Dr. Kéri Katalin – Ambrus Attila József a sokoldalú ember

Ajánlott irodalom
A jel tudománya (Gondolat, Bp., 1975.)

A nyelvtudomány, ma (Szerk.: Szépe György) (Gondolat, Bp., 1973.)

Bevezetés a filozófiába- szöveggyűjtemény (Szerk.: Steiger Kornél) (Holnap, Bp., 1992.)

Csukovszkij, Kornyej: Járni tanul a szó (Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp., 1979.)

Édes anyanyelvünk (Szerk.: Lőrincze Lajos) (Akadémiai, Bp., 1972.)

Gehlen, Arnold: Az ember - Természete és helye a világban (Gondolat, Bp., 1976.)

Halász László: Az olvasás: nyomozás és felfedezés (Gondolat, Bp., 1983.)

Hernádi Miklós: Közhelyszótár (Gondolat, Bp., 1976.)

Hernádi Sándor- Grétsy László: Nyelvédesanyánk (Móra, Bp., 1980.)

Hernádi Sándor: Elmondani nem is nehéz: Szövege(d)zés szóban és írásban

(Gondolat, Bp., 1984.)

Hernádi Sándor: Szórakoztató szóra késztető: A szép magyar beszéd (Móra, Bp., 1987.)

Lőrincze Lajos: Emberközpontú nyelvművelés (Magvető, Bp. 1980.)

Nyelvünk világa (vál., szerk.: Kovalovszky Miklós) (Gondolat, Bp., 1978.)

Vargha Balázs- Dimény Judit- Loparits Éva: Nyelv Zene Matematika

(Szerk.: Szabó Éva) (RTV-Minerva, Bp., 1977.)

8. Hatalom – Politika – Demokrácia

“…mi a kormányzás lényege?

– Ha azok, akik közel vannak, örülnek,

s akik messze vannak, idejönnek.”

(Kung Fu-ce)

Su-king: Az életunt beszélgetése önmagával

Kihez beszéljek mainapság? – A testvérek gonoszak, s a barátokat nem lehet szeretni.

Kihez beszéljek mainapság? – Mindenki kapzsi, és az emberek egymást megrabolják.

Kihez beszéljek mainapság? – A józanság elveszett, és az arcátlanság lett urrá.

Kihez beszéljek mainapság? – Aki elégedettnek látszik, az komisz, a jóságot pedig elhanyagolják.

Kihez beszéljek mainapság? – A tegnapra már senki sem emlékszik, és senki sem hálálja meg, ha vele jót tettek.

Kihez beszéljek mainapság? – Arcát mindenki elfedi, és ábrázatukat egymás elől eltakarják.

Kihez beszéljek mainapság? – Az emberek mohók, s akire az ember számít, annak nincs szíve.

Kihez beszéljek mainapság? – Nincsen többé igazságos ember, a földön a gonoszak uralkodnak.

Kihez beszéljek mainapság? – Az országot a bűn árasztotta el, s ez határtalan, határtalan.

F: Kemény Katalin

(56) 27. o.

BUDDHA: GYAKORLATI ÚTMUTATÁS A HELYES ÉLETHEZ

(A szolgálat)

Élt egyszer egy király, aki messze földön híres bölcsességgel kormányozta királyságát. Bölcsességére való tekintettel úgy hívták, Nagy-Fény király. Ez a király a következőképpen foglalta össze kormányzásának alapelveit:

A legjobb mód, ahogyan egy uralkodó kormányozhatja országát, az, hogy uralkodik önmagán. Az uralkodónak könyörületes szívvel kell népe elé lépnie, és tanítania kell az embereket. El kell érnie, hogy az emberek eltávolítsanak elméjükből minden tisztátalanságot. A boldogság, amely a helyes tanításokból fakad, messze meghaladja mindazt az élvezetet, amelyet az anyagi világ nyújtani tud. Így tehát helyes tanításokat kell adnia alattvalóinak, és fenn kell tartania testük és elméjük tisztaságát.

Amikor szűkölködők érkeznek hozzá, meg kell nyitnia előttük raktárházait, hogy elvehessék mindazt, amiben szükséget szenvednek, és meg kell ragadnia az alkalmat, hogy megtaníthassa nekik a haragtól és a mohóságtól való szabadulás módszereit.

Az uralkodó feladata, hogy védelmezze népét. Atyja alattvalóinak, és törvényei által védelmezi őket. Nevelnie kell alattvalóit, ugyanúgy, ahogyan a szülők nevelik gyermeküket, száraz ruhát adva rá a nedves helyett, anélkül, hogy megvárnák, amíg a gyermek sírni kezd. Hasonló módon, az uralkodónak meg kell szüntetnie a szenvedést, és boldogságot kell adományoznia népének, anélkül, hogy megvárná alattvalói panaszkodását. Uralkodása addig nem tökéletes, amíg nem élnek békében az emberek, hiszen ők alkotják az ország gazdagságát.

