Dr. Kéri Katalin – Ambrus Attila József a sokoldalú ember
Könyörülj rajtam, oh Isten könyörülj rajtam, mert benned bízik az én lelkem; és szárnyaid árnyékába menekülök, amíg elvonulnak a veszedelmek. 3
Yüklə 0,65 Mb.
|
- Bu səhifədəki naviqasiya:
- Ajánlott irodalom
- 11. Vágyak – Álmok – Célok – Fantázia
2. Könyörülj rajtam, oh Isten könyörülj rajtam, mert benned bízik az én lelkem; és szárnyaid árnyékába menekülök, amíg elvonulnak a veszedelmek. 3. A magasságos Istenhez kiáltok; Istenhez, aki jót végez felőlem. 4. Elküld a mennyből és megtart engem; (…) 5. Az én lelkem oroszlánok között van, tűzokádók között fekszem; emberek között, akiknek foguk dárda és nyilak, nyelvök pedig éles szablya. 6. Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsőséged! (126) 516. o. ADY ENDRE: AZ ISTEN-KERESŐ LÁRMA Neved sem értem, Istenem, De van két árva, nagy szemem S annyi bolondot látok, Hogy e sok bolondságból Nagy ijedelmemben, Uram, hozzád kiáltok. Próbáltam sokféle mesét, De, hajh, egyik se volt elég: Szívemben, idegimben Kiabáló, nagy lárma Téged keres, Fölség, Isten, a tied minden. (9) 288. o. Ajánlott irodalom Beszélgetések a Bibliáról – Mítoszok és legendák a Bibliában (Szerk.: Rapcsányi Lészló) (Minerva, Bp., 1984.) Busch, Wilhelm: Jézus a mi sorsunk (Evangéliumi K., Stuttgart, 1987.) Eliade: A szent és a profán vallás lényegéről (Európa, Bp., 1987.) Glasenapp, Helmut von: Az öt világvallás (Gondolat, Bp., 1987.) Hegedűs Loránt – Henczi Lajos: Isten és ember titka (Bp., 1992.) Jézus Krisztus tegnap és ma – Rádióbeszélgetések és vallomások (Szerk.: Szabó Ferenc) (Róma, 1985.) Öröktűz – Elbeszélések az Isten-kereső emberről (Vál.: Lukács László, Pomogáts Béla, Rónay László) (Vigília, Bp., 1986.) Pais István: Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák (szerzői kiadás, Bp., 1992.) Ratzinger, Joseph : Krisztusra tekintve (Vigília, Bp., 1993.) Schmitt Jenő: Krisztus istensége a modern ember szellemében (Hatágú Síp Alapítvány, Bp., 1993.) Szabó Ferenc: Napfogyatkozás – kereszténység és modernség (Eszmetörténeti tanulmányok) (Róma, 1991.) Szennay András: A kereszt titka (Bencés K., Pannonhalma, 1992.) Visszatérés – A reinkarnáció tudománya (The Bhaktivedanta Book Trust, Bp., 1990.) 11. Vágyak – Álmok – Célok – Fantázia “Játszani kék tenger peremén ragyogó kavicsokkal.” (Weöres Sándor) SZILÁGYI DOMOKOS: RAGYOGJ Elaludtak a fák, a levelek libegnek, az álmok tudnak várni, az álmok nem sietnek. Tudjál álmokra várni, ahogy ők tudnak várni rád, az éber csak így nem csalja meg magát. A levelek fölött álmodó fények úsznak, az álmok fölragyognak, a fények elalusznak. Aludj fényekkel együtt, ragyogj fényekkel együtt. (128) 41 o. TAGORE: ÁLDOZATI ÉNEKEK 12. Elindultam az első fénysugár kocsiján. Folytattam utam világok sivatag pusztaságain át, s otthagytam lábam nyomát nem egy álló és bolygó csillagon. A legmesszebb út az, amelyen az ember legközelebb jut önmagához, s a legbonyolódottabb gyakorlat, mely egy hang legtökéletesebb egyszerűségéhez vezet. A vándornak előbb minden idegen ajtón kopogtatnia kell, amíg elér a sajátjához s az egész külső világot be kell barangolnunk, hogy végül eljuthassunk szivünk legbensőbb szentélyéhez. F: Szentirmay Gizella (130) 13. o. AZ ÁLOM
