Janus Pannoniustól Balassi Bálintig

Az elmaradt Janus Pannonius-kiadás

Aldusnak az Alpokon túli barátok nemcsak kiadványait kérő leveleket írtak. Celtis, bár Bécs­nek is van könyvsajtója, az aldusi nyomda szép betűivel szeretné megjelentetni egyik verses munkáját, melyben Miksának II. Ulászlón aratott diadalát ünnepli. A velencei nyomdász diplomatikusan, humanista szellemességgel tér ki: szívesen kiadná, „de félni kell a királyok­tól; én ugyanis sehogy sem tudom kiverni fejemből Ovidius ama mondását: Nem tudod, hogy a királyok keze messze ér?” E visszautasításkor aligha Ulászlóra gondol, sokkal inkább Anne de Foix-ra és a királyi udvarban levő barátaira.³⁵⁴

Ezek nem is feledkeznek meg róla. Jagelló-kori humanizmusunk főként abban tér el a Má­tyás-koritól, hogy mind fokozottabb a nyomtatott betű iránti érdeklődés. A nyomtatott köny­vek Mátyás könyvtárából sem hiányoztak, de ezeket is miniálták, s bennük még a kódexek szelle­me kísért. Mátyás kora az esztétikusabb kivitelű arisztokratikus kódexeknek adta az elsőbb­séget, s erre volt büszke. Beroaldus, Calphurnius iskoláiból és a bécsi egyetemről kikerült újabb nemzedék már nem előítélettel tekint a könyvnyomtatásra, ellenkezőleg, nagyon is tisztá­ban van hallatlan jelentőségével. A díszes, vagy kevésbé díszes kéziratirodalom is továbbél, de a művelt Európával lépést tartó és nevüket nagyobb nyilvánosság elé vinni akaró írók és mecénások már keveslik, mert a nyomtatott könyvet tartják a literatúra természetes megjelenési formájának.

Ezért érdekes Erazmus megjegyzése Aldus-szal kapcsolatban: „Nem egyszer önként küldtek hozzá magyarok és lengyelek régi kéziratokat - nem minden ajándék nélkül -, hogy azokat az ő megszokott gondozásában publikálja a világnak”. E sorokat Erazmus 1508-ban Aldus házában írta. Nem tudjuk, mire céloz, hisz magyaroktól küldött „régi kézirat” alapján kiadott könyv nem hagyta el a velencei nyomdát. Erről az esetleg kiadott mű előszavában bizonnyal szó esett volna. Nem lehetetlen azonban, hogy összefüggésben áll azzal az érdekes megbí­zatással, melynek létrehozásán előbb egy padovai diák, majd pedig maga a kancellár tárgyal Aldus-szal. Most azonban nem Cicero-kiadásról van szó, nem is valami más klasszikus auktorról; egy magyar humanista munkáját szeretnék kinyomatni.

Mióta ugyanis Mátyás király megbízásából kancellárja, a tudós Váradi Péter, Janus Pannonius verseit összegyűjtötte, ez bekerült a Corvinába és elterjedt másolatokban. Janus szellemi ha­gya­téka a magyar humanizmus számára éltető hagyománnyá vált. Valamikor Janus is a királyi kancelláriában dolgozott. Verseinek első összegyűjtője pedig a kancellária vezetője. Szelleme itt él tovább, itt hat legerősebben. Ezért szinte magától értetődő, hogy a kancellária jelenlegi vezetője, Szatmári György az akkori világ legelőkelőbb nyomdájával tárgyal kiadatásáról.³⁵⁵

E kettős kiadási tervet Szatmári titkárának, Brodarics Istvánnak 1512. október 17-én Budáról kelt leveléből tudjuk, melyet a signoriához leküldött magyar követ, Csulai Móré Fülöp adott át Aldusnak. Már a címzés is régi, meghitt barátságot tételez fel: „Clarissimo domino Aldo Manucio Romano. Impressorum summo, Fratri et amico optimo.” A levél magyarra fordítva így hangzik: „Már idestova hat éve, amikor ugyanis a padovai egyetemről hazatérőben vol­tam, meghagytam egy Jordanus nevű Velencében dolgozó német könyvkereskedőnek, hogy ama Pannoniai János néhány munkáját, amelyeknek a kinyomtatásáról akkor én, azután pedig az én uram nálad tárgyalt, juttassa el kezedhez. Ha ezt ő végrehajtotta, akkor szíveskedjél a könyvecskéket magukat a nagyságos és főtisztelendő királyi követ úrnak, aki ezt a levelet hozzád eljuttatja, átadni. Nehogy ilyen nagy férfiú örök szennybe takarva lapuljon, elhatá­roz­tam, hogy az ő munkáit feltétlenül kiadatom, és ezt uram segítségével és akarata szerint meg is cselekszem. Ebben mind az én uramnak, mind pedig nekem igen kedves dolgot tesz uraságod...”³⁵⁶