Ily módon tehát, a bölcs uralkodó állandóan népével gondol, és nem feledi alattvalóit egyetlen pillanatra sem. Megoldja nehézségeiket, és megtervezi jólétüket. Hogy bölcsen kormányozhasson, tájékozódnia kell mindenről, vízről és szélről, viharról és esőről, ismernie kell a jó termés esélyeit, és osztania kell alattvalói örömét és bánatát. Hogy helyesen jutalmazhasson, büntessen vagy dicsérhessen, alaposan ismernie kell a rossz emberek bűneit és a jó emberek érdemeit.

A bölcs uralkodó ad, amikor alattvalói szükséget szenvednek, és elvesz, amikor feleslegük keletkezik. Helyesen kell megítélnie, hogy mikor szedjen adót, és igyekeznie kell az adóterheket alacsonyan tartani, hogy ne veszítse el népének bizalmát.

A bölcs uralkodó erejével és méltóságával oltalmazza alattvalóit. Aki ily módon uralkodik népe felett, az érdemes arra, hogy királynak nevezzék.

F: Jaloveczky László

(29) 242-243. o.

A VILÁG ANEKDOTAKINCSE

Babilónia királya tanácsot kért Apollónisztól: mi a biztonságos uralkodás módja?

A válasz:

– Sok barátod legyen és kevés besúgód.
(20) 485. o.

ZUN NUN AJJUB:

VITA A NAGY URALKODÓ ÉS A SZEGÉNY KÖLTŐ KÖZÖTT

Kis trónon ölt a Nagy Uralkodó. Gőgje nem ismert határt. A hatalom elvette eszét. Ám büszkeségét nem felülről kapta, hanem alulról, a trónt jelképező faszékből. Ez a szék pedig három-négy dirhembe se került.

A Nagy Uralkodó és hű alattvalói mégis azt állítják, hogy ebben a székben kiapadhatatlan földöntúli erő rejlik. Valóban, ezeknek az embereknek értékét egy szék határozza meg csupán.

Őfelsége nem volt tudós, de azzá lett, nem volt költő, de azzá lett, nem volt filozófus, de az is lett – mihelyt csak a trónra került. Nem volt semmi, de hatalmas lett, amikor elfoglalta trónját. Parancsolhatott, tilthatott, adhatott, vehetett, gazdaggá vagy szegénnyé tehette az embert. És akkor elhatározta, hogy királyhoz méltóképp cselekszik: az ország népe rettegjen előtte.

Kívánsága támadt trónján, hogy a halhatatlan emberek közé emelkedjék. Megparancsolta, hogy nevét sajtó zengje, életét könyvekben dicsőítsék. Elrendelte, hogy alattvalói az engedelmesség és alázatosság komédiáját játsszák előtte. Azok meg is tették, részint mert féltek tőle, részint, mert jutalmat reméltek. Maguk közt azonban szidták egymást gyávaságukért, és megfogadták, erejükhöz mérten bosszút állnak a zsarnokon. Kacagtak ostobaságán, széltében beszéltek hitványságáról, esztelen tetteiről.
(96) 293. o.


Kalíla és Dimna

Egykoron a pacsirta követte a strucc példáját, ki tojását a homokba rejti, s az elefánt csapásán rakta le tojását. Az elefántnak volt egy ivóhelye, mindig odajárt. Egy napon is szokásához híven ivóhelyére igyekezett, s rátaposott a pacsirta fészkére, tojásait összetörte, fiókáit megölte. A pacsirta látván a szörnyű kárt, ami érte, tudta, hogy csak az elefánt tehette, más senki. Elrepült hát, rászállt az elefánt fejére nagy sírással, és mondta:

“Ó, király, miért zúztad össze a tojásaimat, miért ölted meg a fiókáimat, mikor én a szomszédod vagyok? Vajon azért cselekedted-e, mert semmibe veszel és lenézel engem?”

Az elefánt így szólt:

“Igen, ez volt, ami erre indított engem.”

A pacsirta otthagyta őt, és elment a madarak gyülekezetébe, elpanaszolta nekik, hogy mi érte az elefánttól. Azok imígy szóltak hozzá: “Mit tehetnénk ővele, mi, madarak?”

A pacsirta a szarkákhoz és a hollókhoz fordult:

“Azt kérem tőletek, hogy jöjjetek el velem őhozzá, és vájjátok ki a szemét, azután majd újabb cselt szövök ellene.”

A madarak ráálltak. Elmentek az elefánthoz, és addig csipkedték a szemét, mígnem kivájták mindkettőt. Az elefánt vakon botorkált, nem volt egyéb útjelzője táplálékákának lelőhelyéhez és ivóhelyéhez, mint elszórt hulladékai. A pacsirta, ezt fölismerve, elment egy tocsogóhoz, ahol is nagyszámú béka tanyázott. Elpanaszolta nekik, hogy mi érte az elefánttól. A békák így szóltak:

“Ugyan mit forralhatnánk mi az elefánt hatalmassága ellen, mire mennénk vele?”

