Dr. Kéri Katalin – Ambrus Attila József a sokoldalú ember
Yüklə 0,65 Mb.
|
- Bu səhifədəki naviqasiya:
- 12. Művészetek
- Ajánlott irodalom
- Forrásjegyzék
Ajánlott irodalom Benedek István: Bolond világ (Magvető, Bp., 1969.) Freud, Sigmund: Bevezetés a pszichoanalízisbe (Gondolat, Bp., 1986.) Hoffmann, E. T. A.: Az arany virágcserép (Szépirodalmi, Bp., 1975.) Ilf - Petrov: Aranyborjú (Európa, Bp., 1977.) Mítoszok földjén (Sajtó alá rendezte: Westwood, J.) (Magyar Könyvklub, Bp., 1993.) Nagy Lajos: Képtelen természetrajz (Vál.: Gordon Etel) (Szépirodalmi, Bp., 1980.) Tolkien, J. R. R.: A babó (Ciceró, Bp., 1992.) Varjas Sándor: Az álomról – Freud álomelmélete (Hatágú Síp Alapítvány, Bp., 1992.) 12. Művészetek “A dal madárrá avat.” (Weöres Sándor) VASZILIJ KANDINSZKIJ: A SZELLEMISÉG A MŰVÉSZETBEN Minden műalkotás korának gyermeke, s gyakran érzéseink szülőanyja is. Minden kulturális korszak megteremti a maga művészetét, amely nem ismétlődhet meg többé. Akik elmúlt korok művészeti elveibe próbálnak életet lehelni, csak halva született műalkotásokat hozhatnak létre. Nem tudunk úgy érezni, mint a régi görögök, s nem élhetjük az ő belső életüket. A görög plasztikai elvek erőltetésével csupán a görögöket utánzó formákat lehet kialakítani, de ettől a mű örökre lélektelen marad. Az ilyen példakövetés a majmok utánzó tevékenységére hasonlít. A majmok mozdulatai külsőleg tökéletesen megegyeznek az emberi mozdulatokkal. Az ülő majom könyvet tart maga elé, lapozgatja, elgondolkozó képet vág, de ezek a mozdulatok nélkülöznek minden belső tartalmat. Van azonban egy másfajta külső hasonlóság is a művészi formák között, mely belsőleg indokolt szükségszerűségen alapul. Amikor az egész szellemi-morális atmoszféra belső törekvései között van bizonyos egyezés, amikor olyan célok felé igyekeznek, amelyeket lényegében és fő vonalaiban egyszer már kitűztek, de aztán megfeledkeztek róluk, vagyis amikor a korszakok belső hangulata hasonlít egymásra, ez logikusan elvezet olyan formák alkalmazásáig, amelyek egykor sikeresen szolgálták egy elmúlt időszak célkitűzéseit. Részben ezzel magyarázható a mi szimpátiánk, megértésünk és belső affinitásunk a primitívek iránt. Ezek a tiszta művészek hozzánk hasonlóan a belső lényeget igyekeztek továbbadni műveikben, s ezért ösztönösen lemondtak a külsődleges megnyilvánulásokról.
(16) 144. o. WOLFHART PANNENBERG: VILÁG IRÁNTI NYITOTTSÁG ÉS ISTENRE VALÓ NYITOTTSÁG … nemcsak arról van szó, hogy az ember nyitott a világ számára, hanem a kérdéses meghatározást úgy kell értenünk, hogy az ember teljes egészében arra van rendelve, hogy nyitott legyen. Minden egyes tapasztalatán, minden egyes adott szituációján túl is nyitott, s az marad mindig is. Nyitott a világán túlra is, nevezetesen úgy, hogy túllép minden képen, melyet a világról bármikor is alkot, de minden lehetséges világképen túl, s egyáltalán, a világképek fölvázolásának törekvésén túl is nyitott marad – bármennyire elengedhetetlenek is ezek –, amennyiben tovább kérdez és tovább kutat. Ez a mindenen túllendülő nyitottság a föltétele annak, hogy a világot mint világot tapasztalja meg. Ha rendeltetésünk nem sarkallna bennünket az állandó meghaladásra, nem kutatnánk szüntelenül tovább – konkrét indítékok nélkül is. Az ember természeti világon túlra való nyitottságának tehát az lenne az értelme, hogy csak saját teremtő tevékenységben találhat megnyugvást, amennyiben a természet világát mesterséges világgá változtatja? Az lenne az ember rendeltetése, hogy kultúrát termtsen? Manapság számosan képviselik ezt a véleményt. Csakhogy saját alkotásaiban sem lel maradandó nyugalmat az ember. Nem pusztán a természetet változtatja kultúrává, hanem lankadatlanul újabb és újabb kulturális képződményeket állít a korábbiak helyére. Az, hogy saját teremtő tevékenységének alkotásaiban sem talál végső kielégülést, hanem törekvésének pusztán átmeneti állomásaiként azonmód ismét maga mögött hagyja, azt föltételezi, hogy rendeltetése túlnyúlik magán a kultúrán is – a jelenlegin éppúgy, mint a majdan kialakítandón. A kulturális átalakítás folyamata, főként annak pazarló gazdagsága, csak akkor érthető, ha az ember látja, hogy hajtóerői túllendítik őt minden alkotásán, s hogy művei csak lépcsőfokok azon az úton, mely ismeretlen cél felé vezet.