Az önkéntelen képzelet szélsőséges formája az álom. Az alvás természetes fiziológiai állapot, a szervezet felfrissülésének céljára szolgáló ritmikusan visszatérő életműködés. Mikor alszunk, tudatos pszichikus működéseink korlátozódnak, sokszor fantasztikus, borzalmas vagy kellemes, nyugodt álmot álmodunk. Különösen a teljes elalvás előtt vagy alvásunk végén, az ébrenlét és az alvás közötti sajátos állapotban, élénk álomképek keletkezhetnek. Felébredéskor ráeszmélünk, hogy a valóság álmainkban sokszor elváltozik, új, szokatlan elemekkel keveredik. Rájövünk arra, hogy a képzeletünkben álom során jelentkező képek nem az élet reális összefüggéseit tükrözték. Rövid időre történő felébredéskor sokszor elgondolkodunk álmunkról, újabb ingerhatások érnek bennünket, amelyeket azután az álomban tovább szövögetünk. (109) 22. o. LEIGH HUNT: TŰNŐDÉS AZ ÁLOMRÓL Az efféle tűnődést akkor ajánljuk az Olvasónak, amikor ágyában kényelmesen megfészkelődött, a takarót fülére húzta, hogy a kémény kürtőjéből a szél jajgatását ne hallja, egyszóval nekifeküdt az álomnak. “Áldja meg az Isten – fohászkodott Sancho – aki az álmot kitalálta! Befogja az embert, akár a köpönyeg!” Gyönyörű pillanatunk valóban, amikor jól bevackolódtunk, és úgy érezzük, álom jön szemünkre csöndesen. Nem elmúltakra tekintünk – a jobb jövőnek nézünk elébe. Fáradt tagjaink e helyzetüket örvendezően fogadják munkás napjuk végeztével. Enyhe érzékcsalódások lepik meg az embert. Búcsúzik a tudat, és lábujjhegyen odébbáll, akár az anya, mikor alvó gyermeke karjából bontakozik ki – mintha lelkünkre enyhet adó fedél borulna –: csúszunk, siklunk, zuhanunk. A titokzatos szellem elindult ágyunk mellől éjjeli őrjáratára. F: Bartos Tibor, Julow Viktor (13) 349. o. SIGMUND FREUD: ÁLOMINGEREK ÉS ÁLOMFORRÁSOK Hogy álomingeren és álomforráson mit értsünk, megmagyarázhatná a népies szójárás: “Az álom a gyomrodból jön.” Az állítás mögött elmélet rejtőzik, amely szerint az álom az alvás megzavarásának következménye. Nem álmodtunk volna, ha valami zavaró nem ingerelt volna alvás közben: az álom e zavarás reakciója. A különböző szerzők igen terjedelmesen foglalkoznak műveikben az álmokat előidéző ingerekkel. Annyi bizonyos, hogy ez a probléma csak azóta merülhetett fel, amióta az álom a biológiai kutatás tárgya. A régieknek, akik az álom isteni küldetésében hittek, nem kellett külön ingerforrást keresniük: az álom isteni vagy démoni hatalom akaratából, tartalma pedig azok tudásából vagy szándékából származott. A tudomány csakhamar ez előtt a kérdés előtt állott: vajon az álomra késztető inger mindig ugyanaz-e vagy többféle. Ezzel annak a mérlegelése is felmerült, hogy az álom oki magyarázata a pszichológia vagy inkább a fiziológia kérdéskörébe tartozik-e. A szerzők legtöbbje tehát, úgy látszik, elfogadja, hogy az alvás megzavarásának okai, az álom forrásai különfélék lehetnek, és hogy testi ingerek ugyanúgy lehetnek álomkeltők, mint lelkiek. Aszerint, hogy ki melyik álomforrásnak tulajdonít nagyobb jelentőséget, milyen rangsort állít fel álomképző fontosság tekintetében, nagyon eltérőek a vélemények. Ahol hiánytalan az álomforrások felsorolása, ott általában négy fajtájukat ismerik fel, s ezt a beosztást magukra az álmokra is alkalmazzák: 1. Külső (objektív) érzéki ingerek. 2. Belső (szubjektív) érzéki ingerek. 3. Belső (organikus) testi ingerek. 4. Tisztán pszichés ingerforrások.