A pacsirta így szólt:

“Azt kérem tőletek, hogy gyertek velem egy szakadékba, az elefánt tanyája közelébe, s ott brekegjetek, vartyogjatok fennhangon. Ha meghallja a hangotokat, biztosra veszi, hogy víz van ott, és beleesik.”

A békák ráálltak, és összegyűltek a szakadékban. Az elefánt, akit heves szomjúság gyötört, meghallván a békabrekegést, megindult feléjük, mígnem belezuhant a szakadékba, és halálra zúzta magát. Akkor odament a pacsirta, repdesett az elefánt fején, és így szólt:

“Ó, hatalmaddal eltelt zsarnok, ki az én dolgomat semmibe vetted, mit szólsz, minő hatalmas a cselem, bár termetem kicsiny, míg a te termeted hatalmas, értelmed viszont csekély?”

F:

(69) 10-11. o.

ILÁDZ, BILÁDZ MEG IRAHT

Dabsalím, a király így szólt Bajdabához, a filozófushoz:

– Hallottam ezt a példázatot, most mondj nekem példázatot arról, amihez a királynak tartania kell magát, hogy megőrízze királyságát, s megszilárdítsa a hatalmát véle, s ami elsőrendű vezércsillaga kell legyen ügyeiben. Vajon a józanság, a vitézi erény, a bátorság vagy a bőkezűség legyen-e ez?

Bajdabá így szólt:

– A király leginkább a józansággal őrízheti meg királyságát, azzal szilárdíthatja meg hatalmát. A józanság mindenek előtt való, az a hajtóereje mindennek, a legkíválóbb dolog, ami királyokban meglehet.

F:

(69) 204. o.

JEAN BODIN: A KIRÁLYI MONARCHIÁRÓL

A királyi monarchia igazi ismertetőjegye tehát az, hogy az uralkodó ugyanolyan szelíd és engedékeny a természeti törvények iránt, mint amennyire alattvalóitól megkívánja az engedelmességet önmaga iránt; ezt teszi, ha mindenekfölött istenfélő, ha megvigasztalja a bajtól sújtottakat, vállalkozásaiban óvatos, haditetteiben bátor, a jólétben mértékletes, a balsorsban állhatatos, szavaiban határozott, a tanácsban bölcs, alattvalóiról gondoskodik, segítőkész barátaival, rettegett az ellenség előtt, méltányos a becsületes emberekkel, félelmetes a gonoszok szemében, és mindenkivel igazságos. Ha tehát az alattvalók a király törvényeinek, a király a természet törvényeinek engedelmeskedik, a törvény mindkét oldalon úrrá lesz, vagy mint Pindarosz mondja, királlyá, ebből származik a király barátsága alattvalói iránt, és az alattvalók engedelmessége a király iránt, s szépséges és kellemes harmóniában fognak élni a királlyal és egymás között.
F: Máté Györgyi, Csűrös Klára

(26) 140. o.

KONFUCIUSZ ÉS TANÍTVÁNYAI

Beszélgetések és mondások

A Mester mondotta: “Ha a népet rendeletekkel kormányozzák, és büntetésekkel tartják féken, akkor ki fogja játszani /a büntetést/, de a szégyent nem fogja ismerni. Ha az erénnyel kormányozzák, és szertartásokkal tartják féken, akkor ismerni fogja a szégyent, és mindig egyenes lesz.”

F: Tőkei Ferenc

(2) 43. o.

VASVÁRI PÁL ÍRÁSA 1847-BŐL

A hódító nép áradó folyó, mely önmedréből kifordul, s a világot el akarja nyelni.

De e folyó igen csalatkozik.

Nem fogja beözönleni a világot, mert az sokkal nagyobb, mint minőnek ő partjai közől látta.

Legfölebb néhány völgyet fog beborítni, s itt is előbb-utóbb sírjára talál.

Mert a napfény felszárítja egyes cseppjeit, s elenyészti.

A többi pedig a völgybe szorul: ott fog elveszni, megtespedni.

Vagy vissza kell térnie ősmedrébe, hogy elhagyott életpályáját folytassa.

Ez sorsa előbb-utóbb a hódító népnek.

Ha az elnyomott népek nyakára ül, ott nem lesz állandó maradása.

Vagy elűzetik, vagy elvész.

Szerencsés nép, mely elég korán visszatér medrébe, mielőtt erejét kimerétendé.

E szerencse jutott őseinknek.

(101) 50-51. o.

SZÉCHENYI ISTVÁN: HAZUG, KÉPMUTATÓ, ABSZOLUTIZMUS

Az emberi nem a legkevésbé sem gyűlöli az önkényt magában véve, nagyon könnyen képes azzal megbarátkozni, sőt meg is szeretheti azt; és valóban az emberiség kifejlesztésére és felvilágosítására alig van célszerűbb és előnyösebb eszköz egy zseniális, minden viszonyokban mélyen beható abszolút kormányzatnál. Ha az emberek részint ösztönbűl, részint ésszerű okoknál fogva az abszolút kormányformát kárhoztatják, ez legtávolabbrúl sem ellenszenvbűl történik, hanem azon természetes okbúl, mivel az önkény, mint a tapasztalás bizonyítja, rendesen karöltve jár az ostobasággal.

