Irodalom- és művelődéstörténeti alapfogalmak S. Horváth, Géza Irodalom- és művelődéstörténeti alapfogalmak

14. Függelék

14.1. A Főnix mitologémája az Ivan Iljics halála című elbeszélésben (Részlet)Téren, Gyöngyi

Forrás: TÉREN Gyöngyi: A Főnix mitologémája az Ivan Iljics halála című elbeszélésben (Részlet) In: A szótól a szövegig és tovább... Tanulmányok az orosz irodalom és költészettan köréből, Bp., Argumentum Könyvkiadó, 1999. 469–479.

Tolsztoj Ivan Iljics halála című elbeszélését a szakirodalomban mint a főhős „megvilágosodásának” útját, mint a kellemes, illendő élettől való elfordulását, vagy mint Tolsztojnak a halálról való gondolkodásának csúcsát értelmezik. Dolgozatunkban arra teszünk kísérletet, hogy a főhős eszmélésének (megvilágosodásának) folyamatát, mint egy szemantikailag kiüresedett kifejezés: a „család főnixe” remetaforizációjaként írjuk le. Az elbeszélés 2. fejezetében, az elbeszélő szájából hangzik el, hogy „Ivan Iljics volt a le phénix de la fanille, amint mondták róla” (236).³⁷⁴ Ez a frazeologizmus - mely nyilvánvaló deformációja a főnix mítosznak - mind a francia, mind pedig az orosz nyelvben él, s jelentése: 'a többieknél különb, ritka, a maga nemében egyedi ember, vagy dolog', ill. az orosz nyelvben: 'ritka, jó adottságokkal rendelkező ember'.

Amint a metaforikus kifejezés is akkor válik frazeologizmussá, amikor a gyakori használat miatt szemantikailag kiüresedik, ugyanígy amikor ezt mondják Ivan Iljicsről, ő a legkevésbé sem egyedi, a többiektől eltérő életet él, épp ellenkezőleg, minden cselekedetét, öltözködésétől kezdve a bálokon, a hivatalában való viselkedésén át, a házasságkötésig az a szemlélet uralja, mit gondolnak a magas állású személyek, ill. mit diktál az illendőség. A még magasabbra való törekvést jelölő létrára való felmászás, valamint az arról való leesés utáni betegség folytán a külvilág véleménye Ivan Iljicsről negatív irányban változik: sajnálkoznak azon milyen hibákat követ el a bíróságon vagy a kártyajátékban. Ezzel ellentétben Ivan Iljicsben elkezdődik az a folyamat, mely a megszokott, kellemes élettől való elszakadást eredményezi. A betegség a külső szemlélő szempontjából kudarcok sorozatát eredményezi, Ivan Iljicset azonban mindez - önmagát is meglepő módon, - hidegen hagyja, s figyelme egyedül a betegségére irányul. Betegségéből fakadóan adatik meg Ivan Iljics számára az a felismerés, hogy eddigi életét - a többiek véleményétől most már valóban eltérő, egyedi módon - „halálnak” értékelje: „Vége a halálnak - mondta magának. - Nincs többé” (297).

Először a Főnix mítoszt rekonstruáljuk, mégpedig elsősorban annak görög változatára fordítunk figyelmet, mivel elsősorban a hérodotoszi változat terjedt el később a köztudatban, s az egész európai kultúrában, s ez volt valószínűleg Tolsztoj számára is ismert.³⁷⁵

A Főnix mítosz rekonstrukciója

A madarak a mozgékonyság, a felemelkedés szimbólumai. A négy őselem közül a levegőhöz kapcsolódnak, megvalósítva a mozgás princípiumát. A Főnix madár egyediségét (mely később a frazeologizmus alapját képezi) az adja, hogy egy másik őselemhez, a tűzhöz is kötődik, mely a teremtő princípiumot fejezi ki. Mivel a madarak a Föld gravitációs erejét legyőzve függőleges irányban is mozognak, íly módon a lélek felfelé törekvő erőinek szimbólumává is váltak. A halál pillanatában sok hagyomány szerint a lélek madár formájában távozik a testből.

A Főnix a Napkultusz szimbóluma, a tűz, a vihar, a feltámadás, az örök ifjúság, a halhatatlanság jelképe. A Főnix madár legalább 500 évig él, s halálát érezve egy magas pálmára épít illatos ágakból fészket, melyet meggyújt, s hamvaiból egy új Főnix születik, aki apja porait Ra (Re) Isten oltárára helyezi Heliapolisban (a Nap városában). A napkultuszhoz szorosan kötődő mesés madár képét indiai és arab mítoszokból vették át a heliopoliszi papok.