(46) 28-29. o. TAGORE: ÁLDOZATI ÉNEKEK 61. Tudja-e valaki, hogy honnan jön az álom, mely a kis gyermek szempillái körül repdes? Az a hír járja, hogy ott van lakása valahol tündérországban, az erdő árnyában, melyet csak homályosan világítanak meg szentjános-bogárkák, ott csüng két félénk kis varázsbimbó. Ezekből száll elő, hogy csókdossa a kis gyermek szemét.
(130) 52. o. KISS ANNA: HOGY REPÜL AZ EMBER – Azt álmodtam, kismacska vagyok. Csikos. Kupán vágtak, mehettem föld alá. – Igyekezz elfelejteni – mondta öreganyám –,
CSUANG-CE: A PILLANGÓ Csuang-ce egyszer azt álmodta, hogy repkedő pillangó, boldog és egészséges, és azt se tudta, hogy ki az a Csuang-ce. Amikor felébredt, ismét igazi és valóságos Csuang-ce lett. Most igazán nem tudom, Csuang-ce álmodta, hogy pillangó, vagy a pillangó álmodta, hogy Csuang-ce. Pedig Csuang-ce és a pillangó között bizonyosan van különbség. A dolgok így meg tudnak változni.
(56) 38. o. SIGMUND FREUD: MIÉRT FELEJTJÜK EL AZ ÁLMOT FELÉBREDÉS UTÁN? Közmondásos, hogy reggelre az álmok “szertefoszlanak”. Természetesen emlékezhetünk is rájuk, hiszen az álmot csak a felébredés utáni visszaemlékezésből ismerjük: azonban igen gyakran az az érzésünk, hogy az emlék csak töredékes, hogy éjjel több volt belőle. Megfigyelhetjük, mint zsugorodik a reggel még élénk álomemlék a nap folyamán apró töredékekké. Olyankor tudjuk, hogy álmodtunk valamit, de azt már nem, hogy mit. Tapasztalatok alapján annyira megszoktuk, hogy az álom sorsa a feledés, hogy nem tekintjük abszurdumnak a lehetőséget: az is álmodhatott éjszaka, aki reggelre mit sem tud az álom tartalmáról, az álmodás tényéről. Másrészt megtörténhet, hogy az álmok rendkívül tartósan megmaradnak emlékezetünkben. Analizáltam betegeimnek olyan álmait, amelyeket huszonöt és még több év előtt láttak, és emlékszem egy saját álmomra is, amelyet a mai naptól legalább harminchét év választ el, de az emlék mit sem veszített frisseségéből. Mindez roppant különös és egyenlőre érthetetlen. F: Hollós István (46) 42-43. o. KASSÁK LAJOS: AZ UTAK Nappal hosszúra nyúltan egyhelyben fekszenek, de éjszaka a sötétben, vagy a sápadt hold, vagy a remegő csillagok alatt elindulnak a legtávolabbi pont felé. Senki sem lesheti meg titkukat, mert ruhát cserélnek és magukhoz vonzzák az árnyakat. Az egész világ tengereivel, hegyeivel, sivatagaival, városaival egyetlen erdő nekik és élnek és visszaélnek ezzel a csodával. Menet közben tragédiákat és tragikomédiákat mesélnek. Nyomukban csipkebokrok, fényesre csiszolt kövek és tengeri kagylók szóródnak szét. A horizont vörös fáklyasorral jön eléjük, tejet fej nekik a hold tőgyéből és megfésüli őket a rohangászó szél fogaival. És nem szólnak arról, hogy egy hosszú életen át hányszor túrták fel és tapostak rájuk. Megelégszenek a pillanat örömeivel s reggel, ha testükbe szúrja fénynyilait a nap, tetszhalált mímelnek és nem árulják el az embereknek, hol voltak, mi történt velük az éjszaka.