Állott-e valaha, valamilyen nép élén önkényesebb uralkodó I. Napóleonnál, volt-e valaha abszolútabb uralkodó Angliában Erzsébet királynőnél? Valóban alig! És vajon mentek voltak-e ezek minden hibátúl? Nem! Ártatlan vér szennyezte be uralkodásukat, és mégis népszerűek, tisztelve, sőt sokak által szeretve is valának. Szellemi nagyságuk és fölényük emberi szemek előtt láthatatlanná tevék életüknek véres nyomait; és az emberek, kik általában véve keveset törődnek azzal, mikép fognak uralkodóik egykor odaát számot adni sáfárságukrúl, nagon jól meg tudják különböztetni az alkalmas uralkodót a jó embertűl, és gyakran jobban tisztelik és szeretik gyóntatójukat vagy valamely szelíd emberbarátot királyuknál, még ha ez utóbbival meg vannak is elégedve, sőt kormánya alatt boldognak is érzik magukat, de mint embert nem képesek őt szeretni és tisztelni. Másrészt viszont nagyon szerencsétlennek éreznék magukat, ha kormányzati ügyekben és politikai téren az említett erényes férfiák parancsolnának nekik. Általában véve, valamely komplikált gépezet megindítására és rendbentartására nem annyira erkölcsös élet, hanem egy jó gépész ügyessége szükségeltetik.

(125) 584. o.

LAO-CE: TAO-TE KING

57. fejezet

Igazsággal legjobban lehet az országot kormányozni.

Az erőszakoskodás csak árt.

Minél szűkebb határok közé szorítják a nép cselekvő szabadságát, annál inkább hanyatlik az ország.

Minél jobban van a nép felfegyverezve, annál harcrakészebbek a fejedelmek.

Minél nagyobb az árusítók ravaszsága, annál általánosabb a költekező fényűzés.

És minél több a tilalom és rendszabály, annál lazábbak az erkölcsök.

A bölcs fejedelem tehát ezt mondja: Nem tervezgetek sokat, és nem erőszakoskodom, mert így a nép a legtermészetesebben fejlődik.

Népem nemesbülését mozdítom elő, és ily módon az emberek mindjobban maguktól javulnak.

Népem szellemi tökéletesbülését támogatom, és ilyképpen az emberek mindinkább felvilágosodnak.

E nemes törekvésemmel legjobban felvirágoztat-hatom országomat.
F: A forrásban nincs megjelölve.

(131) 76-77. o.

EURIPIDÉSZ: OLTALOMKERESŐK

(részlet)

Királyt keressz e földön, idegen, pedig

Nem hódol senkinek se, városunk szabad,

A nép az úr, évente változik feje,

De senkit nem tüntet ki az, hogy kincse van,

Gazdag s szegény egyforma jogban részesül.

A városoknak legtöbbet királyuk árt,

Az első s legnagyobb baj ez: törvényei

Nem szolgálnak közérdeket, egyetlen egy

Ember kezén múlik minden méltatlanul.

De hogyha már írott törvény uralkodik,

Jogához egyformán juthat gazdag s szegény.

S akit szerencse méltatlan tüntet ki, nincs

Olyan szegény, ki meg ne merné mondani

S igazságával gyönge győz erős felett.

A vélemény szabad: ki tud javaslatot,

Amellyel szolgálhatná városunk javát?

Ki jól beszél, dicsőség arra, s az, ki nem,

Nyugton maradhat. Ennél nincs méltányosabb.

Ahol földjén a nép uralkodik maga,

Az ifjú nemzedékre nézhet boldogan.

De lenne csak köztük király: az gyűlöli

Népének legjavát s ki gondolkozni mer,

Hatalmát félti tőle és megölni kész.

F: Trencsényi Waldapfel Imre

(135) 100. o.

PERIKLÉSZ BESZÉDE AZ ATHÉNI DEMOKRÁCIÁRÓL

Olyan alkotmánnyal élünk, amely nem igazodik szomszédaink törvényei után, s inkább mi magunk szolgálunk például, mintsem hogy utánoznánk másokat. A neve pedig, mivel nem kevesekre, hanem a többségre támaszkodik: demokrácia. Törvényeink szerint a személyes ügyeket tekintve, mindenki egyenjogú, de ami a megbecsülést illeti, hogy a közösség előtt kinek miben van jó híre, itt nem a társadalmi helyzet, hanem a kíválóság ér többet, és ha valaki olyasmire képes, ami a város javára van, szegény sorsa és így jelentéktelen társadalmi rangja nem áll útjában. A szabadság szellemében intézzük el közügyeinket, és mindennapi tevékenységeink során nem válunk gyanakvókká egymással szemben, nem haragudva meg szomszédunkra, ha egyszer a maga kedve szerint cselekszik, és nem öltve szemrehányó tekintetet, ami, bár nem büntetés, mégis rosszul esik neki. Ilyen nyíltszívűek vagyunk a magunk közötti érintkezésben, azt azonban, amit az állam parancsolt, elsősorban tiszteletből nem merjük áthágni, engedel-meskedve azoknak, akik éppen az élen állnak, és a törvényeknek, különösképpen azoknak, amelyek az igazságtalansággal sújtottakat védik, és azoknak, amelyek bár íratlanok, megsértésüket gyalázatnak tekinti.