(106) 11-12. o. LEONARDO DA VINCI: A FESTŐ HATALMA Ha egy festő szép dolgokat akar látni, melyek elragadják, kényére-kedvére létrehozhatja; ha borzalmasakat akar látni, mely elrémítse, vagy otrombát és nevetségeset, vagy olyant, ami szánalmat ébresszen, ura és teremtője lehet. Ha puszta helyeket akar alkotni, vagy hőség idején árnyas és sötétlő erdőket, formába öltöztetheti. Ugyanígy teremthet meleg tájakat rideg időben. Ha völgyeket akar, ha a hegyek magas csúcsáról kiterjedt mezőséget, azon túl pedig a tenger horizontját akarja megpillantani, ha a mély völgyekből fel akar tekinteni a magas hegyekre, vagy a magas hegyekről a mély völgyekbe és tengerre, ura lehet kiváncsiságának. És valójában mindaz, ami e világon csak van, lényegileg valóságosan vagy a képzeletben, az a festőnél először lelkében rejlik, aztán a kezeiben, s ezek oly tökéletesek, hogy ugyanegy időben, ugyanabban a pillanatban, amikor megalkotják e dolgokat, arányos harmóniát teremtenek. (6) 36. o. ÖRKÉNY ISTVÁN: ÉLMÉNY ÉS MŰVÉSZET T. Viktort, a festőt fölrepítették a világűrbe. Nem ő volt az első utas, de ő volt az első művész az űrben. Hat napot volt oda. Félúton járva megkérdezték tőle, mit akar inkább látni: a Saturnus gyűrűit-e vagy a Nap foltjait. Neki nagyjából mindegy, mondta T. Akkor inkább a napfoltokat mutatják meg neki; egy festőnek talán az az érdekesebb. Talán igen, mondta T. Visszaérkezése után unott arccal, konok hallgatásba merülve ült az újságírók közt a Kozmikus Repülőtér éttermében. Kérdéseikre nem válaszolt, egész idő alatt azt a narancsot bámulta, amit az egyik riporter meghámozott. Néhány hét múlva azonban jelentős változás mutatkozott festői látásmódjában. Híres olajbogyó és biliárdgolyó csendéletein (az volt az ő ugynevezett “olajzöld” korszaka) megjelentek az első narancsok. Öregkorában már citromokat is festett, legvégül még tyúktojásokat is, de a narancs egyetlen vásznáról sem hiányzott. Ekkor lett nagy festő belőle. (104) 264. o. KASSÁK LAJOS: A KÖLTŐ MEG A FESTŐ VARÁZSPÁLCÁJA 1. Gyerekek, mielőtt ezt a mesét elolvassátok, gondoljatok vissza az előző mesékre. Most már mind jóbarát, – emberek – akiknek ismeritek a munkáját, sorsát, de varázslók is, akik szerszámaikkal, mint valami csodálatos varázspálcával a fából sámlit, apró-cseprő alkatrészből százlóerős gépet, a betegségből egészséget, a tengerből lazacot és a földből gabonát varázsoltak. Mind-mind ismeritek, de honnan? A költő elővette varázsszerszámát, a tollat és megírta, a festő elővette ecsetjét és megfestette. Talán az ő sorsuk is érdekel benneteket? 2. A költő és a festő kisgyerekek voltak, éppen mint ti. Jó pajtások, akik egymás kezét fogták és így sétáltak a földműves földjén. 3. Ragyogott a nap s ők örömükben bukfencet vetettek. Először hangosan nevettek, de azután sírtak, mert megütötték magukat. 4. Hazamentek s a konyhában leültek ketten egy sámlira, amit Péter, a boldog asztalos készített és hallgattak. 5. Édesanyjuk megjelent az ajtóban és azt kérdezte: – Miért hallgattok? Egyszerre válaszolták: – Gondolkodunk. – Min gondolkodtok? – Azon, ami ma történt velünk. – Hát mi történt ma veletek? Az egyik azt mondta: – Nevettünk a réten, mert a földműves földje megsimogatott, aztán sírtunk, mert a föld megvert. A másik nem szólt semmit, mert nem szeretett sokat beszélni, csak néhány krix-kraxot mutatott, ahogyan a fű simogatja és veri őket.
