A pszichológia és logika

176
rendszer (szisztéma), vagyis a tárgyilag összetartozó ismeretek
egységesen rendezett egészbe foglalása.
Ezt   az   összefoglalást   azonban   sikerrel   csak   akkor   hajt-
hatjuk végre, ha az egyes  fogalmak  tartalmuk  szerint ponto-
san meg vannak  határozva, körük  szerint egymással szemben
teljesen   elhatárolva,   azaz  osztályozva  s  végre   ha   ítéleteink
meg   vannak   okolva,   be   vannak  bizonyítva.  A   tudományos
gondolkodás   rendszeres   formái   tehát   a   következők:  meg-
határozás, osztályozás és bebizonyítás.*
Az   ismeretek   befejezett,   végleges   rendszere   csak  logikai   eszmény,
mely felé a tudományok folyton törekszenek, mintegy szabályozó (regulativ)
elv,  mely  kitűzi   a   haladás   irányát.   A   tudomány  sohasem   tarthatja   magát
befejezettnek: a folytonos rendszerezés mindig csak újabb és újabb indítékul
szolgál a további kutatásra. Egy tudományos rendszer minden tekintetben
csak akkor lehetne teljes, ha a tárgyaira vonatkozó fölfedezések sora egészen
befejezett és kimerített volna. Ez azonban — mondhatnók: szerencsénkre —
még egy tudomány területén sem következett be  s a  valóság mérhetetlen
gazdagsága miatt be sem következhetik.
Az   az   előny,   melyet   az   egyes   ismeretek   puszta   egymásra   halmo-
zásával   szemben  rendszerezésük  nyújt,   kétféle:  elméleti,  mert   a   rendszer
a gondolkodás evidenciáját szolgálja, és gyakorlati, mert a gondolatok köz-
lését és bevésését  könnyebbé teszi (a gondolkodás ekonómiája). A gondolatok
szigorúan   rendszeres   előadására   klasszikus   példa  Euklides  Geometriája
(«Elemek» 13 könyve, melyek közül a 7—9. könyv az aritmetika alaptanait
tartalmazza).   (L.   Az   elemek   első  hat   könyvét   Baumgartner   A.   fordításá-
ban. 1905. Franklin.) Ha ebben a rendszerben megfigyeljük az egyes tételek
egymásutánját,   azonnal   észrevesszük,   hogy   Euklides  bizonyítékul  mindig
olyan tételeket hoz föl, melyeket már  előbb  külön megformulázott; ezeket
viszont vagy előbbi tételekből vezette le, vagy pedig még az utóbbiak előtt
mint   tantételeket   (axiómákat   vagy   posztulátumokat)   fogalmazta   meg.
Sőt még ezen első  ítéletek  elé rendszere élére híres  definícióiban  bizonyos
fogalmakat  állított,   melyekre   a   tételek   vonatkoznak.   —   Azonban   még   a
geometriának ezen szigorúan formai szerkezetével szemben is mindinkább
érezhetővé vált, hogy a  szigorúság  a ió rendszernek nem egyedüli követel-
ménye. Az is szükséges, hogy a rendszer természetes legyen, azaz ha többféle
helyes elrendezés lehetséges, a  célszerűbbet  kell választanunk. Már  Descartes
szemére hányta Euklidesnek, hogy «nagyobb gondja van arra, hogy bizonyos-
ságot, semmint belátást  nyújtson,  a szellemet  inkább rábeszélje, semmint
fölvilágosítsa . . .», «hogy ne a dolog természetéből magából fakadó okokat
tárja föl. . .» — Hasonlóképpen Linné nagy botanikai rendszere is megfelel
a szigorúság követelményének, de nem felel meg a természetesség kellé-
kének (Höfler).
* A gondolkodás rendszeres formáit, minthogy vizsgálatunk szorosan
összefügg a fogalom, ítélet és következtetés elméletével, didaktikai okok-
ból már előbb tárgyaltuk. V. ö. a 4., 5. és 20. §-t.