F: Szilágyi János György

(135) 103. o.

VAJDA JÁNOS CIKKE 1868-BÓL

Korunk legmélyebben gyökerező, leghatalmasabb eszméje a demokrácia.

A két világrészben az utóbbi századok története kétségbevonhatatlanul bebizonyítja, hogy csak azon népek boldogulnak, melyek az eszme valósítására képességgel bírnak, éspedig annál inkább, minél nagyobb, szélesebb mérvben veték meg ez elv alapját; míg ellenben látjuk, hogy azon nemzetek, melyek arisztokratikus hagyományaikkal szakítani nem bírnak, a hatalom és nemzeti nagyság legmagasabb polcáról a süllyedés, az enyészet örvényébe rohannak. (…)

Hogy tehát a demokrácia elveinek valósítása minden nemzetre nézve föltétele az anyagi, erkölcsi és szellemi haladásnak, azt vitatni valóban fölösleges.

De van egy nép, egy ország, melynek minden népnél eggyel több oka van a demokrácia elveit elfogadni, és sietni azzal, hogy egész társadalmát ezen elvek szerint rendezze, és ezen nép a magyar, ez az ország a mi hazánk: Magyarország.
(101) 172-173. o.

ALEXIS DE TOCQUEVILLE:

MIÉRT TANÚSÍTANAK A DEMOKRATIKUS NÉPEK HEVESEBB ÉS

TARTÓSABB SZERETETET AZ EGYENLŐSÉG, MINT A

SZABADSÁG IRÁNT

Elképzelhető egy olyan végpont, melyben a szabadság és az egyenlőség érintkezik és összeolvad.

Feltételezem, hogy minden polgár részt vesz a kormányzásban, és hogy mindegyiküknek egyenlő joga van a részvételre.

Miután tehát senki sem különbözik embertársaitól, nem is gyakorolhat zsarnoki hatalmat; az emberek tökéletesen szabadok lesznek, mert mindnyájan teljesen egyenlővé válnak, és azért lesznek tökéletesen egyenlők, mert teljesen szabadokká válnak. Ezen ideál felé törekszenek a demokratikus népek.

Íme, a legteljesebb forma, melyet az egyenlőség a földön felölthet; de létezhetnek ezerszám mások is, amelyek, bár nem ennyire tökéletesek, csaknem éppoly kedvesek e népek számára.
F: Frémer Jusztina, Martonyi Éva, stb.

(134) 385. o.

KÁLLAY BÉNI: ELŐSZÓ

A társadalom egyes egyénekből áll, s az egyének társadalmat alkotnak, ami annyit tesz, hogy valamint a társadalom nem képzelhető emberek nélkül, úgy az ember sem képzelhető társadalmi együttléten kívül. Mióta csak a történelem emlékszik, társadalmak léteztek, s a társadalmi lét, mindazon nagy forradalmak és rázkódtatások közepette, melyek államokat döntöttek halomra, egész nemzeteket töröltek el a föld színéről, sohasem szűnt meg végképpen, csak módosulást, átalakulást szenvedett. Minden gyakorlati hasznosságot nélkülöz tehát a társadalom alakulási módjának és feltételeinek kutatása. Meg kell elégednünk azon kétségtelen ténnyel, hogy létezik, hogy az egyes emberek alkotják, miként az egymás mellett sorakozó parányi sejtek az óriási tölgyet. Valamint már az egyes embereknek saját működési körrel és működési képességgel kell bírniok, hogy együttvéve aztán oly szerves egészet képezhessenek, minő éppen a társadalom: úgy kétségkívül ez utóbbi is mint egész fog bírni saját hatáskörrel, minek következtében visszahathat az egyesekre. A társadalom és egyén egymáshoz való viszonyának szövevényességében és a kölcsönös hatások folytonos természetszerű létrejöttében rejlik a csaknem lehetetlenséggel határos nehézség, pontosan kijelölni a határokat, melyeket az egyén túl nem léphet anélkül, hogy a társadalmi rendet fennálló alapjában ne veszélyeztetné, s melyeket más részről a társadalom sem hághat át anélkül, hogy az egyén önálló létét és működési szabadságát ne fenyegetné. Ily határoknak pedig mégis létezniök kell; mert dacára azon benső összefüggésnek, melynél fogva egyik a másik létét feltételezi, mindazáltal sok tekintetben az egyén és a társadalom egyenes ellentétben, nyílt ellenségeskedésben állanak egymással.
(70) 67-69. o.