Anya csóválta a fejét és látszott, hogy nem nagyon hisz nekik. Bánatukban kimentek a tengerpartra s leültek ott, ahonnan a halász szokott elindulni ladikjával és hálójával. Két ujjukat a szájukba tették és füttyentettek. 7. Pillanat alatt összegyűltek pajtásaik. – Valami baj van? – kérdezték. – Anya nem hiszi el nekünk, hogy a fű megsimogatott s aztán megvert. – Így ni – mondta a másik és megmutatta a rajzot. A gyerekek szájtátva hallgattak és néztek és hittek. 8. Úgy érezték, a világ összes gyerekeinek el kell mondani és megmutatni a csodát. De hogyan? Iskolába mentek, hogy ott megtanuljanak írni, olvasni, meg rajzolni, hogy leírhassák és lerajzolhassák azt a sok csodát, ami naponta történik velük. 9. Sok mindent tanultak és mindig szebb és több csoda mutatkozott meg előttük. Már tudták, hogyan varázsolják a sámlit, a gépet, a gabonát, az egészséget, s akkor a költő tollat tintát vett és leírta mindezt szép fehér papírra, a festő festéket és ecsetet vett és fehér vászon fölé hajolt és megfestette. 10. Mikor ezzel készen voltak, elmentek a nyomdába. A gép mellett, amit torzonborz lakatos készített, áll a nyomdász, kezében az író írásával és a festő képével. Üres papírlapokat rak be a gép egyik végén és a másik végén kijön a kész képeskönyv. 11. Ezek a könyvek nemsokára a kereskedők kirakataiban láthatók, ott virítanak sárgán, zölden, kéken, szépségükkel szinte versenyeznek egymás közt. Naponta sok-sok kíváncsi gyerek áll meg a kirakatok előtt s azon tanakodnak, melyiket kérjék születésnapi ajándékul. 12. Íme itt van az új és a legnagyobb csoda, a költő és a festő felemelték varázspálcájukat s most, hogy leírták és megfestették, amit láttak, már nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is hisznek nekik s ámulva olvassák az írást és nézik a képet. (76) 822-824. o. A VILÁG ANEKDOTAKINCSE Valaki egy ifjú festőnövendéket ajánlott Rubensnek. – Ha másra nem is használhatja, de megfestheti a mester képein az eget és a hátteret. – Nagyszerű! – örvendezett Rubens. – Máris küldheti a fiatalembert. Ha meg tudja csinálni, amit ön mond, akkor nem tanítványomnak, hanem mesteremnek fogadom. Ugyanis én időtlen idők óta próbálgatom, hogyan lehet eget és hátteret jól megfesteni. S nekem eddig sehogy sem sikerült.
JONAS MEKAS: CSAK EZT AKAROM Csak ezt akarom. Szólni – Valódi
szóval, érthető, tömör szóval, Szólni: Szívükön túl is, azoknak, akik még
mélyen a jég alatt hallják.
(90) 210. o. BABITS MIHÁLY: JÓNÁS IMÁJA Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s ugy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. Óh bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos útakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rim előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kinoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy még vakabb és örök Cethal szájában végkép eltünök, a régi hangot s szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele estelig vagy mig az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak (1) 197. o. MONTAIGNE: A KÖLTÉSZETRŐL Csudák csudája: több a költőnk, mint a bírálónk és értelmezőnk; könnyebb a költészetet mívelni, mint felfogni. Alacsonyabb szintjén iskolás szabályokkal is elbírálható; de az igazi, a felsőbbrendű, az isteni poézis szabály és ésszerűség fölött áll. Aki látható, elrévedt szemmel felfogja szépségét, éppoly kevéssé látja, mint a villám káprázatos fényét: nem az ítéletünket foglalkoztatja, hanem elragad és megráz bennünket. Gyönyör járja át azt, aki lényegébe hatolt, s ez beleáramlik egy harmadikba, aki olvasni vagy szavalni hallja; a mágnes nemcsak vonzza a tűt, hanem a vonzás képességét is átömleszti; tisztán érezzük ezt a szinpadon, ahol a múzsák szent ihlete előbb a költő haragját, gyászát, gyűlöletét, elragadtatását szítja, majd a költő s a színész közegén át az egész népet felrázza: olyan ez, mint az egymásba öltött delejes tűk láncolata.
A VILÁG ANEKDOTAKINCSE – Számomra a verselés rendkívül nagy vesződség és fáradság – panaszkodott Szophoklész. – Három nap alatt mindössze három verssort írtam. – Csak hármat? – csodálkozott egy jelenlevő költőcske – Ez igazán kevés. Én három nap alatt legalább háromszáz verssort költök. – Lehet – jegyezte meg a tragédiaköltő –, de annak a háromszáz sornak az élettartama alighanem csak három nap.
KAREN BLIXEN: A BENNSZÜLÖTTEK ÉS A KÖLTÉSZET A bennszülöttek, akiknek igen erős érzékük van a ritmushoz, mit sem tudtak a költészetről, amíg az iskolákban a zsoltárokra meg nem tanították őket. Egyik este, kinn a kukoricaföldön, amint a csöveket tördeltük és dobáltuk fel az ökrös szekerekre, csak úgy a magam mulatságára szuahéli versekben kezdtem beszélni a többségükben fiatal munkásokhoz. Nem volt ezeknek a verseknek semmi értelme, csak a rím kedvéért csináltam őket: “Ngumbe na-penda csumbe, Malaja mbaja. Vakamba na-kula mamba.” Vagyis: Az ökrök szeretik a sót – a szajhák rosszak – a vakamba kígyót eszik. A szolgákban feltámadt az érdeklődés, körülálltak. Hamar felfogták, hogy az értelemnek a költészetben nincsen jelentősége, a mondanivalóról nem is kérdezősködtek, de annál mohóbban várták a rímet, és nevettek, amint meghallották. Próbáltam rávezetni őket, hogy maguk találjanak rímet, és fejezzék be a verset, amit elkezdtem, de nem tudták, vagy nem voltak hajlandók – elfordították a fejüket. Amint a költészet gondolatához hozzászoktak, könyörögni kezdtek: – Beszélj újra. Beszélj, mint az eső. – Miért érezték úgy, hogy a vers olyan, mint az eső, nem tudom. Annyi bizonyos, hogy hízelgő hasonlatnak szánták, mert Afrikában az eső mindig vágyott és szívesen látott valami.