Az egyiptomi naptár fő eleme Nap volt, ezért a Napmadár, a Főnix jelképezte a Nap mindennapos útját az égbolton, valamint a Nílus évenkénti áradását, a halhatatlanságot, s ő kisérte a lelkeket a túlvilágra. Az egyiptomi mitológiában Benu volt a neve, melynek jelentése 'az, aki saját magától keletkezett' (ben = keletkezni). Benut Ré, később Ozirisz Bá-jának, „lelkének” tartották, így kapcsolatba hozták a halottkultusszal. A benut daruként, kócsagként, ill. gémként ábrázolták s mivel ezek a gázlómadarak általában az áradásokat követően jelentek meg, a régi egyiptomiak azt hitték róluk, hogy a mindent megelőző elemben, a vízben születtek, mégpedig önmaguktól, ugyanúgy, mint ahogy a Nap is önmagát szülte. Ebből a felfogásból alakult ki az a szemlélet, hogy ez a madár a Nap földi hasonmásainak egyike (Id. pl.: az egyiptomi szárnyas napoltárok), ahányszor uralma a világ felett végéhez ér, mindannyiszor meg is újul fénylő ragyogásban.

Az egyiptomi mitológia e csodás madarának történetét a görög és a római mitológia számos részlettel, variánssal gazdagította. A görög Phoinix és a latin Phoenix név a madár egyéb tulajdonságát jelölik, mint a benu, mely önmagától való keletkezést jelent. A latin Phoebus szó eredeti jelentése Napisten, átvitt értelemben jelent napot, napvilágot, valamint az égitest mindennapos útját, s az ezzel jelölt égtájakat, pl.: sub utroque Phoebo = keleten és nyugaton, valamint Dianának, a hold és a vadászat istennőjének neve Phoebo (gör. Phoibé).

A görög Phoinix szó a Nap vöröses színét, a csodás madáron kívül, az annak lakhelyéül szolgáló kéttörzsű pálmafát jelöli, valamint a föníciaiak által feltalált kitharára emlékeztető hangszert.

Hérodotosz a legenda egyik első változatát a következőképpen meséli el (II, 73): „[...] Főnix [...] minden ötszáz évben jő hozzájuk, akkor is csak abban az esetben, ha atyja meghalt. [...] Nagysága és alakja a következő: szárnyának tollai részben aranyosak, részben vörösek, alakjára és nagyságára leginkább a sashoz hasonlít. [...] Arábiából jő Hélio templomába, és myrrhába takarva hozza el atyját, hogy Héliosz templomában eltemesse; hozza pedig így: először myrrhából oly nagy tojást készít, amekkorát csak elbírhat; azután gyakorolja magát annak hordásában; mikor pedig már begyakorolta magát, a tojást kivájja, s atyját beleteszi [...]”.

Kb. 400 év múlva Ovidius Metamorfozisok című munkájának XV. fejezetében említi a Főnix madarat:

egy szárnyas maga nemzi magát s örököst maga újul:
assyrok ezt phoenixnek hívják; semmi gyümölcsöt,
semmi füvet nem eszik: tömjén és balzsam az étke.
Ez, miután kerek ötszáz év adatott idejéből,
rengő pálmafa ágai közt és lombtetejében
karmaival s ragyogó csőrrel fölrakja a fészkét,
ebbe fahéjat tesz, meg a nardus zsenge kalászát,
porrátört cimetet, s mirrhát, ama sárgasugárút,
és ráül, s jóillat közt így végzi be életét.
S mondják: mely aztán ugyanily nagy korra kerül mind,
apjának teteméből új phoenix jön a létre,
ez ha erőre kapott s terhét már hordozni tudja
fészkétől a magas fát tüstént megszabadítja,
és kegyesen viszi bölcsőjét s apjának a sírját,
s át a legen Hyperionnak váráig elérve,
terhét már Hyperionnak teszi szent küszöbére (XV. 391 - 408)

Néhány évtizeddel később Plinius Historia Naturalis (Természettörténet X, 23) című művében a Főnix madarat féregből eredezteti, mely csak a harmadik napon kezd madárrá változni, s a 40. napon lesz teljesen azzá. Feljegyzései szerint egy piatóni évig él a madár. A platóni év addig tart, amíg a Nap, a Hold és az öt bolygó vissza nem tér a kiindulópontjára (ez kb. 12 994 év). E hatalmas csillagászati ciklus végével megismétlődik minden részletében a világtörténelem, mivel a bolygók kölcsönhatásai is megismétlődnek. A Főnix legendája tehát változatlanul a Nap, a Föld s a többi bolygó mozgásának alakulásával egyre szorosabb kapcsolatot tart fenn, s válik az önmagát ismétlő ciklus, a halhatatlanság jelképévé.