KARÁCSONY SÁNDOR: NEVELÉS ÉS DEMOKRÁCIA

Minden idők minden demokráciája abban különbözött a diktatúrától, hogy felszabadította a népet. Az egyes demokráciák pedig abban különböznek egymástól, hogy milyen tágan értelmezték a nép fogalmát. Egy római előkelő nő meztelenül mert mutatkozni rabszolgája jelenlétében, mert nem vette azt emberszámba. A nép körébe minden demokrácia beleszámított minden embert, akit embernek tartott. A görögök és a rómaiak azért nem adtak szabadságot a rabszolgáknak, mert nem tartották embereknek őket.

A demokrácia szabadságot ad a népnek, vagyis minden embernek biztosítja az autonómiáját. Szabad neki, azt jelenti, nem muszáj neki, hanem szabad. A szabad embernek nem az szabad, amit akar, hanem szabad neki, nem pedig muszáj az (…), ami szabad. A “jó” szabad neki, nem amit akar. A demokráciában a nép akarata teljesedik. Ez igaz, de nem azt jelenti, hogy a nép kénye-kedve. Azt jelenti, hogy a demokráciában a nép akarja a jót, nem pedig kénytelen vele. Az én autonómiám nem azt jelenti tehát, hogy az egyéniség, az individuum kénye-kedve vagy előkelő és elszigetelő elefántcsonttornya, hanem azt jelenti, hogy én akarom a jót, akarom, ami szabad, szabad nekem, ami szabad, nem pedig szorítanak, hajtanak, kényszerítenek már vagy a jóra, vagy egy másik ember kénye-kedve szerint.

(71) 33. o.

Ajánlott irodalom
Csaplár Vilmos: A demokrácia álarc az ördög ábrázatán

(Kráter Műhely Egyesület, Bp., 1992.)

Gandhi, Móhandász Karamcsand: Önéletrajz avagy Az igazsággal való próbálkozásaim története (Európa, Bp., 1987.)

Molnar, Thomas: A hatalom két arca: Politikum és szentség (Európa, Bp., 1992.)

Németh János István: A demokrácia tragédiája (Mikszáth, Salgótarján, 1990.)

Orwell, George: 1984 (Európa, Bp., 1989.)

Parkinson, C. Northcote: Parkinson törvénye vagy az Érvényesülés Iskolája

(Minerva, Bp., 1990.)

Ráth-Végh István: Hatalom és pénz (Gondolat, Bp., 1964.)

Rodoreda, Mercè : A Diamant tér (Európa, Bp., 1978.)

Sánta Ferenc: Isten a szekéren (Válogatott novellák) (Szépirodalmi, Bp., 1970.)

Sarkady János: A demokrácia bölcsője (Gondolat, Bp., 1960.)

Az ember és a végtelenség

9. Ember – Természet – Kozmosz

“Apja a Nap, anyja a Hold; a szél hordozta méhében; dajkája a Föld.”

(Hermész Triszmegisztosz: Tabula Smaragdina)

CSO GI CSON: A PATAKKAL BESZÉLGETEK

Fehér sziklán ülök a völgy felett,

s a patakkal beszélgetek.

A víz úgy suhan a köveken át,

selymesen, puhán, mint a fellegek,

s oly súlytalan, hogy szinte már lebeg…

Fodroz, iramlik, árad cseppre csepp,

a völgy hosszán, lejtős sziklákon át,

nappal meg éjjel, tovább és tovább…

Az útja még nehéz és meredek,

de ő csak mesél, csacsog és nevet,

s vígan, fürgén szeli át a hegyet…
Ó, te tiszta, áttetsző, kis patak,

hadd nézzelek még, hadd csodáljalak!

Tovasuhansz a fehér falakon,

s ezer szilánkra osztod önmagad,

ezer tükör-szilánkra, mint a nap!
Dalolsz, dalolsz, tündöklőn, szabadon,

s dalomba ömlik a te éneked…

Egyek vagyunk, s nincs bennem semmi más,

csak árnytalan, nem-szűnő ragyogás!

Fehér sziklán ülök a völgy felett,

s a patakkal beszélgetek…

F: Balássy László

(55) 217. o.

TU FU: EGYEDÜL

Magányos sólyom villog a mennyben,

lenn a folyón két sirály fehérlik.

Lecsap a sólyom, vad szárnya lebben,

karmai közt a gyors halál érik.

Nehéz a fűnek a nyirkos harmat,

szőné a hálót a pók az égig.

Természet – ember: soha nem alhat.

Egyedül állok, sorsom sötétlik.

F: A forrásban nincs egyértelműen megjelölve

(5) 79. o.

