Rétsági Erzsébet, H. Ekler Judit, Nádori László, Woth Péter, Gáspár Mihály, Gáldi Gábor, Szegnerné Dancs Henriette Sportelméleti ismeretek

 

2. lépés

TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK

• 
  Gazdálkodás- és szervezéstudományok
  
• 
  Közgazdaságtudományok
  
• 
  Állam- és jogtudományok
  
• 
  Szociológiai tudományok
  
• 
  Pszichológiai tudományok
  
• 
  Neveléstudományok
  
• 
  SPORTTUDOMÁNYOK
  
• 
  Politikatudományok
  
• 
  Hadtudományok
  
• 
  Multidiszciplináris társadalomtudományok
  

 

3. lépés

SPORTTUDOMÁNYOK? NEM!

SPORTTUDOMÁNY!

Frenkl (2003)-ban megjelent „A magyar sporttudomány helyzete és távlatai” című tanulmányában leszögezi, hogy egy terminológiai vita eredményeként „..egyértelművé vált a sport egyedüli gyűjtőfogalom mivoltának megfelelően a sporttudomány kifejezés”.

 

4. lépés

A SPORTTUDOMÁNY TERÜLETEI (FRENKL, 2003.)

(ICSSPE 2000)

Alkalmazott testnevelés (gyógytestnevelés)	Sportélettan
Biomechanika	Sportpszichológia
Edzéstudomány	Sportlétesítmények
Összehasonlító testnevelés és sport	Sporttörténelem
Kinantropometria	Sportinformatika
Motoros tanulás és kontroll	Sportjog
Sportfilozófia	Sportmenedzsment
Sportpolitológia	Sportorvoslás
Sportpszichológia	SPORTPEDAGÓGIA (testnevelés elmélet és módszertan)
	Sportfejlesztés

Összefoglalás. A lépésről lépésre követhető tudományrendszeri hierarchiában kimutattuk a sportpedagógia helyét és azt, hogy a testnevelés elmélet és a testnevelés módszertan a sportpedagógián belül kapcsolódik a sporttudomány rendszeréhez. Úgy, hogy mindkét szakterület megőrzi önálló arculatát, integritását a csak rá jellemző tartalmak, kompetenciák révén. A magyarázat a sport és a testnevelés társadalomban betöltött szerepében keresendő.

A sportpedagógia meghatározása a következő (Biróné, 2004): olyan „…pedagógiai jellegű tudomány, amelynek tárgya a sport (szélesebb értelemben) a sportolásban részt vevő sportoló tevékenységének vizsgálata pedagógiai nézőpontból, a teljesítménynövelés aspektusából”.

Ez a definíció világossá teszi, hogy a sport a maga teljes spektrumával áll a pedagógiai nézőpontú vizsgálatok középpontjában, a sportpedagógia látókörében. A sport önként vállalt tevékenység, melyet a sportoló számtalan célból űzhet: rekreációs, egészségvédelmi, rehabilitációs célból, vagy pedig versenysport, élsport formájában a legmagasabb teljesítmény elérésének céljából és szándékával.

Az önkéntesség és az ezerszínű sajátos cél különbözteti meg a sportolót a testnevelésben résztvevőtől. A testnevelés kötelező jellegű, intézményesített keretek között, kötött szervezeti formában folyó, a társadalmi konszenzus alapján megállapított célok elérését szolgáló nevelési folyamat. Az óvodai és az iskolai testnevelés minden generációt érintő kötelező tantárgy, illetve tevékenység. A fegyveres testületet önként vállaló személy, illetve a felsőfokú oktatásba belépő hallgatók számára is kötelezettség.

Úgy gondoljuk, sikerült a testnevelés elmélet és a testnevelés módszertan szubdiszciplínákat a tudományok rendszerében elhelyezni, és a vázolt jellemzők alapján önálló létüket kimutatni a sportpedagógián belül.

2. Testnevelés elméleti alapismeretek

2.1. Kultúra – testkultúra (Rétsági Erzsébet)

A testkultúra a sporttudomány egyik legfontosabb kulcsfogalmának tekinthető. Kultúrával való szoros kapcsolata okán, és jelentőségükre való tekintettel, azonos súllyal foglalkozunk mindkét fogalommal. De nem szorítkozunk kizárólag a definíciók magyarázatára, hanem bepillantást adunk keletkezésükbe, jelentéstartalmuk változásaiba.