Tacitus Évkönyvek című munkájának VI. könyvében (VI. 28) más évszámot említ, s újabb motívumokkal egészíti ki a Főnix történetét: „A napnak szentelt állat ez: csőre, valamint tarka tollazata különbözik a többi madárétól: ennyiben egyetértenek, akik alakját leírták. Az évek számáról többféle hagyomány van. Legáltalánosabb az ötszázéves időszak; vannak, akik erősítgetik, hogy 1461 év esik közbe, [...] évei számának végéhez érve, mikor halála elközelít, a maga földjén épít fészket s abba életadó erőt ömleszt, amelyből fióka támad; és ennek, mihelyt megnő, első gondja, hogy eltemesse apját, de ezt sem vaktában teszi, hanem felemel jókora súlyú myrrhát s hosszú úton megkísérli, vajon elbírja-e a terhet, elbírja-e a repülést, majd hátára veszi apja holttestét, a nap oltáráig viszi, és ott elégeti”.

A Főnix egyre inkább az univerzum tükre, képmása lesz, s ahogy az univerzumot a sztoikusok tűzben elpusztulni és újra életre kelni vélték, így a 4. század végén de Claudianusnál a Főnix maga, saját hamvából kel életre, önmagától származik.

Főnix és Jézus

A keresztény mitológiában a Főnix az örök megifjodás szimbóluma, majd a bizánci birodalom jelvénye lett. A templomi atyák Krisztus jelképévé tették, mint az élet feláldozásának (keresztrefeszítés, feltámadás) elképzelését, a tisztaság, a szűziesség megtestesítését. A pelikán Krisztus emberi mivoltát ábrázolta, a Főnix az istenit az élet győzelmét a halál felett. A keresztény középkor egyik legrégibb és legelterjedtebb természettudományos-vallásos irata, a Physiologus, mely a barokk korig döntő módon befolyásolta a keresztény művészet állatszimbolikáját és ikonográfiáját, 7. fejezetében ír a Főnixről. A hamvaiból először féregként, majd a harmadik napon madárként Újjászülető csodás madár történetét Jézus következő szavaival hozza összefüggésbe: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt” (Jn. 10.17).

A Főnix mítosz népszerű lett Európa szinte valamennyi országában, gyakran szerepel önálló irodalmi hősként, vagy frazeológiai kifejezésekben.

Dante Isteni színjátékában a Pokol rész XXIV. éneke az Emberi Főniksz címet viseli.

Oly gyorsan le nem írhatsz I-t, vagy O-t, mint
én ezt láttam gyűlni, égni, rogyni
s hamuvá hullni szét a lerogyót. A
földre hullt s nem látszott rajta hogy mi,
mígnem a por egyszerre újra élni,
gyűlni kezdett s emberré visszafogyni.
Épígy beszélik bölcseink regéi,
hogy a főniksznek bölcső lesz a sírja,
ha ötvenedik évét már eléri. A
magot, füvet megenni se bírja,
az étke gyömbér, s a tömjénfa könnye
s halálos ágya a nárdus s a mirrha.
[...] Haj, semmit sem lehet tagadni
holtan!

Az angol irodalomban is többször elevenítik fel a Főnix mítoszt. Az egyik legjelentősebb közülük Milton Sámson c. tragédiája, melynek végén már a leegyszerűsített történettel, mintegy szókapcsolatként találkozunk a Főnixszel:

Így hát a hős erő,
melyet megsemmisültnek véltek –
amint az önszülő madár, arab
erdőkben rejtező, kiből több nincs, ha
már elnyelte tűzláng-temető, hamu-
méhéből újra éled –, mikor látszólag
dermedt, mint a kő, legtöbb benne az
élet; elpusztul, ámde híre él s ragyog
megér sok késő századot.

Főnix és az Iván név kapcsolata

Az egyiptomiak Hórusz madarát, a Napmadarat sólyom alakjában képzelték el, a görög római kultúrában Jupiter madara már a sas lett. A sas a madarak világi ura, a Phoenix az égi uralkodót jelképezi. A sas az Ószövetségben mint tisztátalan állat szerepel, vagy a gyorsaságot, az ifjúkor erejét, ill. a kicsinyeiről való gondoskodást jelképezi. Az Ezékiel proféta látomásában (Ez. I. 8) szereplő kerubok (János jelenések könyve IV. 7.) módosított formában bár, de újra megjelennek: „orczájuk formája vala emberorcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől és bika-orcza mind a négynek balfelől és sas-orcza mind a négynek hátul”.

