Janus Pannoniustól Balassi Bálintig

Állandó magyar követ Velencében

Brodarics említett levelét a „nagyságos és főtisztelendő királyi követ úr”, Csulai Móré Fülöp adta át Aldusnak és ő tárgyalt a nevezetes Janus-kézirat ügyében. A követ úr nem új vendég a Rialtón és nem ismeretlen személyiség Velencében. Ha pedig mint humanistát nézzük, már „múltja” van.

Erdélyi román kenéz családból származott. Egész fiatalon - 1490-ben - Itáliába megy, s Beroaldus bolognai iskolájában végzi tanulmányait. Nem azért jött Bolognába, hogy a kor szokása szerint a „verbosas leges” tanulja, hanem azért, hogy az „eloquentiam latialem”, Cicero nyelvét sajátítsa el tökéletesen. A mester házában is lakik, és hamarosan mind a vers, mind pedig a klasszikus próza művelése terén annyira kitűnik, hogy 1496-ban tanára neki ajánlja egyik Cicero-kommentárját. Ennek ajánlólevele természetesen előnyösen mutatja be a tudós világnak az új humanista-, mecénás-reménységet: az „eloquentiae candidatus”-t. Beroaldus nagy tekintélye folytán ennek az ajánlólevélnek visszhangja végigkíséri humanista pályáját. Már Bolognában megkezdi kultúrközvetítő működését. Ő hozza össze bolognai tanárát a kalocsai érsekkel, Váradi Péterrel, akinek az - éppen Móré ösztönzésére - ajánlotta híres Apuleius-kommentárját. 1501 tavaszán „pigmentis oratoriis bene coloratus” hazatér. Útja Velencén át vitt, valószínűleg ekkor is betért Aldus műhelyébe. Budán mint királyi titkár a kancelláriában kap helyet, majd Anna királyné udvarmestere. Képzettsége és Beroaldus könyvajánlása humanista körökben jó nevet szereztek neki, ezért nem csodálkozunk, hogy ott találjuk a Budán tartózkodó Lobkovic Bohuslav baráti körében.³⁶³

Nemsokára diplomáciai küldetésekre is felhasználják. A budai királyi kancellária hivatalnokai a XV. század hetvenes éveiben, az erősebb bürokratizálódás következtében kikapcsolódtak a diplomáciai megbízatásokból. Ulászló idejében azonban, mikor a királyi titkárok száma megnövekszik, újra résztvesznek a követségekben. Móré 1502-1508 közötti okiratokban állandóan szerepel relátorként, tehát nagyrészt Budán tartózkodik. Közben azonban követi megbízást is kap. Így 1505 júliusában a velenceiekkel elintézendő ügyek királyi biztosa Zárában. 1505 őszén pedig követ Velencében, általa küldött tizenötezer aranyat a signoria a gyermeket váró magyar királynénak. Ekkor még csak rövid ideig volt „az vizen álló Velence és benne lakó belcs olaszok” vendége. 1508. szeptember 20-i dátum alatt írja Sanudo, hogy a magyar követ Móré Fülöp, aki „e stato laltra volta”. S most itt is tartózkodott közel másfél évig, 1510 márciusáig.³⁶⁴ Hivatalos elfoglaltsága mellett marad ideje a literatúrával való fog­lal­kozásra is. Jellemző adat humanista hírére, hogy Padovában tanuló fiatal honfitársa, ki a leg­jobb úton halad, „ut doctus evadat”, átrándul Velencébe zsengéit neki bemutatni. Várday Ferenc fehérvári őrkanonok és királyi titkár Pozsonyban 1508. november 6-án kelt levelében örömmel újságolja atyjának, hogy öccse, János „Velencében volt Móré prépost úrnál. Előtte verses szónoki beszédet adott elő. Ezeket a verseket a prépost úr hamarosan meg is küldte nekem...”³⁶⁵

Ebből az időből datálódhatik Aldushoz fűződő szorosabb barátsága. Mint már említettem, 1507. év második felében a velencei nyomda újjáéled. Ez év októberében pedig nem kisebb humanista jelentkezik levelével, majd személyesen, mint a növekvő hírű Rotterdami Erazmus. Aldusnál jelenteti meg Euripidész-fordításait és együtt dolgoznak az Adagia kiadásán, mely 1508 szeptemberében jelent meg. Erazmus még itt marad decemberig, hogy Plautus, Terentius és Seneca tragédiáinak kiadását előkészítse. Erazmus jól érzi magát Aldus és barátai tudós körében. Andreas Asolanus házában lakik, akivel ebben az évben társul Aldus, s most már legtöbb munkájukon rajta áll: „In aedibus Aldi et Andreae Asulani Soceri.” Móré mindenesetre találkozott itt Erazmusszal, bár erről írásos adatok nem tesznek tanúságot. Aldus szerette volna visszatartani a kiváló németalföldi humanistát, épp ily képzett korrektorra volt szüksége de az a tél hidege és a háború réme elől dél felé húzódott. December végén már Sienában találjuk. A velencei nyomda kapui is bezárulnak és zárva maradnak 1510 és 1511-ben is. Aldus többnyire Ferrarában tartózkodik.³⁶⁶

