A pszichológia és logika

182
története   (biográfia,   nemzeti   történelem,   egyetemes   v.   világ-
történelem).   A   történelemmel   szoros   kapcsolatban   áll   a
filológia,  melynek   tárgya   egy-egy   nép   vagy   népcsoport
valamennyi   szellemi   megnyilvánulása,   egész   szellemi   élete
(nyelve,   mítosza,   vallása,   erkölcse,   joga,   művészete,   iro-
dalma).   Így   van   klasszikus   (görög-római),   germán,   román,
sémi   stb.   filológia.   Szűkebb   értelemben   a   filológiának   a
történeti   forrásul   szolgáló   szövegeknek   eredeti   alakjukba
való   helyreállítása   (kritika)   és   nyelvi   értelmezése   (inter-
pretáció) a föladata.
A  filológia és a történelem  a szellem termékeivel foglalkozván, tárgyuk-
nak  megfelelően   más  módszer  szerint   is járnak  el,  mint   a  természettudomá-
nyok.   Forrásaikat   megbírálják  (kritika)  és   értelmezik  (interpretáció).
A   kritika   részint   a   források   eredetiségére   vonatkozik   (igazi-e   vagy   hami-
sítás;   keletkezési   ideje   és   helye;   a   szerző   meghatározása)  s  ez   a  Itilső
kritika;  részint   belső   értékének   meghatározása   (a   szerző   egyénisége,   a   kor
és  milieu  reá   való   hatása,   megbízhatósága;   az   egyes   forrásnemeknek,
úgymint   maradványoknak,   emlékeknek,   írásbeli   és   szóbeli   hagyománynak
egymást   ellenőrző   megegyezése)  s  ez   a  belső   kritika.  Az  értelmezés   (inter-
pretáció)  pedig   azt   törekszik   megállapítani,   vájjon   a   szerző   mit   akart
kifejezni. Minél régibb és idegenebb a forrás (nyelv vagy egyéb jelrendszer),
annál   nehezebb   az   értelmezés   feladata.   Azonfölül   az   udvariasság,   félelem
vagy   a   szerző   egyéb   körülményei   arra   utalják   a   történészt,   hogy   gyakran
a   sorok   közt   olvasson.   Az   írásbeli   emlékek   magyarázatának   tudománya
a  hermeneutika.  Ennek célja a helyes  magyarázat  feltételeinek megállapítása.
A hermeneutika fő nehézsége abban a circulus vitiosusban rejlik, hogy az
egyes szavakból s ezek kapcsolataiból kell a szellemi termék egészét meg-
értenünk, viszont az egyesnek teljes megértése már az egészet föltételezi.
A   tudományok   fönnebbi   osztályozásában   a   szellemi   tudományok
közül   a  pszichológiát  részben   a   törném/tudományok   közé   számítottuk.
Vájjon mi különbség van a fizikai és a pszichológiai törvény között? A ter-
mészettudományokban   a   törvény   fogalma   annyit   jelent,   hogy   valamely
tünemény ugyanazon föltételek között ugyanolyan módon, térben és időben
bekövetkezik.   A   természeti   törvények   egyetemes   ítéletbe   öntött   okviszo-
nyok.   Lehet-e   ilyen   törvényeket,   föltétlen   okviszonyokat   formulázni   a
pszichológiában s általánosabban a szellemi tudományokban?
A   lelki   tünemények   nem   folynak   le   minden   szabályszerűség,   rend
nélkül. A lelki életben — tünékenysége és folytonos változása mellett is —
megállapíthatunk   bizonyos   állandó   viszonyokat,   a   történésnek   állandó
rendjét,   a   lelki   összefüggések   szabályszerűségét,   melyet   joggal   nevez-
hetünk  törvényszerűségnek,  ha   mindjárt   nem   a   természettudományok
állandó   és   fölfüggeszthetetlen   okviszonyt   jelző   törvényének   értelmében.
A mechanikai okság föltétlen, kvantitatív egyenletbe állítható: a pszichikai
okság mértékre nem vehető, kvalitatív jellegű,  exakt  memxyiségi törvény-
formulázás nála lehetetlen, mert a lelki jelenségek a múlttal folyton össze-
szövődnek,   folytonos   változékonyságuk   és   fejlődésük   miatt   induktív   el-
járások   céljára   kellően   nem   rögzíthetők,   mindig   a   tudat   egészétől   függő
aktuális  értékük  van.   A  víznek  0°-on  (bizonyos  nyomás  alatt)   a  világon
mindenütt meg kell fagynia,   a víznek nincsen   egyénisége,   a   természet