Shakespeare három drámájában, a Cimbelinében (I. felv. 6. szín), A viharban (III. felv. 3. szín) és a VIII. Henrikben (V. felv. 4. szín) a Főnix madarat, mint a páratlan, a senkihez sem mérhető metaforájaként említi. (A Főnix és a gerle c. költeményében a szerelméért életét adó, s fel nem támadó Főnixről ír.)

J. L. Borges szerint az evangélisták ezen négy arcból választottak maguknak jelképet, Máté angyal arcot, Márk az oroszlánét, Lukács az ökörét, János pedig a sasét: „Szt. Jeromos szerint: Máté azért kapta az angyal (az ember) jelét, mert ő a Megváltó emberarcát emelte ki, Márk az oroszlánét, mert Krisztus királyi méltóságát hangsúlyozta; Lukács meg azért kapta az áldozat szimbólumának, az ökörnek a képét, mert Krisztus papi vonásait mutatta meg; Jánosnak pedig szárnyaló hitéért jutott a sas”.³⁷⁶

Bár ez a magyarázat valószínűleg nem tekinthető teljesnek, kétségtelen tény, hogy Jánost gyakran ábrázolják sas képében. Az orosz Iván keresztnév Vasmer etimológiai szótárának magyarázata szerint az ószláv János próféta orosz neve. Az Iván név kapcsolatát a madarakkal egy másik példa is illusztrálja: az orosz иванок egy jégmadár fajta neve.³⁷⁷

Tolsztoj főhősének neve tehát emlékeztethet bennünket a sasra, mely a létező madarak közül alakját s nagyságát illetően a leginkább emlékeztet a Főnixre, de egy másik aspektusból is kapcsolatot találunk az Iván név és a Főnix madár között. A Főnix mitologéma fő eleme a halál és az újjászületés, mely az agrártársadalmakban a meghaló és feltámadó istenségekhez kötődő mítoszokkal mutat rokonságot. Ezen mítoszok szintén a Nap és a Hold napi mozgásával vannak kapcsolatban. A meghaló és feltámadó istenség agrárkultusza az archaikus kor földművelésének azt az ösztönös törekvését fejezte ki, hogy jó előre biztosítékot nyerjen, bő terméssel fizet a földje, s ennek érdekében mágiával és engesztelő aktusokkal igyekezett befolyásolni a „termékenységi démonokat”, pl. tüzek gyújtásával a tavaszi és az őszi napéjegyenlőség idején.

Az Iván nap szintén szorosan kötődik a Nap járásához, június 23-24, a nyári napforduló, melytől kezdve a nappalok hossza az év folyamán egyre rövidebb, s az ősi hit tüzek gyújtásával gondolta a Napot visszatéríteni. Ennek az ősi pogány tűzünnepnek halvány keresztényi színezetet adtak azzal, hogy nyárközép napját Keresztelő Szt. Jánosról nevezték el.

Oroszországban az Iván Kupala ünnep Keresztelő Szt. János születésnapja. Kupala a mezőgazdasági termények istene volt, akinek tiszteletére bizonyos füvekből raktak tüzet, mely körül táncoltak, énekeltek korra és nemre való tekintet nélkül. A keleti szláv népeknél szokás volt ezen az éjszakán megfürdeni a folyóban, amit az is jelöl, hogy a Kupala nevet vagy a „fürdeni” (кулaться) igéből vagy a forrni jelentésű (килeть) szóból eredeztetik. Az ősi hit szerint ez a fürdés biztosítja az egészséget az embereknek és az állatoknak. Ilymódon a két, az emberi élet számára nélkülözhetetlen őselemnek, a tűznek és a víznek, mint a két tisztító erőnek együtt hódoltak, áldoztak.

Ivan Iljics apai neve szintén kapcsolatos a tűzzel, a nappal (Illés prófétát tüzes szekéren ragadta magához az Úr), ill. akárcsak az Iván nap, az Illés nap is pogány természeti ünnep volt. Július 20-án, Illés napján kezdődött általában az aratás, amikor ősi megfigyelések szerint gyakran volt vihar, s utána gyakoribbá vált az esőzés. A néphit szerint Illés próféta tűzzel bünteti azokat, akik bűnt követtek el, s a mennydörgés Illés szekerének a zaja.³⁷⁸

A Főnix mítosz realizációja Tolsztoj elbeszélésében

A Főnix mitologéma rekonstrukciója egyrészt magyarázatul szolgál a frazeologizmus jelentésének alakulására, másrészt feleleveníti a kifejezés mögött rejlő cselekménysort, mely több ponton - tematikusan vagy formálisan - strukturálja az Ivan Iljics halála című elbeszélés motívumrendszerét.