(25) 270-271. o. LU CSI: A KÖLTÉSZETRŐL IV. A költői mesterségben igazi gyönyörűséget találni, Ezért a régi bölcsek mindig is nagyra becsülték. Küzdünk a nemléttel, hogy rákényszerítsük a létre, Megkopogtatjuk a csendet, zenét követelve tőle. Végtelen tereket foglalunk egy lábnyi papírlapra, Vízözönt árasztunk szét egy hüvelyknyi szívből. Szavaink nagyra nőnek s egyre tágasabbá válnak, Gondolataink megszilárdulnak s mind mélyebbre hatolnak. Füvek és virágok pompás illata árad a szavakból, Zöldellő hajtások duzzadó bősége sarjad belőlük. Kacagó szél száll és kanyarog felfelé, Sűrű felhők emelkednek ki az ecsetek erdejéből. F: Tőkei Ferenc (7) 77-78. o. AZ ÉNEKMONDÓ ÖRÖME Én, Osztontem apó, dalolgatok, én, Osztontem apó, dúdolgatok. Valamikor hat fiam elment, valamikor hét fiam elment, árván hagytak. Coboly nyikorgó hangjára alszom, medve morgó hangjára ébredek, szarvas köhögő hangjára ébredek. Utánam maradó leány, dalomat fújja, utánam maradó fiú, mesémet mondja. F: Képes Géza (88) 453. o. KÖLTÉSZET ÉS ZENE
W.S.: “Költészet és zene feltétlenül kiegészítik egymást, együtt járnak, de nem hiszem, hogy a zeneszerzők számára a költészet inspiráló lenne. Inkább anyag, amit fel tudnak használni, mint egy épületnek a váza, a gerendázata vagy vastraverzei; tapasztalatom szerint a zeneszerző számára a költészet ezt jelenti. A zeneszerző úgy használja fel a verseket, mint a kőműves az épületnek a vázát. Ihletet a zeneszerző egész máshonnan nyer, mint ahogy többnyire a költő sem a zenéből, sokkal inkább az élményeiből, és a rajta átúszó, a lelkén keresztülúszó idegen, szinte meghatározhatatlan anyag az, amiből az ember formál. Nem hiszem, hogy különösebb jelentősége lenne annak az ihletésnek, amit egyik művészet a másikra jelent. Bár persze ez is előfordulhat. “ (39) 73. o. VEJ HUNG: FELJEGYZÉSEK A ZENÉRŐL 1. A zene alapjai
A zene tehát a hangokból keletkezik, s gyökere azokban a megindulásokban van, amelyeket a külvilág dolgai támasztanak az emberi szívben. Ez az oka annak, hogy amikor a szívet bánat indítja meg, akkor a beszédhang fojtott és elhaló; amikor a szívet öröm indítja meg, akkor a hang könnyed és szabad. Amikor a szívet vidámság indítja meg, akkor a hang szárnyaló és szerteáradó; s amikor a szívet harag indítja meg, akkor a hang durva és kegyetlen. Amikor a szívet tisztelettudás indítja meg, akkor a hang egyenes és szerény; amikor pedig szeretet indítja meg a szívet, akkor a hang békés és lágy. Ez a hat megnyilatkozás nem természettől fogva meglevő tulajdonságunk, hanem azokból a megindulásokból fakad, amelyeket a külvilág dolgai támasztanak bennünk. Ezért a régi királyok igen nagy figyelmet fordítottak mindarra, aminek segitségével megindíthatták az emberek szívét. Így a szertartásokkal mutattak utat az emberek becsvágyának, a zenével tették harmonikussá beszédhangjaikat, a rendeletekkel tették egységessé cselekvésüket, s a büntetésekkel szabályozták meg kicsapongásukat. A szertartások, a zene, a rendeletek és a büntetések végső fokon egy és ugyanaz: eszköz, amelynek segítségével egységessé lehet tenni a nép szívét, hogy ezáltal megvalósulhasson a jó kormányzás elve. Minden zenei hang az emberek szívéből fakad, mégpedig úgy, hogy a bensőben érzelmek keletkeznek, amelyek a beszédhangokban öltenek testi formát, s ha a beszédhangok művészi szépséget hoznak létre, akkor zenei hangoknak kell neveznünk őket.(…) Minden zenei hang az emberek szívéből fakad, s a zene összefüggést teremt az emberek kölcsönös viszonyának elvei között. F: Tőkei Ferenc (16) 148-149. o. HSZÜN-CE: TANULMÁNY A ZENÉRŐL Ha az ősök templomában adnak elő zeneművet, s a fejedelem és alattvaló, felettes és alárendelt együtt hallgatja, akkor nem hiányozhat közöttük az összhang és a tisztelet. Ha a belső szobák mélyén apa és fiú, idősebb és fiatalabb fivér együtt hallgatja a zenét, akkor nem hiányozhat közöttük az összhang és a rokoni szeretet. Ha falusi elöljárók, nemzetségfők körében idősebbek és fiatalabbak együtt hallgatják a zenét, akkor nem hiányozhat közöttük az összhang és az alkalmazkodás. Mert a zene azért különbözteti meg egymástól az egyeseket, hogy ezáltal biztosítsa az összhangot, ezért hasonlítja össze a különböző dolgokat, hogy ezáltal tegye széppé a részek arányát, s azért egyesíti a különféle zenei hangokat, hogy ezáltal megteremtse a művészi szépséget. Így képes rávezetni mindenkit az egyetlen helyes útra, így képes rendet tartani a tízezernyi változás között. Ez a régi királyok által alapított zene igazi művészete.
