A pszichológia és logika

10
erkölcsi életének ápolása (cura animarum); a bírónak, mikor a bűnös fölött
ítélkezik, mérlegelnie kell a bűnös lelki indítékait, a tanúvallomások meg-
bízhatóságát, esetleg a tömegszuggesztió erejét stb. (a pszichológia krimina-
lisztikai alkalmazása, v. ö. 52. 1.); az  orvos  a lelki élet betegségeinek meg-
állapításában s gyógyításában nem nélkülözheti a pszichológiai ismereteket
(egyébként minden betegség diagnosztikájában fontosak a lelki tényezők);
a tanító egész működése a gyermek lelki életének ismeretén alapszik (peda-
gógiai   alkalmazás);   a  művész  egyik   főcélja   a   lelki   élet   ábrázolása;   a
történetírónak  és  filológusnak  főfeladata  a múltban lefolyt  lelki jelenségek
újraérzése és újraképzelése; a nyelvész a nyelvvel mint lelki képződménnyel
foglalkozik;   az  anatómus  és  fiziológus  a   lelki   jelenségekkel   kapcsolatos
testi   tüneményeket   és   működéseket   kutatja.   Sőt   szüksége   van  minden
embernek   pszichológiai   ismeretre,   ha   az   emberekkel   való   bánásmódját,
lelki technikáját tudatossá akarja tenni.
5. A pszichológia és logika különösen alkalmas a filozófiába való be-
vezetésre: filozófiai propedeutika {προπαώεΰω, tanításra előkészítek). Maga
a pszichológia voltakép nem filozófia, hanem éppen olyan önálló egyes tudo-
mány, mint a fizika, csakhogy nem külső, testi, hanem belső, lelki folya-
matokkal foglalkozik. De éppen az utóbbi szempont miatt szorosabb viszony-
ban áll a filozófia egyes ágaival, ezeknek elengedhetetlen előismereteit szol-
gáltatja: a filozófia a lelki élet természetéről való fölfogásra támaszkodik,
midőn az ismerés, a lét és az érték kérdéseit vizsgálja.
3. §. A pszichológia módszerei.
1.   A   lelki   élet   tényeit   csak   akkor   tudjuk   leírni   és   ma-
gyarázni,   ha   előbb  megfigyeltük  őket.*   Mivel   pedig   a   lelki
jelenségek  közvetlenül  mindig   csak   annak   az   egyénnek   szá-
mára   vannak   adva,   aki   átéli   őket,   megfigyelésük   ily   módon
csakis   mint  önmegfigyelés  (introspekció)   lehetséges.   Az   én
gondolatom   vagy   elhatározásom   csak   hozzám   tartozik,   csak
a   magam   számára   hozzáférhető,   sohasem   lehet   mások   köz-
vetlen   megfigyelésének   tárgya.   Az   én   élményeimbe   mások
csak   beleélhetik   magukat   külső   jelek   (arcjátékom,   taglejté-
sem, szavaim) alapján.
Az   önmegfigyelés   azonban   az  egyidejűleg  lefolyó   lelki
jelenségekre   nézve   nagy  nehézséggel  jár,  mert   a  megfigyelő
alany és a megfigyelt tárgy azonos. Már azzal, hogy figyelem
éppen   lefolyó   lelki   állapotomat,   igen   sokszor   megváltozik   a
megfigyelendő   jelenség  s  már   nem   azt   figyelem   meg,   amit
meg   akartam   figyelni.   A   fizikai   tárgy   nem   változik   meg
a   miatt,   hogy   megfigyeljük;   ellenben   a   megfigyelés   szán-
déka   erősen  módosítja,   sőt  sokszor   teljesen  megváltoz-
* A megfigyelésre és kísérletre nézve 1. a logika 24. §-át.

---

11
tatja   a   rendkívül   tünékeny   természetű   lelki   jelenségeket.
Ha   pl.   erős   felindulás   közepett   eszünkbe   jut,   hogy   meg-
figyeljük   magunkat:   ebben   a   pillanatban   már   nem   figyel-
hetjük   többé   haragunkat.   Egyidejűleg   csak   kevés,   viszony-
lag   egyszerű   lelki   tartalmunk   (pl.   színérzet,   hangérzet)
figyelhető  meg.
Lelki   jelenségeinket   általában   csak  utólag  figyelhetjük
meg,   akkor,   amidőn   már   eltűntek   ugyan,   de   még   egészen
friss  emlékezetünkben  vannak.   Ekkor   —   esetleg   lefolyásuk
után   néhány   pillanat   múlva   —   mint   emlékképek   megrög-
zíthetők s magunkkal szembeállíthatók.
2. Az   önmegfigyélést   kiegészíti   a  mások   megfigyelése;
(extrospekció).   Másoknál   azonban   sohasem   figyelhetjük
meg   magát   a   lelki   jelenséget,   hanem   mindig   csak   ennek
külső,   többnyire   mozgásokban   megnyilvánuló   jeleit.   Ember-
társainak   lelkébe   csak   a   magunkéhoz   való   hasonlóság   alap-
ján  éljük magunkat bele.
Főkép a nyelv  az  az  eszköz, melyben  a lelki jelenségek  kifejezést
nyernek,  bár a nyelv  sem tudja soha teljesen  azonos módon kifejezni a
lelki élet gazdag változatait, mert egy-egy szó értelme sokféle  s  jelentése
általánosabb. Ha azt mondjuk: «öröm», «szomorúság», ezek a szók a lelki
jelenségeknek   ezerféle   változatát   fejezhetik   ki.*   Egyébként   csak   akkor
tudjuk  magunkat   másnak   lelki   világába   beleélni,   ha  magunk   is  átéltünk
hasonló lelki  folyamatokat.  Innen  van,  hogy a szegény jobban  tudja át-
érezni felebarátja nyomorúságát, mint a gazdag; a hasonló életviszonyok
között élő, azonos foglalkozású emberek értik meg a legjobban egymást.
Mások lelki élete csak a magunkénak megfigyelése alapján érthető; viszont
magunkat is jobban megértjük, ha másokat megfigyeltünk.
Mások megfigyelésére gyakorlati érdekek is vezetnek bennünket; így
tudnunk   kell,   mit   várhatunk   másoktól,   mire   alkalmazhatunk   másokat,
mik másoknak a szükségletei  stb. Orvosnak, lelkésznek, bírónak, tanító-
nak stb. jó «emberismerőnek» kell lennie (pszichognózis).
3. Az olyan megfigyelést, melyben a vizsgált tünemény
feltételeit   magunk   állapítjuk   meg  s  változtatjuk,  kísérlet-
nek  nevezzük.   A   kísérlet   tehát   egy   tüneménynek   tanul-
mányozás céljából való szándékos előidézése. Minthogy lelki
jelenségeket is lehet  bizonyos határig  szándékosan előidézni,
föltételeit   változtatni:   lehetséges   pszichológiai   kísérlet   is.
Rendszerint   két   személy   szükséges   a   kísérlethez:   a   H-
sérletezó és  a  megfigyelő.   Az   előbbi   gondoskodik  a   föl-
*   Ezért   mondja  Schiller:  «Warum   kann   der   lebendige   Geist   dem
Geist nicht erscheinen? Spricht die Seele, so spricht, achl schon die Seele
nicht  mehr».   «Nem  érez,  aki  érez  szavakkal mondhatót»  (Vörösmarty).

---