A Főnix madár egyik jellegzetessége, amint azt Hérodotosz és Ovidius is említi, hogy mindig egyedül él, utódait saját magjából nemzi vagy hamvaiból éled újjá, s fia egy tojásban szállítja el atyja hamvait Héliopoliszba. Ivan Iljics betegségének kezdete óta folyamatosan távolodik addigi életformájától, sem kollégáival, sem családtagjaival nincs szívesen együtt: „Amióta beteg volt, egyedül aludt egy kis szobácskában...” (265); a betegség végső fázisában: „Majdnem állandóan arccal a falnak fordulva feküdt, és magányosan, szenvedte végig a nem szünő és meg nem oldódó szenvedéseket, magányosan gondolta végig ugyanazokat a meg nem oldódó gondolatokat” (288); „Magányának utolsó idejében, ebben a szörnyű magányban, amelyben arccal a pamlag hátának fordulva feküdt, elhagyatottan a népes város közepette - ebben az iszonyú magányban, amelynél teljesebb magárahagyatottság nem volt elképzelhető sem a földön, sem a tenger fenekén, mondom, iszonyatos magányának utolsó idejében Ivan Iljics már csak a múltban élt” (289)

Ivan Iljics haláltusája során kétszer is azt képzeli, egy fekete lyukba, fekete zsákba gyömöszöli őt be egy láthatatlan erő.³⁷⁹ Ez párhuzamba állítható a Főnix hamvainak a tojásba való elhelyezésével. A 9. fejezetben: „Úgy rémlett, szörnyű fájdalmak közepette gyömöszölik befele egy szűk, mély, fekete zsákba [...] És ő fél, és be akar zuhanni a zsákba, vergődik és segít” (285). Majd a 12. fejezetben: „Ebben a három napban [...] abban a fekete zsákban kapálódzott, amelybe egy láthatatlan, legyőzhetetlen erő gyömöszölte. [...] Érezte, hogy gyötrelme kettős: abban áll, hogy egyre mélyebben gyömöszölik abba a fekete lyukba, de még inkább abban, hogy nem tud egészen belejutni” (295). A haláltusa három napja emlékeztethet bennünket Plinius és a Physiologus azon variánsára, mely szerint a Főnix madár féregből születik, s a harmadik napon kezd madárrá változni: „Egyszerre egy ismeretlen erő mellbe vágta, oldalba vágta, még jobban elfojtotta a lélegzetét; Ivan Iljics belezuhant a lyukba, és ott, a lyuk végén, valami megvilágosodott” (295). A fekete lyuk végén való világosság utalás a születés aktusára, mely a Főnix mítosz egy másik fontos tematikus motívumához, a halál - újjászületés tematikus szálhoz kapcsolódik.

Az elbeszélés mind formai, mind tematikus szinten aktivizálja a Főnix mitologéma ciklikus körforgást jelölő elemét. A forma szintjén az élet-halál körforgást maga a mű mintegy kört alkotó struktúrája is jelzi. Az első és az utolsó két fejezet szereplői szinte ugyanazok: Ivan Iljics fia, felesége és a pap. Mindhárom fejezet központi témája Ivan Iljics halála előtti utolsó órák, ill. a gyászszertartás, míg a közbülső fejezetek a főhős életéről szólnak. Ahogy a meghalt Főnix madarat is fia temeti el, Tolsztoj elbeszélésében is Ivan Iljics fia az első és utolsó fejezetben, mint apja hasonmása szerepel: „... Ivan Iljics kis gimnazista fia is, aki megdöbbentően hasonlított apjához. A kis Ivan Iljics volt, ahogyan Pjotr Ivanovics iskolás korából emlékezett rá” (234). A hasonlóság miatt tehát az elbeszélő mintegy azonosítja a fiút az apával. A 12., utolsó fejezetben: „Keze véletlenül a kis gimnazista fejére hullott [tematizálva mintegy Ivan Iljics családi nevét, Golovint = fej - T. Gy.]. A kis gimnazista megragadta, ajkához szorította [oroszul: megcsókolta - T. Gy.]” (295). A „csókolni” ige orosz megfelelője (цeлoвать) Vasmer etimológiai szótára szerint rokon az orosz „egész” jelentésű melléknévvel (цeлый), s így eredeti jelentése: teljessé, egésszé tenni, így is jelölve a ciklikus körforgást.