(7) 23. o. KASSÁK LAJOS: ZENE Nézem az órámat. 0.10. A rádiószpíker mindjárt bemondja: Bartók II. Hegedű-Zongora Szonátája következik. Meghallgatom, mert nagyon szomorú vagyok és szükségem van rá, hogy ugyanilyen szomorúságát valaki helyettem is elmondja a világnak. Szobám falain át is látom már, hogy a fekete fehér billentyűk, a hegedű megfeszített húrjai ragyognak az ünnepi csillárok fényében. És a hangok. Alig hallhatóan közelednek valami távoli, ismeretlen tájról, áttörve egy koponya csontjait, vagy felszállva egy lélek mélyéről. Mintha tévelyegnének, tapogatózva, vakon tájékozódnak. Elmaradnak egymás-tól és összetorlódnak. Nem juhászodnak meg, és ellentmondók. Nem csak suhanó szárnyaik, acél körmeik vannak. Kiforgatnak saját bőrömből, majd a nagy azonosulás következik. Minden hang már emelkedik és szétterjed. Egyszerre vagyok részese a pokol ostromának és az Úrfelmutatás pillanatainak. Védekezni szeretnék, de megadom magam. Íme a zene, a világűr és az én csillagom. (76) 461-462. o. LÉOPOLD SÉDAR SENGHOR: SAKA (Drámai költemény több hangra) (Dél-Afrika bantu mártírjainak) II. ének (élénk szerelmi tam-tam) (részlet) SAKA Távoli tam-tam, hang nélküli ritmus, melyből megszületik az éjszaka és minden távoli falvak, Az erdőkön és dombokon túl és a földben elvesző folyóágak álmain is túl… És én vagyok, aki kísérem a dalt, én vagyok a tam-tam véknyába vágott térd, a faragott dobverő A fatörzsből vájt csónak, amely meghasítja a folyót, a kéz amely beveti az eget, a föld hasára feszült láb Az oszlop, amely dallamos csavart vonalat vesz feleségül. Vagyok a verőpálca, amitől felsír dobogva a tam-tam. Egyhangúságról ki beszél? Egyhangú az öröm és egyhangú a szépség az örökkévalóság pedig felhőtlen ég, kék erdő, melyben egy kiáltás sem riad, teljesen elhagyott, de igaz hang. Hadd tomboljon ez a zengő harc ez az összhanggal teljes nagy tusa csillogjanak az izzadtságcseppek mint a harmat gyöngyszemei! De nem nem, meghalok a várakozástól… Ebből a szőke éjszakából – ó, én Éjszakám ó én Feketém Nolivém – A tam-tam hangjaiból támadjon fel a nap, az új világ napja. F: Képes Géza (37) 57. o. TOKABOKA Széparcú, széptestű jó énekes vagyok, jó táncos. Jókedvemben jó éneket, víg éneket énekelek. Nézd csak, nézd csak gyönyörű táncom! Széparcú, széptestű jó énekes vagyok, jó és fiatal táncos. Bizony megbámulsz a bakun, mikor a rezgő táncot járom, mikor minden tagomat rezegtetem. Széparcú, széptestű jó énekes vagyok, jó táncos. Nézd csak, nézd csak gyönyörű táncom! F: Rákos Sándor (111) 31. o. Ajánlott irodalom A keresztény művészet lexikona (Szerk.: Seibert, Jutta) (Corvina, Bp., 1986.) A világirodalom ars poeticái (Összeáll.: Lengyel Béla - Vincze Flóra) (Gondolat, Bp., 1965.) Arnheim, Rudolf: A vizuális élmény – Az alkotó látás pszichológiája (Gondolat, Bp., 1979.) Gombrich: A művészet története (Gondolat, Bp., 1974.) Hernádi Sándor: Az olvasás bűvészete (Móra, Bp., 1989.) Huizinga, J.: Homo ludens (Universum, Szeged, 1990.) Karácsony Sándor: Az irodalmi nevelés (Szt. Gellért, Bp., 1992.) Kepes György: A látás nyelve (Gondolat, Bp., 1979.) Láss – nézz – kérdezz (Gondolat, Bp., 1983.) Lyka Károly: Vándorlásaim a művészet körül (Képzőműv. Alap K. Bp., 1970.) M. Kiss Pál: Művészetről mindenkinek (Corvina, Bp., 1979.) Pécsi Géza: Kulcs a muzsikához (Tankönyvkiadó, Bp., 1991.) Popper Péter: Színes pokol (In. Popper P.: A pokol színei Relaxa, Bp., 1991.)