Brodarics 1505-ben decretorum doctor-i címmel tért vissza Itáliából, hol hosszú éveken keresz­tül tanulmányait végezte. Ekkor sem magaszántából jön haza. Püspöke - ő zágrábi kano­nok - hívatja haza bizonyos 300 arany elszámolása miatt, melynek elsikkasztásával rossz­akarói vádolják. Ha ez az alaptalan gyanúsítás közbe nem jött volna, „még most is Itáliá­ban tanulnék, ha ugyan az volt a zágrábi püspök akarata”. Úgy látszik, a római jogot is be akarta fejezni. Tanulmányait különben Padovában kezdte el, s ott „adhuc adolescentulus” több évig tanult a már ismert Calphurniusnál, majd innét Bolognába ment, az „artes” legfelka­pottabb tanárához, Beroaldushoz. Oly nagy előrehaladást tesz és annyira kitűnik tehetségével, hogy Pinus Tolosanus egykorú Beroaldus-életrajzában feltűnően kiemeli a tanítványok tömegéből: „...és ha valamennyi tanítványát felsorolnám, ez maga egy vaskos kötetet tenne ki, de mégsem hallgathatnék rosszakarat nélkül a zágrábi Brodarics melléknevű Pannoniai Istvánról, aki nekem előbb lakó-, majd tanulótársam (condiscipulus) volt. Ez az igen nagy tehetségű és hihetetlen fogékonysággal és emlékezőtehetséggel megáldott fiatalember, ámbár hajdan még mint serdülő ifjú Padovában több évig hallgatta Calphurniust, a mi közös meste­rünk vezetése mellett oly nagy előrehaladást tett, hogy, hacsak övéinek leveleitől kényszerítve másfelé nem fordította volna tehetségét, a tudományok ezen nemében - úgy látszott - nagy eredményeket ért volna el”.³⁵⁷

A literatúra elleni „árulását” minden bizonnyal azzal követte el, hogy az otthoniak köve­te­lé­sé­re hátat fordított az artes-nek, s Padovában a „verbosas leges”, a praktikus életre nélkülözhe­tet­len jogot tanulmányozta. 1501. október 5-én már ott is találjuk. De ez csak kényszer volt, nem árulás, mert a humanisták közössége előtt ily kitűnően minősített zágrábi kanonok még jogi stúdiumai mellett sem feledkezett meg kedvenc tanulmányairól és álmairól, melyek felé tanárai elindították. Eszményként Janus lebeghetett szeme előtt, aki neki különben is földije volt, így verseinek kiadását fokozottabb mértékben szívén viselte. Aldust már régebbről ismerhette, baráti viszonyban volt vele, s ekkor tárgyal Janus néhány munkájának kiadásáról. Hazafelé jövet, Velencén keresztül visz az útja. Gondok nyomják, hisz püspöke sikkasztás gyanúja miatt hívja vissza, a Janus-kiadásról mégsem feledkezik meg. Aldust azonban nem találja otthon, az csak 1506. július 7-én tér vissza Lombardiából, ezért a kiadandó munka kéz­ira­tait egy bizonyos Jordanusra bízza, azzal a meghagyással, hogy azt adja át Aldus Manutius­nak.³⁵⁸

Hogy Szatmári, „az én uram”, ettől a próbálkozástól függetlenül tett kísérletet, vagy pedig Brodarics hazatérése után kapcsolódik ebbe az akcióba, nem tudjuk. Tény, hogy az első próbálkozás mögött még nem ő áll. Brodarics pártfogója ekkor még nagybátyja, Jalsith János zágrábi őrkanonok, és a zágrábi püspök. Kellemetlen ügyében a királyhoz föllebbez, Budára megy, s ott ügye nem csupán kedvező elintézést nyer, hanem Bakócz Tamás, az esztergomi érsek veszi pártfogásába és fogadja udvarába. A görög és latin nyelvben jártas, a jogban kép­zett magyar humanista hamarosan Szatmári György titkára lesz és bekerül a kancelláriába. E sze­mélyi kapcsolatok ismeretében nem tartjuk kizártnak, hogy Szatmárinak a Janus Panno­nius-kiadás érdekében tett lépései mögött is titkára intenciói érvényesülnek.³⁵⁹

Mi lehetett az oka, hogy a velencei Janus-kiadás elmaradt és hogy Brodarics annyi év után újra jelentkezett?