Mind Ovidius, mind Dante említik a Főnix madár azon sajátosságát, hogy nem a megszokott füveket eszi, hanem a keserű tömjént, balzsamot és gyömbért, s hogy a halálos ágyául szolgáló fészket jóillatú nárdusból, fahéjból rakja magá-nak. Ezzel párhuzamba állítható az, hogy Ivan Iljics betegségének kezdetétől fogva a szájában különös ízt érez, s a megszokott ételeket egyre ízetlenebbeknek találja. Később ez az íz „egyre furcsább s fertelmesebb” lesz, majd a 8. fejezetben „reménytelenné” válik, s lesz íly módon az Ivan Iljics által is felismert haldoklás metaforájává. A romlatlannak ítélt gyerekkort is a főtt aszalt szilva ízének emléke indítja el. A kiesewetteri szillogizmus - „Kaj ember, minden ember halandó, tehát Kaj halandó” - érvényessége alól próbálva meg kimenteni magát szintén egy gyerekkori emlékhez nyúl vissza a főhős: „Hiszen Kaj sohasem érezte a csíkos kis bőrlabda szagát...” (268). Míg Ivan Iljics betegségének előrehaladását az egyre erősödő kellemetlen szaga is jelzi, addig tetemének szaga - az elbeszélő szavaival - már „könnyű”, s kollégái is egy „friss” újságból értesülnek Ivan Iljics haláláról.

A Főnix madár, sőt egyiptomi prototípusa a benu is szorosan kötődik a Nap-kultuszhoz, az égitest mindennapos útjához, a minden reggel való újjászületéséhez. Nem zárható épp ezért ki, hogy az Ivan Iljics gyászjelentésében szereplő számok, melyek aritmetikai értéke 24 („1882. február 4-én elhunyt. Temetése pénteken déli 1 órakor”, 225) épp azt az időt jelzi, mely alatt a Föld saját Észak-déli tengelye körül egyet fordul, vagy az ősi megfigyelés szerint a Nap Keletről Nyugatra ér, majd újból Keleten jelenik meg.

A fény motívuma

A Főnix madár halálának gyakori jellemzője az égés, mely alatt fény születik a test elporlása során. A fény motívumát vizsgálva Ivan Iljics betegségét végigkíséri a külső fény elvesztése, s a tisztánlátás képességének (belső fény) meglelése. Ivan Iljics már fiatalon vonzódott a fényhez, a külső csillogáshoz, melyet akkor még a kellemes, konvenciók szerinti nagyvilági életben vélte felfedezni: „... fiatal korától fogva úgy vonzódott a magas állású, előkelő emberekhez, mint a pille a gyertya lángjához...” (226). A csillogás, a dolgok „csillogó” módon történő elvégzése az elbeszélés további menetében is mindig a régi típusú élettel való telítettséget képviseli, s lesz Ivan Iljics számára gyűlöletes, elviselhetetlen. Ivan Iljics betegségének megnevezése „vándorvese” vagy „vakbél” valószínűleg utal arra, hogy Ivan Iljics azért válik külön környezetétől, mert „elvándorolt társai útjától”, vagy nem a többiek számára megszokottan, azaz szerintük „vakon” nézi a dolgokat.

Ivan Iljics betegségének súlyosbodása során a külső fény, csillogás teret veszít: a többiek „sötét hangulatba” kerülnek, ha meglátogatják, Ivan Iljics megpillantva magát a tükörben „elsötétül, mint a viharos éjszaka” (263), s a sógora véleménye is az, hogy ő egy halott ember, mert nincs fény a szemében. A főhős éjszaka nyitott szemmel fekszik. Geraszim, akinek állandó jelzője a „derült”, s aki az egyedüli társa Ivan Iljicsnek betegsége során, szintén éjszaka vigyázza a beteget. Geraszim Ivan Iljics számára mintegy tükör lesz, aki segíti a főhőst annak felismerésében: nem úgy élt, ahogy kellett volna: „Ahogy ránézett Geraszim álmos, jóindulatú, széles arcára, hirtelen eszébe jutott: » És hátha az egész életem, tudatos életem nem az volt, aminek lennie kellett volna?«„ (292). Akárcsak az ízek birodalmában, a fényt tekintve is Ivan Iljics a gyerekkorát tartja egyedül igazinak: „egyetlen fénylő pont valahol messze a múltban, az élet kezdetén, és azután minden egyre feketébb...” (290).

A betegség végső fázisában kapja meg Ivan Iljics először a tisztánlátás képességét, amikor képes szembenézni azzal a gondolattal: egész élete csak hazugság volt, mely eltakarta előle az életet és a halált. A haláltusa során, a fekete lyukba való sikeres bejutás után Ivan Iljics meglátja az igazi fényt („... a lyuk végén valami megvilágosodott”), s önmagát is meglepő módon a halál pillanatában megszűnik a félelme, s a halállal asszociált sötétség helyett meglátja a fényt: „A halál helyett világosság volt” (296).