ANTOINE DE SAINT-EXUPÉRY: A KIS HERCEG – Jó napot! – mondta a kis herceg. – Jó napot! – mondta a váltóőr. – Mit csinálsz te itt? – kérdezte a kis herceg. – Rostálom az utasokat, ezresével – mondta a váltóőr. – Hol jobbra küldöm a vonatokat, amik viszik őket, hol meg balra. És egy kivilágított gyorsvonat rázkódtatta meg mennydörgő robajjal a váltóházat. – De sürgős nekik – mondta a kis herceg. – Mit keresnek? – Azt maga a mozdonyvezető sem tudja – mondta a váltóőr. Ellenkező irányból eldübörgött egy másik kivilágított gyorsvonat. – Máris visszajöttek? – kérdezte a kis herceg. – Ezek nem ugyanazok – mondta a váltóőr. – ez egy ellenvonat. – Nem érezték jól magukat ott, ahol voltak? – Az ember sosem érzi jól magát ott, ahol éppen van – mondta a váltóőr. Földübörgött egy harmadik kivilágított gyorsvonat. – Ezek az első vonatnak az utasait üldözik? – kérdezte a kis herceg. – Egyáltalán nem üldöznek semmit – mondta a váltóőr. – Alusznak odabent, vagy ásítoznak. Csak a gyerkek nyomják az orrukat az ablaküveghez. – Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek – mondta a kis herceg. – Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a ronygybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak… – Könnyű nekik – mondta a váltóőr.
(116) 83-85. o. KARINTHY FERENC: KÉSEI ÁLOM – A hirdetésre jelentkezem. – Melyik hirdetés? – Az önök hirdetése. Hogy az Állami Balettintézet felvételre keres jelentkezőket. Hát itt volnék. – Nyolc-kilenc éves fiúkat és leánykákat. – Igen. Olvastam az újságban. – Erre akar jelentkezni? – Engedelmükkel. – Bocsánat, ön hány éves? – Hatvan múltam. – És hány kiló? – Kilencvenhárom. Tudom, kissé túlkoros vagyok. De nagyon fogok igyekezni. Gyermekkorom óta álmom, hogy balett-táncos legyek. – Attól tartok, kissé elkésett. – Igazán egészen komolyan venném. Nem sajnálom a fáradságot. A súlyomból is ledolgozhatnék valamicskét. – Nem megy, uram. – Bizonyos, hogy nem? – Nem.
– Kár. Egy álommal kevesebb. (73) 46. o. LÁZÁR ERVIN: A BŰVÉSZ A közönség megdöbbenve látta, hogy a bűvész verejtékben úszó arca fénylővé gyúlt. Hirtelen csend lett, s a fénylő arcú férfi, lötyögős szürke ruhában, így szólt: – Nincs trükköm. – Hogyhogy nincs?- kérdezte a fizikatanár. – Egyszerűen nincs. Valóban tigrissé változtatom a nyulat. A közönség harsány tetszéssel fogadta ezt a bejelentést – jó humora van, állapította meg valaki a sorok között –, s várták, hogy a bűvész is elmosolyodik. De nem mosolyodott el. Megismételte a mutatványt a terítő nélküli asztalon, de a közönség még akkor is hitetlenkedett. Erre a bűvész remegő kézzel intett, és így szólt: – Nézzék meg hát lepel nélkül! Mindenki előrébb csúszott a székén, nyújtogatták a nyakukat, némelyeknek furcsa bizsergés futott végig a hátán, mások pedig megfogadták, most akármi lesz, megfejtik a titkot. A bűvész két-három méterre állt a teljesen meztelen asztaltól, lehunyta a szemét, mintha koncentrálna, és pár pillanat múlva ott ült a nyúl az asztalon. Az átváltozást senki sem vette észre, csak annyit láttak, hogy ahol az előbb még nyúl ült, ott a tigris. Mély csönd nehezedett rájuk, s ekkor újra megszólalt a fizikatanár: – Szuggesztió! – Igen, tömegszuggesztió – ismételték megkönnyebbülten a többiek. A bűvész fájdalmas arccal, összeszorított foggal állt a dobogón, égnek emelte kezét, és felkiáltott: – Értsék meg, nem csalás! Én ezt meg tudom csinálni!