2.1.1. A kultúra szó eredetéről

A kultúra szó etimológiailag a latin colere („művelni”) szóból származik és az antikvitásra visszanyúló értelmezés szerint, a föld megművelését, az embert körülvevő „nyers” természet gondozását, ápolását, átalakítását, nemesítését jelentette. Az élet számára oly fontos agrártevékenységhez kapcsolódó kifejezés (agri cultura) már korán metaforikus jelentésre tett szert, általános értelemben bármi kiművelésének vagy jobbításának jelölésére alkalmazták. „Ami a kifejezés mai értelmezését illeti, a döntő jelentésváltozás Cicerónál (i.e. 106–43) történik meg, aki az iskolázatlan lelket a megműveletlen földhöz hasonlítja, s így jut az ismert megfogalmazáshoz: cultura animi philosophia est, azaz a filozófia a lélek művelése. A cultura animi fogalma egy társadalmilag fontos eszmét és ideált fejezett ki: „azt a folyamatot jelölte, amelynek során az egyén saját erőfeszítései révén alakítja és átalakítja, kiműveli a maga szellemi és erkölcsi képességeit” (Márkus, 2002). A kultúra fogalmának jelentése tehát Cicerónál teljesen elszakadt a szó eredeti, az ember tárgyi tevékenységét kifejező tartalmától.

A kultúra szót a rómaiak után sokáig nem használták. Európában a XVII. században bukkant fel újra a fogalom, különösen a német nyelvterületen. A fogalom megjelenése óta, a mai felfogás kialakulásáig változásokon ment keresztül, változatos jelentéstartalmakat és használatot mondhat magáénak. Kezdetben tehát a föld megművelésére vonatkozott, amelyet átvitt értelemben a szellemi és erkölcsi (meg)művelésre vonatkoztattak. Ebben az értelemben a kultúra az egyéni belátáson, erőfeszítésen alapuló fejlődési, tökéletesedési folyamat volt. Ezt egy újabb értelmezés követte. A folyamatról, a célhoz vezető útról a hangsúly a végeredményre helyeződött át: a művelt ember intellektuális, szellemi, morális állapotára, vagy szélesebb értelemben a művelt ember egész életmódjára vonatkoztatták.

Megjegyzendő: ez a fogalom alkalmas volt ellentétek kifejezésére, illetve hangsúlyozására is: egyes társadalmi csoportok, népcsoportok, népek megkülönböztetésére, szembeállítására használták. A kultúra szót a fejlettebb és választékosabb életmóddal, létezésmóddal kapcsolták össze, míg a szembeállított csoportok a műveletlen és a barbár jelzőket kapták. Az ellentétet kifejező fogalomértelmezés más vonatkozásban is megjelenik: a természettel szembeállított kultúraként. Mindannak jelölésére szolgált, amit az emberek maguk teremtettek meg, maguk hoztak létre.

A kifejezés gyökereihez való visszatérésként értelmezhető az, amikor a kultúra az emberi alkotó tevékenység mindazon tárgyiasult eredményének szinonimájává válik, amely hozzájárul az emberek, egyének fejlődési, tökéletesedési folyamatához. Márkus (2002) megfogalmazása alapján: amely által, és amelynek következtében az emberi individuumok természeti alkata módosul, fejlődik és gazdagodik, és amelyet minden egyes nemzedékre elődei hagyományoznak elsajátítandó és megváltoztatandó örökségként.

A XX. században kibontakozó irányzatok szerint a hagyományos „Európacentrikus” kultúrafogalomban kialakul az emberi tevékenységek pozitív eredményeit hangsúlyozó „anyagi és szellemi értékek, javak összessége” definíció (lexikonok kultúrameghatározása).

2.1.2. A kultúra fogalmának értelmezése napjainkban

Takács (1999): szerint a „kultúra” olyan intenzív tartalommal rendelkező fogalom, hogy szinte végtelenül sok értelmezésével találkozhatunk a mindennapi tudat, de a tudományos gondolkodás síkján is. Se szeri, se száma a kultúra olyan értelmű kiterjesztésének, amikor a társadalmi élet valamely szegmentumát a „kultúra” szóval egészítjük ki, például lakáskultúra, öltözködési kultúra, közlekedési kultúra, politikai kultúra, valamint egyre gyakrabban: a testkultúra. Bevett szokás az egyes művészeti ágak kultúrájáról beszélni: filmkultúra, zenekultúra, tánckultúra, színházkultúra stb. Népekkel, etnikumokkal, nemzetekkel vagy kontinensekkel összefüggésben is emlegetjük ezt a fogalmat, mint például az angolszászok kultúrája, cigánykultúra, keleti népek kultúrája, amerikai kultúra, stb. Gyakran azonosítják a kultúrával a modort és az ízlést, az udvariasságot, a tökéletességet vagy a finomságot”.