Ezek az évek Velence legnehezebb esztendei voltak. Még egyetemi városát, Padovát is el­vesztette. A cambray-i szövetség tagjai Magyarországot is szerették volna szövetségükbe vonni, megígérve neki Dalmáciát. A signoria legkiválóbb diplomatáját, a litteratúrában és a velencei tudós körökben is jártas Pier Pasqualigót küldi Magyarországra, hogy ezt a veszélyt elhárítsa. A velencei követ értékes segítőtársakat nyert az esztergomi érsekben, Bakócz Tamásban és az 1510. évi esztergomi országgyűlésre visszahívott Móréban. Ők támogatják tanácsaikkal, ők informálják a helyzet alakulásáról, sőt Móré még a királyi tanácsban elhangzottakról is értesíti, és ő sugalmazza, hogy a Velence elleni párt vezetőembereit mekkora anyagi ellenszolgáltatással lehetne magukhoz édesgetni. Pasqualigo sikerrel is járt, Ulászló csupán a szokott évi hozzájárulás felemelését kérte a köztársaságtól.³⁶⁷

A signoria nem szokta elfelejteni a neki tett szolgálatokat. Mikor Móré újabb küldetéssel 1512. október 7-én megjelent Velencében, a lehető legnagyobb ünnepélyességgel fogadták. A nemesek közül többen elébe mentek, majd nagy kísérettel - köztük barátja, Pasqualigo és más „caualieri et doctori” - ment a Pregadi elé.³⁶⁸

Velencében nem sok dolga akadt. Feladatát, hogy pénzsegélyeket csikarjon ki az állandó pénzzavarral küszködő király számára, ügyesen végezte el, pedig a velenceiek legszívesebben „dolze parolé”-val fizettek. De ő „destra persona” volt, az állandó ajándékok és a nagy megbecsülés mind azt mutatja, meghitt emberüknek tartották. Hivatalos elfoglaltsága mellett így bőven maradt ideje, hogy baráti társaságokba járjon és a literatúrával foglalkozzék. Aldus is ebben az évben nyitotta meg barátainak biztatására műhelyét. Többek között kihozza Cicero Epistolae familiaresének újabb kiadását a már ismert ajánlással Thurzó Zsigmondhoz, aki már ekkor váradi püspök. A címzetthez ez a kiadás azonban aligha érhetett el, mert ez évben meghalt. Benne Aldus - saját bevallása szerint - „igen nagy barátját” vesztette el.³⁶⁹

A humanista barátság fogható jele és gyümölcse a könyvajánlás. A velencei tudós körökben forgolódó Móré számára ez sem késett. Felkapott ember, „a követségben - írja Raphael Regius - annyira bölcsen, annyira mértéktartóan, annyira tapintatosan, annyira ragyogóan viselkedsz, hogy mindenki tekintetét magadra irányítod, s mindenkit magad iránt szeretetre és tiszteletre hangolsz”. Ezért - igaz, hogy az „opulentissima praepositurá”-ra is történik némi célzás! - ajánlja neki 1513. május 25-i keltezéssel Ovidius Metamorphosisát, mely az ő kom­mentárjaival jelent meg az egyik velencei nyomda kiadásában. Természetes, hogy ajánló­levelében Móréval kapcsolatban kiemeli Beroaldus könyvajánlását. Majd a „lényegre” tér át: „Engem olyan egyedülálló humanitással fogadtál, hogy nem csupán boldogságra, hanem a halhatatlanságra is méltónak tartalak.” Ma egy kissé komikusan hangzik, de a korabeli stlíus-sablon ellenére is komolyan vették. Halljuk csak a megokolást: „ezt a kisded munkámat ajánltam neked, amellyel a te nevedet Ovidius Metamorphosisával az egész keresztény világon, ahol csak a latin nyelvet beszélik, együtt fogják ünnepelni és olvasni”.³⁷⁰

Raphael Regius nevét már ismerjük. 1482-ben hívták meg Padovába a retorikai tanszékre. 1486-ban volt amaz emlékezetes civódása vetélytársával, Joannes Calphurniusszal, melyben Thurzó is részt vett. 1503-ban megint kiújult a vetélkedés, mikor is Calphurnius őt végleg kitúrta. 1508-ban Velencében kapott tanszéket, s itt tanította a retorikát egészen haláláig, 1520-ig. Erasmus nem sokra becsülte. Nem is volt kiválóbb, csupán „mediocriter eloquens”, kortársai előtt mégis jeles tudósszámba ment. Kommentárjai közül, melyek miatt sok támadás érte, a Mórénak ajánlott volt a leghíresebb. Első kiadása 1492-ben jelent meg Velencében. Regius Aldus szűkebb baráti köréhez tartozott. A velencei nyomdász halálakor ő tartotta a gyászbeszédet.³⁷¹