A fent és a lent oppozíciója

A fény - sötétség mellett más bináris oppozíciót is aktivizál Tolsztoj elbeszélése, a fent és a lent, ill. a vertikális és horizontális ellentétpárokat. Ez szintén párhuzamba állítható a Főnix legenda bizonyos elemeivel. Ahogy a madarak általában, így a Főnix madár is a vertikális mozgással áll kapcsolatban, a Főnix hangsúlyozottan, hiszen a legmagasabb fára, a róla elnevezett pálmára rakja fészkét.

Ivan Iljics életét a betegségig, s környezetének életét Ivan Iljics halála után is az egyre magasabbra jutás, a felfelé törekvés jellemzi: Ivan Iljics halálhírét hallva kollégái azon gondolkodnak, milyen hatással lehet ez a rangjukra, hivatali előmenetelükre. Ennek a társadalmi ranglétrán való feljebb jutásnak térbeli megfelelője a lépcsőn való közlekedés, pl. a gyászszertartást megelőzően itt találkozik Schwarz és Pjotr Ivanovics. Ivan Iljics életét a beteség előtt az a szempont uralta, mit gondolnak erről a magas rangú emberek, fiatalkorára az „illendőség magas foka” volt jellemző. Az új lakás (melynek falai szintén „magasak”) berendezésekor mászik fel Ivan Iljics a létrára, ahonnan leesik. A létráról való leesés után kezdődik a betegség, s vele az a folyamat, melynek végeredménye az életnek, a halálnak, ill. az ezekhez kapcsolódó gondolatoknak teljesen másként való látása és értékelése.

A létra a fent és a lent, a különböző kozmikus rétegek kapcsolatának jelképe. Három kozmikus réteget köt össze: az istenek, az emberek és a holtak világát. A létrát gyakran jelenítik meg abban a fő rítusban, melynek célja a kozmikusan rendezett világ védelme a káoszban való széthullástól. A rítus során az ég kozmikus erőit hívják segítségül a föld új berendezéséhez. A létrával való közvetlen érintkezés, illetve az arról való leesés hozza meg Ivan Iljics számára a társadalmi konvencióktól eltávolodó élet lehetőségét, vagy mint azt Dante is írja az emberi Főnixről, az új emberként való újjászületés képességét. Ezt az esést követő eszmélést a 9. fejezetben az elbeszélő egy mondata is aláhúzza: amikor Ivan Iljics azt álmodja, egy fekete zsákba gyömöszölik be, álmában „elszakad a zsák, ő lezuhan és fölébred” (285). A konvencióktól való szabadulni vágyás fizikális jelölője, hogy Ivan Iljics úgy érzi, enyhíti a fájdalmát, ha a lábai feljebb vannak.

A betegség azonban horizontálissá teszi Ivan Iljics létét, a felfelé törekvést felváltja a fekvés, amint azt a halálát érző Főnixről Ovidius is említi. A betegség súlyosbodásakor már nem ágyban akar feküdni Ivan Iljics, hanem a díványon, melyre a „divány” s az „Iván” szó hangalaki egybeesésén túl a „dívány” szó etimológiája is magyarázat lehet. Ez Vasmer és Preobrazsenszkij szerint a törökperzsa divan szóból származik, melynek jelentése: 'dolgozószoba, bíróság, szalon'. A munkával és a szalonnal való törődést feváltja a díványon való fekvés, azaz a főhős életútjával mintegy lejátssza egy szó jelentésváltozásainak történetét.

Míg Ivan Iljics betegsége során fizikálisan egyre gyengébb lesz, lelkének ereje egyre nő. Ezt az Ivan Iljics létének kettéválását testté és lélekké jelzi a főhősben megjelenő másik - belső - hang, mely az eddigi életével szemben felmerülő kétségek, a világ és önmaga újraértelmezési igényének és képességének hangja: „»Hogy akarsz élni?« - kérdezte a lélek hangja. »Élni úgy, ahogy azelőtt éltem: szépen, kellemesen.« »Hogy éltél azelőtt, szépen és kellemesen? - kérdezte a hang«„ (286).

