A pszichológia és logika

26
es a  sárgánál jóval nagyobb, mint a többi színnél, úgyhogy végre a zöld
világosabbnak látszik, mint a sárga, és a kék világosabbnak, mint a vörös.
Innen van, hogy alkonyatkor a kék és zöld igen jól látható még, amikor
már a vörös feketének látszik. Ha egy festményt nappal szemlélünk, akkor
a vörös és sárga színek, ha alkonyatkor, akkor pedig a zöld és kék színek
lépnek előtérbe. A megvilágítás csökkentése tehát a rövidhullámú színek-
nek   kedvez.  Ezt  a   tüneményt,   melynek  főkép   az   esztétikai  színhatásban
van   nagy   jelentősége,   felfedezője,  Purkinje   (†  1869)   után  Purkinje-féle
tüneménynek nevezzük.
5.   Színérzeteink   elsősorban   az   ingerek   természetétől
(az   éterrezgések   hosszától,   kilengésétől,   tisztaságától)   függ-
nek.   Ezenkívül   még   attól   is,   vájjon   ezek   az   ingerek   milyen
terheli  és  időbeli   feltételek  között   jelentkeznek.   Az   ingerek
térbeli   viszonyain   alapulnak  a)  a  kontrasztjelenségek,  b)
időbeli viszonyain pedig az  alkalmazkodás jelenségei  és az
utóképek.
a) Ha   szürke   papirosdarabkát   fehér   alapra   helyezünk,
azonnal   sötétebbnek   tűnik   fel,   mint   amilyen   azelőtt   volt;
fekete   alapon   viszont   világosabbnak   látszik.   Ez   a   jelenség
a  világosságkontraszt.  Ha   az   alap   színes,   a   szürke   papiros-
darabka   az   alap   kiegészítő   színével   van   színezve:   vörös
alapon   zöldesnek,   zöld   alapon   vörösesnek   látszik  (szinkont-
raszt).  Különösen   élénk   a   színkontraszt,   hogyha   az   alapot
s  a rajta lévő szürke papirosdarabot (esetleg  egy  2 cm belső
és  3  cm  külső  sugarú  szürke  gyűrűt)   fehér
;
  átlátszó  selyem-
papirossal   befödjük  (fátyolkontraszt).  A   kontraszt   mindig
kölcsönös: minden  szín befolyással  van a szomszédos  színre
és   viszont.   A   kontraszt   mindig   a   színek   érintkező   határán
a   legerősebb;   ettől   távolodva   fokozatosan   csökken  (szél-
kontraszt).  Ha   pl.   egy   világosszürke   papirosszeletkét   sötét-
szürke   alapra   teszünk,   egyikük   sem   válik   egész   felületükön
világosabbá,   illetőleg   sötétebbé,   hanem   főképpen   a   közös
határvonalon:   a   világos   itt   a   legvilágosabb,   a   sötét   itt   a
legsötétebb.   Ha   két   tarka   színt,   melyek   kontrasztot   alkot-
nak,   keskeny,   semlegesszínű   sávval   egymástól   elválasztunk,
a   kontraszthatás   tetemesen   csökken.   Ennek   nagy   jelentő-
sége van a színek díszítő alkalmazásánál.
b) Sötét   szobából   napsütötte   helyre   kilépve,   először
majdnem   minden   tárgyat   vakító   világosságban   látunk.   Las-
sankint   azonban   a   tárgyak   világossága   csökken  s  bizonyos
idő múlva  a legvilágosabb  tárgyakat  is, pl. a fehér felhőket,

---

27
egészen   elviselhető   módon   látjuk.   Viszont   este   fényesen   ki-
világított   teremből   az   utcára   lépve,   először   mindent   átha-
tatlan   feketeség   borít.   Nemsokára   azonban   az   éjtszaka   még-
sem   tűnik   fel   olyan   sötétnek,   a   tárgyak   körvonalai   kibonta-
koznak   előttünk.   Ugyanazon   ingereknek   hosszabb   be-
hatása   alkalmával   a   fényérzetek   nem   tartják   meg   eredeti
természetüket,   hanem   több-kevesebb   idő   alatt   megváltoz-
nak. Ez az alkalmazkodás jelensége.
Ha   szemünkre   erős   fényinger   nagyon   rövid   ideig   hat
(pl.   izzó   villamoslámpába   pillantunk),   majd   szemünket   be-
hunyjuk,   akkor   még   egy   ideig   a   fényt   tovább   látjuk.   Ez   a
pozitív   utókép.  Ha   vörös   papirosszeletet,   melyet   fehér   pa-
pirosra   helyeztünk,   20—60   mp-ig   teljesen   nyugvó   szemmel
nézünk,   majd   a   papirosszeletet   hirtelen   eltávolítjuk,   a   fehér
alapon zöld foltot látunk és pedig olyan nagyságút és alakút,
mint   amilyen   a   vörös   papirosszelet.   Ugyanezt   tapasztaljuk,
ha   a   házfalakon   vörös   plakátot   nézünk,   majd   szemünket
a fal más részére szegezzük. Ez a jelenség a  negatív utókép
vagy  szukcesszív   kontraszt.  Ha   az   első   benyomás   világos,
akkor   az   utókép   sötét   és   megfordítva;   a   tarka   színek   ne-
gatív   utóképe   mindig   a   kiegészítő   szín.   A   negatív   utókép
gyakran sokáig,  10 percig is tart.
6.   Vannak   egyének,   akik   a   vörös,   sárga   és   zöld   színeket   sárgának
látják,   de   különböző   világossági   és   teltségi   fokban   (ezért   nem   minden
esetben   tévesztik   össze   a   vöröset   és   a   zöldet);   viszont   a   kék   és   ibolya
színárnyalatok   mind   kéknek   tűnnek   fel   előttük.  Ezek   a  vörös-zöld   szín-
tévesztők  (színvakok). Színrendszerük a semleges színeken kívül csak két
tarka   színből   áll:   a   sárgából   és   a   kékből.   A   férfiaknak   körülbelül   3%-a
vörös-zöld színtévesztő; nőknél ez a színtévesztés igen ritka. Mások ismét
a   sárga   és   kék   színeket   tévesztik   Össze:   színrendszerük   csak   a   vörösből
és zöldből áll. Ezek a  sárga-kék színtévesztők. A teljesen színvakok  végre
csak   fehér-szürke-feketének   látják   a   világot,   a   tarka   színek   hiányzanak
náluk. A színes kép előttük az acélmetszet szürkés árnyalataiban tűnik fel
(monochromatizmus).  A spektrum  számukra  csak  színtelen  sáv,  melynek
közepe világos, két vége sötét.
A színtévesztést daltonizmusnak is nevezik, mert Dalion angol kémikus
(1794) volt az első, aki magán a vörös-zöld vakságot észlelte. A színtévesz-
tésnek különös fontossága van a vasutas és hajós alkalmazottaknál. A vörös-
zöld vakságban szenvedő alkalmazott éppen a két legfontosabb jelző színt,
a   vöröset   és   zöldet   téveszti   össze,   bár   a   jelzés   világosságbeli   különbsége
többé-kevésbbé  eligazítja   őt   a  (vörös   sötétebb).  Holmgren  svéd  fiziológus
indította   meg   a   mozgalmat   1876-ban   a   vasúti   és   hajózási   alkalmazottak
megvizsgálása  érdekében;   addig sok  szerencsétlenséget   idézett   elő  a  for-
galmi személyzet rendellenes színérzéke.
A színtévesztés  párhuzamba  állítható a normális színlátás természe-

---