Janus Pannoniustól Balassi Bálintig

Francia közjáték

Miksa császár az 1491. november 7-én II. Ulászlóval kötött békeszerződés értelmében maga és utódai számára jogot nyert a magyar trónra. Riválisai, a francia és a lengyel király, sem nézték a Habsburg-ház imperialista törekvéseit ölbe tett kézzel, a magyar királyt ők is érdek­körükbe akarták vonni. Az érdekelt felek Ulászló házassági ügyében mérkőztek meg először. Miksa mindenáron meg akarta hiúsítani a Beatrixszal kötött házassága felbontását, - Mátyás özvegyének meddősége ugyanis az ő esélyeit növelte. Ezzel szemben ellenlábasai a felbontás érdekében mozgattak meg minden követ. Végül is ők győztek.

A francia király, XII. Lajos, már előbb azzal az ajánlattal jött, hogy Ulászló az ő rokonságából vegyen feleséget. Miksa sem volt rest, hasonló plánummal állt elő. De itt is kudarcot vallott. 1501 decemberében a szerémi püspök és a lengyel király követei a magyar király megbí­zá­sából Franciaországba mentek, hogy a tervezett házasságot nyélbe üssék, ami teljes mértékben sikerült is. (Ekkor és ezen az úton került Thurzóék levele Aldushoz!) Ez egyúttal francia, lengyel, magyar szövetséget jelentett, melyhez még a velenceiek csatlakoztak. A kimondott cél természetesen a régi, elkophatatlan varázsige: a török elleni összefogás; igazában pedig a Habsburgok imperialista törekvéseinek keresztezése.³⁴⁵

A követek választása XII. Lajos feleségének, Anne de Bretagnenak tizenhétéves unokahúgára, a „bella, piccola e dolze nel parlar” Anne de Foix-ra esett, aki már hétéves kora óta királyi nagynénjének híres udvarában nevelkedett, hol a művészeteket pártfogolták, s kiváltképp a rhetoriqueur-ök költészete virágzott. Az új magyar királyné 1502. június 22-én Blois-ból elindult új hazája felé. A Felizianóban tartott búcsúlakomán kora legnagyobb rhetoriqueur-je nyújtott át neki búcsúverset, melyet az megkönnyezett. Útjuk a velencei Köztársaság területén vitt át. A signoria, mely 1501 tavaszán szövetkezett a pápával és a magyar királlyal a török ellen, éppen az állítólagos támadás előkészítése közben kötött békét a szultánnal. E kis félre­lépés eltussolására kapóra jött Anne de Foix jövetele. Hogy mind a magyar, mind pedig a francia királyt lekötelezzék, alaposan kitettek magukért. A királynét a velencei területen hármas fogadtatás várta.

Útja diadalmenet volt. A városba július 31-én érkezett meg. Nagyszerű fogadtatás, fénye­sebbnél fényesebb ünnepségek kápráztatták el a fiatal, szórakozásokban kedvét lelő Anne de Foix-t és kíséretét. Az ünnepségek gazdag renaissance-pompájának bűvöletében a fogadtatást feljegyző francia herold, Pierre Choque csak ámuldozni tud: „que je vis jamais”, ilyet még életében sem látott, pedig fényűzésben a francia udvar sem állt az utolsó helyen.³⁴⁶

A signoria négynapi vendéglátásra számított. Csakhogy a magyar és francia urak össze­külön­böztek a hozományon, így a velencei vendégeskedés augusztus 21-ig tolódott ki. A királyné idejét a környék és a város nevezetességeinek megtekintésével ütötte el. Így, ha eddig nem, most alkalma nyílt Velence leghíresebb nyomdájának megtekintésére. S ezt - mint egy alább bővebben ismertetendő levélből joggal következtethetjük - nem is mulasztotta el.

A királynő kíséretével valószínűleg magyarok is megfordultak ekkor Aldus műhelyében: Bacskai Miklós, Szatmári Ferenc győri püspök, Bakócz Tamásnak öccse, akinek verseiről és humanista voltáról Bonfini a legelőnyösebben nyilatkozik, meg a fiatal, Padovában tanult Csáki Miklós, akinek éppen most ajánlja Matthaeus Andronicus Tragurinus Ulászló házas­ságára írt és 1502-ben Velencében kiadott epithalamiumát.³⁴⁷

Ezt a szerencsés alkalmat jobban kihasználta a királyné környezetében levő francia széplélek, Joannes Capellanus. El-ellátogatott baráti eszmecserére Aldusék körébe, s összemelegedett annak apósával stb. Művelt, utriusque linguae jártas, hozzá még a királyné közvetlen közelé­ből, így lesz alkalma belelapoznia féltve őrzött corvinákba is! Aldus fel is használja ezt a jó összeköttetést, és megkéri Capellanust, ha majd Budára érnek, találjon rá módot, s küldje meg neki a Mátyás könyvtárában található görög kódexek jegyzékét.³⁴⁸

Mint már Csáki Miklóssal kapcsolatban láttuk, a királyné velencei tartózkodásának irodalmi visszhangja támadt. A fogadtatásokon elhangzott orációk, poémák nyomtatva is napvilágra jöttek. Sanudo is feljegyezte: „Az a hír járja, két francia és két magyar leírják mindazt a meg­tisz­teltetést, amely a királynét a mi földünkön érte, hogy aztán mind a francia, mind pedig a magyar királynak bemutassák”. Az egyik franciát és jelentését ismerjük: Pierre Choque, Anne de Bretagne heroldja, akit úrnője azért adott unokahúga kísérőjéül, hogy az egész útról, a fogadtatásról és a magyarországi koronázásról részletesen beszámoljon. A másik francia Capellanus lehetett.³⁴⁹