(2) A bölcsesség útja (Ókori kínai gondolkodók írásaiból) (Szerk.: Pászka Imre) (Kriterion, Bukarest, 1988.) (3) A Francia enciklopédia (Szemelvények) (Szerk.: Győry János) (Gondolat, Bp., 1962.) (4) A létezés hálói (Amerikai költők versei Kodolányi Gy. műfordításában) (Európa, Bp., 1990.) (5) A pillangó álma (A régi Kína bölcsessége), (Szerk.: Dobos László) (Helikon,Bp., 1992.) (6) A reneszánsz irodalmából (Szerk.: Trencsényi Borbála) (Holnap, Bp.,1992.) (7) A szépség szíve (Régi kínai esztétikai írások) (Szerk.:Tőkei Ferenc) (Európa, Bp., 1984.) (8) Adventi kalendárium (Szerk.: Bodrog Miklós – Ugrin Aranka) (Szépirodalmi, Bp., 1990.) (9) Ady Endre összes versei (Szépirodalmi, Bp., 1977.) (10) Ancsel Éva: Százkilencvennégy bekezdés az emberről (Kossuth, Bp., 1988.) (11) Antal László: A hatodik mondatrész (Magvető, Bp., 1985.) (12) Ariel és Kalibán – A latin-amerikai esszé klasszikusai (Szerk.: Scholz László) (Európa, Bp., 1984.) (13) Az angol postakocsi – Angol romantikus esszék (Szerk.: Ruttkay Kálmán) (Európa, Bp., 1986.) (14) Az emberi test II. (Szerk.: Obál Ferenc) (Gondolat, Bp., 1986.) (15) Az eredeti Bhagavad-Gita (The Bhaktivedanta Book Trust, 1989.) (16) Az ész vallomása (Szerk.: Lázár Edit) (1990 a Hét évkönyve) (17) Az orosz vallásbölcselet virágkora I-II. (Válogatta: Török Endre) (Vigilia, Bp., 1988.) (18) Bálint Sándor: A hagyomány szolgálatában (Összegyűjtött dolgozatok) (Magvető, Bp., 1981.) (19) Banó István: Megfújom sípomat erdő derekában… (Tk., Bp.,1985.) (20) Békés István: A világ anekdotakincse (Gondolat, Bp., 1975.) (21) Bene Béla: Az élet kapujában (Útravaló ballagóknak) (Hazafias Népfront–Tankönyvkiadó,Bp., 1988.) (22) Bergman, Ingmar : Filmtrilógia (Európa, Bp., é.n.) (23) Biblia (Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése) (A Magyar Bibliatanács megbízásából a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1991.) (24) Bibó István: Válogatott tanulmányok I. 1935-1944. (Vál.: Huszár Tibor, Szerk.: Vida István, Nagy Endre) (Magvető, Bp., 1986.) (25) Blixen, Karen : Volt egy farmom Afrikában (Árkádia, Bp., 1987.) (26) Bodin, Jean : Az államról (Gondolat, Bp., 1987.) (27) Bogdán István: Régi magyar mulatságok (Magvető, Bp., 1978.) (28) Buda Béla – Szilágyi Vilmos: Párválasztás – A partnerkapcsolatok pszichológiája (Gondolat, Bp., 1988.) (29) Buddha élete és tanítása (Pátria Könyvek, Bp., 1989.) (30) Bulgakov, Mihail: A Mester és Margarita (Európa,Bp., 1984.) (31) Burns, Robert válogatott versei (Ifjúsági Kiadó, Bp., 1956. ) (32) Carmina Burana (XIII-XIV. századi versek a Kloster Benedic tbeuer 112 lapos gyűjteményéből, Fordította: Pödör Ferenc) (33) Család (Szerk.: Neményi Mária) (Gondolat, Bp., 1988.) (34) Családi kör (Antológia) (Szerk.: Makoldi Mihályné) (Táncsics, Bp., 1976.) (35) Drãgusanu, Ion Codru : Erdélyi Peregrinus (Kriterion, Bukarest, 1973.) (36) Dridzo – Mincz: Emberek és szokásaik (Móra-Kárpáti, Bp.-Uzsgorod, 1982.) (37) Ébredő Afrika (Néger költők antológiája) (Szerk.: Bella György) (Magvető, Bp., 1961.) (38) Ecsedy Ildikó: Hétköznapok és ünnepek a régi Kínában (Corvina, Bp., 1990.) (39) Egyedül mindenkivel–Weöres beszélgetései,nyilatkozatai,vallomásai (Szerk.: Domokos Mátyás) (Szépirodalmi, Bp., 1993.) (40) Enzsöl Ellák: Családi ünnepek (Agricola, Bp., 1990.) (41) Érted vagyok 1990.szept.