A 2. fejezetben használt frazeologizmus „le phénix de la famille”, illetve a 11. fejezetben a feleség megszólítása „Jean galambocskám” a Tolsztoj műveiben szereplő francia kifejezések egy fontos törvényszerűségére hívja fel a figyelmet. Míg a mű elején a többiek - akárcsak az elbeszélő - Ivan Iljicset magukhoz közelállónak érzik, kereszt- és apai nevén szólítják, a számukra idegent, franciául nevezik meg (le phénix de la famille). A betegség kezdetétől fogva Ivan Iljicset felesége Jeannak nevezi, azaz franciául szólítja meg, jelezve idegenkedését férjétől, a kettejük között egyre mélyülő szakadékra utalva, ám a mű végére felismeri benne a lélek szimbólumát, a galambot, melyet már oroszul mond.

A műben használt francia kifejezések ezen törvényszerűségét a „comme il faut” példa is illusztrálja, mely többször elhangzik a mű elején Ivan Iljicsről, de a lakásról már az oroszosított „komilfótos” kifejezést olvassuk. A francia kifejezés azt jelöli: Ivan Iljics számára mindez nem vált teljesen sajátjává, ezért volt képes megszabadulni addigi életétől. Az oroszosított kifejezés a „t” hang hangzóvá tételével már nem az „il faut” = 'kell' szót jelöli, hanem a „la faute” = 'hiba' szót. A 9. fejezetben Ivan Iljics ugyanezt már oroszul mondja: „ahogy illik”. Ez végeredménye annak a folyamatnak, mely Ivan Iljicsben az orvosnál tett első látogatásakor fogalmazódik meg: „... megpróbálta egyszerű, mindennapi nyelvre átültetni a homályos és bonyolult tudományos kifejezéseket” (257).

Az elbeszélő által használt frazeologizmus „le phénix de la famille” másik eleme, a „la famille” nemcsak családot jelent, hanem a lakhelyet is, a házat (la famille = 'la maison'). A Főnix madár halálát érezvén, - amint azt Ovidius is említi — a legmagasabb fára rak fészket, ahol „bevégzi életét”. A fészek szó jelöli az egy fészekben, egy házban lakókat, azaz a családot is.

Ivan Iljics maga fog hozzá saját fészkének, házának, új lakásának berendezéséhez, mely annyira lefoglalja, hogy még a munkájának is kevesebb figyelmet szentel. E lakás berendezése során esik le a létráról, mely betegségét, majd halálát is okozza. Épp ezért a legkisebb sérülés, rendetlenség, folt a lakásban, ill. azok berendezésén fájdalmas Ivan Iljics számára, s igyekszik mindent régi állapotába visszaállítani. Betegsége kezdeti stádiumában a lakásban történő esetleges átrendezés gondolata az egyedüli, mely eltéríti Ivan Iljics figyelmét a halál gondolatától. A „nem úgy éltem, ahogy kellett volna” gondolattal párhuzamosan az addig oly fontos lakás is csak a halál nyomasztó színhelyéül szolgál már.

Ovidius azt írja, apja halála után az erőre kapott ifjú Főnix „fészkétől a magas fát tüstént megszabadítja”. Ez párhuzamos Tolsztoj elbeszélésének azon elemével, hogy Ivan Iljics gyászszertartását megelőzően, amikor Pjotr Ivanovics és Praszkovja Fjodorovna a szalonban beszélgetnek arról, hogyan lehetne még több pénzt kapni az államtól Ivan Iljics halála után, a feleség csipkemantillája beakad az asztal faragásába, Pjotr Ivanovics alatt pedig a rossz állapotban lévő puff kezd szinte önálló életet. A lakás mintegy önálló lényként küzd a környezettel, megpróbálva kiszakítani az ott tartózkodókat a konvenciók szerinti életből, egyedüliként viselkedve a saját törvényei szerint.

15. Ajánlott irodalom

GOMBOCZ Zoltán: Jelentéstan és nyelvtörténet. Válogatott tanulmányok, Budapest, é.n.

Helikon 1992/3-4. A Név hatalma

Jurij LOTMAN: Mítosz – név – kultúra. Kultúra és közösség 1988/1. 3–19.

Mircea ELIADE: Vallási hiedelmek és eszmék története. I-II. Budapest, Osiris-Százavég, 1994.

Alekszej LOSZEV: A mítosz dialektikája. Budapest, Európa, 2000.

Claude LÉVI-STRAUSS: Strukturális antropológia. I-II. Bp., Osiris, 2001.

IPOLYI Arnold: Magyar mythológia. Budapest, Horizont, [2002]

RÓHEIM Géza: Magyar néphit és népszokások. Szeged, Universum Kiadó, 1990.

3. fejezet - Az írás és a szöveg kultúrája

1. Írás (szócikk)

Forrás: Mitológiai Enciklopédia. Budapest, Gondolat, 1988. I. 108-110.