Ha a franciák és magyarok megírták is jelentésüket, a messzire látó signoria nem elégedett meg ennyivel. Ha már ily hallatlan summát költött, ám lássa a világ ezt a nagyvonalú „libe­ralitas”-t. Ezért a fogadás történetét a kitűnő humanista hírében álló diplomatájával, Angelo Gabrielivel is megíratta és kiadatta, aki - mint ahogyan illett - ciceroniánus periódusokba zárta mondanivalóját. S ki másnak ajánlhatná kis művét, mint a Budán állomásozó velencei kö­vetnek, Giustinianinak, a szintén jónevű humanistának (melyik velencei követ nem volt az!), Erasmus és Aldus barátjának. Gabrieli könyve Budán kézről-kézre járhatott, hisz aktuális tárgyról, divatos humanista modorban íratott. Azért is figyelmet érdemel, mert írója Aldus legszűkebb baráti köréhez tartozott.³⁵⁰

Anne de Foix-t Magyarországon is a legnagyobb pompa, ünnepeltetés várta és kísérte. Itt is egyre ámuldozott Pierre Choque. De a velencei szép napok ragyogása nem szürkült el, a királyné legszebb emlékei között őrizte, örült, ha felidézhette. A velenceiek elérték céljukat, Bakócz mellett új nagy pártfogót szereztek a magyar királyi udvarban. Benetti követségi titkár méltán dicsekedhetett azzal, hogy óraszám beszélget a királynéval.

A velencei emlékekhez Aldus is hozzátartozott. Capellanus nem felejtette el ígéretét, és a Budát a francia udvarral összekötő staféták be-bekopogtatnak a Rialtóra leveleivel. „Már meg­írtam neked, kiváló férfiú - értesíti Aldust (1502) december 19-én kelt levelében -, a mi igen kegyes királynénk magyarországi fogadtatását azon görög könyvek címeivel együtt, amelyek a nagyságos Mátyás királytól egykoron alapított bibliothecában szép számmal találhatók.” Pierre Choque is megemlékezik a könyvtárról, amelyben becslése szerint három-négyszáz kézirat és könyv lehet görög, latin és magyar nyelven. A humanisták számára ez volt Buda legnagyobb attrakciója. Aldus német barátai közül többen fenték rá fogukat. És éppen ezeknek és más Budán megforduló bibliofilek kezén csúszott ki több az országból.³⁵¹

Aldus, aki mind barátait, mind pedig a külföldön megforduló követeket beszervezte a kiadá­sokhoz elengedhetetlen, ritka kódexek megszerzésére, vagy lemásolására, hogyan fogadta a Corvina jegyzékét, nem tudjuk. Valószínű, hogy számára itt alig lehetett valami novum, mert - bármilyen rossz levélíró volt - ha valami értékes kódex akadt volna köztük, nem felejt el Capellanus első levelére válaszolni.

Capellanus levele egyben rávilágít Budán betöltött szerepére: „a királynő nagy előhaladást tett a latin beszédben”. Tehát tanítója volt a tizenhét éves Anne de Foix-nak és még Budán is tovább oktatta a latinra, amely a királyi udvarok nemzetközi érintkezési és társalgási, a ma­gyar udvari köröknek pedig második anyanyelve volt. És ő volt a kapocs a királyné és Aldus között: „a királyné magát neked ajánlja, s ha valamiben lehetséges, a legkészségesebben segít­sé­gedre áll”. Ezekből a sorokból láthatjuk, hogy Anne de Foix-t odasorozhatjuk Aldus feje­del­mi mecénásnői - Isabella d’Este és Lucrezia Borgia - mellé. Könyvet ugyan nem ajánlott neki, csupán egy kiadványában találkozunk nevével. 1505 áprilisában hagyta el műhelyét J. Aurelius Augurellus jambikus verseket, orációkat és carmeneket tartalmazó kötete. Nagy humanistákhoz címzett versek mellett egy: „Annához, Pannónia királynéjához, Treviso város nevében”. Tehát még az egykori meleg fogadtatás egyik tanúja.³⁵²

Capellanus levelének legérdekesebb szakasza a budai humanista életre utal: „Mikként a másik levelemben neked megírtam, az a tervem, hogy a tél elmúltával hazamenjek, és visszatérés közben téged is meglátogatlak, akkor sok mindenről bővebben fogunk társalogni. Itt ugyanis semmi közelebbi kapcsolatom nincs a magyarokkal, s nem lehet velük a bonae litterae-t gyakorolni, tehát amilyen hamar csak tehetem, visszatérek”. - Bizony, nem a legelőnyösebben mu­tatja be a budai udvart Aldusnak. Úgy látszik, nem találta meg sem számításait, sem a kon­taktust a magyarországi humanistákkal. Talán az is közrejátszott, hogy Budán a királynéval jött franciákkal a magyarok nem túlságosan szimpatizáltak, már a koronázási és budai ünnep­ségek alatt is napirenden voltak az összekoccanások. Azonkívül, aki humanistaszámba jöhe­tett, azt lefoglalta a kancelláriai és egyéb munka, nem ért rá naphosszat diskurálni, a magyar uraknál pedig más téma járt. Idegenül, gyökértelenül érezte magát a „barbár” környezetben, így jobbnak látta a visszatérést hazájába. Távozásával Aldus is elvesztette a királynő párt­fogását, melyet igazában neki köszönhetett.³⁵³