MIHAIL BULGAKOV: BÁL A SÁTÁNNÁL – Kezdődik a bál!!! – ordította el magát a kandúr; Margarita felsikoltott, és egy pillanatra behunyta a szemét. A bál egyszerre fény, hang és illat áradatával zuhant reá. Korovjov karon fogta, és trópusi erdőbe vezette. Zöld farkú, piros mellű papagájok ugrándoztak, röpködtek körülötte, és a liánokba kapaszkodva rikácsolták: – El vagyok ragadtatva!! – De az erdő hamarosan véget ért, gőzfürdő-fülledtségét bálterem hűvöse váltotta fel. Sárgás, szikrázóan fényes kőből készült oszlopok tartották a termet, amely egyenlőre néptelen volt, akárcsak az erdő; csak az oszlopok tövében állt egy-egy ezüstturbános, meztelen néger. Arcuk szürkésbarnára vált az izgalomtól, mikor a terembe belépett Margarita a kíséretével, amely most már Azazellóval is kiegészült. Korovjov ekkor elengedte Margarita kezét, és a fülébe súgta: – Bátran, neki a tulipánoknak! Fehér tulipánágyás nőtt Margarita előtt, és az alacsony tulipánkorláton túl számtalan ernyős lámpa világított, alattuk frakkos férfiak fehér ingmelle, fekete válla. Margarita ekkor megértette, honnan szól a báli muzsika. Trombitaharsogás zúdult reá, és a feltörő hegedűhangok áradata úgy áramlott testébe, mint a friss vér. Másfél száz zenész játszotta a polonézt. A zenekar előtt álló frakkos karmester Margarita láttára elsápadt, elmosolyodott, és a keze intésével felállította az egész zenekart. A muzsika egy pillanatra sem szakadt meg, a zenészek most már állva ontották Margaritára a hangszereik lelkesítő áradatát. A karmester most hátat fordított a zenészeinek, és karját kiterjesztve, mélyen meghajolt Margarita előtt; Margarita mosolyogva intett feléje. F:Szőllősy Klára (30) 355-356. o. W. S. MERWIN: BESZÉLGETÉS Van egy szél; ha felém fordul, meghallom a kert és a sivatag beszélgetését. Hol a sivatagban, hol a kertben, nappal vagy éjjel. A vályogfalak, kőfalak, semmilyen falak, mészkő, messzi nyáj, üvöltés, madarak éneke, sziszegés, csurranás csönd, száraz illatok, vizes illatok, holdak, csillagok, virágok mind a kert meg a sivatag hangkulcsai. Elmondja egymásnak álmát a kert meg a sivatag. Leginkább egymásról álmodnak. A sivatag a benne fekvő kertről álmodik. Szereti a kertet. Átöleli. Sivataggá szeretné változtatni. A kert magában él. A kert a sivatagról álmodik, mely ott van körös-körül. Arról, hogy különbözik tőle, és tudja, hogy ez a különbség olyan illó könnyű, mint az érzelmek. Régen lehetett, amikor elősször hallottam meg beszélgetésüket. Talán kétéves lehettem, amikor meghallottam őket. Talán egyéves lehettem, amikor meghallottam őket, és így tovább. Talán mielőtt megszülettem. Vagy bárki megszületett. Vagy gömbölyűből tojás lett volna. Vagy a víz megszületett volna, magas szirten hűlve, könnyeket jövendölve, szemeket jövendölve. Talán még a színes éjszakában forgó sziklák előtt hallhattam meg őket. Hallom őket talán már mióta a fény keresgélni kezdett valamit, amire írhatna, fehéren lebegve, a színeket még magában rejtve, s körülötte a sötétség; semmit sem felejtve a