---

183
személytelen (impersonalis); de egy lelki jelenség, pl. érzelem, akarati im-
pulzus átlag ugyanolyan lelki összefüggés folyományakép sem következik
be föltétlenül, szükségképpen. Ugyanaz, ami ma tetszik s cselekvésre indít,
holnap közömbös, esetleg visszatetsző lehet.
De azért nem tagadható, hogy a lelki jelenségek is föltételezik egy-
mást, egymástól belsőleg függnek, az egymásután következő tudatállapotok
egymás   következményei.   Bizonyos   meteorológiai   föltételek   okozataként
."ihar   keletkezik;   bizonyos   tudatállapotok,   pl.   sértő   szavak   felfogása
után   jelentkezik   a   pszichikai   vihar,   a   harag.   Ennek   okául   joggal   tekint-
hetjük a lelki  előzményeket.  «Minden  történésnek  megvan  a maga  oka.»
Ez az elv kétségkívül a lelki összefüggésekre is érvényes. Azonban a lelki
tünemények   határtalanul   bonyolódottak,   a   föltételek   nem   szigetelhetők.el
pontosan, továbbá egy-egy lelki jelenség értéke minden ízében függ a többi
tagjától annak a lelki állapotnak, melyben előfordul, azaz teljesen relatív.
Nagyon  nehéz,  szinte  lehetetlen  a  lelkiállapotok egyes   tagjait   kiemelni  s
a többitől elvonni. Ezért a pszichológiában megállapított törvényszerűségek
csak a legelemibb, a kísérlet számára is hozzáférhető jelenségekre vonatkoz-
nak (érzetek, érzéki érzelmek, bizonyos fajta akarati visszahatások), melyek
mintegy automatikusan járnak le. A magasabbrendű, bonyolult lelki jelen-
ségeknél figyelembe kell még vennünk, hogy az ember célküűző lény, a lelki
jelenségek egymásutánja nagyban függ tehát attól, hogy belátásunk milyen
célt tűz ki  s  hozzá hogyan keresi az eszközöket. Míg a természeti jelen-
ségek mechanikusan (gépszerűen
1
)  folynak le, a lelki tünemények lefolyását
célunk, akaratunk szerint módosítjuk; a lelki okság tehát részben teleológiai
(céltani) jellegű. A pszichikai jelenségeket e szerint nemcsak pusztán okokkal,
hanem célokkal is kell magyaráznunk (teleológiai kauzalitás).
A fizikai és pszichológiai jelenségek e különbsége magyarázza meg
egyszersmind   a  történelemnek  a   természettudományokétól   elütő   jellegét.
A   történeti   események   nem   térnek   vissza   azonos   módon,   mint   a   termé-
szet föltétlen mechanikus folyamatai, mert a  célkitűző  egyéniség kimerít-
hetetlenül bonyolult föltételeitől függnek. A történelemben tehát nem álla-
pítható   meg   az   egyes   fölött   föltétlen,  exakt  módon   uralkodó   törvény,
hanem csak a társadalmi jelenségek bizonyos tipikus szabályszerűsége kon-
statálható (pl.  a korszellem  hasonlósága,  a származásnak,  milieunek,  ter-
mészeti föltételeknek, klímának hasonló behatása az egyén  és társadalom
alakulására stb.). A történelem föl nem oldható teljesen a tipikus törvény-
szerűségekben   sem;   a   történelmi   oksági   magyarázatnak   meg   kell   állania
az  egyéniségnek  bizonyos   feltételekre   (származásra,   rnilieure   stb.)   vissza
nem vezethető, irracionális elemei előtt. A. folytonos törvénykeresés sokszor
a nagy egyéniségeknek mint történelmi csomópontoknak elhanyagolására,
ill. hiányos méltánylására vezet.  Individuum est ineffabile.
Egyébként  is a  történelemnek  nem  törvényszerűségek  megállapítása
a logikai célja, hanem az egyszeri fejlődésnek a maga különszerűségében
(szingularitásában)   való   leírása.   A   reális   tudományok   a   valóság   ismereté-
ben   ugyanis   vagy   az   egyetemest   keresik  törvény  alakjában,   vagy   az   egyest
a  történeti tény  formájában. Amazok azt adják elő, ami  mindig van,  emezek
pedig, ami  egyszer  volt. Az előbbieket  Windelband törvénymegállapító  (nomo-
thetikus),   az   utóbbiakat  történettudományoknak  (idiográfikus   tudományok)
nevezi.   É   felosztást   fejlesztve,  Rickert  megkülönböztet  természettudományo-
kat  és  kultúrtudományokat;  az   előbbiek   tárgyaikban   minden   értékvonat-
kozástól   mentes   létet   és   történést   látnak,   az   utóbbiak   pedig   egyetemes
kultúrértékekre vonatkoztatott tárgyakkal foglalkoznak  s  ezeknek egyszeri
fejlődését a maguk különszerűségében tárgyalják. V. ö. bővebben:    Komis

---