Az idézet rámutat, hogy a kultúra szó mai használata igen sokrétű, és ennek megfelelően a definíciók, illetve megközelítések is színes képet alkotnak. A kultúradefiníciók különbözőségének oka Takács (2005) szerint, a megfogalmazás absztrakciós szintje, valamint, az hogy a különböző tudományok szempontjából történt definiálások magukon viselik az adott tudomány elméletének és terminológiájának nyomait.

Alább bemutatunk néhány kultúra meghatározást, a különbözőségek, illetve a fogalom lényegének és komplexitásának érzékeltetése céljából.

A Pedagógiai Lexikon (1997) megfogalmazásában a „közösség” a kulcsszó: „A kultúra a tapasztalatok, tevékenységek és normák rendszere, amelyek a közösséget összetartják, miközben a közösség tagjai a környezet kihívásaira reagálnak”. Ezzel a felfogással rokon a kulturális antropológiai meghatározás: „A kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek összessége, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják. A kultúra alapján tudunk eligazodni abban, hogy mik a fontos értékek és normák az életben. Szociológiai aspektusból a kultúra: „Egy adott társadalomra jellemző normák és értékek, tudományos ismeret, irodalmi, művészeti, zenei alkotások, és ember alkotta tárgyi környezet” (Andorka, 1997).

A köznapi kultúrafelfogásban a „kulturált”, „művelt” (ember vagy társadalom) kifejezés az egyes ember vagy közösség viselkedésére, egyéni és társadalmi magatartására, az emberek egymás közti viszonyait szabályozó szokások, értékek stb. rendszerére vonatkozik – egészen az illemig vagy a jó modorig. De jól ismert a kultúra másik fő jelentése az úgynevezett „magas kultúra” is, amely a tanulással, művelődéssel kapcsolatos területeket képviseli. Ez a jelentés a civilizációhoz, a differenciált társadalmi élethez kapcsolódik.

Takács (1999) értelmezése szerint: „Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a kultúra nem más, mint az ember és az általa teremtett objektivációk közötti viszony. Az objektivációk természetesen igen összetett rendszert alkotnak. Beletartoznak: az ember által átalakított természet, a mesterséges »természet«, vagyis a művi környezet (öltözet, lakás, város, stb.), a tárgyak halmaza, a termelési és fogyasztási szokások, a társadalmi struktúrák (család, munkahelyi közösség, sportcsoportok stb.), az életmód (beleértve például a »testkulturális« életvitelt). A különböző ismeretek és tudományok, az erkölcsi és a vallási normák, a szimbólumok, a művészetek, illetve mindezek intézményei.”

Végezetül a Magyar Nagylexikont idézzük: „A kultúra azon képességek, (anyagi, viselkedésbeli, szellemi) teljesítmények, társadalmi intézmények összessége, amelyek megkülönböztetik az embert az állatvilágtól, és amelynek révén a történelem folyamatában természeti állapotából kiemelkedett. Tárgyiasult formában társadalmilag továbbadott képességek és tapasztalatok együttese.” (Magyar Nagylexikon, Akadémiai Kiadó, 11. kötet. 619–620.)

Összefoglalás. Rövid áttekintésünk alapján megállapítható, hogy a kultúra történelmi kategória, amely rendkívül összetett tartalmakat foglal szintézisbe. A szó sok szemantikai-fogalmi változáson ment keresztül, de a jelentésváltozatokra és a változatos használatára mégis jellemző, hogy általában valamiféle egyetemes jellegű pozitív értékre, vagy értékekre, az emberiség pozitív eredményeire utaló terminusnak tekintették.