-okt. 21. o., (Ötletek Kalas György kis füzetéből) (42) Fallaci, Oriana : Levél egy meg nem született gyermekhez (Kozmosz, Bp., 1980.) (43) Fekete Sándor: A nagy francia forradalom (Móra, Bp., 1975.) (44) Fenntartások nélkül (Magzatvédő Társaság, Bp., é.n.) (45) Flesch István: Pontyok úsznak a tavaszi égen (Móra, Bp., 1986.) (46) Freud, Sigmund : Álomfejtés (Helikon, Bp.,1985.) (47) Fromm – Suzuki: Zen-buddhizmus és pszichoanalízis (Helikon, Bp. 1989.) (48) Fromm, Erich : A szeretet művészete (Háttér, Bp., 1993.) (49) Gabnai Katalin: Állatosdi (Móra, Bp.,1984.) (50) Gibran, Kahlil : A próféta (Édesvíz, Bp., 1993.) (51) Goethe, Johann Wolfgang : Faust I. (Európa, Bp., 1980.) (52) Görög regék (Írta: Trencsényi-Waldapfel Imre) (Móra, Bp., 1982.) (53) Greguss Ferenc: Eleven találmányok (Bevezetés a bionikába) (Bp., Móra, 1976.) (54) Györffy István: Alföldi népélet (Válogatott néprajzi tanulmányok) (Vál.:, Szerk.: Selmeczi Kovács Attila) (Gondolat, Bp., 1983.) (55) Haldokló Bilincsek (Szemelvények Afrika és Ázsia irodalmából) (Szerk.: Balássy László –Csanád Béla) (Ecclesia, Bp., 1968.) (56) Hamvas Béla: Anthologia humana (Ötezer év bölcsessége) (Életünk Könyvek, Szombathely, 1990.) (57) Hebb, Donald O. : A pszichológia alapkérdései (Gondolat, Bp., 1983.) (58) Heine, Heinrich versei (Európa, Bp., 1993., 52. o.) (59) Heltai Jenő versei (Szépirodalmi, Bp., 1983.) (60) Hemingway, Ernest : Afrikai vadásznapló (Szépirodalmi,Bp.,1989.) (61) Innen és túl (Versek az Isten-kereső emberről) (Szerk.: Lukács László) (Vigilia könyvek, Bp., 1984) (62) Irodalmi Nobel-díj 1901-1990 (Összeállította: K. Jakab Antal) (Helikon, Kolozsvár 1990.) (63) Járom és csillag (Latin-amerikai költők antológiája) (Szerk.: Benyhe János) (Kozmosz, Bp., 1984.) (64) Jeszenyin, Szergej versei( Európa, Bp., 1972., ) (65) József Attila minden verse és versfordítása (Szépirodalmi, Bp., 1980.) (66) Juhász Gyula összegyűjtött versei (Vál.: Ilia Mihály és Péter László) (Editorg, Bp., 1993.) (67) Kagylókürt, (Főszerk.:Abhay Narayan) ( Bp., 1990.) (folyóirat) (68) Kalapács János: A szociológiáról alapfokon (Gondolat, Bp., 1987.) (69) Kalíla és Dimna (Klasszikus arab mesék) (Európa, Bp., 1978.) (70) Kállay Béni: “A szabadságról” Előszó J. Stuart Mill művéhez (Holnap, Bp., 1993.) (71) Karácsony Sándor: A magyar demokrácia I. (Függetlenségre (autonómiára) való nevelés) (Exodus, Bp., 1945.) (72) Kardos Vera : Ahogy én láttam Finnországot (Göncöl Kiadó KFT., Bp., é.n.) (73) Karinthy Ferenc: Vége a világnak (Pallas, Bp., 1988.) (74) Karinthy Frigyes: Idomított világ I-II. (Szépirodalmi, Bp., 1981.) (75) Karunga a holtak ura (Néger legendák) (Válogatta: Kende István) (Európa, Bp.,1957) (76) Kassák Lajos összes versei (Magvető, Bp., 1969.) (77) Kígyóölő ének (Latin-Amerika) (Szerk.: Simon András) (Kozmosz, Bp., 1973.) (78) Klix, Friedhart : Az ébredő gondolkodás (Az emberi intelligencia fejlődéstörténete) (Gondolat, Bp., 1985.) (79) Kodolányi Gyula: Hatalmak (Liget könyvek/Téka, Bp.) (80) Konrád György: Az autonómia kísértete (– Antipolitikai Codex RT 1989.) (81) Kósa László: Néphagyományunk évszázadai (Magvető, Bp., 1976.) (82) Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei (Szépirodalmi, Bp., 1975.) (83) Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek (Szépirodalmi, Fórum, Bp., 1990.) (84) Külföldi versek könyve (Válogatta: Komlós Aladár) (Móra, Bp., 1964.) (85) Laing, D. : Tényleg szeretsz…? (Helikon, Bp., 1983) 61-62. o. (86) Lázár Ervin: A Masoko köztársaság (Kozmosz, Bp., 1981.) (87) Legkedvesebb versem (Szerk.: Borbély Sándor) (Móra, Bp., 1984) (88) Leszállt a medve az égből (Vogul népköltészet) (Szerk.:Kálmán Béla) (Európa, Bp., 1980.) (89) Linnankoski, Johannes : Dal a tűzpiros virágról (Európa, Bp., 1987.) (90) Litván költők (Szerk.: Bojtár Endre) (Európa, Bp., 1980.) (91) Lomb Kató: Bábeli harmónia (Gondolat, Bp., 1988.) (92) Lorenz, Konrad: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne (IKVA Kulturális, Szolgáltató Kisszövetkezet, Sopron, 1988.) (93) Lukácsy András: Kiment a ház az ablakon (Költészet és játék) (Gondolat, Bp., 1981.) (94) Lux Elvíra: Női szerepek (a szexuál pszichológus szemével) (Minerva, Bp., 1982. ) (95) Magyar Néprajzi Lexikon V. (Főszerk.: Ortutay