztés itt is számottevő. Az egykori hatalmas lápterületeket részben lecsapolták és felszántották, rajtuk főként zöldség- és főzelékféléket termesztenek. A körzet déli területei már a Német-középhegyvidék előterére, a löszön kialakult, s a feketeföldhöz hasonló talajú Bördékre esnek. E termékeny vidéken a búza, a cukorrépa és a zöldségfélék busás termést hoznak.

Az ipar területi elhelyezkedése egyenetlen: főként a kikötőkbe, kisebb részben a szűkös nyersanyagforrások (kálisó, kősó), illetve a kohászati központok közelébe települt. A régi keletű élelmiszeripart és a hajógyártást megelőzve az autó- és a mezőgazdaságigép-gyártás, a vegyészet, valamint az elektrotechnika-elektronika a meghatározó iparágak.