MING LIAO CE UTAZÁSAI
(Nagy magasságokban)

Amikor fölmegyek az Öt Szent Hegyre, magasan állok a mennyei szelek fölött, túllátok a Négy Tengeren, s az ezernyi hegycsúcsot apró csigának látom, az ezernyi folyót hajladozó övnek, az ezernyi fát kelkáposztának. A Tejút mintha köpönyegemet súrolná, fehér felhők futnak át a hónom alatt, a levegőben úszó sast mintha elérném karommal, a nap és a hold pedig halántékom mellett halad el. Halkan kell itt beszélnem, nem csak azért, hogy a hegy szellemét el ne ijesszem, de azért is, hogy Isten az ő trónján meg ne hallja. Fölöttünk a tiszta égbolt, egyetlen folt sincs a hatalmas térségben, alattunk pedig eső, mennydörgés, viharos sötétség támad tudtunk nélkül, s a mennydörgés robaját csak úgy halljuk, mint a kis baba gügyögését. E pillanatban szememet elvakítja a fény, lelkem mintha kiszállna a tér korlátai közül s úgy érzem, mintha a messze utazó szelek hátán lovagolnék, de nem tudom, merre. Vagy amikor nyugaton elrejtőzni készül a nap, s keleten a látóhatár alól felbukkan a hold, a felhők minden irányban sugárzanak, bíbor és kék színek csillognak az égen, s a távoli és közeli csúcsok egy kurta pillanat alatt világosabb színt öltenek. Vagy éj közepén templomi harangok kongását és tigris bömbölését hallom, s aztán zúgó szélroham következik, s mert a templom kőcsarnokának kapuja nyitva van, bebújok ruhámba és fölkelek, – íme, a Tengerinyúl Szelleme (a hold) lenyugvóban, a magasabb lejtőkön még látszanak az utolsó hóesés maradványai, az éjszaka fényei valami határozatlan fehér tömeg, a távoli hegyek körvonalai alig láthatók. Ilyen pillanatokban érzem, hogy testem fürödik a hűs levegőben, és minden érzéki vágyam megszűnik. Vagy talán megpillantom a Szent Hegy istenét, amint teljes méltóságában ül trónján, s fogadja az alacsonyabb rangú szellemet. Se szeri, se száma a lobogóknak és mennyezeteknek, a levegő tele a fuvola és a harangok zenéjével, a paloták teteje felhőköpenybe és ködfátyolba van burkolva, körvonalaik látszanak is, meg nem is, úgy érezzük, hogy hol közel vannak, hol végtelenül messze. Oh, tökéletes boldogság az istenek zenéjét hallgatni, miért, hogy egy hideg szélroham oly hamar félbeszakítja?

Az Öt Szent Hegy mellett sok más híres hegység van még, és megszámlálhatatlan szent hely, ahol tündérek vagy szellemek tanyája van. Szandálban indulok el, kezemben bambuszpálca, s bár valamennyit nem látogathatom meg, elmegyek addig, ameddig erőm engedi. Ha meredek csúcshoz érek, amely vakmerően szökken az ég felé, s ember nem mászta meg soha, kötélhez kötöm magam, s felmászom a tetejére. Ha törött kőhídhoz érek vagy régi kapuhoz, amelyet váratlanul nyitva találok, félelem nélkül belépek rajta; vagy ha sziklabarlang kerül utamba, oly sötét, hogy mélyére nem látni, csak egy hasadékon át éri egyetlen fénysugár: fáklyát gyújtok, s félelem nélkül lépek be egymagam, azt remélvén, hogy emelkedett gondolkozású taoistákat… találok ott.

Meglátogatom a híres folyókat és tavakat is. Az ilyen mély vizekben halak, sárkányok és víziszellemek tanyáznak. Ha a levegő nyugodt, s a víz sima, mint a tükör, tudjuk, hogy akkor az Isteni Sárkány békésen alszik, egy gyöngyszemet őrizve mellében. Ha a víz fényei összevegyülnek az ég színével, tiszta holdas éjszakán, akkor tudjuk, hogy a Sárkánykirály Hercegnője és a Folyó Úrnője vonulnak ki mennyezet alatt, kezükben fuvolával, vadonatúj fátyolszövetruhában s hímzett cipőben lépkednek a csörgedező víz fölött. Ez a menet halad szemünk előtt egy darabig, aztán eltűnik. Oh, milyen hűvös van ilyenkor! Vagy dühös szél korbácsolja a vizet, óriási hullámok támadnak föl, s ilyenkor tudjuk, hogy Cs'ihyi, a mesebeli madár szelleme haragszik, és T'ienvu, a nyolcfejű víziszellem siet segítségére. Ilyenkor a nagy föld úgy forog, mint a malomkerék, rázkódik, mint a szita, s mintha látnók, hogy tör utat az ég felé Csang, az öreg Sárkány, karjaiban hordva kilenc fiát. Oh, mily nagyszerű a látvány ilyenkor!”

F: A forrásban nincs megjelölve.

(108) 58-59. o.