---

177
30. §. A tudományok fölosztása.
Minden   tudomány  a   tárgyilag  összetartozó  igazolt  isme-
reteknek egységesen rendezett egésze, azaz rendszere. A tudo-
mányos   ismerésnek   a   hétköznapi   ismeréssel   szemben   tehát
két   ismertetőjele   van:   a   tudományos   ismeretek  igazoltak,
azaz  módszeresen  jönnek   létre,   másrészt  rendszert  alkotnak,
azaz   logikailag   összefüggnek   egymással,   nincs   ellenmondás
közöttük.   Az   most   már   a   kérdés,   vájjon   hogyan   foglalhatók
az egyes tudományok még felsőbb egységbe,  a tudományok
rendszerébe? hogyan osztható fel a tudományok területe?
Ε kérdés megoldása rendkívül nehéz, már csak azért is, mert az egyes
tudományok   és   tudományágak   (diszciplínák)   nem   valami   egységes   terv
szerint   születtek   meg,   hanem   mintegy   vadon   nőttek.   Az   egyes   kutatási
területek   elhatárolása   részint   az   ismeretek   tárgyi   egybetartozása,   részint
gyakorlati célok (munkafelosztás) és egyéni hajlamok szerint ment végbe.
így   szinte   határtalan   elkülönülés   (specializálódás)   jött   létre.   Egyik   tudo-
mány   területe   a   másikba   nyúlik,   egyik   tudományág   a   másiknak   alapja
vagy   folytatása.   Éppen   ezért   egyetlen   elvből   folyó   egységes   föloszlásuk
nem lehetséges némi önkényesség és mesterkéltség nélkül. A tudományok,
minthogy  valamennyien   egy  egységesen  összefüggő  világra   vonatkoznak,
bár ennek különböző oldalait vizsgálják, szükségképpen maguk is egy nagy
összefüggő egységet alkotnak. Ezért közöttük merev demarkacionális vonalak
nem húzhatók. Voltaképpen nem is beszélhetünk a tudományok osztályozásá-
ról, hanem csak tipizálásáról (v. ö. 180. 1.).
Egyesek az  ismerés eszköze,  a  módszer  szempontjából osztották fel a
tudományokat   induktív   és   deduktív   tudományokra.   A   módszer   azonban
a tudományokban csak ideiglenes és a fejlődés közben változó mozzanat.
A fizika pl. nagyrészt «induktív» tudomány, egyes részei azonban «deduk-
tívekké» alakultak át; pl. mikor kitűnt, hogy a hang fizikailag a testrészecs-
kék rezgő mozgása, melyre a mechanika törvényei érvényesek, az utóbbiak-
ból   deduktív   úton   a   hangra   nézve   számos   igazságot   állapítottak   meg.
Hasonlókép a színek helyére a fizika éterhullámokat, mennyiségileg kezel-
hető   fogalmakat   állít  s  így   részben   deduktív   jelleget   ölt.   Egyébként   az
induktív és deduktív módszer föltételezi egymást, tehát már ezért sem lehet
a módszer alapján osztályozni  a tudományokat.  Mások a világ  tünernény-
csoportjainak  áttekintése   alapján   törekedtek   felosztani   a   tudományokat.
így   azonban   a   tudományok   rendszeréből   kimaradna   a   matematika,   mert
ennek tárgyait a valóság egy tüneménycsoportjában sem találjuk meg.
Legcélszerűbben   úgy   csoportosítjuk   a   tudományokat,   ha
ismerésünk tárgyainak természetét  vesszük alapul. Ismerésünk
tárgya   pedig   vagy   pusztán  gondolati   (ideális,  azaz  in   idea
létező),   amilyen   a  matematika  tárgya,   vagy   pedig  valóság-
ban   létező,  a   tapasztalatban   adott,   amilyen   a  természet-   és
szellemi tudományok tárgya.
Platon szerint a fogalmi ismerésnek (észnek) megfelel a dialektika.

---