kezdet óta, a tudás végét jövendölve, a vadont jövendölve. És a kertet. És a vadont. F: Kodolányi Gyula (4) 124. o. KODOLÁNYI GYULA: TENGER Olyan helyen lakni, ahol mindig elérhető a tenger. Ha vannak is napok, amikor nem állunk meg a meredek homokdűne szélén a hatalmas légzés zajába feledkezve, nem megyünk ki futni a fövenyre a fekete ciprusfák alá, vagy homokvárat építeni a gyerekekkel és a lagunán vadászó pelikánokat bámulni, bizonyosan tudjuk a tenger közelségét. A városban minden eukaliptusz-fán, minden magnólia-bokron, minden házon érezni a tenger közelségének tudatát. Mind feléje fordulnak titokban, még ha nem is láthatják, és önfeledten, érett teltségben ringatja őket e lágy éberség, e lankadatlan figyelem. Ha arrább vinnénk a várost, száz kilométerrel beljebb, vagy akár tízzel, a hegylánc mögé, mindez ellankadna: pár év, és a sivatagba porladnának a házak, orrszarvúbőrt növesztenének a megmaradt fák. Olyan helyen lakni, ahol nem kell behunynunk a szemünk, hogy ringhassunk a part fölött apánk nyakában ülve, ringhassunk a tengerben, anyánk méhében.
ADY ENDRE: A KÉK TENGER PARTJÁN Ahol mások élnek, szeretnek, Én eljöttem ide betegnek, Csókot temetni, álmot dobni, Nyugodt partokon nem nyugodni. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. (9) 52. o. JOHANN WOLFGANG GOETHE: FAUST (Részlet) FAUST (egyedül) A képzelet sebes szárnyon suhan, törekedvén az örökkévalóra, de lám, beéri egy kis oduval, ha a szerencse már nem pártfogolja. A gond a szívünk gyökerén tanyázik, s ott titkos kínokat csirázik, békétlen hánytorog, zavar nyugtot, gyönyört; mindegyre új meg új álarcot ölt, házat mutat s tanyát, kisgyermeket meg asszonyt, máskor tűz, víz, tőr, mérgezés; atól remegsz, mi nem jön, és mit el sosem veszítsz, azt kell folyton siratnod. Az istenekhez én, jaj, nem hasonlitok! Csak féreghez; mely porban vánszorog, a föld porában tenget életet s a vándor rátaposva eltemet. F: Jékely Zoltán (51) 112. o. Szabó Ferenc: AZ EMLÉKEZET ÜNNEPE «Invente. Il n’est pas fête perdue au fond de la mémoire.» (Robert Ganzo) Hát hasztalan biztatom magam? Törd át a korlátokat ússz az árral szemben állítsd meg a surranó időt!… A valóság illúziója – avagy az illúzió igazsága? Teremtő képzelet! Találj ki új földet eget az ünnep nem múlik el soha ha folyton újjászül a gyermek-csoda nem a valóságos – a képzelt gyermekség az igazi – maga az INGYENESSÉG. Csak egyszer hal meg az ember – lehet de képzeletben százszor újjászülethet. (123) 228. o. ROGER VON OECH: MI LENNE, HA…? Mi lenne, ha hét-hét ujj lenne a kezünkön? Képesek lennénk-e egyszerre mutogatni és integetni? Vajon a hüvelykujjunkból lenne kettő? És ha igen, akkor vajon könnyebben markolnánk meg tárgyakat? Megpróbálhatnánk a hét napjairól elnevezni az ujjainkat, és mutogatás helyett a kellemetlenkedő alakoknak csak ennyit mondanánk: szerda! Megváltoznának-e a különféle sportok a kezünkel együtt? Biztosabban fognánk-e például a labdát? Lehet, hogy a tízes számrendszer helyett inkább a tizennégyest