NGUYEN DU: VÁLTOZATOK

Ez a nyolcadik hónap. Mélyül az őszi fény.

A parttalan magasság aranykék tengerén izzik, vakít a pára.

Szél zúg a bambuszok közt, mint mennyek orgonája.

Csöndes eső szitál, s krizantém-illat árad az ázott föld felett.

Hűs-fodrú, lágy habokban hűsölnek a hegyek.

Az ég alá az ősz százezer színben égő, pazar szőttest terít,

s én bűvölten csodálom szikrázó színeit.
A folyam szögletében, mint borzas, messzi felhő, ködlik egy

nyárfaerdő.

F: Balássy László

(55) 260. o.

16. dal

Ide künn a ződ erdőbe,

Madár lakik egy fészökbe.

Én is oda mönnék lakni,

Ha egy fészköt tudnék rakni
Küs madár te, hogy tudsz élni,

Mikor nem is tudsz beszélni?

Ládd én eleget beszélek,

Mégis búbánatba élek.

(Udvarhelyszék, 1863)
(19) 204. o.

TÓTH ÁRPÁD: A FA

Ó, nézd a furcsa, ferde fát,

Mint hajlik a patakon át,

Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,

Hogy benne társad ne keresd?

Már ága között az arany napot

Nem tartja, madara elhallgatott,

Virága nincs már, sem gyümölcse,

Ő mégis áll, az alkony bölcse,

Mint a tünődő, ki ily estelen

A végtelen titkába elmerűl,

És testtel is szelíden arra dűl,

Amerre lelke vonja testtelen…

(136) 58. o.

MING LIAO CE: HARMAT HULL A VIRÁGRA

Harmat hull a virágra,

Oh, mily öröm!

Ne félj a csípős széltől,

Ne félj a kelő naptól.

Keletnek folyik a víz,

Nyugatnak a Tejút.

Parasztok szántanak, hol

Egykor a Bronztorony volt.

Többet ér egy rövid nap

Serleggel a kezünkben,

Mint a jövendő, amely

Nevünket elfelejti.

Harmat hull a virágra,

Oh, hogy ragyog!

Ameddig tart, ragyog, mint

Gyöngy a reggeli fényben, –

A vadon csupa sírdomb,

Szél sír az éjszakában,

Róka nyí, bagoly huhog

Kísértetfehér nyárfán,

Vörös levelek hullnak,

Patak vizén leúsznak,

Cs'inien palotáját

A moha mind benőtte. –

Örülj, amíg örülhetsz!
F: A forrásban nincs megjelölve.

(108) 75-76. o.

OMNIA SOL TEMPERAT

Jőjj, Nap fénye, melegíts,

aranyszínű, tiszta,

új életet telepíts,

jókedvet hozz vissza.

Várjuk, hogy majd te segítsz

ismét könnyű sorsra,

derült égből letekintsz

boldogságot hozva.
Tél adta a hideget,

havat, jeget hintett.

Szűntesse a Kikelet

sűrű könnyeinket.

Fázva sírunk teneked

könyörögve, kérve:

legyen végre melegebb,

új nap, jöjj az égre!

Űzd messze a hideget,

sugaradat szórd rám,

hadd daloljam teneked

vidám kedvű nótám.

Hű fiad ha szereted,

megadod, mit rég vár,

de ha nem lesz melegebb,

elpusztulok immár.

(32) F: Pödör Ferenc

ASSZISZI SZENT FERENC: NAPHIMNUSZ

Mindenható, fölséges és jóságos Úr,

tied a dicséret, dicsőség és imádás,

és minden áldás,

minden egyedül téged illet, Fölség,

és nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,

legfőképpen urunk-bátyánk, a nap,

aki a nappalt adja, és aki ránk deríti a te világosságod,

és szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:

a te képed, Fölséges
Áldjon, Uram, téged, hold nénénk és minden csillaga

az égnek.

Őket az égen alkotta kezed, fényesnek, drága szépnek!

Áldjon, Uram, tégedet szél öcsénk,

levegő, felhő, jó és rút idő,

kik által élteted minden te alkotásod.

Áldjon, Uram, téged víz húgunk,

oly nagyon hasznos ő,

oly drága, tiszta és alázatos!

Áldjon, Uram, tűz bátyánk;

vele gyújtasz világot éjszakán.

És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram téged, Földanya nénénk,

ki minket hord és enni ad,

és mindennemü gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.

Áldjon, Uram, tégedet minden ember, ki szerelmedért másnak

megbocsát,

és aki tür gyötrelmet, nyavalyát.

Boldogok, akik tűrnek békességgel,

mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál,

akitől élő ember el nem futhat.

Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,

és boldogok, kik magukat megadták te szent akaratodnak.

A második halál nem fog fájni azoknak.
Dicsérjétek az Urat, és áldjátok,

és mondjatok hálát neki,

és nagy alázatosan szolgáljátok.
F: Sík Sándor

(84) 98-99. o.

TÁNCDAL
Luba