Gyula) (Akadémiai, Bp., 1982.) (96) Mai arab elbeszélők (Szerk.: Boga István – Katona Tamás – Várady László) (Európa, Bp.,1960.) (97) Morgenstern, Christian: Akasztófa-énekek, (Tinódi Kiadó, Bp., 1989.) (98) Morris, Desmond : A csupasz majom (Európa, Bp., 1989.) (99) Nádas Péter: Helen (Nappali ház 1993/1.) (100) Néger kiáltás (Fekete Afrika) (Szerk.: Simor András) (Kozmosz, Bp., 1972.) (101) Nemzeti olvasókönyv (Szerk.: Lukácsy Sándor) (Gondolat, Bp., 1988.) (102) Oech, Roger von : Kupáncsapott ésszerűség (Édesvíz, Bp., 1993.) (103) Örkény István: Egyperces novellák (Magvető, Bp., 1969.) (104) Örkény István: Egyperces novellák (Magvető, Bp., 1977.) (105) Ortega y Gasset, José : A szerelemről (Három tanulmány) (Akadémiai, Bp., 1991.) (106) Pannenberg, Wolfhart: Mi az ember? (Korunk antropológiája a teológia fényében) (Egyházfórum, Bp.-Luzern, 1991.) (107) Pilinszky János: összegyűjtött művei (versek) (Századvég, Bp., 1993.) (108) Popper Péter: Belső utakon (A belső utak könyve), (Relaxa, Bp., 1991.) (109) Pszichológiai alapfogalmak kis enciklopédiája (Szerk.: Bartha Lajos, Tankönyvkiadó, Bp., 1984.) (110) Radnóti Miklós összes versei és versfordításai (Összeáll.: Réz Pál) (Szépirodalmi, Bp., 1984.) (111) Rákos Sándor: Táncol a hullámsapkás tenger – Óceánia népeinek költészete (Szépirodalmi, Bp., 1986.) (112) Remarque, Erich Maria : A diadalív árnyékában (Európa, Bp., 1985.) (113) Róheim Géza:Magyar néphit és népszokások (Universum reprint) (Szeged, 1990.) (114) Rónay György: Szérű (Összeáll.: Rónay László) (Szépirodalmi, Bp., 1981.) (115) Rostand, Edmond : Cyrano de Bergerac (S.O.S. Diákkönyvtár,Bp., 1992) (116) Saint-Exupery, Antoine de: A kis herceg (Móra, Bp., 1973.) (117) Semprun, Jorge : A nagy utazás (Európa, Bp., 1965.) (118) Shakespeare, William összes művei VII. (Versek) (Európa, Bp., 1961.) (119) Sík Sándor: Esztétika (Universum, Szeged, 1990.) (120) Singer, Isaac Bashevis: Rövid péntek (Gondolat, Bp., 1991.) (121) Sting – Dutilleux, Jean-Pierre : Sting Amazóniában (Gondolat, Bp., 1990.) (122) Suksin, Vaszilij : Vörös kányafa (Kisregények és elbeszélések) (Európa, Bp., 1980.) (123) Szabó Ferenc: Szavak forrása csend (Műfordítások) (Róma, 1985) (124) Szabó Lőrinc összegyűjtött versei I-II. (Szépirodalmi, Bp., 1977.) (125) Széchenyi István válogatott művei II. (Szépirodalmi, Bp.,1991.) (126) Szent Biblia (Károli, Bp., 1920.) (127) Szép magyar novella (Válogatta: Mátyás István) (Új Idő Kft., Bp., 1990.) (128) Szilágyi Domokos: Világ hava (Szerk., vál.: Szakolczay Lajos) (Magvető, Bp., 1988.) (129) Szívem – Szerelmes versek minden égtájról (Szerk.: Borbély Sándor) (Móra, Bp., 1989.) (130) Tagore, Rabindranath : Áldozati énekek (Gitanjali) (Pápai Ernő, Bp., 1921.) (131) Tao-te king – Lao-ce Életbölcselete (Farkas Lőrinc Imre Kiadó, Bp., 1993.) (132) Tarján Gábor: Mindennapi hagyomány (Néprajzi ismeretek mai használatra) (Mezőgazdasági, Bp.,1984.) (133) Teilhard de Chardin, Pierre : Az emberi jelenség (Gondolat, Bp., 1980.) (134) Tocqueville, Alexis: A demokrácia Amerikában (Gondolat, Bp., 1983.) (135) Történelmi olvasókönyv I. (Szerk.: Hahn István, Tankönyvkiadó, Bp., 1980.) (136) Tóth Árpád költeményei és versfordításai (Szerk.:Bárdos László) (Unikornis, Bp., 1993.) (137) Upanisadok I. (A Hindu filozófia szentiratai) (Tíz rövid tanítás) (Farkas L.I., Bp., 1992.) (138) Virrasztók (A Vigilia ötven éve) (Válogatta: Lukács László – Rónai László) (Vigilia könyvek, Bp., 1985.) (139) Vonnegut, Kurt : Börleszk avagy nincs többé magány (Európa, Bp., 1981.) (140) Weöres Sándor: A lélek idézése (Műfordítások) (Európa, Bp., 1958.) (141) Wittgenstein, Ludwig : A bizonyosságról (Európa, Bp., 1989.) (142) Zelnik József: Az ünnep megszállása (Magvető, Bp., 1989.)
Yüklə 0,65 Mb. Dostları ilə paylaş:
|