kedvelnénk? Felvirágozna-e az ékszeripar? Milyen zongoradarabokat írnának a zeneszerzők? Hogy néznének ki a szerszámaink? És az írógép meg a számítógép klaviatúrája? Talán több “Shift” billentyű lenne rajta? Vagy akkor már nem is billentyűket használnánk? Ha másra nem, arra biztosan jó ez a kérdés, hogy elgondolkozzunk a kezünkön, amelyet talán túlságosan is adottnak veszünk. F: Gázsity Mila (102) 98-99. o. CHRISTIAN MORGENSTERN: LÓ Tanár úréknál csöngettek. A Marcsa felnéz. A tepsiben a harcsa rotyog. Ki lehet az ilyenkor? Ló áll az ajtó előtt. Ajtó riadtan visszacsap, kilincs dermedve, görbén a szakácsnő hökkenve áll. Az istenért mi történt? Mint látomás, a nagy leány kilép, lábán papucs. Mindenki az előszobába jön. “Bocsánat,” – szól a Ló, mint ki zavarni restel – “a lakatosműhelyből küldött… izé… a mester… Én voltam tudniillik, aki csütörtökön felhozta a zongorakulcsot…” Tizenkét ember és egy eb állnak, mint a kisértetek – a kisfiú nagyot rikolt –, állnak, gyökeret verten. A Ló, látván, hogy meg nem értik, fejét búsan lehajtja térdig, s szelíd mosollyal, mint a vértanuk indul a lépcsőn lefelé. Tabló. – Keresvén e tünet okát, tanár úr összehúzza homlokát s szól megfontoltan: “Véleményem ez – a dolog merőben valószínűtlen.” F: Karinthy Frigyes (74) 58-59. o. A SZÜKSÉGLET A szükségleteknek különböző megjelenítési formái vannak. Így beszélhetünk a vágyról, amely a szükséglet tudatosulásának kezdeti szakasza. A szükségletnek a vágy utáni megjelenési formája a kívánság. A kivánság megjelenése egyrészt azt jelenti, hogy a vágy belső jellege megváltozott, másrészt azt, hogy megjelent az objektum, amire a kívánság irányul. Ahhoz, hogy a vágyból kívánság legyen, vagyis hogy a szükséglet a vágy szintje fölé emelkedjen, az kell, hogy a tárgy érzéki minőségében differenciálódjék, továbbá az, hogy az egyszer már szükséglet kielégítésére szolgáló tárgyat felismerjük, és ezentúl magát a tárgyat fel is tudjuk idézni. Az ember és az állat szükségletei között az a különbség, hogy az ember szükségleteinek jellegét a társadalmi-történeti körülmények is meghatározzák (pl.: a szexuális szükséglet embernél és állatnál egyaránt cselekvésre késztető motívum, de az ember szexuális tevékenységének korlátot szab a társadalmi környezet erkölcsi normáival, szokásaival stb.), viszont az állatok tevékenysége a biológiai szükségletek által meghatározott tevékenység.
KARINTHY FRIGYES: CÉLKITŰZÉSEK Célkitűzések? Kérdezd meg bármelyik ismerősödet, akivel napközben találkozol, mivel foglalkozik mostanában – aztán juttasd eszébe, tíz év előtt, húsz év előtt, mik voltak a tervei, melyik sínen járt, hová függesztette tekintetét. Görbe kis mosollyal legyint majd, még csak nem is mentegetőzik, nincs ideje rá, ne haragudj, kedves barátom, hogy itt hagylak, utol akarom érni azt a tizenkilences villamost, nagyon sietek. S te tűnődve nézel utána, eszedbe jut, hogy hány éve még kevesellte autója gyorsaságát, be akarta cserélni egy nyolchengeresre. (74) 85. o. Yüklə 0,65 Mb. Dostları ilə paylaş:
|