2.1.3. A testkultúra fogalma, értelmezése

A testkultúra definíciók közös eleme, hogy testkultúrát az egyetemes kultúra szerves részének tekintik (pl.: Földesi, 1976; Takács, 1972, 1995, 2005; Rőtig, 1976; Kun, 1996; stb.) Ez a nézet a kultúra több mint két évezredes történetének csak az utóbbi évtizedeiben vált természetessé. Holott az emberiség történetében a testkultúra valamilyen módon mindig a kultúra részét képezte (vadászat, harci tevékenység, lovagi torna, népi játékok, stb.). Ennek ellenére a kultúrafelfogás leszűkítése a szellemi javakra, a műveltség elsajátítására és birtoklására a humanizmust, a reneszánsz, illetve a felvilágosodás korát egyaránt jellemezte. Földesi (1976) szerint a hagyományos arisztokratikus kultúrafelfogásba nem foglaltatott bele a testkultúra, mert csupán a szellemi értékeket, princípiumokat (lelki, intellektuális, művészi) tekintette a kultúra részének. „A test, mint a lélek börtöne, az értékskála alján helyezkedett el” (Takács, 2005). A testkultúra befogadása szempontjából meghatározó ún. harmadik kultúramodellről, illetve a különböző – benne Földesi (1976) által is említett arisztokratikus – kultúrakoncepciókról Takács (2005) tanulmányában olvashatunk. Nevezetesen arról, hogy a nyugati kultúra történetében több mint ezerötszáz évig a tradicionális, vallásos kultúrafelfogás uralkodott, az utolsó ötszáz évben, pedig a modern anyagelvű kultúra. A múlt század hatvanas éveiben kezdett körvonalazódni egy újabb modell, „amely kreatív (átfogó) kultúra néven vonult be a társadalomtörténetbe illetve a gyakorlatba”. Ez a kultúrakoncepció pozitív viszonyban van a testkultúrával, mert a „test, a lélek és a szellem összhangjának” szükségességét vallja. „Ebbe a kulturális paradigmaváltással konstruálódott új kultúrakoncepcióba már a testkultúra is szervesen beleilleszkedik”.

Ezek után nézzünk néhány testkultúra definíciót.

Kezdjük egy máig érvényes 1972-ből származó fogalom magyarázattal: „A testkultúra az egyetemes kultúra szerves alkotórésze. Az ember egészségügyi és mozgáskultúráját foglalja magában. Tartalmilag jelenti mindazon szellemi és anyagi értékek összességét, melyeket az emberi társadalom a fejlődése folyamatában létrehozott és megőrzött. A testkultúra jelentéstartománya átfogja a társadalomban lezajló aktivitást a fizikai tevékenység segítségével. Az embernek ez a társadalmon belül lezajló aktivitása az egészségének, fizikai állapotának megőrzésére, képességeinek fejlesztésére, teljesítőképességének növelésére történik, a testgyakorlás és a sport, mint eszközrendszer felhasználásával.” (Takács, 1972)

Röthig (1976) szerint: „A testkultúra az egyetemes kultúra organikus része, az ember egészségügyi kultúrájának egy részét és mozgáskultúráját foglalja magában. Tartalmilag a testkultúra mindazon szellemi és anyagi értékek összességét jelenti, amelyet az emberi társadalom fejlődése során létrehozott és értékként megőrzött, a társadalmon belül lezajló aktivitása, fizikai tevékenysége segítségével”.

Végül a Sportlexikon (1986) megfogalmazása: „A testkultúra testi-lelki műveltség és művészet, ami az egyetemes kultúra szerves része, történetileg változó értelmezéssel és gyakorlattal. Az egyetemes kultúra részeként tartalmazza a test egészségét, teljesítőképességét, a testi (lelki) képességek fejlesztését és versenyszerű összemérését szolgáló tevékenységeket, az e tevékenységek űzéséhez szükséges eszközöket, valamint a tevékenységek szellemi tükröződését az egyes tudományokban, köztük a testnevelésben és sporttudományban. Az említett testi képességek fejlesztését és versenyszerű összevetését szolgáló tevékenységeket két – jól ismert – részre bontjuk, a testnevelésre és a sportra”. (In.: Sportlexikon (L–Z). Főszerk. Nádori L.) Bp. 1986.