Lehetséges, hogy a kézirat el sem jutott Aldushoz. Ha meg eljutott, a háborús idők nem kedveztek a könyvnyomtatás múzsájának. Műhelyében 1506-ban megszakadt a munka. 1507-ben csak egy kisebb nyomtatványa jelenik meg, melyen már apósa, Andreas Asolanus is sze­repel társként. Zilált anyagi viszonyok között él, betegeskedik, de terveit most sem adja fel. Kéziratok után kutat, s anyagi és erkölcsi támogatást keres, hogy félbemaradt munkáját folytathassa. Minderről valószínűleg Budán is tudnak. A lengyel Jan Lubranski, a humanista poznani püspök, Szatmáriék barátja ugyanis innét Budáról keltezve küldi levelét Aldushoz, kiről úgy tudja, hogy jelenleg nem tartózkodik Velencében, mert a „császári felséghez” ment.

Az ekkor Itáliában időző Miksa császár kancelláriájában székelő humanista barátai ígérték meg neki támogatásukat és közbenjárásukat. Az egyik német kancellista leveléből értesülünk a következőkről: „Ajánlom neked magam és a mi Pisónkat, aki, amint leveléből tudom, hama­rosan nálad lesz”. Ez pedig senki más, mint a Rómában követként tartózkodó Pisó Jakab. Úgy látszik, hogy a római humanista körökben otthonosan mozgó erdélyi szász humanista, „a mi Pisónk”, II. Lajos későbbi nevelője szintén bejáratos volt Aldus házába. Mint ezek a jelek is mutatják, 1507 második felében valamelyest javult Aldus helyzete. 1508-ban újra pezsdül a mun­ka. Itt van Erazmus. 1509-ben azonban másodszor is be kell zárnia officináját. Most zúdulnak Ve­­lencére a cambray-i liga keserves évei és megpróbáltatásai. A műhely az 1510. és 1511. évek­ben is zárva marad. Csak a következő évben kezd újra életre ébredni. Ekkor a magyarok is újra jelent­keznek. Velencébe magyar követ jön, Csulai Móré Fülöp, s ő magával hozta Brodarics leve­lét.³⁶⁰

Másrészt az sem valószínűtlen, hogy Brodarics hibás, javítatlan szöveget küldött. A közel egykorú Janus-kiadók mind felpanaszolják, hogy a versek nagyon romlott szöveggel forognak közkézen, megérik javítgatni. Pedig Aldus semmire sem haragudott jobban, mint az emendálatlan szövegekre, meg azokra, akik ilyet nyakára küldtek. Az effélét nem is nyomtatta le sajtóján. S így a használhatatlan Janus-kézirat az idők folyamán Aldusnál elkallódhatott.³⁶¹

Brodarics is rég megfeledkezhetett, rég lemondhatott kiadási terveiről. Paulus Crosnensis Perényi Gábornak ajánlott, 1512. évi Janus-kiadása juttathatta újra eszébe. Most már eltökélt szándéka a kiadás. Éppen kapóra jön Csulai Móré Fülöp követi kiküldetése Velencébe. Kiadás végett kéri vissza a kéziratot. Terve - ki tudja, miért - most sem vált valóra. Alig lehet azonban véletlen az, hogy míg 1512. október 17-én kelt levelében a kézirat sorsa után érdek­lő­dik, hangoztatva saját és Szatmárinak óhaját, addig 1513 februárjában megjelenik Bologná­ban Janus Guarino-panegyricusa Magyi Sebestyén gondozásában Szatmári Györgynek ajánlva. Az ajánlólevél felsorolja a kancellár pártfogoltjait, köztük van Brodarics is, a „laurea dignus Apollinari”.³⁶²

Brodarics nevével Aldus barátai között többé nem találkozunk. Csupán évek múlva - 1522-ben - fordul meg követi minőségben Velencében. Ekkor meg is látogatja az aldusi műhelyt. A mester már rég elköltözött az élők sorából. Munkáját apósa és sógora folytatják a régi szellemben. Nekik mutatja be tudós kísérőjét, Matthaeus Fortunatust, kinek Seneca-kiadványa a következő évben hagyja el a híres velencei nyomdát.