Microsoft Word tektonika doc

már ismert időskálájáról le kell olvasnunk az egyes anomáliasávokat okozó kőzetek ko-

rát. A spreading-sebességet e két adat hányadosa szolgáltatja. Az eredmények tanúsága 

szerint a spreading-sebesség a különböző hátságrészek mentén más és más. Legnagyobb 

a Csendes-óceáni-hátság egyenlítői vidékén (6 cm/év) és viszonylag kicsi a Közép-

Atlanti-hátság északi részén, ahol alig  1 cm/év. 

− Természetesen a hátságoknál az évente 

termelődő új fenékanyag a spreading-sebesség kétszeresével (azaz magával a széttolódási 

sebességgel) arányos, mivel az óceáni hátságok gerincvonala mentén szimmetrikusan 

mindkét oldalon távolodnak az óceánfenék kőzetei. 

H

EIRTZLER

 és munkatársai az itt vázolt módszerrel az óceáni hátságok hatalmas te-

rületén végeztek spreading-sebesség meghatározásokat. Vizsgálataik során arra a követ-

keztetésre jutottak, hogy az utóbbi 50-80 millió évben az óceánfenék széttolódása közel 

azonos sebességgel, megszakítás nélkül történt. (Ez egyébként azt jelenti, hogy pl. az 

utóbbi 80 millió évben 1 és 6 cm/év közötti spreading-sebességek esetén az óceáni hátsá-

goknál 1600-9600 km széles új óceáni fenékanyag képződött.) H

EIRTZLER

 és munkatársai 

tehát térben és időben jelentősen kiterjesztették az óceánfenék széttolódásának folyama-

tát. Számítási eredményeiket a 16. ábrán foglaltuk össze. A hátságok gerincét a vastag 

folytonos vonalak, az ezeket megszakító töréseket (transzform vetőket) vékony vonalak 

jelölik. A hátságok gerincvonalával párhuzamos vékony szaggatott vonalak olyan ún. 

izokronok, amelyek megadják, hogy jelenleg hol található a  10, 20, 30, ... , 80 millió éve 

képződött óceáni fenékanyag; míg a hátságok gerincvonalának közelében látható bekari-

kázott számok a spreading-sebességeket mutatják cm/év dimenzióban, a megfelelő hát-

ságszakaszra vonatkozóan. Végül a fekete pontok az utóbbi évtizedekben kipattant jelen-

tősebb földrengések epicentrumai. 

H

EIRTZLER

 és munkatársai térképét és eredményeit a már említett óceáni mélyfú-

rások adatai is igazolták. A fúrások során felszínre hozott bazaltok és a felettük levő üle-

dékek kora jól megegyezik a számított és a 16. ábrán látható értékekkel. 

 

 

16. ábra. Az óceánfenék széttolódásának mértéke 

 

 

 

 

---

A globális tektonika (lemeztektonika) elmélete 

 

 

Az 1960-as évek derekán a földtudományokkal foglalkozó szakemberek bizonyítva 

láttak két különböző vándorlási elméletet: a kontinensek vándorlását és az óceánfenék 

széttolódását. Tisztázatlan volt azonban, hogyan kapcsolódik egymáshoz e két mozgás-

rendszer, illetve van-e egyáltalán kapcsolat az óceánfenék széttolódása és a kontinensek 

vándorlása között. Ezekben az időkben a szakemberek érezték, hogy hamarosan nagy fel-

fedezés fog bekövetkezni. Ez a felfedezés az 1960-as évek végén született meg, amikor a 

két mozgásrendszert sikerült egységbe hozni és létrejött a szintézis, amelyet lemeztekto-

nikának nevezünk. A lemeztektonika elmélete szerint az óceánfenék és a kontinensek 

nem külön vándorolnak, hanem olyan nagy egységek (ún. litoszféralemezek) mozognak, 

amelye általában óceáni és kontinentális területeket egyaránt magukban foglalnak. A 

lemeztektonika alapvetően ú utakat nyitott a földtudományokban, jelenleg a legátfogóbb 

és legjelentősebb geotektonikai elmélet, amely alkalmas arra, hogy megmagyarázza a 

földtudományok alapproblémáit. 

 

 

A lemeztektonika alaptételei 

 

A lemeztektonika elmélete szerint a Földünk felszíne hat nagy és több kisebb, kb. 

60-120 km vastagságú litoszféralemezre osztható. Ugyanazon litoszféralemezek általában 

kontinentális és óceáni területeket egyaránt magukban foglalhatnak. Ezek a közel merev-

nek tekinthető lemezek egymáshoz viszonyítva mozognak. Közöttük három különböző 

mozgásforma lehetséges: két lemez vagy távolodik egymástól, vagy szembe mozog egy-

mással, vagy elcsúszik egymás mellett. Ezt a 17. ábrán látható modell szemlélteti. 