Összefoglalás. A testkultúra fogalmát – a szóösszetételből kiindulva – az ember testének kultúrájaként, kiműveléseként értelmezhetnénk. De a definíciók alapján is nyilvánvalóvá válik, hogy a testkultúra nem szűkíthető le az ember fizikumának tökéletesítésére irányuló tevékenységekre, illetve ezek empirikus eredményeire, mert ez a jelenség mibenlétének külső, tárgyi formáját is csak részben foglalná magába (Kun, 1996, 2000). A testkultúra totális értelmezésében segítségünkre van az ember totális felfogása. Az ember bio-pszicho-szociális egység, következésképpen a test kultúrálása – vagy annak elmaradása – hatással van személyisége egészére: az értelmi képességeire, szociális, társadalmi, erkölcsi, érzelmi-akarati tulajdonságaira, képességeire. Ugyanakkor tisztán kell látni, hogy mindezek a személyiségfejlesztő hatások az ember testének ápolása, fizikai állapotának, képességeinek karbantartása, fejlesztése, szomatikus alkalmazkodóképességének, mozgásműveltségének tökéletesedése folyamatában és annak eredményeként jönnek létre. A testgyakorlatok, a sport, a testnevelés tevékenységei által, e tevékenységek tárgyi-, eszközbeli-, létesítményi feltételei között, a természet erőinek, valamint a sporttudomány ismereteinek felhasználásával. Mindezen „objektivációk” szükségesek a kultúra szerves részét jelentő testkultúra értékteremtő hatásainak realizáláshoz.

2.2. Sport (H. Ekler Judit)

A sport olyan tevékenység – mint a szólás szerint a gyermeknevelés vagy, (hogy szakmabeli példát hozzunk) a foci – amihez mindenki ért, hiszen mindenki részt vesz benne. Az az apa, aki gyerekeivel kerékpártúrázik, ugyan úgy sportol, mint a Tour de France résztvevői. A nagymama, aki minden reggel húsz percet, nyújtó gyakorlatokkal harcol a korral járó mozgáskiterjedés-csökkenés ellen, vagy a baráti társaságok, akik a kispályás labdarúgó bajnokságok állandó résztvevői, szintén sportolók. Másoknak a sport kifejezésre először az olimpiai bajnok tornászok, vagy úszók eredményei jutnak eszünkbe, akik az emberi teljesítőképesség határán, század pontokkal, másodpercekkel bizonyultak jobbnak a második helyezettnél. Ha a sokféle sportolási tevékenységben közös ismérveket keresünk, hármat biztosan felsorolhatunk: motoros (fizikai és pszichés tevékenység egyszerre) tevékenység, eredményre törekszik (mások vagy saját maga – lustasága, képességbeli korlátai – legyőzésére), meghatározott szabályok szerint (szabályozott mozgások, mint például Pilates gimnasztika, vagy sportágak, mint például kézilabdázás) űzik.

2.2.1. A sport fogalma, területei

A sportot sokrétűsége miatt nehéz definiálni. Számtalan meghatározása közül a magyar sporttudomány két kiemelkedő képviselőjének Nádori László és Frenkl Róbert professzorok fogalommagyarázatát idézzük:

„Meghatározott szabályok szerint, időtöltésként vagy versenyszerűen folytatott testedzés.” (Nádori, 2005. 112.)

„Mindazon szervezett és/vagy szervezetlen, csoportos vagy egyéni testedzési tevékenységek gyűjtőfogalma, amelyekben az ember biológiai mozgásigényét, szükségletét, társadalmi körülmények között kielégíti” (Frenkl, 1978. 222.)

A sportot nemcsak definiálni, de felosztani is nehéz. Ha a sportolás célja szerint csoportosítunk, két legfontosabb területe a versenysport és a szabadidősport.

A versenysport célja és lényege a minél jobb egyéni eredmény elérése, illetve meghaladása és mások eredményeinek túlszárnyalása. Az egységes szabályok, a szabványos felszerelések és létesítmények, valamint az objektív és pontos mérési módszerek teszik lehetővé a tiszta versenyt, a teljesítmények összehasonlítását. Szinonimaként használjuk a teljesítménysport kifejezést is. A teljesítmények alapján a versenysport csúcsa az élsport. Legfontosabb kritériumai: a csúcsteljesítményekre törekvés (az élsportolók a hazai legjobbak) és a nemzetközi sikerek. Az élsportot erős specializáció jellemzi, és a sportoló számára (gyakran) foglalkozás, a karrier eszköze. A csúcsteljesítmények mögött az évekig tartó edzésmunkán kívül a sportszakemberek (edzők, sportvezetők, sporttudósok), szponzorok, sportszergyártók nagy csoportja is ott áll. Az élsport a szórakoztató ipar része is, fokozott gazdasági jelentőséggel (pl.: sportturizmus). Az élsport, minden résztvevője számára professzionális tevékenység.

A szabadidősportban (tömegsport, sport for all) résztvevők célja az egészségre törekvés, a felfrissülés, felüdülés, illetve az aktív szabadidő eltöltés. A kifejezés használata némileg félrevezető, mert a professzionista sportoló (akinek a sport a munkája) kivételével, mindenki a szabad idejében sportol.

Az embereket sokrétű motiváció készteti sportolásra. Ennek egyik alapeleme, hogy a sporttevékenység élmény, örömet okoz. A szabadidősportot is jellemzi a sport egyik meghatározója, a teljesítményre való törekvés. Ez a teljesítmény egyformán lehet a másokkal való versengés (tehát a szabadidősportban is létezik verseny), vagy a saját teljesítmény növelése. A szabadidősport jellemzője a prevenciós szemlélet is. A rendszeres testedzés célja a szórakozás, kikapcsolódás mellett az egészség és a teljesítőképesség megtartása (pl.: időskorúak sportja, fittségi edzés).

A szabadidős sporttevékenység űzhető szervezett, vagy spontán formában, egyedül, vagy társsal, társakkal is. A csoportban végzett rekreációs célú mozgásos szabadidő eltöltés szociális kapcsolatainkat is erősíti.

A szabadidősportra – ugyanúgy, ahogy az élsportra – sokoldalú sportpiac épült rá.

2.2.2. A sport értelmezése és értékei a XXI. században

A sport értelmezése, a társadalom és az egyének életében betöltött szerepe az emberiség történetében folyamatos átalakuláson ment át.

Néhány sportolási példa a történelemből Minden történelmi korban, az emberek, akiknek bármilyen okból volt szabadidejük, keresték a szórakozási lehetőségeket, amelyekbe a testgyakorlatok – kínálva a szintén vonzó versengés lehetőségeit – az elsők között szerepeltek. Például a különben nagyon nem sportbarát középkorban a gazdagok vadásztak, a szegény emberek népi játékokat űztek. De vallási okok is elvezettek sportolási rítusok, szokások kialakulásához, amire a beavatási szertartások, próbák vagy az olümpiai játékok lehetnek jó példák. Az itt felsoroltak is mutatják, hogy bár az ember mindennapi életének gyakorlatilag mindig része volt a sport, értelmezése erősen különböző lehet.

Az értelmezés legszélesebb skáláját (lásd. 2.2.1. fejezet) valószínűleg a XXI. század hozza, hiszen az egész emberiségre vonatkoztatva ma rendelkezünk a legtöbb szabadidővel, a legsokoldalúbb ismeretekkel és olyan divathullámokkal is, amelyek a sportolás motivációi lehetnek.

Miért? Miért sportoltak minden történelmi korban tömegével az emberek? És ma? Mit ad, adhat a sport a sportoló embereknek? Ezt a kérdést a sport értékeinek számbavételével szeretnénk megválaszolni. Nem lesz könnyű feladat. Hiába azonosak az egyes sportterületek testkulturális értékei (2.1.3. fejezet), szerteágazásuk miatt különösen nehéz egy, a sport minden területére érvényes, egységes értékrendszer felállítása. A sport értékrendszerének felvázolásakor abból indulunk ki, hogy az egyre nagyobb teljesítményre törekvő élsport, az iskolai nevelés részét képező testnevelés, és a szabadidőben, a legkülönfélébb célokkal végzett sportolás értékei közösek, csak preferenciarendszerükben különböznek. Egy adott szituációban (életkor, szervezet, egészségi állapot, stb.) végzett sporttevékenység meghatározhatja azt is, hogy a sport, a sportolás valaminek (például a személyiségfejlesztésnek, az egészség megtartásának, stb.) eszköze, vagy valaminek a közvetlen, illetve közvetett célja. Az is elképzelhető, hogy két, együtt edző egyén sportolási motivációi és céljai is teljesen különböznek.

Összefoglalva: a sport/a sportolás értékeinek státuszát az adott körülmények között, a sportoló egyén fogalmazza meg önmagának. Így felosztásunk, a sport értékeinek egy lehetséges nézőpontját jeleníti meg.

 

Célértékek

A sportolás alapvető, sajátos