Az egymástól távolodó lemezszegélyek mentén a litoszféralemezek alatt levő 

asztenoszférából állandóan új kőzetanyag tör a felszínre és nô hozzá a lemezszegélyek-

hez. Ezek az akkréciós (növekedő) lemezszegélyek. Ilyenek az óceáni hátságok és való-

színűleg ilyen a most kialakuló Kelet-Afrikai-árok, a Vörös-tenger és a Bajkál tó vidéke. 

 

 

17. ábra. A litoszféralemezek mozgásformái 

 

A második mozgásforma esetében két lemez szembe mozog egymással. Attól füg-

gően, hogy milyen típusú lemezek ütköznek, két alapeset lehetséges. Amikor kontinentá-

lis lemez ütközik óceáni lemezzel, akkor az óceáni lemez a kontinentális terület alá bukik, 

lehatol több száz km mélységbe, majd feloszlik az asztenoszféra anyagában. Ha azonban 

---

két kontinentális lemez ütközik, akkor ennél lényegesen bonyolultabb kép alakul ki, mi-

vel egyik lemez sem tud a másik alá hatolni. Ekkor olyan zóna jön létre, ahol a kőzetek 

összenyomódnak, meggyűrődnek, összetöredeznek, hatalmas alá- és fölétolódások ala-

kulnak ki. Az egymással szembe mozgó lemezek határai a konszumációs lemezszegélyek, 

illetve az alátolódó lemezek esetében más néven a szubdukciós zónák. Ezeken a területe-

ken találhatók a mélytengeri árkok, ezekkel párhuzamosan helyezkednek el az aktív sze-

izmikus és vulkáni övek és itt találhatók az orogén (hegységképződési) övek is. Ilyen te-

rületek pl. a Csendes-óceánt szegélyező cirkumpacifikus öv és az Alp-Himalájai-

Melanéziai övezet. 

A harmadik mozgásforma két lemez között a közeledés vagy a távolodás nélküli 

horizontális elcsúszás, a transzform vetődés. A leghíresebb példa erre a kaliforniai Szent-

András-törésvonal és a törökországi Anatóliai-vetődés. 

A különféle lemezszegélyek és mozgásformák vázlatos képe a 17. ábrán látható; 

ahol  A  az akkréciós lemezszegélyeket,  S  a szubdukciós zónákat és  T  a transzform ve-

tődéseket jelöli. 

Az egyes litoszféralemezek belső részei tektonikai szempontból nyugodt területek, 

a tektonikai aktivitás zónái a lemezek szétszakadó, az egymással szembe mozgó és az 

egymás mellett elcsúszó szegélyei. A Föld kérge és a felső köpenyének egy része össze-

függő és együttmozgó részt alkot, amelyet litoszféralemezeknek nevezünk. A lemez elne-

vezést részben a merevségük, részben pedig az indokolja, hogy ezek vízszintes kiterjedé-

se legalább tízszerese, de több esetben néhány százszorosa a vastagságuknak. A 

litoszféralemezek alatt levő több száz km vastag és igen kis merevségű övet 

asztenoszférának hívjuk, míg a földköpeny fennmaradó részét, amely ismét nagyobb me-

revséggel rendelkezik és a tektonikai folyamatokban már nem vesz részt, mezoszférának 

szokás nevezni. 

 

 

A lemezhatárok megállapítása 

 

A litoszféralemezek határainak megállapítása az esetek jelentős részében egyszerű 

feladat, mivel ezek bizonyos felszíni formák alapján is felismerhetők. Lemezhatárok van-

nak pl. az "élő" óceáni hátságok, a mélytengeri árkok és a transzform törések mentén. 

A kevésbé egyértelmű esetekben a lemezhatárokat a Föld tektonikusan aktív zónái 

jelölik ki, ezért a Föld ismert szeizmicitás térképe a lemezhatárok megállapításához nél-

külözhetetlen. Bizonyos esetekben azonban a szeizmicitás térképek sem adnak biztos se-

gítséget a lemezhatárok meghatározásához. Az Alp-Himalájai öv nagy részén pl. a föld-

rengések több száz km szélességű sávban pattannak ki, ezért itt a lemezhatárok helyének 

pontos meghatározása igen nehéz feladat. Bizonytalan lemezhatárok más helyeken is elő-

fordulnak; a későbbiekben ezekkel még részletesebben foglalkozunk. 

 

 

A litoszféralemezek mozaikja 

 

Ma még nincs véglegesen lezárva az a kérdés, hogy pontosan hány litoszféralemez 

található a Földön, mivel egyrészt bizonyos lemezhatárok pontos megállapítása még nem 

történt meg, másrészt a válasz attól is függ, hogy a lemezek legkisebb méretének és a le-

mezhatárok menti legkisebb elmozdulásoknak mely értékét fogadjuk el. Így az alapkérdés 

inkább az, hogy mekkora azon litoszféralemezek minimális száma, melyek kielégítően 

meghatározzák a globális tektonikai modellt. L

E

 P

ICHON

 1968-ban hat lemezből álló mo-

dellt alkalmazott és meghatározta az egyes lemezek közötti relatív sebességeket. A hat 

---